Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
IO SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 20. SZOLNOK MEGYE MÚLTJÁBÓL A forradalmár jász kubikos Nyolcvan éve született Solymosi Ignác Egy ünnep elnyeri igazi arculatát Augusztus 20. egykor és ma A forradalmak évfordulóikkal új ünnepeket és új hagyományokat teremtenek, de új tartalommal töltik meg a régi, hagyományos ünnepeket is. Ki hitte volna még p század elején, hogy valaha november 7-ét világszerte megünneplik. Ki hitte volna még 100 évvel ezelőtt, hogy május elseje a világ dolgozói szolidaritásának és 'a munkának az ünnepe tesz. Nagymúltú ünnepünk augusztus 20. is igazi arculatát csak a felszabadulás után a népi demokratikus forradalom folyamatában inyeite el „A Dózsák, Táncsicsok mai seregének katonája volt ö. Tiszta ember, önzetlen forradalmár, a „hárommillió koldus" egyike — aki életének öntudatos felét áldozta, hogy a „hárommillió koldus magyar” — s Magyarország valamennyi kizsákmányolt milliója nagyobb kenyérhez, szabad élethez, békéhez jusson. Példás forradalmár életének az emlékét szeretettel megőrzik a magyar dolgozók.” (Szabad Szó, a franciaországi és belgiumi magyarság orgánuma, 1938. II. 19.) Solymosi Ignác élete, munkásmozgalmi tevékenysége valóban a nincstelen, elnyomott földmunkásból, kubikosból lett széles látókörű, jó szervező kommunista vezető útját szimbolizálja. Neve és a jászsági kommunista mozgalom elválaszthatatlanul egybeforrt. Tettrekészsége a proletárforradalom napjaiban kapott igazi teret. Március 22—23- án egyik aktív szervezője volt a falubeli felvonulásoknak, a Vörös Őrség megalakításának. 1919 április elején belépett a Vörös Hadseregbe, s így küzdött augusztus- 1-ig a munkáshatalo- mért. A Tanácsköztársaság megdöntése után al volt vöröskatonák fogolytáborokba kerültek. 1920 tavaszán jórészüket besorozták az ellenforradalmi „Nemzeti Hadseregébe. Így töltött le másfél esztendőt a II. gyalogezredben Solymosi Ignác is. A leszerelés útán a! gazdasági válság okozta munka- nélküliség miatt nem tudott keresethez jutni. 1925-ben sikerült végre társaival Budapesten munkához jutnia. 1925 áprilisában került kapcsolatba a Magyarországi Szocialista Munkáspárttal. Eljárt a Hernád utcai párthelyiségbe, előadásokat hallgatott. Nyáron már röpiratokat osztogatott társai között, majd Vági István megbízására megszervezte Jászárokszálláson a helyi MSZMP-szervezetet. 1927 februárjában a horthysta politikai rendőrség lecsapott az MSZ!MP-re. Solymosi Ignác e napokban határozta el, hogy még határozottabban, következetesebben vesz részt a párt forradalmi tevékenységében, s megkeresi a kapcsolatot az illegalitásban dolgozó kommunistákkal is. „Tehát 1927-ben, amikor a Szántó nagy lebukása megvolt, akkor a parasztbizottság is lebukott, és én innen kezdtem komolyan foglalkozni azzal a gondolattal, hogy nekünk az a feladatunk, hogy tovább folytassuk a szervezkedést. Ha lehet, akkor legálisan, ha pedig nem lehet, úgy akkor kénytelenek leszünk a föld alatt is szervezkedni — írta feljegyzéseiben. 1927 őszén Holler Mihály már konkrétan bevonta őt a Kommunisták Magyarországi Pártja földmunkás- és szegényparaszt-mozgalmakat szervező munkájába. ők ketten megkezdték a KMP Parasztbizottsága újjáalakításának, illetve egy agitációs iskola felállításának előkészítését. 1927 decemberében a rendőrség lefogta a KMP itthon tartózkodó • irányítóit és aktivistáit. A letartóztatás Solymosit szerencsésen elkerülte. Ekkor szerepét a rendőrség még korántsem ismerte pontosan. Solymosi egyike volt azoknak, akik a pártmunkát csekély kényszerszünettel folytatták 1928 májusában sikerült kapcsolatba kerülnie a KB összekötőjével, megbeszélte a vidéki agitációs jnunka lehetőségeit, és Solymosi Ignóc mint vöröskatona 1919 áprilisában röplapokat vett át terjesztésre. Júliusban és augusztus első napjaiban sikeresen terjesztette a KMP röplapjait a budapest—újszász—szolnoki vasútvonal mentén, Pesten a Teleki téren, Zagy- varékas környékén és odahaza Jászárokszálláson. Ezután hamarosan letartóztatták. Borzalmasan megkínozták, összeverték. Két bordája eltörött, megsérült veséje, mája is. A fogság, szenvedések megviselték, de