Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-22 / 197. szám
1978. augusztus 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Gazdag programok alkotmányunk ünnepén Zenés ébresztő, majális Tiszafüreden Az új kenyér ünnepén zenés ébresztő köszöntötte Tiszafüred lakóit. A gyűlés résztvevői — hogy a várhatóan nagy átmenő forgalom miatt ne kelljen lezárni a 33-as fő közlekedési utat — csoportonként, munkahelyenként vonultak a Holt-Tisza partján levő Halászcsárda melletti üres területre, ahol tíz órakor kezdődött az ünnepség, Ulvecz- ki Tibor, a Szolnok megyei Tanács elnökhelyettese rövid beszédében méltatta augusztus 20. jelentőségét, szólt a tiszafüredi szocialista brigádok ez évi vállalásairól. kiemelkedő munkateljesítményeiről. Fél tizenegykor elkezdődött a Tisza-parti színes majális. A színpadon felhangzott a Colombus beategyüttes zenéje, kissé távolabb céllövölde, fakanalas, vattacukros, továbbá bazárosok játék- kínálata könnyített az arra sétáló szülők pénztárcáján. Az éhezőket sátor és faházsor várta, és a két szomszédvár, áfész és Vadász étterem békés versengéséből, kínálatából az éhes vendégek kerültek ki győztesen. Az eső lába reggeltől estig a levegőben lógot, szerencsére ott is maradt. A borongós időnek egyedül a strandon nem örültek, mivel egész nap mindössze háromszáz zimankótűrő vendég váltott belépőt. És akinek este még mozogni volt kedve, egy óráig táncolhatott a művelődési központban a fent említett zenekar muzsikájára. Munkás—paraszt találkozó Karcagon Karcag elég nagy i'áros ahhoz, hogy ne ismerjen mindenki mindenkit, ahhoz viszont elég kicsi, hogy sokan ismerjenek valakit. Ez persze közhely, de az elmúlt napokban rendezett munkás—paraszt találkozók ilyennek mutatták az emberi kapcsolatokat. Sok új embert, sok új dolgot ismerhettek meg a Magyar— Bolgár Barátság Tsz, a HTV, az Agyagipari Szövetkezet, a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet, az Üveggyár és egyéb üzemek, intézmények dolgozói. Sajnos, nekem sincs száz fülem, nem hallhattam minden beszélgetést, azért sikerült ellesni nagyon személyeset is. A Népművészeti és Háziipari Szövetkezet dolgozója, Bereczki Gyuláné beszélgetett egy fiatalemberrel. — Hát Gyuszi barátom? — Megnősült a fiam, bizony — mosolygott a szép, törékenv asszony. — Nahát! Már ő is? — Jól vannak, itt laknak a Liget utca felé, egy zugban. a szülőkkel. Olyasmi ház az, mint a miént, mert annak idején még a miénkről nézték le a tervet. — Üdvözlöm őket. — Köszönöm átadom, örülni fog Gyuszi. Egy kicsit odébb egy tsz- tag beszélgetett egy munkásforma fiatalemberrel, a sertéshizlalás előnyeit ecsetel- gették, a fiatal munkás alighanem szeretne beállítani egy egyelőre csak szerényebb méretű állományt, de más lehetőségeken is töri a fejét. — Jó lett az idén a máktermés — mondja. — Azt is meg lehetne próbálni. — Ha nem szerződtél, harminc forintot kapsz érte — hűti le az idősebb. — Eny- nyiért nem érdemes. — Hát akkor? — Majd két év múlva vessél mákot! Most sokan leállnak vele. Két év múlva lesz érdemes. Ilyen és ehhez hasonló beszélgetések hangzottak el az autóbuszon, ugyanis a munkás—paraszt találkozó résztvevőit a termelőszövetkezet autóbusza elvitte a HTV-be, majd az Agyagipari Szövetkezetbe, ahol megnézhették a televízió szobaantennák gyártását és az agyagosok befutott termékének, a fekete kerámiának a készítését. Ez utóbbi helyen élénken érdeklődtek az agyagtányért kaviccsal dörzsölő (mintát dörzsölnek bele) asszonyoktól, ugyan mennyit keresnek ezzel a munkával? — Kétezer, kétezerötszáz forintot — hangzott a válasz, de a fürge kéz egy percre sem állt meg. — Hát. . . Nem könnyű kenyér — hümmögtek a vendégek. Közben azért sok mindent megtudhattak a munkás— paraszt találkozó résztvevői, hiszen az üzemlátogatások után az üzemek, szövetkezetek vezetői röviden tájékoztatták őket gondjaikról, eredményeikről, arról a fejlődésről, melyet mindegyik gazdasági