Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-02 / 180. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 2. Nyitás 10-kor Sokat olvasunk-hallunk a megyeszékhely változásáról. Magunk is láthatjuk, hogy valóban épülnek, szépülnek az utcák, terek, házak, üzletsorok. Ez utóbbival van nekünk bosszúságunk. Nem is annyira az üzletsorokkal — azoknak örülünk —, mint azok nyitási idejével. Megszoktuk, hogy a környező községekből, falvakból többnyire a korai autóbusszal, vonattal utazunk Szolnokra, ha dolgunk akad ott. És itt van bosszúságunk forrása. Vegyük például az Ofotért-szaküzletet. Tíz órakor nyit! Meg kell várnunk, ha egyetlen tekercs filmet akarunk vásárolni, ha ugyanezt feldolgozásra akarjuk átadni. Filmet még a Centrum Áruházban sem lehet kapni, holott érzésem szerint ezt a nagyon keresett cikket nagyobb trafikokban is árusítani kellene. Érdemes lenne keresni a megoldást arra is, hogy filmet feldolgozásra ne csak egyetlen helyen vegyenek át Szolnokon. Dr. F. Sz. Tiszavárkony Gyors segítség A csépai Nagyközségi Közös Tanács vb szakigazgatási szervének a közelmúltban azonnali állami gondozásba vételt kellett elrendelnie. Nyolc gyermeket emeltünk ki ezzel az intézkedéssel az életveszélyből. Nekünk gépjárművünk nincs, ezért a környező gazdasági egységektől kértünk segítséget. Végül a kunszentmártoni Beton_ és Vasbeton- ipari Művek gyáregysége állt készséggel rendelkezésünkre, amelyet ezúton is megköszönünk. Hegedűs Jánosné vb-titkár Csépa Kiránduló volánosok A Volán 7. sz. Vállalat Vöröskereszt-alapszervezete július 22—23-án Pécsre és Harkányba vitte kirándulni az önkéntes véradókat és a vöröskeresztes aktívákat. A kétnapos úton negyvenen vehettek részt. A cél az önkéntes véradók kapcsolatának kialakítása volt. A programból nem maradt kí> Pécs, Harkány nevezetességeinek megtekintése, kulturális rendezvények látogatása. A kiránduláson jó volt a hangulat, a dolgozók elégedetten tértek haza. A vállalat gazdasági és politikai vezetése a munkásőröknek és családtagjaiknak szerevezett négynapos jutalomkirándulást július végén Csehszlovákiába, Lengyelországba. Előre meghatározott, közös program várta a nyolcvankét résztvevőt. A költségekhez hozzájárult a vállalat is. Eddig „kamatozott” az a pénz, amelyet a munkásőrök tavaly az őszi csúcsforgalomban társadalmi munkával kerestek — tájékoztatta szerkesztőségünket Palotay László. Lavórhajszán . .. Van már három hónapja is, hogy zománcos lavórt keresek, a legnagyobb méretűt. Nem találok. A megyét járó ismerősöket is „Tiadóztattam” már, hozzanak valahonnan, ha kapnak, ök sem jártak eddig szerencsével. A szolnoki szaküzletben gyakran érdeklődöm. ígérik is: a héten vagy a jövő héten kapunk ... Biztosan nem ök tehetnek róla, hogy a vásárlót félreinformálják. De valahogyan mégis csak kellene kisebb és nagyobb lavór is az üzletekbe, ha van fürdőszobája valakinek, ha nincs. Ahol nincs, ott lét- szükséglet a nagyobb mére- tű lavór. Nem tudom, más zománcozott árunál mi a helyzet. Egyik ismerősöm ugyancsak hónapokig keresett Szolnokon ebédhordót. Nem kapott sem zománcozottat, sem alumíniumot. Debrecenbe utazott valamiért. Az első üzletben kapott, ahová bement. R. I. Szolnok A Csanádi körút és környéke Májusban nagy izgalom volt a szolnoki Csanádi körút 2—4-es számú ház elsőmásodik emeletén lakók körében. Értesítést kaptak: a ház előtt építkezéshez kezdenek. Ismét „befalazzák” a lakókat? — töprengtek. Hisz korábban arról volt szó: nem ismétlődik meg a Márka, Volán-iroda, bizományi tervezése kapcsán felmerült hiba, vagyis: nem veszik el a lakók elől a kilátást. Május 25-én megkezdték a cölöpök leverését... Már