hitét nem törhették meg. A hosszú vizsgálati fogság idején elvtársaitól megtanult írni-olvasni. Kommunistához méltóan 1929. október 25-től november 8-ig a Pestvidéki kerületi törvényszék fogházában részt vett társaival együtt a politikai foglyok országos éhségsztrájkjában. Solymosi ellen 1929. május 6-án adta ki terjedelmes vádiratát a Budapesti kr. ügyészség. A vádirat szerint „...a most vázolt (kommunista) mozgalomnak egyik legfőbb irányítója volt..., aki a trojka tagjaival... együttműködve a földmunkások forradalmasítását vezette”. A törvényszéki főtárgyalásra újabb egy esztendő múltán került sor, 1930. június 30-án. Válaszul a közvéleményt képviselő családtagok, újságírók eltávolítására a vádlottak többsége — Solymosi is — megtagadta a vallomástételt, és a bírák egyetlen kérdésére sem felelt. Kétévi börtönbüntetésre ítélték, amelyből egy év 10 hónap és húsz napot vettek kitöltöttnek. Elrendelték szabadlábra helyezését. A július 10-i ítélethirdetés alkalmával Solymosi ajkáról az „Éljen a forradalmi Munkáspárt” jelszó csattant a tárgyalóterem csendjében. A megpróbáltatások kommunista hitét csak erősítették. Óvatosan felvette a kapcsolatot a helyi kommunistákkal. Augusztus közepén Szolnokra utazott, ahonnan többszáz röplapot vitt Árok- szállásra. Augusztus 23-án reggelre azután röplapok árasztották el a falu utcáit. Még abban az órában előállították a csendőrlaktanyába. Miután azonban részvételét nem lehetett bizonyítani az akcióban, kénytelenek voltak kihallgatás után elbocsátani. Szeptember végén Budapestre utazott. Október első napjaiban hazatért, hogy újabb röplapszórást szervezzen. Október folyamán eljutott hozzá a párt utasítása, hogy utazzon Bécsbe, ahol a földmunkásmozgalomról kell beszámolnia. Az osztrák fővárosban Poll Sándor, Szerényi Sándor, Kiss Hugó, Révai József, Kolozsi László részvételével tartott értekezleten vitatta meg a KMP vidéki tevékenységének kérdéseit, problémáit. Ezt követően Berlinbe utazott, ahol november 11-én és 12-én részt vett az európai parasztbizottság ülésén és a KMP képviselői, valamint Károlyi Mihály megbeszélésein. Ugyanekkor határozat született a KMP parasztbizottságának megszervezéséről, s decemberben parasztkonferenciák összehívásáról is. Solymosi elvállalta a bizottság szervezésével kapcsolatos feladatokat, s egyben javasolta tagoknak Tisza Antalt és Hunya Istvánt. December elején még Bécsben tanácskozott Poll Sándorral és Szerényi Sándorral. Megkapta tőlük az utolsó instrukciókat a hazai kapcsolat- felvételekre és feladatokra. Külön is megbízták a jász- árokszállási mozgalom újjászervezésével és egy vörös földmunkás szakszervezeti csoport megalakulásának előkészítésével. Budapestre érkezése után Révai József letartóztatása bizonytalanná tette a munkát. Ennek ellenére kapcsolatokat létesített és röplapokat juttatott el Mezőtúrra is. 1931 januárjában az addigi eredményeket értékelve a KMP Központi Bizottsága ismételten határozatot hozott a Parasztbizottság újjászervezéséről. A KB a megalakítandó bizottság legfontosabb feladatául a megszakadt kapcsolatok újrafelvé- telét jelölte meg. A határozat értelmében Solymosi február 8. és 10. között End- rődön, Szolnokon, Jászárokszálláson és Jászladányban járt, és megbeszéléseket folytatott Hunya Istvánnal, valamint Tisza Antallal. Megállapodtak, hogy február 15-én valamennyien Budapestre utaznak a bizottság alakuló ülésére. A Paraszt22-én újabb találkozóra jöt- bizottság tagjai február tek össze, amikor a bizottságba beépült besúgó tevékenységének eredményeként a rendőrség rajtuk ütött és valamennyiüket letartóztatta. 1931. október 2-án került sor a főtárgyalásra a Budapesti kir. büntetőtörvényszéken. Solymosi Ignác már vallomása elején kijelentette: „Meggyőződéses kommunistának vallom magam.” Egy év és három hónapi börtönre ítélték. Ennek ellenére a bíróság elrendelte szabadlábra helyezését, miután olyan súlyos beteg, hogy letartóztatását élete veszélyeztetése nélkül nem lehet fenntartani. Október 4-én szabadult, s elvtársai segítségével illegálisan Budapesten maradt, hogy gyógykezeltesse magát. Egészsége azonban keveset javult. Felesége és gyermekei 1932. január 17-én legális útlevéllel elhagyták az országot. Solymosi március 13-án Bécsen, Berlinen át családja után Moszkvába utazott. A Szovjetunióban azonnal gyógykezelni kezdték. Egészsége átmenetileg javult, azért kérte, hogy munkába állhasson. Moszkvától nem messze, Kucsinó nevű faluban kapott egy vállalatnál gazdasági jellegű beosztást. 