Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-15 / 244. szám

e

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1978. október 15.

!A

céllövölde meséi mind tiszták és hamis felhangok nélkül valók. A puskák fegyverállványon nyugszanak, olajos csövük tompán fénylik. Aki töltögeti és kínál- gatja őket — az nagymellű, feketeszemű, feketehajú lány, feszülő virágos ruhában — bordó rúzzsal kihúzott vastag száját biggyeszti, hogy nem fogadod el a szíves kínálást, mondván: nézelődsz egyelőre, hiszen látnod kell, mi az, amiben részt veszel.

Szemben, a vasfalon ott függnek mind a célok, a céllövölde legszebb meséi. Az ádáz Farkas, a sunyi Róka, a tolldíszes Indián, a méla Sünike, a titokzatos Macska, a nagybotú Szolgalegény, a kövér Gazdag, a félelmetes Tigris, de vannak célúi kitett diók, cigaretták, gyufaszálak, hurkapálcára kötött papírrózsák és cémaszáloh függő tüllbaba is. És fent a magasban, mindezek felett ott forog a szerencsekerék. A nikkel, plasztik csoda, amelynek ha valamelyik színét eltalálod, megáll, csönget és nagy nyereményt ad érte a lány.

De te mégse lőj a szerencsekerékre. könyökölj a vörös bársonnyal bevont fapultra, hárítsd el a szíves kínálást biztos mosollyal, és figyeld, hogy mások, akik párosával jönnek, mire lőnek, és mit nyernek vele, és a ráncos arcú boszorkányt, aki néha kiles a vasfal mögül, biztosan ő az, aki rit- musos rock-zenét vált és a Rollingot és cowboy-dalokat, ez kell ide, hiszen itt sem csalás, sem ámítás, a céllövölde meséi és nyereményei mind tiszták és hamis felhangok nélkül valók, mindenki nyer azért, még az is, aki nem talál.

Mert. oldalt a kisasztalon ott sorakoznak a nyeremények is. A skót whisky, a rugóskés, a bőrkalap, valószínűleg csak reprezentációk, azt valószínűleg csak az kapja meg, aki a szépmoso- lyút lövi meg, de előtte tornyosulnak a jelvények, a díszek, a similabdák, a papírcsákók és az üveggolyók, most már sajnálhatod is, hogy nincs kiírva, miért mi jár.

Hát nézelődsz, a vörös bársonnyal bevont fapulton könyökölve, időnként, ha a lány feléd kínálja a puskát, csak mosolyogsz, és elhárítod

ő pedig fordulásból lő egy sárga rózsát, nehogy azt hidd, ez a sarki Közért, itt a játék a lényeg. De gondolhatná azt is a szépmosolyú, hogy nem bízol benne. Hiszen annyi mese szól arról is, hogy a céllövölde puskáit mind félreállítják, hogy nehezebb legyen nyerni velük, de te tudod, ma már a céllövölde puskáit sem állítják félre, nincs szükség csalafintaságokra, hiszen van nyeremény éppen elég, mindenkinek jut belőle, bár azt azért sejteni lehet, hogy a bőrkalap, a rugóskés, a skót whisky csak reprezentáció,

r

k

:

riózei

Lajos

* 1 : 1

L

w

Céllövölde

mégsem háborodik fel ezen senki igazán.

Csak könyökölsz a vörös bársonnyal bevont fapulton, és figyeled, hogyan forog fenn a szerencsekerék. Egy fiú lövöldöz rá, a hozzá tartozó lány aggódva figyel, de a fiú ügyes, és kéket talál. A szerkezet megáll, fények és hangok tündérjátéka, aztán egy csomag színes rágógumit kap, »míg egy kisfiú a Sünikéért üveggyolyót, a papája a harsány Bohócért papír trombitát, tehát itt is mindenkinek a képességei szerint, tehát minden jói van.

Doni kéne vagy tovább- állni. De te csak könyökölsz, a lányt, a meséket és a nyereményeket figyeled, és bosz- szankadsz azon, mint már annyiszor, hogy képtelen vagy részt venni valamiben, amiben mások szemlátomást 'jól érzik magukat. Mint az a férfi, aki a szerencsekerékre lövöldöz, de nem talál, és végül, hogy helyrehozza megromlott tekintélyét a mama előtt, úgy belelő az Indiánfőnökbe, a titokzatosba, hogy az egyből hajlonga- ni kezd, mint a cigányprímás, ha ötszázast nyálaznak a homlokára, persze hogy nem szép mese, de szerencsére nem pagy nyeremény, a Győztes Szolgalegény sokkal szebb.

Ha a lány a puskát kínál- gatja továbbra is, és te viszszautasítod, voltaképpen már haverok vagytok valameny- nyire, te már régen figyeled, mit csinál, gondolhatnák azt is az újonnan jöttek, te vagy a szépmosolyú fiúja,' hiszen gyakran néztek egymásra majdnem cinkos mosollyal, egyszer volt, hol nem volt, talán majd egy ágyban, vagy egy barikádon, nem mintha mindegy lenne, nézed az arcát, összejönne, nem jönne össze, lehet hogy ez is afféle vendéglátóipari mosoly, bár játszani azért lehet.