egység a magáénak vallhat. Hallhatták, hogy az Üveggyár autóbusza egészen Tiszaigarig jár, ilyen messziről hoz munkásokat, mert közelebb már nincs elég; hallhatták, hogy a Karcagon új kórháznak nevezett intézmény nem is olyan új, fejlesztésre szorul, s nyomasztó az orvoshiány; hallhatták. hogy a városi tanácsnál egy hónapban 7 ezer ügyfél fordult meg, és így tovább. Végül munkások, parasztok, értelmiségiek felkerekedtek, együtt mentek az új szobrászműterem átadására. A szép létesítményben sokuk munkája benne van, hiszen több üzem vállalt társadalmi munkát, hogy a város szülöttje, Győrfi Sándor szobrászművész jó körülmények között dolgozhasson. Az ünnepélyes átadáson halkan beszélgetnek mellettem. — Te, mit tud csinálni egv szobrász Karcagon? Miről lehet itt szobrot csinálni? — Nem tudom. Pedig van modell Karcagon is: az egész megörökítésre méltó jelen, a munkások, parasztok, értelmiségiek kezenyoma a tájon. K. L. A hajrához érkezett a csépai nyolctantermes iskola építkezése. A munkák jelenlegi állása szerint - kivitelező az ÉPSZER - szeptember elsején megkezdődhet [a munka a tantermekben és az irodákban, október elsejére pedig elkészül a tornaterem is (K. t.) fl Szovjetuniónak Hz ötvenezreink Ikarus A csaknem három évtizedre visszatekintő magyar- szovjet autóipari együttműködés jelentős állomásához érkezett. Tegnap a vállalat budapesti törzsgyárában ünnepélyes külsőségek között adta át Toldi József, az Ikarus vezérigazgatója V. I. Ocseretyinnek, a Szovjetunió budapesti kereskedelmi képviselőjének a Szovjetunió részére készült ötvenezredik autóbuszt. A különleges kivitelű, légkondicionált távolsági járművet — az ugyancsak az Ikarustól vásárolt s a szovjet VIT-delegáció kubai utaztatásában igen jól bevált autóbuszok ikertestvérét — a tervek szerint nyolc- nap múlva hasonló ünnepélyességgel fogadják majd Moszkvában, s az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaság területén közlekedik majd. A Szovjetunió a magyar autóbuszgyártás s az Ikarus legnagyobb partnere, a legtöbb autóbuszt vásárolja. Befejeződött a /Kőbányai Sörgyár kisújszállási kirendeltségének rekonstrukciója. A /közel húszmillió forintos felújítás során bővítették a fejtőüzemet: kazánházat, raktárhelyiségeket épi- lettdk, valamint nagyteljesítményű, korszerű gépeket helyeztek üzembe MUNKÁSOK ÉS FŐNÖKÖK (2) Mit várnak egymástól? Kétszer három monológ Az előző részben a gépek mellett dolgozók, a munkások mondták el. mit várnak vezetőiktől, hogyan gondolják el főnök és beosztott viszonyát. A kérdésnek csak egyik oldalát ismerhettük meg, újabb tapasztalatokat megtudni a termelés irányítóihoz, a forgácsoló műhely vezetőjéhez és a műszakvezetőkhöz fordultunk a BVM kunszentmártoni gyárában. „Ismerem az embereimet” Harangozó József, a műhelyben dolgozó százöt munkás vezetője. A gyár megalakulása óta azonos helyen dolgozik, műhelyfőnökként. Az eddig eltelt idő sikeres munkát bizonyít. Érdemes hát meghallgatnunk, mit mond. , Tizenkét éve dolgozom itt, azóta műhelyvezető vagyok. Az emberek hatvan százalékát saját tanulómnak vallhatom. hiszen az én „kezem alatt" tanulták a szakmát, és azóta is itt dolgoznak. Ez nagyon fontos d.olog, egyik magyarázata annak, hogy olyan jó kapcsolatom van a műhely munkásaival. El sem tudok jobbat képzelni. Nemcsak az évek során kivívott tisztelet, a „szófogadás” miatt tartom lényegesnek az állandó embereket. Olyanok közt, akiknek fejlődését, munkáját éveken át figyelhettem, nekem vezetőnek sokkal könnyebb dolgozni. Például ismerem képességeiket, és mindegyikre olyan munkát bízok, amiről biztosan tudom, hogy jól elvégzi. így könnyebb kikerülni az „összezördüléseket”, jobban halad a termelés is. Az állandó emberekre, a törzsgárdára alapozza vállalásait a műhely. Csak a szakmáját szerető, becsületből is dolgozó munkásokra számítva fogadhatjuk el a megrendeléseket. Ha nálunk csak kényszerből dolgozók lennének, akiknek egy jól