Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-22 / 197. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 22. KOMMENTÁRUNK Ürügy és eszköz I mmár harmadik, fordulójához érkeztek a vietnami—kínai tárgyalások, de a kínai fél magatartása miatt továbbra is úgv tűnik: nagyon kevés az esély arra, hogy a megbeszéléseken sikert érjenek el. Az előzmények ismertek. A Kínai Népköztársaság már az amerikai agresszió idején is enyhén szólva felemás módon viselkedett az élethalál harcát hősiesen vívó vietnami néppel szemben. Jól emlékszünk: még a nyugati sajtó is a csodálkozás hangján írt arról, hogy Peking késlelteti bizonyos, a szocialista országokból Kína területén át Vietnamba küldött szállítmányok áthaladását. A nemzetközi élet számos megfigyelője — pártállásra és világnézetre való tekintet nélkül — már akkor úgy látta: sokasodnak annak jelei, hogy Pekinget idegesíti, zavarja egy erős. független Vietnam megszületésének kilátása, sőt bizonyossága. Ez a feltételezés a vietnami nép történelmi nagyságrendű győzelme után száz százalékosan beigazolódott. Hamarosan a kétség árnyéka sem férhetet ahhoz a felismeréshez, hogy a kínai vezetők úgy döntöttek: mivel Hanoit képtelenek a Szovjetunió bekerítését célzó politikájuk, világméretű kalandor terveik szekerébe fogni, megpróbálják minden eszközzel és ürüggyel hátráltatni, megnehezíteni a háborúban ki vérzett Vietnam népének gigászi építőmun- káiát. E cél érdekében először Kambodzsát használták fel afféle faltörő kosként határincidenseket provokáltak és állandósították az áldatlan feszültséget a két indokínai ország határvidékén. A pekingi forgatókönyv következő „felvonása” annak a tervnek a megvalósítása volt. hogy az évszázadok óta békésen Vietnamban élő kínai származású vietnami állampolgárok, az úgynevezett hoák ürügyén okozzon nehézségeket a szocialista Vietnamnak. S ajnos, a cél meghatározza a taktika jellegét is. A nemzetközi közvélemény nyomása rákény- szerítette a Kínai Népköz- társaságot a Vietnammal folytatott tárgyalásokra, de ezeken a megbeszéléseken is a cinizmus a kínai fél uralkodó vonása. Egyetlen példa a sok közül: mint a vietnami hírügynökség közleményéből kitűnik, a megbeszéléseken maguk a kínaiak is kénytelenek elismerni, hogy „üdvözölnék”, ha a két ország határán összegyűlt hoák visszatérnének vietnami lakhelyükre. Mikor Hanoi erre ilyen értelmű közös felhívást javasolt, Peking nem is válaszolt ... Ez a kínai alapállás modellje. Üjra és újra bebizonyosodik a régi történelmi tanulság: a vad szovjetelie- nesség politikája sosem válogat eszközökben. Akkor sem, ha ezek az eszközök — emberi sorsok. Újabb űrhajét várnak a Szaljutra Búcsút mondtak a Prog- ressz 3. teherűrhajónak a Szaljut személyzetének tagjai : hétfőn leválasztották az űrkomplexumról s önálló útra indították. A Progressz nagy mennyiségű utánpótlást vitt az űrhajósoknak. Mint jelentettük, Kovaljonok és Ivancsenkov a hét végére teljesen befejezte a rakodást, elhelyezte a teherűrhajóban a feleslegessé vált, elhasználódott alkatrészeket, használati tárgyakat és lezárta az összekötő nyílásokat. A szükséges vizsgálatok, ellenőrző műveletek után a Progressz eltávolodott az űrállomástól. Bár a teherűrhajó a légkör felső rétegeiben megsemmisül, útjának ez a visszatérő szakasza sem lesz haszontalan: berendezéseinek működését ellenőrzik a Földről a tudósok és irányítási próbákat is végeznek a teherűrhajóval. Kovaljonok és Ivancsenkov folytatta a kísérleti program végrehajtását és készül az újabb nagy feladatra. Előreláthatólag néhány napon belül már látogatók fogadásához kell előkészíteniük a Progressz távozásával szabaddá lett hátsó csatlakozó helyet. KABUL Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormánya által kidolgozott oktatási reformnak megfelelően 1978- ban összesen 1600 új iskola nyitja meg kapuit az országbem. A demokratikus, népi forradalom előtt Afganisztánban összesen 1700 iskola