Bár lőhetnél is. Igazán semmi cikis nincs ebben. Ez a liget, és mint olyan, sajátos világ. Legfeljebb még egy felesleges részvétel, any- nyi felesleges után talán nem is számítana. De igazán beindíthatnád találatoddal azt az ősi, szép mesét, a Győztes Szolgalegényről szólót, ahol már készen állnak a szereplők, a sovány, bár igen izmos szolgalegény, nagy bottal, csak meg kell lőni a korongot, és máris puffog a bot a kövér Gazdag hátán. Szép mese, és biztosan szép nyeremény is. Bár ha a szerencsekerékre lőnél, az is sokat jelenthetne. Ha a kéket találod, akkor rágógumit kapsz. Ezt már tudod. Valószínűleg a piros érhet a legtöbbet, azért talán a skót whiskyt is megkaphatnád, hiszen az van a sor legelején.

De lőhetnél a nyereményekre is. Azonnal és közvetlenül. Biztosan nagy balhé lenne belőle, de szép mese is. Bár kétséges, hogy megéri-e a nyilvánosság kockázatát, aztán még tűzharcba kerülnétek a fentemlített boszorkánnyal.

Védekezésként talán elmondanád: engem csak az háborított fel annyira, hogy nincs kiírva, miért mi jár, valamint ahogy a részvétel kockázata nélkül ugyan, de láttam, a főbb nyeremények a többség számára teljesen elérhetetlenek. Csak csaloga- tónak vannak kitéve, szinte megtévesztésnek.

L

őni kéne vagy to- vábbállni. De te csak könyökölsz a vörös bársonynyal bevont fapulton, a lányt, a meséket, a nyereményeket figyeled. Talán döntened kellene. Addig várj, amíg a szépmosolyú fiúja is megjön, és annak a mesének is vége, vagy állj tovább, hiszen annyi csoda és mese történhet: mindig éppen máshol.

Szolnoki András:

ÉRKEZŐ ŐSZ

Péntek Imre:

OKTÓBER

Hallod-e a tovafutó nyár lépteit? Kerti kapuk felé már közelít az ősz. Kel a szél, megrázza a lombot és a jóllakott fa elereszti hű levelét.

Október ormait bepólyáljS a köd, zajongó kékségük az égről elszökött.

Ne a távozót dicsérd, az érkezőt illik köszönteni most, aki holnapra lefújja a fák kontyáról a fáradt zöldeket, pattintja a platánok kérgét

elűzi a szitakötőket. Figyeld csak, már koraősszel alig lelsz egyet, mikor a Szőlőt döngik a méhek. Fordulj az ősz felé te is, fogadd a pusztítót méltón.

Jön már a kegyes bakó, rozsdakoszorús fején megül a szél, hintáz a költöző madár-nép, körül a kerteken opál köd ereszkedik, s mint húzott hálóban a hal fehér hasával villan benne a fény.

Nyugalmát óvja, ideges a vidék: a lefutó dombon merülő venyigék.

Lombok lépcsőzetén jár méltóságösan cinóber királyfi, palástja lezuhan.

Egy elkésett méh késő virágra száll; sárga szirmok közé bemártja potrohút.

THIERY

ÁRPÁD:

Meghallgatás

H

z elnök az elvált emberek titkolt, s rostéit érzelmes- ségével pillantott a lányra, csaknem úgy, mintha egy elveszettnek hitt régi családtagjával hozta volna össze a sors. Igyekezett segítőkésznek mutatkozni, de a lány arckifejezéséből megértette, hogy ez kevés, ráadásul minden szándéka ellenére hiányzik belőle a bátorítás. Ez a felfedezés kissé zavarba hozta, és ha nem is bánta meg, de e percben elhamarkodottnak találta, azt a gyors igen-t, amit a művezetőnek adott, amikor az tegnapelőtt félrehívta az ebédlőben. A művezető a régi barátok nyíltságával és követelő hangsúlyával mondta: — A szomszédomban albérletben lakik egy vidéki lány. akit elüldöztek otthonról. Olyan hely kellene neki, ahol nemcsak munkát és fizetést kap. Behívhatnád valamelyik nap, hátha tehetsz érte valamit. Mert te segíteni szoktál az embereken.

A lány fél&zegen ült a széken, bizalmatlan volt. Az elnök öregedő, táskás arca árnyékba esett, semmit se tudott leolvasni róla. A szoba bútorzata még raktárszagú volt, még nem szívta magába a hivatal- kávé- és dohányillatát. Az erős bútorszag is idegenül hatott a lányra, aki hosszú, copfba font haját a vállán át az ölébe húzta és azt babrálta idegesen. Szemét lesütötte az ugyancsak vadonatúj szőnyegre, s csak pillanatokra emelte föl. Ilyenkor arra gondolt riadtan: kár volt elfogadni a szállásadónő tanácsát, s bizalmatlanabb lehetett volna a művezetővel szemben, aki az üzenetet hozta, mint egy cselszövés titkolódzó részese, hogy reggel fél nyolcra jöjjön be a ká- téesz elnökéhez.

