Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-13 / 163. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. július 13. Gromiko—Vance megbeszélései Középpontban a hadászati fegyverzetkorlátozás Gertiben megkezdődtek Andrej Gromiko szovjet (jobbról) és Cyrus Vance amerikai külügyminiszter megbeszélései A genfi amerikai misszió épületében tegnap délelőtt megkezdődtek Andrej Gro­miko szovjet és Cyrus Van­ce amerikai külügyminiszter megbeszélései. A külügyminiszterek teg­nap két ízben találkoztak, mindkét esetben az amerikai misszió épületében. A dél­előtti tanácskozást követő sajtótájékoztatón ismeretes­sé vált, hogy az ülésen csak a hadászati fegyverkorláto­zásokról volt szó és ez foly­tatódott a délutáni ülésen is. Hodd,ing Carter amerikai külügyminisztériumi szóvivő szerint az sem kizárt, hogy a ma délelőtti tanácskozást is részben a SALT-kérdések- nek szentelik. A szigorúan bizalmas ta­nácskozás részletei nem is­meretesek. Az újságíróknak adott válaszokból azonban annyi világosan kiderült, hogy az eddigi megbeszélé­sek szigorúan tárgyszerű légkörben folytak és semmi jel sem utal arra, hogy amerikai részről bármilyen egyéb kérdést megpróbáltak volna összefüggésbe hozni a hadászati fegyverkorlátozás témakörével. A konferenciához közel­álló körökben keringenek olyan feltevések, egy újabb,, állítólagos amerikai javas­latról, amely ha igaz, nagy mértékben megnehezítheti az újabb SALT-egyezmény megkötését. Az amerikai la­pok által tegnap ismertetett javaslat lényege az, hogy az amerikai fél az érintett in­terkontinentális rakétáinak jelentős részét szakkifejezés­sel élve mobillá, azaz vál­toztatható helyzetűvé mi­nősítené át és ezzel kivon­ná őket az elektronikával, illetve a műholdakkal tör­ténő ellenőrzés alól. A hírt azonban hivatalos helyről nem voltak hajlandók meg­erősíteni. Gromiko szovjet és Vance amerikai külügyminiszter ma folytatják megbeszélései­ket. Több mint 170 áldozata van a spanyolországi katasztrófának A spanyolországi tömegsze­rencsétlenségben elsősorban érintett nyugat-eruópai or­szágok felajánlották, hogy sürgős segélyszállítmányokat indítanak a katasztrófa szín­helyére, Belgium nagymeny- nyiségű gyógyszert és orvosi segítséget ajánlott fel. Amint azt a belga külügyminiszté­rium tegnap bejelentette, az égési sebekre specializált or­vosok a helyszínen működ­nek majd közre a sebesültek ellátásában. Simone Veil francia egészségügyi- és tár­sadalombiztosítási miniszter tegnap bejelentette, hogy Franciaország sürgős segély­szállítmányt küld a spanyol- országi üdülőhelyre. A spanyol idegenforgalmi minisztérium tegnap bejelen­tette, hogy megtalálták a „Los Alfaques" kemping la­kóinak névsorát tartalmazó listát. Az azonosítások szem­pontjából igen fontos irat megtalálásáról értesítették a külföldi képviseleteket is. A legutóbbi jelentések szerint a katasztrófa áldozatainak szá­ma több mint 170. A hírügy­nökségi jelentések szerint ez a szám az elkövetkező na­pokban tovább emelkedhet, mivel a különböző kórházak­ban reménytelenül súlyos égési sebekkel több, mint száz személyt ápolnak. Dr. Szűrös Mátyás átadta megbízólevelét Dr. Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Magyar Nép- köztársaság újonnan kineve­zett rendkívüli és meghatal­mazott moszkvai nagykövete tegnap a Kremlben átadta megbízólevelét Vaszilij Kuz- nyecovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttagjá­nak, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa elnöksége el­nöke első helyettesének. Megbízólevele átadásakor mondott beszéde bevezetőjé­ben dr. Szűrös Mátyás az MSZMP Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa, kormánya és egész dolgozó népe forró üd­vözletét és baráti jókívánsá­gait tolmácsolta az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának és Minisztertaná­csának, a Szovjetunió testvé­ri népeinek és személyesen Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács elnöksé­ge elnökének. Üdvözlet a Szaljut 6-nak Harmadik napja rakodnak a Szaljut—6 szovjet tudo­mányos űrállomás űrkutatói. Kovaljonoknak és Ivancsen- kovnak egész heti elfoglalt­ságot jelent a Progressz—2 teherűrhajó 1300 kilogramm súlyú szállítmányának az űr­laboratóriumba történő át- szivattyúzása. Az űrcsoma­golás harmadik. befejező szakaszában a már felesle­gessé vált műszereket, fel­adatukat betöltött berende­zéseket és az űrállomáson idestova egy hónapos tartóz­kodásuk során felhalmozó­dott szemetet viszik át a te­herűrhajóba, amely, mint is­meretes, nem tér vissza a Földre, hanem szétkapcsoló- dása után a sűrű légrétegbe hatolva megsemmisül. A szovjet—lengyel nem­zetközi űrszemélyzet tagjai kedden a földi repülésirá­nyító központból köszöntöt­ték társaikat. Klimuk és Hermaszewski beszámolt sű­rű földi elfoglaltságáról Ko­valjonoknak és Ivancsevkov- nak és rögtön elnézést is kért a „Fotonoktól” — ez a kozmikus nevük —, hogy visszatérésük óta csak most tudtak időt szakítani a be­szélgetésre. Kommentárunk Indokolt borúlátás Nincs béke az olajfák alatt. Hányszor leírtuk már, s aligha tévedünk, ha azt állítjuk: sokszor leírjuk még a mondatot. Miközben a Közel-Kelet két térségében: Libanonban és a két Jemen határán rendkívül feszült a helyzet, az egyiptomi—izraeli különbéke előkészítő tárgyalásai sem adnak okot túlzott derűlátásra azok­ban a körökben, amelyek a megoldásnak ezt a koc­kázatos változatát támogatják. Szadat elnök és az izraeli ellenzék vezére: Peresz Bécsben — a kiszivárgott hírek szerint — lényegében nem jutott előbbre az álláspontok közelítésében — nem hozott frontáttörést a Szocialista Internacionálé köz­vetítési szándéka sem. Kreisky kancellár és Brandt, a Szocialista Internacionálé elnöke vasárnap részt vett az egyiptomi és az izraeli politikus találkozóján, de ez sem győzte meg a feleket: a közvetítő javaslat szemlátomást egyik oldalon sem oldotta föl a kéte­lyeket. Bár a Szocialista Internacionálé javaslatában a palesztin probléma megoldása is helyet kapott, a szán­dék jóhiszemű, ám meddő kísérletnek tűnik, hogy megtörje az izraeli vezetés makacsságát. Szadat okkal jelentette ki: nem különösebben derűlátó a Londonban sorrakerülő külügyminiszteri tanácskozás kimenetelét illetően. A lényeg az egyiptomi elnök — szóvivője által ismertetett — nyilatkozatából világosan kiderül. Esze­rint: Egyiptom késznek mutatkozik a béketárgyalások fölújítására, ha Izrael „új elemeket” terjeszt elő. Ilyeneket viszont aligha készített elő Londonra Begin kormánya. Erre utal az izraeli külügyminisztérium jogi tanácsadójának nyilatkozata, miszerint Kairó újabb javaslatai negatívak, sőt, számottevő visszakozást jelen­tenek a korábbi