működött. Neto—Mobutu találkozó Agostinho Neto angolai elnök és Mobutu Sese Seko Zairéi elnök között tegnap megállapodás született arról, hogy közös bizottságot állítanak fel a két ország között 1600 mérföld hosszan húzódó határ biztonságának nagyobb fokú szavatolása céljából. A két államfő tegnap Kishansá- ban befejeződött három napos tárgyalássorozatáróil kiadott közös közlemény szerint az Afrikai Egységszervezettől segítséget kémek a különleges ellenőrző bizottság felállításához. Angola és Zaire ismételten támogatásáról és rendíthetetlen szolidaritásáról biztosította a namibiai, a zimbabwei és a dél-afrikai nemzeti felszabadító mozgalmakat. Az angolai államfő ígéretet tett az ásványkincsekben gazdag Shaba tartományból az angolai Lobito kikötővárosig vezető Benguela vasútvonal újramegnyitására. Hua Kuo-feng Jugoszláviában Hua Kuo-feng, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának és a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke hétfőn délelőtt Romániából, Joszip Broz Titónak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének meghívására jugoszláviai látogatásra Belgrádba érkezett. II szovjet légiflotta napja Dmitrij Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere a szovjet légiflotta napja alkalmából napiparancsot adott ki. A szovjet légierő dicsőséges, harci utat járt be — írja napiparancsában Usztyinov. Az ország honvédeimi felkészültségének erősítéséről és a Szovjetunió fegyveres erejének további tökéletesítéséről gondoskodó Szovjetunió Kommunista Pártjának és a szovjet kormánynak köszönhető, hogy a korszerű fegyverzettel és haditechnikával felszerelt légierő eszmeileg szilárd és jól előkészített törzsállománnyal rendelkezik. A szocialista hazának a kommunizmus eszméinek elkötelezett repülősök fáradhatatlanul sajátítják el a bonyolult repülési technikát és tökéletesítik annak harci alkalmazását. A szovjet fegyveres erők többi fegyvernemének valamint a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek katonáival éberen és szilárdan őrzik a szocializmus történelmi vívmányait, vigyázva őrködnek a népek békéjének és biztonságán — hangoztatja végezetül a napiparancs. Olasz lapok a Moro-gyilkosságról Az olasz sajtóban mind gyakrabban látnak napvilágot olyan írások, amelyek Aldo Moro olasz keresztény- demokrata politikus meggyilkolásának esetleges nemzetközi összefüggéseit vizsgálják. A lapok rámutatnak: Moro elrablására, majd meggyilkolására nem sokkal azután került sor, hogy Olaszországban 30 év óta először az OKP részvételével jött létre parlamenti többség. Másrészt a sajtó felhívja a figyelmet arra. hogy az olasz nyomozó hatóságok a legcsekélyebb fényt sem tudták deríteni arra, ki állhatott a mintegy öt hónappal ezelőtti bűncselekmény mögött. A két tényt összefüggésbe hozva az Europeo című hetilap élesen bírálja a nyomozó szerveket és rámutat: nagy késéssel kezdték meg az összeesküvés nemzetközi vonatkozásainak kiderítését. A L’Unitá megdöbbentőnek tartja a rendkívül szegényes nyomozati eredményt a terrorista akciók nemzetközi összehangoltságára utalva megjegyzi: „Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a nemzetközi porondon olyan erők működnek, amelyeknek érdekében áll csapást mérni Olaszország demokratikus intézményeire”. MOSZKVA A Szocialista Munka Hőse címmel tüntette ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Pjotr Fedosze- jevet, az SZKP KB tagját, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának alelnökét, az ismert szovjet filozófust hetvenedik születésnapja alkalmából, a társadalomtudományok fejlesztésében szerzett, valamint társadalmi-politikai tevékenységében tanúsított kimagasló érdemeiért. Fedo- szejev akadémikus a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnöke is. RAWALPINDI A Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök ellen hozott halálos ítélet eltörlését kérte vasárnap az elítélt politikus ügyvédje. Az 57 napos