Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-17 / 220. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. szeptember 17. Itt készül az ország kénsavszükségletének 95 százaléka Huszonhat évvel ezelőtt kezdte meg termelését az első kénsavüzem a Tisza- menti Vegyiművekben. Akkor évente 65 ezer tonna kénsavat állítottak elő. Tavaly a négy üzemben 578 ezer tonnányi készült az ipar számára fontos termékből. A TVM termelési értéke meghaladta a kétmilliárd forintot. Az évtizedek során jelentősen megváltozott a vállalat terméklistája is. A teljesség igénye nélkül néhány az itt készülő gyártmányokból: szuperfoszfát és kevert műtrágya, kriolit, festékek, mosószerek. A Tomi-család pedig soksok otthon vendége. Megváltozott az üzem környéke is. Lakótelepén 134 család él, bölcsődéje, munkásszállásai, üdülői és a város közművelődési életére kiható művelődési háza van Képriport: Nagy Zsolt Nátriumtripoli-foszfát... A mosószergyártáshoz új beruházással alapanyaggyártó üzemet építenek Honnan, hová jut az anyag? A gyártási folyamatot a vezérlőteremből irányítják, s kísérik figyelemmel Tomi Sztár - maxiban Egyelőre kockákkal építenek a dolgozók gyerekei Könyvtár a művelődési házban Munkapadtól _____ _____az egyetemig E rről az emberről írni kell. Hogyha hozzá hasonlókkal találkozom, az első érzés, ami átfut rajtam, a csodálat. Ezt azonnal az irigység követi. (Ismertem egy középiskolai tanárt, aki negyven évesen fejezte be az általános iskolát, negyvennégy volt, amikor érettségizett, és egy híján ötven, amikor megkapta a tanári diplomáját. Megszállottan tanult, ahogyan ő mondta, egyenesen a kukoricaföldről ment cl iskolába. Kinevették, nem törődött vele. Gyerekkori álma teljesült tíz évvel nyugdíj előtt. „Dehát minek kellet ez neked. Pista bácsi?” Mi, huszonévesek vélt vagy valós igazunk tudatában bizonygattuk a cserzett bőrű öregnek, hogy mániákus önzésével egy fiataltól vette el a helyet az egyetem levelező tagozatán és a katedrán, olyantól, aki nem egy évtizedig, de négyig taníthatott volna. Talán éppen az diplomája sorszámával. Pista bácsi bölcs nyugalommal lökte le torkán a kerítésszaggatót, szívott egyet a szimfónián és a lepöckólt cigarettahamura meredve csak rántott egyet a vállán. .,Lehet, fiúk, lehet, hogy igazatok van. De én tanár akartam lenni és most az vagyok.” Csodáltuk és irigyeltük. közben arra gondoltunk, vajon a mi korosztályunk képes lesz-e harminc-negyven évvel a háta mögött a tankönyvhalmaznak rugaszkodni?) Radics Lászlóról írni kell, ez eldöntött tény volt, amikor meghallottam a történetét. Hangok, foglalkozások, cselekedetek alapján elképzeljük magunkban valakinek a külsejét, akit sose láttunk. Klisék vannak a fejünkben, típusarcok, mozdulatok, melyeket egyetlen, talán soha nem létező emberről készítettünk, megszámlálhatatlan másolattal. Radics Lászlóról semmi kép nem jelent meg a fantáziámban. mikor megtudtam, hogy harmincévesen jelentkezett az Orvostudományi Egyetemre, és az első nekifutásra felvették. A szakmája esztergályos, most vállalta, hogy harminchat éves koráig diák lesz. De miért? Hogy doktor úrnak szólítsák? Hogy így álljon bosz- szút önmagán, amiért nem időben „kapcsolt”? Talán ez a bosszú, ez a dac nem is önmaga, hanem a környezetében élők ellen irányul, akik esetleg lenézték, megalázták. kinevették? Férfifejjel beül az egyetemi előadóterem padjaiba, ahol csak alig