sikerült darab nem okoz örömet, állandóan retteghetnénk. Bármilyen kitűnő szakemberek is, a megrendelések állandóan veszélyben lennének. Én nem bízom abban, aki csak pénzért dolgozik. Persze tőle is ugyanazt köveletem, mint mástól. Ugyanígy kiszámíthatatlan az a munkás is, aki a kollektívában nem érzi jól magát, nem sikerül beilleszkednie, az itteni célokat nem tette magáévá. A szakma-, a munkaszeretetről beszéltem az előbb. Ennek egyik formája az önképzés, a tanulás iránti igény. Enélkül egy üzem sem léphet előre. Azzal viszont semmire nem megyünk ha csak mi noszogatjuk az embereket: „Iratkozz már be erre a tanfolyamra!” Szerencsére a mi műhelyünkben erre nincsen szükség. Például kevés a marósunk, és most, amikor lehetőség van rá, könnyen „összeszedtük" azt a tizenöt munkást, aki még egy szakmát akar szerezni. Ha valahol az öntevékenység hiányzik, az nagyon rossz dolog. Sokkal köny- nyebb mindkettőnk dolga, (a munkásoké, a miénk is), ha nem kell állandóan szólni, hogy olajozzák a gépet, tegyenek rendet munkahelyük körül. Sajnos, ez ma még jelentős gond. Már nem tartanak parancsolgatónak Hegedűs László műszakvezető: Ha valaki megérti, hogy a munkás is, a vezető is a termelésért van, azzal már nagy baj nem lehet. Persze a főnöknek is azzal kell foglalkoznia, amire a zavartalan munkához elengedhetetlenül szükség van. Sem többel, sem kevesebbel. Persze, az életben nem ilyen egyszerű a dolog. Saját példám jó bizonyíték. Másfél évvel ezelőtt még esztergályos voltam, akkor „emeltek ki” műszakvezetővé. Társaim kezdetben tőlem valahogy nehezebben fogadtak el több dolgot, ami az irányítással együttjár. Mintha engedményeket vártak volna: szerették volna, ha megértem, ők az egyik feladatot szívesebben végeznék, mint amit rájuk bíztam, ped.ig amit kértek, arra akkor nem is volt szükség. Fél évig tartott az átállás és ma már bennem sem a parancsolgatót látják. Azt hiszem, kapcsolatunk sem romlott meg. Elképzelhetjük a „jó munkás” tulajdonságait, de ez csak álom. A műhely dolgozói koronként, szakmai öntudat, a termelés összefüggéseinek ismerete. tudás szerint rétegződnek. Azt kell felismernie minden munkásnál a vezetőnek, hogy hová is tartozik. Talán egyetlen iránytűje van neki: a kor, a műhelyben eltöltött idő. > közösség segít A műhelybe nem régen került műszakvezető. Kor- pácsi József véleményét is megkérdeztük. Két éve jöttem ide és rögtön műszakvezetőnek. Azt hiszem, sokkal nehezebb helyre is kerülhettem volna, pedig itt sok a munka, szoros a termelési program. Egyetlen szerencsém volt, hogy a vezetők és a munkások többsége tanuló kora, vagy éppen az üzem beindulása óta itt van. Kialakult egy mindenki által elismert követelményszint, amelyhez a közösség „kemény magja" tartja magát, és másokat is ennek elérésére szorít. Nekem is csak egyetlen dolgom volt, a helyi követelményeket megismerni. Tudnom kellett, mit kell elvárnom; mennyit várhatok el az emberektől. Akár többet, akár kevesebbet kérek, mint műszakvezető mindenképpen csődöt mondok. Ezért is. tartom a munkás és a vezető jó együttműködéséhez nélkülözhetetlennek a kiforrott közösséget. Az itt kezdő fiatalokat az a kollektíva neveli, ahol később dolgoznak. Csak azt várhatják tőlük, amit adtak nekik. Aki nem alkalmazkodik a műhely céljaihoz, az vagy nem marad itt, vagy ha mégsem megy el, nem érzi jól magát, munkája ingadozó. A főnöknek nagyon kell vigyáznia, hogy nehogy a hajcsárt lássák benne. A parancsolgatásra jó munkahelyen nincs is szükség. Mindenki ismeri a feladatát, és a főnök „árgus szeménél” a „letolásoknál” legtöbbször ösztönzőbb erő a társakkal szembeni kötelességek tudata, az a teljesítményszint, amelyre a csoport „beállt”. Amit mindenki ismer és mindenkitől elvárnak. No, persze ezer dolog felboríthatja ezt a rendet. Enélkül viszont biztos hogy nincs elviselhető légkörű munkahely, normális termelés. V. Szász József (VÉGE) Sátor- és faházsor a Tisza partján