felleb- viteli eljárást lezáró védőbeszédében Bhutto ügyvédje elfogultnak és ellenségesnek minősítette a Bhuttóra márciusban kimondott halálos ítéletet. VARSÓ Az esős idő ellenére sokezren látogattak el a hétvégén Lodzban a Trybuna Ludu ünnepére, a Lengyel Egyesült Munkáspárt központi lapja rendezvényeire. Ä lodzi ünnep méltó volt a textil-iparáról híres város munkás- mozgalmi hagyományaihoz. Többszáz szereplővel nagyhatású előadásokon szavalok, kórusok és táncjátékok idézték fel a lengyel munkásmozgalom főbb eseményeit. A pártlap munkatársai vezetésével vitafórumokat tartottak az ország előtt álló feladatokról és elsőként mutatták be a „Lengyelország ’78” című fotótárlatot. WASHINGTON Harold Brown, az Egyesült Államok hadügyminisztere az ABC televíziós társaságnak adott vasárnapi interjújában bár a SALT—2 egyezmény mielőbbi megkötésétől tette függővé, milyen mértékben fejleszti Washington rakéta- állományát, de az állítólagos szovjet fenyegetésre hivatkozva egyértelművé tette, hogy a megállapodás gyors aláírása esetén is folytatják bizonyos nagyszabású katonai programok fejlesztését. AN-28 — az Neroflot újonca Helyi légijáratok számára szerkesztettek AN—28 néven új repülőgépet Oleg Antonov tervezőirodájában. Ezzel az Aeroflot igénytelen, megbízható, a legkülönfélébb éghajlati zónákban, kis repülőtereken és földes leszállóhelyeken is üzemeltethető géphez jut. A többcélú új gép a népgazdaság különféle területein lép munkába — utasokat, terhet és postát, vagy betegeket szállít; segítségével erdőségeket és halrajokat figyelnek meg, légifényképezést, geológiai kutatást stb. folytatnak. A 18 utast befogadó gépet 1—1,5 perc alatt teherszállításra is alkalmassá tehetik. ,— az ülések ugyanis a fedélzet falaihoz hajthatók. így egyik irányban utasokat, ' visszafelé pedig terhet szállíthatnak. A berakodás megkönnyítésére a gép mennyezetébe síneket építettek egy 500 kilogramm teherbírású futómacska számára. Az AN—28 igen megbízható, még mindkét motorjának — egyébként kevéssé valószínű — meghibásodása esetén is sikeresen le tud szállni. A gép szárnyán, a farokművön és a motorokon termikus fagyásgátló rendszert helyeztek el, míg a légcsavarokon és az ablakokon e célra elektromos megoldás szolgál. Az AN—28 „vakon” is képes repülni. Kerekei sítalpakra cserélhetők, hogy hideg éghajlatú övezetekben is használható legyen. Tekintettel Észak, Szibéria és a Távol-Kelet körzeteinek mind szélesebb körű hasznosítására — ez is fontos körülmény. APN—KS Izraeli légitámadás palesztin táborok ellen Izraeli légitámadás ért tegnap hajnalban egy Bejrut környéki palesztin menekülttábort és egy, a libanoni fővárostól nem messze lévő, főképp palesztinok lakta falvat. A terrortámadásnak három halálos áldozata és tizennégy sebesültje van — jelentette a PFSZ bejrúti közleménye, amely a következőképpen foglalja össze a történteket: a kora reggeli órkban több izáraeli vadászbombázó hatolt be Libanon légterébe, először a Szabra és Satilla nevű palesztin menekülttáborok fölött kísérelték meg kioldani bombáikat. A palesztin légelhárítás védelmi ágyúinak tüzétől megfutamítva azonban végül is Bejrút dél-keleti részére, Burzs Brazsneh táborra dobták le bombáikat. A következő hullámban az izraeli vadászbombázók a Bejrúttól 15 kilométerrel délre levő Damur falut támadták meg, bombáikkal megsemmisítették az ottani palesztin gyermekek iskoláit. A kora hajnali órákra való tekintettel az iskola szerencsére üres volt, s így a bombázás csak anyagi kárt okozott. Az izraeli légitámadás mintegy hét percig tartott — közölte a palesztin szóvivő. Az izraeli légibevetést Tel Avivban is bejelentették. Egy katonai szóvivő szerint az akciót megtorlásnak szánták a vasárnap Londonban az El A1 izraeli légitársaság egyik busza ellen elkövetett merényletért. Mamduh Salzem egyiptomi kormányfő kabinetjéhez közelálló forrósok a leghatározottabban cáfolták tegnap a reggeli órákban napvilágot