ez is benne volt a panaszoslevélben, amelyre a legilletékesebb, Kukri Béla, Szolnok Város Tanácsának elnöke válaszolt: „ ... A 4. sz. főút (József A. út), a MÁV-terület és a Beloiannisz út által határolt terület a József Attila úti lakóterület, melyet a Csanádi körút két részre oszt. A József Attila út és a Csanádi körút közötti rész beépítési terv szerinti, végleges kialakítása — az OTP-fiók és üzletház építésével, a tömbbelső parkosításával — rövidesen megtörténik. A Csanádi körút nyugati oldalán az állomási előtér „íves”, F+10 szintes és a Jósika utcában korábban megépült F+4 szintes lakóépületek folytatásaként további F+4 szintes (225 lakás) lakóépületek építésére kerül sor. A terület lakóterület, ahol biztosítani kell a lakásokhoz tartozó alapfokú közintézményeket (óvoda, bölcsőde, általános iskola), üzleteket, szolgáltató helyeket, szabad és zöldterületeket. A József Attila úti lakóterület szerves része a Jubileumi tér, melynek építészeti kialakítása általában elismerést, megelégedést váltott ki, néhány lakó részéről azonban különböző felvetések történtek. A nagy forgalmú állomási előtér a város gerincét alkotó közlekedési hálózat jelentős része, ahol naponta kb. 22 ezer, vasúton érkező és távozó utas halad keresztül, a város egyik fontos kapuja. Mint ilyen, alapvetően befolyásolja az érkező utasoknak a városról alkotott képét, benyomását, ezért esztétikus kiképzése elengedhetett len követelmény. Ennek figyelembe vételével élő és lüktető teret kellett létrehozni, nem lakótelepi pihenőparkot. Ez utóbbi funkciót a lakóterület lakóépületei közötti tömbbelsőkben kialakított, i illetve kialakuló zöldterületek látják el. Az élő, lüktető tér alkotóeleme az üzlet. Indokolt volt tehát a városrendező elképzelése, amikor a nagy forgalmú állomási előtér mindhárom térfalának földszintjén ellátást, szolgáltatást nyújtó üzletek, üzletsorok kialakítását tervezte. A térfalakat három oldalon többszintes, többlakásos lakóépületek alkotják. A tömeges lakásépítés ma már csak házgyári technológiával valósítható meg, illetve volt megvalósítható. A házgyári technológia — szerkezet — nem tette lehetővé, hogy az épületek földszintjén alakuljanak ki az üzletek. Az üzletek a kivitelezői kapacitás függvényeként csak előregyártott szerkezetekből épülhetnek. Ezért ezeket külön épületben kellett a lakóépületek elé helyezni. A Csanádi körút keleti oldalán megépült lakóépületek földszintjét már eleve úgy alakították ki, hogy eléjük üzlet vagy üzletjellegű épületek épülnek. \ Az épülő OTP-fiók mögötti, állami tulajdonban levő lakóépület Országos Építésügyi Szabályzat szerint szükséges benapozási mértéke az OTP-fiók megépülte után is biztosított. A kilátás csak részben akadályozott, hiszen az átlagos szemmagasságban (1,5 m) átlátni a tető felett a térre. A korlátozott kilátás miatt az érintett első emeleti két lakás bérlőinél 10 százalék bérletidíj-csökkentést alkalmaz az IKV. A Jubileumi tér Szolnok egyik színfoltja, az ott megvalósított és tervezett létesítmények a tér, az egész város és környéke lakóinak alapvető ellátását hivatottak kielégíteni. A tér végleges kialakításához szükséges az OTP-fiók megnyitása és működése is.” „Lehűtött" vásárlók .. . Nagy Mátyás jászágói lakos a Néplapban olvasta, hogy a szolnoki Bizományi Áruházban hűtőgépvásár lesz ... július 28-án... amíg a készlet tart... Régen szerettek volna már ők is venni, de a kis nyugdíjból nem telt rá. Gondolták, itt az alkatom ... Korán reggel útnak is indultak a jelzett napon. Hétkor már Szolnokon voltak. Tízkor nyitott a bizományi. Akkor már vagy hatvanan vártak, majd mindenki hűtőszekrényre . -. Tolakodás-tülekedés, s mi lett a vége? Egyáltalán nincs hűtőszekrény — hangzott a felvilágosítás. ,.,Ez a kijelentés nagyon lesújtott bennünket, és bizony, a levelembe nem illő megjegyzést tettek azok, akik vidékről mentek be hűtőgépet vásárolni...” sérelmezte olvasónk. Mi is történt tulajdonképpen? Július 26-án, 27-én valóban megjelent lapunkban a hirdetés, amelyben nem volt szó az árusítás kezdetéről. Július 26-án azonban egy hír is megjelent. Ebben többek között ez állt: július 28-tól... hűtőgépek eladását kezdik meg. Németh Antalné, a Bizományi Áruház helyettes vezetője elmondta, hogy Budapestről küldték a hűtőszekrény-szállítmányt, amely július 27-én érkezett meg. Terjedelmük miatt az eladótérbe is raktak belőle. Akik aznap' bementek az üzletbe, természetesen mindjárt válogatni kezdtek a meglehetősén olcsó hűtőszekrényekben. Az áruház dolgozóit is meglepte a nagy érdeklődés, öt óra leforgása alatt elfogyott a készlet. Tavaly egy hónap alatt sem adtak el annyit. Hűtőszekrény egyébként mindig kapható náluk, csak kevesebből lehet válogatni. Honnan került elő most ilyen sok? Tavaly volt a hűtőgépcsereakció. Az akkor „begyűjtött” ■ készletet vásárolta meg a BÁV-központ, s dobták most piacra, raktározási gondok miatt a szokásosnál is olcsóbban. A Tisza sikere a Folklór Centrumban „FOLKLÓR CENTRUM” — hirdetik a fényes neonbetűk Budapesten, a Fehérvári úton a Fővárosi Művelődési Ház homlokzatán. Itt vengédszerepelt estéről estére a szolnoki Tisza tánc- együttes. A Folklór Centrum több mint tízéves múltra tekinthet vissza. Célja: a Magyar- országra látogató külföldi vendégeknek (IBUSZ-cso- portoknak és egyéni turistáknak egyaránt) színes és reprezentatív előadásokon bemutatni hazánk jellegzetes néptáncait, népviseleteit, népzenéjét. A főszezon a nyári hónapokra esik: május közepétől szeptember végéig minden este 21 órakor műsorral várja vendégeit a Fehérvári úti intézmény. Az elő- és utószezonnal együtt az idén csaknek kétszáz néptáncelőadást rendeznek, várhatóan közel nyolcvanezer külföldi vendég számára. A színpadon a legjobb hivatásos és amatőr együttesek ropják a táncot. A programok zömét az idén is az évek óta nagy sikerrel szereplő fővárosi együttesek alkotják, vidéki csoportok közül — a dunaújvárosiak mel. lett — csupán a szolnoki TISZA kapott meghívást, bemutatkozási lehetőséget. Miért nem többen? Ennek két oka is van. Egyrészt ők azok, akik képesek arra, hogy a kéteszer 45 perces folklórprogramot minden alkalommal újabb színekkel, tájellegű táncokkal, zenével és népviseletekkel gazdagítsák. Ezért esik rájuk a Folklór Centrum szervezőinek választása. Másrészt a táncosok határtalan lelkesedése, akaratereje is szükséges a vendégszerepléshez. Hiszen ezek a fiatalok, akik esténként mosolyogva, dalolva- táncolva vigasságot, mulatságot, tüzes táncot varázsolnak a színpadra — amatőrök. Az egész napi munka után ülnek be a buSzba, hogy este Budapesten megmutathassák tudásukat, s aztán pedig — gyakran éjfélkor — indulnak vissza, hogy kora reggel ismét rriun- kába állhassanak. S mindezt önzetlenül, „csupán” a tánc szeretete miatt teszik. * Persze a siker, a vastaps is hozzájárul ehhez. Ebben pedig soha nincs hiány! A tapsból kijut mindenkinek: éppoly nagy tetszést arat a lányok szép éneke a Tardo- nai katikázóban, mint a fiúk pásztorbotolója vagy verbunkja. No, és biztos sikerszám a Kállai János vezette zenekar Széki muzsikája és Pacsirtája is. A TISZA — az előzetes tervek szerint — a napokban már befejezte volna idei vendégszereplését a Folklór Centrumban, de már megérkezett az újabb meghívás: az ősszel még négy-öt alkalommal várják az együttest Budapesten. így