— Hol dolgozik? — kér-' dezte az elnök gépiesen.

— A városi kertészetben.

— Mit csinál ott?

— A gyerekekkel vagyok, akik a nyári szünet alatt a kertészetben dolgoznak.

Az elnök bólintott, s még

egyszer elolvasta az életrajzot, amit a művezető íratott a lánnyal.

„önéletrajzom. A nevem: B. Ilona. Szül.: 1960. augusztus 3. Második általánosba jártam, amikor a szüleim elváltak. Én gyermekotthonba kerültem, majd negyedikes koromban édesanyám hazavitt magához. Akkor ő a tanácsnál dolgozott. Ott a mostohaapámmal és a kisöcsém- mel éltünk. Majd 1972-bén édesanyám vérmérgezésben meghalt. A mostohaapám visszament az első feleségéhez, engem nagyanyám a nagybátyámhoz vitt. Majd később az édesapám jött el értem, de a mostohám nem szeretett. Üldözött. Nem egyeztünk, sokszor megvert. Legutoljára is a gyomromba rúgott. Akkor nagyon elkeseredtem és megmérgeztem magam, de idejében kimosták a gyomromat...”

— Csak az volt az ok, hogy nem egyeztek otthon? — szólalt meg az elnök.

— Mindig azt mondta, hogy éppen olyan élhetetlen vagyok, mint az anyám volt.

Én se találom fel magamat az életben. Ide-oda lökdös a sors.

Az elnök figyelmesen sőt vizsgálva nézte a lányt. Nem kételkedett a szavaiban, de az évek során, mint művezető, később a tanács ipari osztályán, végül mint a kátéesz elnöke, megszokta ezt a nézést. Futólag azonban arra gondolt, hogy valamiképpen le kellene tegeznie, mint a lányait, hogy bizalommal legyenek egymás iránt, de rögtön el is vetette a gondolatot.

A lány zavarba jött a férfi nézésétől. El is pirult. Az is zavarta, hogy virágmintás ruháját kinőtte, valósággal feszült benne a teste, de csak ez az egy ruhája volt. Ebben szökött el otthonról.

— Mióta van a városban? — kérdezte az elnök.

— Már hat hete.

— Akkor még vissza is vihetik, mert kiskorú.

— Nem fognak, mert otthon nem kíváncsiak rám.

— Az apukája sem?

— Ő sem.

— ő mit szólt, amikor eljött otthonról?

— Amikor a mostohám legutóbb megvert, este'’szóltam apámnak, hogy elmegyek, mert nem tudok kijönni a feleségével. Nekem semmit se lehet őmellette, engem mindig csak ver meg üldöz. És nekem más céljaim is vannak, mert én tanulni szeretnék.

— Mit válaszolt erre az apja?

— Azt válaszolta, hogy ha elmegyek a hájtól, akkor oda többé be nem tehetem a lábomat.

— És akkor maga eljött...

— Még azon az estén megszöktem. Volt ötszáz forint spórolt pénzem, és úgy gondoltam, hogy nem halogatom tovább. A sorsom otthon már jobb sohase lesz.

— Miért pont ezt a várost választotta?

— Mert már jártam itt és megtetszett. Egyszer még a nyolcadik általános után voltam itt, amikor a porcelánfestészetet szerettem volna kitanulni, de nem felelt meg a kézügyességem. Legutóbb pedig három hónappal ezelőtt voltam itt, amikor a sportoló lányokkal jöttem.

— Mit sportolsz? — csúszott ki az elnök száján.

— Kézilabdáztam, de most félbeszakadt. A területi szpartakiádon voltunk itt. Akkor olvastam le a hirdetőnél egy kiadó albérleti szoba címét. Gondoltam, ezzel a lakás már meglesz.

— Azt hitte, hogy másfél hónap után is kiadó lesz az a szoba? — hökkentette meg az elnököt a lány gyanútlan- sága.

— Igen, azt hittem. De mire jöttem, már kiadták a szobát egy asszisztensnőnek.

urcsa dolog történt az elnökkel. Először azt gondolta, hogy talán a szeme káprá- zik: a lány arca helyén a kisebbik lányának az arca jelent meg, ugyanaz a nyílt, kerek arc, a manduíSyágású szem, az orrhegy durcás pi- rossága és az elbiggyesztett száj csalódott vonala, ahogyan a kertajtóból utána nézett, amikor végleg elköltözött, és a kapuból egy búcsú- pillantást vetett a házra, ahol húsz évet élt, s ahol a lányai születtek. A furcsa képet hirtelen a nagyobbik lánya váltotta fel, aki ápolónő volt a megyei kórházban, huszonegy éves korára már el is vált a férjétől, komolyan, sőt szemrehányással nézett rá az idegen lány arcából, tekintetét azzal a különös fénnyel övezve, amitől mindig gondolkodóba esett: kinek volt a családban ilyen furcsa, a másik emberre már-már megalázóan néző tekintete.

— Aztán mi történt? — zökkentette ki magát az elnök a feszélyezett hangulatból.

— Szerencsém volt, mert a házinéni tudott egy címet,