húszesztendős arcokat láthat. Ezek az arcok hat év múlva is simák lesznek még. az övé már soha. Telefonon keresem a munkahelyén. a Szolnok megyei Tanács Hetényi Géza kórházának műhelyében. Há- romszor-négyszer hívom, nincs ott. Ötödik és már türelmetlen érdeklődésemre végül megtudom, hogy nem dolgozik sem a kórházban, sem máshol. „Tanul, kérem, ide nem jön többé... De a lakáscímét megmondhatom.” Papucsban. fürdőköpenyben nyit ajtót. Mindketten zavartan szabódunk, ő az „otthonos” külseje miatt, én a meglepetéstől: ha képzeltem valamilyennek, ilyennek biztosan nem. Legalább száznyolcvan centi magas, széles válla kissé előrehaj- lik, apró, kék szeme kíváncsian pásztázza az arcom. Kézfogása gyors, könnyű, laza. igyekszik hamar túllenni a formaságokon. A szobában minden tárgy mintha plexiüveg mögött volna: áll a füst. Az asztalon. a fotelekben és a szőnyegen könyvek rendezetlen halmaza. Ablakot nyit. hogy levegőhöz jussunk. — Csak most veszem észre, mekkora füst van, de tudja, dél óta tanulok, és most mindjárt hat óra ... — Mit tanul? — Latint. — Nehezen megy? — Nem nehezebben, mint a többi, — Hat év múlva nem lesz gond, hogyan szólítsam, de most még nem hívhatom doktor úrnak ... — Lacinak szólíthat most is, és ha hat év múlva tényleg orvos 'leszek, akkor sem várom el senkitől, hogy doktor urazzon... — Ezt most mondja csak, de titokban ... — Nem jó módszert használ velem szemben. Nehéz kihozni a sodromból. — Rendben van, visszateheti feje fölé a glóriát. Elneveti magát. Nem, ez az ember egyáltalán nem szent, és ha glóriát viselne, biztosan legényesen félre- csapva hordaná. — Hoj kezdjem a sztorimat? — Az elején. — Sose voltam jó tanuló. Az általános iskola után egyenes út vezetett a szakmunkásképzőbe. Esztergályos lettem. A Vegyiműveknél dolgoztam és éltem a me- lós srácok életét. Ittunk, sokat ittunk. Céltalanul bolyongtunk egyik kocsmából a másikba. Persze, csak akkor hittem, hogy ez a melós élet, ma már tudom, az semmilyen élet. Több mint tíz évig ment a csellengés, aztán 1974-ben beiratkoztam a dolgozók gimnáziurnába.egyúttal „kiiratkoztam” minden kocsmából. Beleástam magam a tanulásba, szinte kétségbeesetten igyekeztem utolérnj az elfecsérelt időt. Elsőben még voltak ötösnél rosszabb jegyeim, de később ezek elfogytak. — Mondták, hogy maga volt a gimnázium büszkesége. gondolom, a munkahelyén is örültek ennek. Mélyet sóhajt. — Erről inkább ne beszéljünk. senkit nem akarok utólag kellemetlen helyzetbe hozni. Elmúlt, kész, én nem szeretek másoknak rosz- szat tenni. ■■■■■■■■ ■■■■■■■■ Egy vállalat munkaügyi osztályának huszonöt éves előadónője szerette volna megszerezni a jogi diplomát. Gondolta, harmincéves lesz, mire államvizsgázik, bőven van még ideje tanulni'. A vállalat vezetői beleegyeztek a továbbtanulásba. Az előadó sikeresen felvételizett. És ekkor megkezdődött a kálváriája. Valakit ugyanis kihagyott a számításból. A munkaügyi osztályvezető legmagasabb végzettsége a közgazdasági technikum volt. Féltékenykedni kezdett a nála legalább húsz évvel fiatalabb beosztottra, hibákat keresett, amelyeket egy külön füzetkébe jegyzett és havonta az igazgató elé tette az előadó „bűnlajstromát”. Az igazgató nem egészen értette piszkálódó osztályvezetőjét, ezt meg is mondta neki. De az csak jegyezge- tett szorgalmasan, minden apró hibát felírt, ' szinte megszállottan üldözte diplomára áhítozó beosztottját, aki az