1933 végén tüdeje ismét felmondta a szolgálatot. Több éves szanatóriumi ápolás után, 1938. január 21-én hunyt el. Hamvait a moszkvai no- vogyevicsi temetőben helyezték örök nyugalomra, a nemzetközi munkásmozgalom elhunyt kiemelkedő harcosainak urnái közé. Emlékét, igaz kommunistához méltó életútját méltán tartjuk számon ma is a forradalmi munkásmozgalom mártírjainak sorában. Dr. Gecsényi Lajos „Szent István” Augusztus 20-án a kapitalista Magyarország az államot és a nemzeti egyházat alapító István királyra emlékezett, felhasználva az ünnepet saját politikai céljai érdekében. „A magyar katolicizmus — írta 1930. augusztus 21—i számában a Szolnok és Vidéke — Szent István napjának megünneplésével lett igazán nemzetivé, mert első királya az Egyház legnagyobb szentje is egyúttal.” Azonban éppen az imperialista uralkodó osztály politikájának eredményeképpen — erről nem írtak — „ ... veszni indult István öröksége”. Mi tehát a teendő? Természetesen nem a társadalmi. rendszer megváltoztatása, hanem a nacionalista, soviniszta uszítás. Például a következőképpen: „Ezeréves szent hazánk szentistváni testén idegen hadak csináltak szállást krisztus ellenségeinek. Száműzték onnan a nagy igazságot, száműzték onnan a hitet és most visszaveszi őket Szent István jobb keze. István király ott van a régi határokon, a Kárpátokon, az Aldunán és ahol valamikor járt ott jár most is, hogy ébresszen, hogy lelkesítsen, hogy lángra gyújtson... Ne keseregjünk tehát. Szálljon meg bennünket a győzni- akarás szent hite és eggyé forrva Szent István árva koronája alatt vigyük diadalra az ö országát.” Szent István ünnepe aha- zafiság hangoztatására is alkalmas volt. De ki is a hazafi? Aki dolgozik és nem sztrájkol. Aki elégedett a Horthy-fasizmus teremtette renddel. Aki a burzsoá „tiszta” erkölcs híve. És aki mindezért még áldozatot is kíván hozni, mert „Szent István államában osztálygyűlöletnek helye nincs”. István király ünnepe, s középpontjában I. István alakja és tevékenysége a felszabadulás után került méltó helyére. Ma is érvényesek a Tiszavidék 1946. augusztus 18—i vezércikkének megállapításai: István király „társadalmi újító volt, a földművelés felé irányította népét és ezért erős hatalmi szervezetet épített. ... a letelepült magyarság ... átvette a kereszténység által közvetített magasabb műveltséget és Magyarország bekapcsolódott az európai népek közösségébe. A kor társadalmi formaként keresztény királyságot akart, ez valósult meg Szent István személyében. Szent István állama megfelelt a társadalmi fejlődésnek, erős volt és időszerű, megbirkózott ezer év válságaival és ma tovább épül Szent István országa.” Vagyis István király tevékenységéből a legfontosabb tanulságokat kell a magunk, a ma embere számára levonni, mint azt 1946-ban is tették: „A szabadságjogok csorbítatlanul terjednek ki minden dolgozóra, parasztra, munkásra és haladó értelmiségire, újból romok helyén építünk és Szent István történelmi egyénisége is előttünk jár, személye fénylő példaadás. Fel kell számolni mindazt, ami már idejét múlta és a fejlődést akadályozza, a sebek behegednek és a forradalmi tűz kohójában tisztult érc formájában megszületik a magyar dolgozók számára az örök szabadságot jelentő jövendő.” flz új kenyér ünnepe István király tevékenységének igazi tanulságait valóban a dolgozó osztályok vonták le. 1944 decemberében az Ideiglenes Nemzet- gyűlésen „a régi urak helyett, foltos ruhájú és szakadt bakancsé munkások és parasztok jelentek meg, a nép igazi képviselői”. Ök már 1946-ban a forradalmi változásokért való összefogásuk — munkás—paraszt szövetség — ünnepévé tették augusztus 20-át, hiszen számukra ez és éppen ez következett István szelleméből. Szolnokon 1946. augusztus 20-án a színházban tartottak ünnepséget, de ünnepeltek megyeszerte. A szolnoki „ipari munkásság részéről Szép János művészi