Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-29 / 256. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. október 29, Az orvosok szerint a munkaidő háromnegyed részénél a legkisebb az ember koncentráló képessége, ilyenkor tetőzik a fáradtság, lankad a figyelem, csökken a munka intenzitása. Célszerű ekkor néhány percre kikapcsolódni más jellegű testL mozgást végezni például végrehajtani néhány lazító tornagyakorlatot. Immár három éve, hogy erre az orvosi felismerésre alapozva a martfűi Tisza Cipőgyárban bevezették a munkahelyi testnevelést. Műszakonként közel háromezer ember végzi el önként az ötperces frissítő gyakorlatokat. Képeink az A-gyárban készültek. orna öt percben A hosszú időn ót végzett ölő- n... munka megviseli a gerincosz- ue" *'**nkettokor es este 19.30 órakor magnóról vezénylik topot a tornát Felfrissültén jobb kedvvel megy a munka T. Katona László képriportja Hogyan lehetne pár szóval jellemezni a most következő riportot? Adhatnánk címül azt, hogy a kaput bezárják. De nincs kapu. írhatnánk talán így: a nyolcadik határidő következményei. Ábrázolhatnánk a helyzetet röviden úgy: tűrhetetlen munkakörülmények a túr kévéi Városgazdálkodási Vállalatnál. Legjobban mégis azt hiszem az üzem főkönyvelőjének szavai jellemzik a kritikus fordulathoz közeledő kollektíva helyzetét. Beszélgetésünk végén ennyit mondott: Kutyaszorítóban vagyunk, elvtársi —■ Hát ez itt a lakatos üzem — mutat körbe nem valami elégedett arccal Nagy István lakatos. A betonpadlóban lapátnyi üregek. Nehéz tenni három lépést úgy, kiváltképp ha nem figyel az ember, hogy bokája épségben maradjon. A falak koszosak, porosak, a tetőn itt-ott nyílások. Az a néhány kisgép, fúró és köszörű, ami benn áll, matuzsálemi kort érhetett meg. Nem is nagy ob használják. Nagy István mondja: — A munka nagy részét kinn a szabadban végezzük. Ide télen többnyire melegedni járunk be. Ha esik az eső vagy a hó, itt van ez a falnélküli fedeles toldalék, ide állunk be. — Miket csinálnak itt? — A budapesti nagy sportcsarnok csőalagúitjához vasszerkezeteket — jelenleg. De készítettünk már gerendákat, asztalokat, a 31-es számú ÁÉV-nek állami kiemelt beruházáshoz tartozékokat. — Hány műszakban dolgoznak? — Egyben. Közben ki-ki hazamegy ebédelni, aztán folytatják. — Hol tisztálkodnak? — Van, aki megkockáztatja itt a füdést. De inkább csak marad a lavór. Többségünk otthon mosdik. Nincs mit tenni (?) Megmutatja az úgynevezett szociális helyiséget. Mintha korommal kenték volna be a falat. Az öltöző, a zuhanyozó, a wc kritikán aluli. De itt legalább van. A, villanyszerelők műhelye még ezt sem közelíti meg. Az épület valamikor istálló volt. A tető gerincgerendája meghajlott. Egy-egy kis szobácskábán, ha úgy adódik tízen is dolgoznak, máshol ugyanekkora helyen ívhegesztéssel elektromos berendezésekhez szekrényt állítanak össze. Nem kell szakértőnek lenni: egy nagyobb eső vagy havazás és az épület összeroggyan. Barna Sándor villanyszerelő az állapotokról: — így van ez már évek óta. — Senkinek nem szóltak? — De a szakszervezeti bizottságunk tudomásom szerint állandóan forszírozza az ügyet. Mi meg alkalmazkodunk a helyzethez. Nincs mit tenni. Az embernek meg kell keresnie valahol a kenyeret. — Miért itt? Hiszen a városban jó néhány jobb körülményeket biztosító vállalat van. — Ez a kollektíva tíz-ti- zenkét éve dolgozik együtt. Várjuk, hogy felépüljön az új üzemház. Már nem sok idő van hátra — talán pár hét. — Mi lesz ha bezárják az üzemet? — Nem tudom. . . Valami majd csak lesz. A lakatos és a villanyszerelő részlegbe ugyanis a munkát tovább folytatni a jelenlegi helyeken nem szabad. A határidő: november 15. Tóth János, a Szakszervezetek Szolnok megyei Tanácsa munkavédelmi felügyelője az előzményekről: — Régi ügy ez, a szálai 1973-ra nyúlnak vissza. Ekkor volt az első vizsgálat — megállapítottuk, hogy ilyen körülmények között a munkát folytatni hosszú távon nem szabad. Figyelmeztettük a vállalat, s a felügyeleti szerv, a túrkevei városi tanács vezetőit. Sőt, ebben, az évben az asztalos üzemben a munkát — félve attól, hogy a ház a gépek rezonanciájától összedől — betiltottuk. Azután teltek az évek. Ahogy említettem, azóta többször jártunk ott, sőt, a vállalat vezetőit a dolgozók körülményeiről beszámoltatták a HVDSZ megyei bizottsága. A vizsgálatoknál ott voltak egyébként a városi tanács képviselői is. Ígéreteket ígéretek követtek minden alkalommal, de azóta sem történt semmi. Illetve el kezdték építeni hosszas hercehurca után az új üzemházat, s kialakítottak egy lakatos üzemcsarnokot. Az utóbbi igaz már készen van, a másik — ahol a szociális létesítmények lennének utolsó — átadási határideje szeptember 30-a volt. Mivel akkorára nem lett kész, halasztást kértek tőlünk. Az SZMT titkársága megadta november 15- ig. Akkor mindkét helyen abba kell hagyni a munkát, ötven-hatvan embert érint. Nem mehetünk neki egy újabb télnek. ”Tárgyiasult“ az ígéret Beszélgető partnerem Bodnár István építésvezető, Kinczel László szb-titkár és Pataki István főkönyvelő. Kérdezem az építésvezetőt, készen lesznek-e november 15-re. Csóválja a fejét; aligha. Aztán megtudom a részleteket. Több variáció készült már arra, hova kerüljön az új üzemház. Volt olyan terület, amelyet mar körül is kerítettek, aztán mégsem oda került az épület. A telékkijelölés elhúzódása részben oka annak, hogy az építkezés csak az idén június 15-én (!) kezdődhetett meg. Igaz, hamarabb pénzük sem volt rá. Az utóbbi esztendőkben gyűjtöttek össze egymillió forintot, a megyei tanácstól pedig három év alatt kaptak 800 ezret. Így kezdhették el engedély nélkül építeni a lakatos műhelyt, s mellé az üzemházat, ahol a villanyszerelők, az irodisták dolgozhatnak majd, s itt kap helyet az ebédlő, fürdő, s öltöző is. Hitelre gondoltak ugyan, de a főkönyvelő szerint: azt a vállalat úgysem kapta volna meg. Tehát nem is próbálkoztak kérelemmel. Hogy hisznek-e még a dolgozók a vezetőknek a sok ígérgetés után? Igen, mert az új üzem- ház falait felhúzták, a padlózatot 'készítik. Tehát ahogy Herczegh László megbízót! igazgató mondja: „Tárgyiasult” az ígéret. (Jó néhár\y szombaton társadalmi mun- káztak az utóbbi időben a vállalat dolgozói, hogy az épület minél hamarabb elkészüljön.) A szakszervezet viszont már nem hisz az ígéretekben, s ez öt év elteltével nem is csoda. Koszna Mihály városi tanácselnök véleménye: — A városi tanácsnak nincs, s nem volt arra pénze, hogy a beruházásban támogassa a vállalatot. 1984-ig törlesztjük például a csatornázásra felvett hitelt. Véleményem szerint hamarabb is elkészülhetett volna az új csarnok, s az üzemház. Ebben hibásak vagyunk mi is, s ugyanúgy a vállalat vezetői. Optimisták vagyunk az üzem új vezetésével szemben — a megbízott igazgatóra gondolok. Erre alapot adnak a fegyelem és a technológiai rend érdekében megtett intézkedései. Hogy mi lesz, ha nem készül el az üzem? Tóth János: „A törvények szerint a kényszerpihenőre kárhoztatott munkásokat anyagi hátrány nem érheti”. Herczegh László: „Nem engedem, hogy az eddig kialakult jó kollektívát a szél elfújja. Programot készítettünk a munkálatok meggyorsítására, fő célunk, hogy az új létesítményeket addigra használhatóvá tegyük. Ha nem megy? Szabálysértési eljárást indítanak ellenem, s fizetek 2—3 ezer forint büntetést.” Kicsit megható s groteszk amikor az szb-titkár mondja: 200 forinttal beszáll a büntetésbe, s ezen a véleményen van a többi vezető is. Pataki István hozzáteszi: „Ha be kell csukni az ajtót, abba tönkremegy a vállalat!” Ekkor fűzi hozzá: „Kutyaszorítóban vagyunk, elvtárs!” Egyértelmű a tanulság Ez egy pillanatig sem kétséges. Talán, ha hamarabb megteremtik az anyagi feltételeket, ha hitelt vesznek fel, ha nem húzódik el a telekkijelölés, a tervezés, s 'na hamarabb kimondja a szak- szervezet a műhelyek (?) bezárását, akkor a helyzet másképp alakul. Talán. Pontosan megállapítani, hogy egy-egy mulasztásért ki a felelős, s büntetéseket porciózni már, vagy még aligha lehet. Az építkezés körüli herce-hurca annyi szabálytalanságot takar, hogy ezért jó pár fegyelmit lehetne kiosztani, de akkor ott sem tarta-- nának a kivitelezésnél, ahová eddig eljutottak. Azit mindenesetre leszögezhetjük, ilyen szervezetlenül, ésszerűtlenül építkezni: megengedheteten. Hajnal József Négy milliárd károkra Pihenő a Hortobágyon Ismét benépesült a hortobágyi madárrezervátum. Az itt költött vadkacsák nagy csapatai már délre vonultak, s több mint kéthetes csendesebb időszak után helyüket most északi rokonaik foglalták el. Rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak, majd indulnak tovább dél felé. Egyre töb helyen tűnnek fel a pusztán a ritka hósármányok, ezrével keringenek a nagylilék. A népgazdaság különböző ágazatiban keletkezett károkra és a lakossági biztosításokra háromnegyed év alatt 4 milliárd forint térítést — a tavalyinál 11 százalékkal többet — fizetett ki az Állami Biztosító. A kártérítések növekedésében közre játszik az is, hogy egyre több a biztosítás. A legnagyobb, egymilliárd forintra becsült veszteséget Szabolcs mezőgazdasága szenvedte. A lakossági biztosításokra kifizetett 1,2 milliárd forint kártérítés 20 százalékkal haladja meg a múlt év azonos időszakáét, a kötelező gépjárműbiztosítások alapján nyújtott 603 millió forint pedig 36 százalékkal több a tavalyinál.