végülis mintegy huszonöt előadáson tízezernél is több külföldi gyönyörködhet a Tisza táncegyüttes produkciójában. Sikerük titka a magas szintű tánctudás mellett a Kunság és a Jászság gazdag tánckultúrájának ápolásában, az alföldi pásztorok, a pusztán élő egyszerű emberek életének, szórakozásának megjelenítésében rejlik. Bosnyák Péter Budapest AatuinzsGAurr Melyik autó a jobb és mennyiért? Személygépkocsi vásárlásnál az ár és a költségek egyaránt igen sokat nyomnak a latban. Ezért, hogy a Nagyító júliusi számában megjelent autó-„tesztben” egyebek között az árakat és a költségeket hasonlítják össze. Természetesen a várakozási idő is befolyásolja döntésünket. Ám ettől a vizsgálódás alkalmával el kellett tekinteni. Autók „tesztje”. Miért az idézőjel? A nálunk kapható 11 gépkocsi alaptípus összehasonlító értékelése sok tekintetben eltér a megszokott árutesztektől. Egy személy- gépkocsi értékelésében ugyanis igen nagy szerepük yan az olyan nem számszerűsíthető fogalmaknak, mint az utazási kényelem, a vezetési kényelem, a menetstabilitás és így tovább. Ezek vonatkozásában azonban nem mérésekre, hanem szakértők értékelésére alapozódik a teszt. Az első szempont tehát, hogy funkcionális szempontból mennyit nyújt az autó. És — mindezt mennyiért teszi? (S itt nemcsak áráról, hanem fenntartási, javítási stb. költségeiről is szó van.) Végülis e két szempont együttes figyelembevételével értékelhetők a személygépkocsi típusok. Használat: 1. Lada 1500, 2, Polski Fiat 125 p. 3. Dacia. A funkcionális értékelés alkalmával kellett meghatározni, hogy az egyes típusok mennyire felelnék meg a műszaki követelményéknek (stabilitás, teljesítmény és menetdinamika stb.) a használati követelményeknek, (kényelem, megbízhatóság, stb.), de itt vették figyelembe az esztétikumot (mennyire „szép” az autó), vagy hogy milyen megbízható a márka vevőszolgálata stb. A szakértők pontozása alapján kialakuló funkcionális rangsor (a legjobbtól a legrosszabbig): Lada 1500 — Polski Fiat 125 p — Dacia — Lada 1300 — Lada 1200 — Trabant — Wartburg — Moszkvics — Skoda 105 S — Polski Fiat 126 p — Zaporozsec. A rangsor első helyeit teljesen érthetően a műszaki és használati szempontból korszerűbb, nagyobb kocsik foglalják el. A sorrend érdekessége a Trabant előkelő „helyezése”. A Moszkvics és a Zaporozsec típusok elsősorban gyengébb műszaki jellemzőik miatt szerepeltek rosszabbul. Költségek: 1. Trabant, 2. Polski Fiat 126 p, 3. Skoda 105 S A „mibe kerül” kérdésnél lényegében kétféle költséggel kellett számolni: a vásárláskor kifizetendő összeggel, mint egyszeri beruházással, majd a folyamatos fenntartáshoz szükséges költségekkel. Az értékelés során a gépkocsitípusok várható átlagos élettartama (12 év) alatt felmerülő költségeket kellett felbecsülni (átlagos évi 15 000 km-es futással számolva), figyelemmel ai időszakos műszaki vizsgákra, a gumik kopására, pótlására, de az olyan „apróságokra” is, mint a korrózióvédelemre fordítandó összeg, illetve a kocsi biztosítása és adója. Ami a költségadatoknál a legfeltűnőbb: még a „legolcsóbb” Trabanttal számolva is 40 fillér híján 130 Ft-ba kerül egy 100 km-es út! összesítve: 1. Trabant, 2. Wartburg, 3. Polski Fiat 126 PA műszaki-használati szempontok és költségadatok típusonkénti együttes figyelembevételével alakul ki az értékességi rangsor, amely tulajdonképpen arra a fogyasztói-vásárlói alapkérdésre felel: melyik a jobb — és mennyiért? E sajátos értékelésben a Trabant kerül az első helyre. E kocsi minden közismert hátrányát (nem éppen dinamikus autó, a bennülők- nek nem nyújt nagy kényelmet, illetve biztonságot) ellensúlyozza az, hogy a Vizsgáltak