kidolgozású, kaszából font koszorút nyújtott át... Derne Józsefnek a szandaszőlő- beli földmunkásság képviselőjének, aki hasonló ünnepélyes külsőségek közt egy új kenyeret nyújtott át az ipari munkásság képviselőjének”. Megható és lélekemelő látvány volt — írta a Tiszavidék — a népi Magyarország e két dolgozó rétegének: a munkásság és parasztság egymásra találását, egybeforrását jelképező kézfogás. Ezen az ünnepen, mint azóta is rendszeresen augusztus 20-án, a résztvevők nem egyszerűen csak ünnepeltek, hanem a társadalom építésének soronkövetkező feladatait is megbeszélték, amelynek megvalósításáért szövetséget kötöttek. Amint a 80 éve született Ragó Antal akkor fogalmazta: „A magyar kenyér ünnepe a dolgozó munkásság, parasztság és értelmiség összefogásának kifejezésre juttatása a magyar demokrácia építőmunkájának újabb erőfeszítései előtt.” flz alkotmány napja Az eddig elmondottakból kézenfekvőnek kell tűnjék, hogy amikor az immár szocialista Magyarország megszerkesztette első alaptörvényét, az új alkotmányt, annak megünneplésére éppen augusztus 20. látszott a legalkalmasabbnak. Hiszen korábban is akkor beszéltek legtöbbet az „ezer éves alkotmányról”, a szentistváni államról, amellett, hogy a törvényekben óvakodtak meghatározni az állam feladatait az uralkodó gazdasági és társadalmi rendet. A tőkés törvényszerkesztők mindig is óvakodtak attól, hogy jogszabályaikban az állam valóságos berendezkedése, az osztályerők viszonya tükröződjék és az állam célkitűzése érthetően kiderüljön. Napjainkban, amikor éppen a vezető tőkés hatalmak képviselői szájából oly sok aggodalmas nyilatkozatot hallunk az emberi jogokkal kapcsolatban, amikor olyannyira óvnak bennünket és ők szeretnék számunkra biztosítani az emberi jogokat, nem árt a magunk számára sem felidézni az alkotmá-- nyunk törvénybe iktatása előtti napokat. Ugyanis „azok a milliók, akik a Magyar Népköztársaság alkotmányának tervezetét... olvasták, nyomban felismerték, hogy... ebben az alkotmányban a dolgozó nép a saját maga számára írt alkotmányt és úgy fogalmazta meg annak mondatait, hogy abból ennek az államnak jellegét, tartalmát és célkitűzéseit mindenkinek félreérthetetlenül és világosan meg kell értenie. A dolgozó nép megértette, hogy ez az alkotmány az ő jogait emeli törvényerőre, az ő hatalmát bástyázza körül, az ő további felemelkedésének biztosítéka és záloga. És az ellenség felé is világosan beszél ez a törvény. Lerögzíti a munkásosztály vezetésével vívott kemény és szívós harcokban elért eredményeit. Megmutatja a harc további irányát.” (Tiszavidék, 1949. augusztus 20.) Napjaink feltételei között, a békés építőmunka időszakában időnként hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, ami egy ünnep lényegét, jelentőségét adja. Pedig az ünnepek azért is vannak, hogy újra és újra tudatosítsuk magunkban azok tartalmát, s az abból adódó tanulságokat. Mert egy-egy ünnep tartalma nemcsak kiélezett történelmi szituációkban szolgál tanulságul, hanem ma is. Ezért idézzük fel újra az 1957. augusztus 20—i ünnepségen elhangzottakat. Az ünnep különös jelentőségét az adta, hogy az ellenforradalom utáni első alkotmánynapi megemlékezés volt, s minket Szolnok megyeieket különös melegséggel tölt el, hogy Kisújszálláson rendezték meg. A hatalmas méretű munkás—paraszt találkozónak Kádár János volt az ünnepi szónoka, aki többek között a következőket mondotta: A mi állami rendünk alapja a munkás—paraszt szövetség, s mi úgy gondoljuk, hogy a becsületes és tisztességes érzésű értelmiségi dolgozó a néppel tart. Ha a munkások és parasztok millióinak nincs jó sora, nincs emberi élete, nincs szabadsága, nincs hatalma, akkor az értelmiségi sorsa is a cseléd és a rabszolga sorsa. A mi alkotmányunk kimondja : Magyarország — népköztársaság, a Magyar Népköztársaság a munkások és a parasztok állama, s a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. Ez a dolog lényege. Amíg ez az alkotmány érvényben van, addig a népnek van jelene és jövője. Ha ez az alkotmány veszélybe kerül, veszélybe kerül a nép élete és jövője is.” S.L. Összeállította: dr, Selmeczi László Kádár János 1957. augusztus 20-án Kisújszálláson paraszt- fiatalokkal beszélget