látott sajtóhírt, miszerint a miniszterelnök benyújtotta lemondását — adta hírül az AFP hírügynökség. A közlést — melyet korábbi értesülésekkel ellentétben nem az Al-Ahram, hanem az Al- Ahrar, tehát a jobboldali ellenzéki szocialista liberálisok hetilapja hozott nyilvánosságra, — az AFP által idézett források „hazugságnak” minősítették. Ellentmond a kairói cáfolatnak a jordániai fővárosban megjelenő Al-Desztur című lap kairói tudósítása, mely szerint Hoszni Mubarak alelnököt hamarosan miniszterelnökké nevezik ki Szalem helyére. « * * Menahem Begin izraeli kormányfő az Al-Anba című arab nyelvű izraeli lap vasárnapi számában elvetette az amerikaiak „teljes partnerként” való részvételét a Camp David-i tárgyalásokon, és arra figyelmeztette őket, hogy ne terjesszenek elő saját tervet, mivel „a konfliktusban érintett feleknek kell megoldaniuk a vitás kérdéseket”. Begin közölte, hogy „több új elgondolása” van, de ezeket nem ismerteti a Camp David-i találkozó előtt. Az interjúban Begin nem értékelte túl nagyra a Camp David-i találkozó jelentőségét. Kijelentette, hogy a találkozó „fontos, de nem jelenti az út végét”. Mint mondotta, „még további tárgyalásokra van szükség, mert egy hatvan éve tartó konfliktust nem lehet néhány eszmecserén rendezni”. A kairói Al-Ahram közlése szerint Anvar Szadat egyiptomi elnök a szeptember 5-én kezdődő amerikai— egyiptomi—izraeli tanácskozás előtt 4-én Párizsban Giscard d’Estaing államfővel találkozik, és a hármas találkozó előtt Washingtonban külön is tárgyal Carter amerikai elnökkel. IVIT sikere Fidel Castro üzenete a kubai néphez A IX. világifjúsági és diák- találkozó sikeres bezárása alkálmából üzenetben köszöntötte a kubai népet Fidel Castro, az ország állam- és kormányfője, a Kubai KP KB első titkára. A hétfői Granmaban közzétett üzenet hangsúlyozza: minden vendégünk, a világ ifjúságának seregszemléién részt vett minden küldött a legnagyobb elégedettség érzésével térhetett vissza hazájába a kitűnő szervezés, a kubai nép és a kubai ifjúság által tanúsított szívélyes fogadtatás láttán”. „A XI. VIT sikere és győzelme minden egyes kubai állampolgárnak. A fesztivál megrendezésével az ország erősebb, a nép tapasztaltabb, öntudatosabb, szervezettebb lett. Lelkesebbek és energi- kusabban néz szembe a jövő megoldásra váró feladataival. Az elért siker örömmel és a holnapot tekintve bizakodással tölthet el valamennyiünket” — fejeződik be Fidel Castro üzenete. Irán—Abadan Négyszázharmincan haltak meg a moziban Iráni sajtójelentések szerint a felgyújtott abadani Rex moziban 430 ember halt tűzhalált. Mind ez ideig 200 áldozatot sikerült azonosítani. Az iráni sajtó úgy értesült, hogy 728 jegyet adtak el az esti előadásra, így a tűzvész kezdetekor több, mint hatszáz ember tartózkodott az épületben. Csak keveseknek sikerült egy tetőnyíláson kimenekülniük. Az abadani rendőrfőnök hétfőn bejelentette, hogy 10 személy kihallgatása folyik, akiket a barbár merényletben való részvétellel gyanúsítanak. Hétfőn megszólaltak a befolyásos síita vallási vezetők is és egyértelműen elítélték, az iszlám vallással szembenállónak bélyegezték a merényletet. Mint az AP amerikai hír- ügynökség iráni hivatalos jelentésekre hivatkozva hétfőn jelentette, augusztus 8-a, a mohamedánok böjtjének, a ramadannak kezdete óta Iránban 29 mozit gyújtottak vagy robbantottak fel, de éttermek. italárusító helyek is merényletek célpontjaivá váltak. Magyar hét az NSZK-ban Vasárnap délelőtt magyar hét kezdődött a Stuttgart melletti SindeTfingenben. Az eseménysorozatot a város tanácsa, a Kultufalis Kapcsolatok Intézetével együtt rendezte. A városháza modern épületében dr. Dieter Burger főpolgármester meleg szavakkal köszöntötte a rendezvény résztvevőit. A megnyitó után a szolnoki Tisza Táncegyüttes adott ízelítőt tudásából. A magyar hetek keretében filmbemutatót, fotókiállítást, beat-koncertet, főzőtanfolyamot és szakmai vitákat is tartanak.