év végi prémiumosztáskor kifakadt. sírva bizonygatta. esze ágában sincs főnöke posztjára törni, ő csak azt szeretné, ha többet tudhatna, hiszen a munkaügyi osztályon sem árt a jogi végzettség . .. Talán még hasznát is vennék, ha lenne valaki az előadók között, aki jogi doktor ... Végül az igazgató javaslatára munkahelyet változtatott. Azért kellett a pozícióját féltő osztályvezető helyett a több tudásra vágyó előadónak megfutamodni. mert — ahogy az igazgató fogalmazott — a fiatalabbnak kell engedni, a munkaügyi osztályvezető húsz éve dolgozik a vállalatnál, nagy felháborodást keltene, ha ilye „apróság” miatt kilépne. Ez csak egy példa. A kisváros egyetlen űzi mében szinte könyörögne az érettségivel nem rende kező szakmunkásoknak, hog végezzék el a középiskolá A jó tanulókat jutalmazzál dicsérik, biztatják, a fénj képüket kiteszik a faliú. ra. Nem azt akarják az üzer vezetői, hogy „zakós embc rekké” váljanak a munka sok, hanem hogy a ráju bízott gépnél messzebbr lássanak, jobban értsék világot. És egyre többe érettségiznek anélkül, hog eszükbe jutna állást változ tatni, főnököt játszani. Ez is csak egy példa, bá jóvai frissebb és általá nosabb az előzőnél. A Vegyiművektől 1976-bai átmentem a kórházhoz. Sen ki sem csóválta a fejét, h; iskolába mentem, vagy h: tanulmányi szabadságot vet tem ki. — A munkahelyi környe- zet, az orvosok mindennap közelsége befolyásolta ab ban, hogy éppen az orvos egyetemre jelentkezett? — Közrejátszott a környezet is, de én már gyerekkoromban szerettem ai biológiátönkéntelenül a könyvespolcra nézek. Biológiai kis- és nagylexikonok sorakozna! példás, könyvtárat szégye- nítő mennyiségben és rendben. — Meg aztán láttam mái meghalni, reménytelenül szenvedni családtagomat is A tehetetlenség, hogy képtelen vagyok rajta segíteni hetekig kínzott. — Ha minden jól megy, harminchat évesen kezdő orvos lesz, tehát abban a korban, amelyben mások már régen megállapodott emberek. Erre nem gondol? — Mindenre gondoltam. Arra is, hogy hat évig az ösztöndíjamból kell megélni, arra is, hogy hat évig nem érdemes családot alapítanom ... A felvételi vizsgán kínos volt látni, hogy a magam korabeliek már tanítják azt, amit én még csak most kezdek tanulni. Végigfutott bennem hogyan fogadnak a nálam tíz évvel fiatalabb diáktársak. — Nem szeretném, ha rosszmájúságnak vélné a kérdést, de abban, hogy felvették. nem érzett valami statisztika javító szándékot? Hadd jöjjön, munkásember, jó káder ... — Egy percig sem. A szerencsét viszont mindvégig magam mellett tudtam. A kérdések a mikrobiológia területéről kerültek ki, és nekem ez a kedvencem. Hazudik, aki azt mondja, őt csak a tudása alapján vették fel. Szerencse is kell. — Mit tesz, ha menet közben rájön. hogy nem bírja végig? — Ha rajtam múlik, ez nem fordulhat elő. Sőt, most talán kinevel, de az. orvosi diploma megszerzése után szeretnék továbbtanulni. Ku- tatóbiologus akarok lenni. Az plusz egy év. ■■■■■■■■ ■■■■■■■■ Egyre többen lesznek, akik harminc-negyven-ötven éves korukban teszik próbára az akaraterejüket és távolinak tűnő. de nem elérhetetlen cél érdekében „megküzde- nek” az ismeretekkel. A szerencséjüket dicsérik, miközben tagadják, hogy elsősorban önmagukban, makacs kitartásukban bíznak. Radics László harmincéves esztergályos szeptember tizenegyedikén megkezdte tanulmányait a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Bendó János