közül messzemenően a legolcsóbb fenntartani — s ehhez képest viszonylag sokat nyújt. A további „értékességi” sorrend: Wartburg, a kis Polski, majd a Lada 1200, a Dacia, a Skoda 105 S, a Lada 1500, a Lada 1300 típusok következnek, és kissé „leszakadva” zárják a sort a Moszkvics, a Zaporozsec és a Polski Fiat 125 p. Sokakban talán felmerül a kérdés: vajon hogyan lehet „értékesebb” autó a Skoda 105 S, mint a „nagy” Lada, és többszörösen értékesebb, mint a Polski Fiat 125 p? Bármennyire is hihetetlen, az ilyen összehasonlításban ez a végeredmény. Ami legalábbis — elgondolkoztató. Sz. I. n kereskedelmi dolgozók műszakpótléka II kisiparosok vásári árusítása A 'belkereskedelmi miniszter a 14/1978. Bk. M. sz. rendeletével a kereskedelmi dolgozók műszakpótlékának folyósítási feltételeit határozta meg. A kereskedelem hálózatában a délutáni és éjszakai műszakban, valamint a folytonos munkarendiben végzett munka után a fizikai foglalkozású és a jogszabály mellékletében felsorolt nem fizikai munkakörben dolgozóknak műszakpótlékot kell fizetni, ha a heti nyitvatartási idő. a 44 órát meghaladja. Nem jár műszakpótlék arra az időre, amelyre a dolgozó munkahelyi pótlékban részesült. A kulturális miniszter a 31978. KM. sz. rendeletével a sajtóval kapcsolatos egyes kérdésekről szóló jogszabályt módosította. Az új szabályozás bővíti a tárgyuknál fogva engedélyhez nem kötött sajtótermékek körét. Nem kell továbbra sem engedély a szokásos családi jellegű értesítés, a névjegy, és az előnyomott magánlevélpapír előállításához és terjesztéséhez. Mindkét jogszabály teljes szövege a Magyar Közlöny 43. számában olvasható. A kisiparosok vásári árusításáról szól a könnyűipari miniszter 4/1978. számú rendeleté. A kisiparos a vásároh saját előállítású (új) termékét árusíthatja. Nem hozhat forgalomba olyan árut, amit készen vásárolt. Használt cikket még akkor sem, ha azt saját maga javította vagy tette használhatóvá. Az áruk minőségét a kisiparos is köteles igazolni. Kisipari működési engedéllyel rendelkező kisiparos vásáron nem árusíthat. Árusítási helyén köteles jól látható helyen elhelyezni a vásárlók könyvét, továbbá köteles kifüggeszteni egy kisméretű cégtáblát. (Magyar Közlöny, 44. szám.) Az egészségügyi miniszter és a munkaügyi miniszter az 5 1978. sz. együttes rendeletével módosította az egészség- ügyi dolgozók munkabérének emeléséről szóló jogszabályt. A módosítás elrendeli a személyi alapbér három naptári évenkénti kötelező emelését. Ilyen esetben a dolgozó személyi alapbére a munkaköri bértétel felső határát is meghaladhatja. Az így megállapított személyi alapbér nem minősül személyi fizetésnek. A háromévenkénti kötelező alapbéremelés azonban a személyi fizetésben részesülő dolgozókra nem vonatkozik. A jogszabály teljes szövege a Magyar Közlöny 45. számában jelent meg. A Minisztertanács a 39/1978. számú rendeletével részletesen szabályozta a vállalati felügyeleti ellenőrzés, valamint a belső ellenőrzés rendjét. A felügyeleti ellenőrzés célja, hogy teljeskörűen és átfogóan értékelje a vállalati tevékenységet, annak szervezettségét és gazdaságosságát. Értékelni kell a munkafeltételek alakulását, az egészséges és biztonságos munkavégzés körülményeit, a dolgozók vállalaton belüli szociális és kulturális ellátottságát, valamint az üzemi demokrácia fórumainak működését, hatáskörük érvényesülését. A felügyeleti ellenőrzés kezdetéről és időtartamáról, valamint az ellenőrzést végzők tartózkodási helyéről tájékoztatni kell a vállalat dolgozóit. Vállalati belső ellenőrként általában egyetemi, főiskolai végzettségű és megfelelő szakképesítéssel rendelkező személy foglalkoztatható.