Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
SZOLNOK HEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 20. Zolnai István gyártmányszerkesztő, a RAE-család egyik atyja Csapolás az öntödében Nyugdíj előtt az utólsö. mestermunkák egyike Szerszám készül Új gép születik A kérdés: mivel arassuk le a zöldborsót? Mérnökök, konstruktőrök, gyártmányszerkesztők törik a fejüket. A műszaki papir pusztaságában megjelenik a gép csontváza. Alkatrészek virágai, furcsa, de praktikus formái. A szerszámok. és a műhelyekben részletekben megkezdődik a teremtés. Az öntőműhely vulkánfortyogása A műhelyek visszhangos katlanai. Kalapácsok feleselnek a gépzúgással. Születnek az alkatrészek. Gépzsírtól lucskos fémcsecsemők. A szerelőszalagon elrendeződik az új gép: helyére talál a motor, a tengely, a fogaskerekek, a kerekek. Összeáll. Él. Új gép született. (KL) Koncentrálnak a szárnyas fúrógép kezelői Precizitás: munkában a beállítólakatos Cs összeáll a gép a szerelőszalagon Megszületett a RAE-3.6 rendre- arató, a szolnoki MEZŐGÉP törökszentmiklósi gyárából ez a példány az NDK-ba kerül Fotó: Nagy Zsolt Minden aratásnál előfordul, hogy langyos, pamutpuha lábakon átfut a búzatáblák fűtött egy-egy hosszúhajú zápor, de az idén kevésbé kedves vendégek kopogtak (néha jéggel is) e tájra. Szelek hordái nyarlagálsztak, s legázolták a gabonát, mintha lovascsapatok ta- tárkodtak volna. Akár a kaszák, úgy pengtek a villanyvezetékek, erős fák dereka roppant, s mint valami kígyó, úgy kúszott az eső földjeink föté. Kombájnok kerekei pörögtek a sárban, lánctalpas erőgépek húzgálták őket, s a keréknyomok mély csatornáiban csillogott a víz. Fürge traktorok hörögtek az erőlködéstől, szánkáztak a bogárhátú földutakon, káromkodások rontottak a felhők nagybundájú nyájának, akár a komondorok. Amint kisütött a nap, a majorokban magasodtak a búza aranyló piramisai, s égrefordult szemek vizslattak az égbolt tenyerében az időjárást jósolgatván. El tudom képzelni a meteorológust, aki legszívesebben már hazudott volna valami biztatót, egy kis cirógató időt, napsütést, csak hogy földerüljenek a gondterhelt arcok, kisimuljanak az aggodalommal barázdált homlokok. A szárítók rubintvörös máglyáihoz húzódott éjszakánként a vacogó vidék, esők lucskos hajfonata csapkodott az alvók szélfútta álmaiban is, s hajnalonta néha ködgulya legeltetett a csicsogó földeken. Szikkadt öregeknek reggelre fájt mindenük, álmukban egész éjjel kaszálták a végeérhetetlen rendet, gombócokká csomósodott gyomrukban az aggodalom: mi lesz az Élettel? A földeken gépek gerince roppant, felsírtak a haldokló motorok, a raktárak mély öblei kínálták a fogaskerekek ezüst rózsáit, a tengelyek hallgatag idomait, az alkatrészek alakzatait. S gondolatainkban most fellobognak a kohók arany tüzel, a fortyogó fém örvényei, lávázó folyama a műhelyek szénporos, gázos, forró barlangjában, melyekben fémek csörgései csaponganak, mint békétlen denevérek, s ahol az öntőmunkás formákat álmodik, alkatrészeket és okos gépeket álmodik a folyékony vasba. Felrémlik bennünk az esztergályos szép figyelme, ahogy tizedmillimé- tereket vigyáz, s a mormogó masina forgácsok szirmait hinti a műhely padlatára. Nincs szebb a figyelmes emberi arcnál, a lakatosénál, a villany- szerelőénél, aki biztos kézzel eligazodik a vezetékek labirintusában; a hegesztőénél, aki egyesíti a vasakat; a köszörűsénél, aki simává varázsolja a gépek bőrét és pici csillagocskákat szór a levegőbe; a festőénél, aki kék, zöld, piros vagy sárga öltönyöket húz a gépek testére; a gépszerelőénél, aki mint egy valóságos teremtő, a részekből összeállítja az egészet. A tervezőénél, aki már az új típusú gépet álmodja a pauszparirra, olyan traktort, amelyik a Győrfi Sándor rajza felhők kordái elé nyugodtan kiállhat; olyan erőgépet, amely körül hába hasogatják a föld bőrét az esők korbácsai, ő megbirkózik a sárral; olyan szárítóberendezést, melynek kilövésre készen álló rakétára emlékeztető ezüst testében eszelős láng emészti a búzaszem csöpp bolygójából a nedvességet... És gondoljunk a gabonasilók dugig töltött 'fuldokló betontorkára, a felhalmozott Életre, a jövő évi kenyérre, a tündöklő magra; a szállítómunkásokra, akik eljuttatták a betongóliátokhoz, a vasbetonóriások korgó gyomrába a termést; a minőségvizsgálók aggodalmas arcára, hogy vajon milyen lesz az új kenyér, a búza ebben a lucskos időben, amikor még a vas is kicsírázik? És a dohogó malmokban liszttel van behavazva a molnárok arca, lisztréteg vakolata hull a zsákoló munkások bőréről, liszt hava tapad a szájpadlásra. Dagasztanak a pékek, lobognak a tátottszájú kemencék tüzei, új kenyér illata terjeng, sistereg a cipók forró bőre, teherautók mélyén lapulnak, üzletek polcain mosolyognak, asszonyok szorítják mellükre az új kenyér csecsemőtestét, felragyognak a gyermekszemek, ünneppé válik a komor reggel is, a moró- zus munkakezdés is, mintha a tarlókat is vidámabb lángrepkény futná be, mintha az eke is könnyebben forgatná a. búzatáblák földjét... Itt az új kenyér. Nehéz volt. de most annál kedvesebb. Megszeghetjük, mert mindenki teljesítette emberi kötelességét, legyen az paraszt, munkás mérnök... Amelyik kenyérbe eny- nyi ember, szinte egy egész nép adta szívesen a verejtékét, az csak jó lehet. Körmendi Lajos