egyiptomi állásponthoz képest. Folytatódik tehát a kötélhúzás, pereg a közel- keleti film, amelynek kockáin a véres események és a meg-megújuló tárgyalások váltják egymást. Egy azonban bizonyos — s a közelmúlt napok nyilatkozat- dömpingjében is örvendetesen hangot kapott —, hogy a kivezető út a bonyolult labirintusból mégiscsak Genf, vagyis a térség valamennyi érdekelt állama képvise­lőjének tárgyalása. Meglehet, előbb vagy utóbb mégis a svájci városba tér vissza hosszú és kimerítő kitérő út után a közel- keleti rendezés témája. Igazolva a szovjet álláspontot, amely kezdettől fogva ezt a formát tartotta célrave­zetőnek, s bizonyítva a haladó arab erők tiltakozásá­nak jogosságát mindenfajta különbékével szemben. Gyapay Dénes Folytatta munkáját a Béke-világtanács elnöksége Magyar felszólalások Baszkföldön feszült a helyzet A pamplonai és a San Se- bastian-i véres incidensek nyomán egész baszkföldön feszült a helyzet. A tünte­tések és az összecsapások a rendőri erőkkel kedden Bil- baóra és Vitoriára is átter­jedtek. A baszk főtanács kedden ülést tartott San Se- bastianban és nyilatkozatban ítélte el a rendőri erők fel­lépését és fegyverhasználatát mind a pamplonai és mind a San Sebastian-i események kapcsán. Egyidejűleg azt kö­vetelte. hogy a madridi kor­mány a rend fenntartását adja át a főtanács hatáskö­rébe. Pamplonában a hely­zet viszonylag nyugodt, de végérvényesen bejelentették, hogy nem folytatják a fiesta ünnepségeit. Santiago Carrillo, az SKP főtitkára kijelentette: az egyetlen megoldás az, hogy a közrend védelmét átadják a baszk főtanács illetékessé­gébe. Nem látok más meg­oldást — tette hozzá —, mint azt, hogy maguk a baszkok legyenek felelősek a közren­dért, egy olyan rendőrség révén, amely alá van rendel­ve az autonom intézmények­nek. Az SKP főtitkára kije­lentette, hogy hétfőn erről a témáról megbeszélést foly­tatott Martin Villa belügy­miniszterrel, aki nem vetet­te el ezt a megoldást. Mauritánia Tűzszünetet rendelt el a Polisario A Spanyol Szahara felsza­badításáért küzdő népi front, a Palisario, tegnap nyi­latkozatban jelentette be, hogy ideiglenesen és egyol­dalúan tűzszünetre utasítja a Mauritánia területén fegy­veres akciókat végrehajtó egységeit, Hasir Musztafa Szajed, a Polisario Front főtitkár-he­lyettesének nyilatkozata, amelyet telefonon juttattak el az Algírban működő nem­zetközi hírügynökségekhez bejelentette, hogy a mauri- tániai eseményekre való te­kintettel „a jószándék je­gyében és a feszültség nö­velését elkerülendő” elren­delték a katonai hadműve­letek ideiglenes beszünteté­sét Mauritánia területén. Mustapha Ould Salek ezre­des, aki a hatalomátvételt követően állam- és kor­mányfő lett, kedden egy te­levíziós interjúban kijelen­tette : „A Spanyol-Szahara felosztásában érdekelt másik országgal. Marokkóval szo­ros együttműködésben azon munkálkodik, hogy mielőbb véget érjen a jelenlegi há­ború”. Salek reményét fe­jezte ki arra, hogy Marok­kóval közösen megoldást ta­lálnak a szaharai problémá­ra, de szavaiból kivehetően ez a megoldás nem a sza­harai nép önrendelkezésének biztosítása. TURKU A hivatalos finnországi lá­togatáson tartózkodó Dmitrij Usztyinov marsallt, az SZKP KB PB tagját, a Szovjetunió honvédelmi miniszterét ked­den fogadta Urho Kekkonen államfő. Kekkonen átnyújtot­ta Usztyinovnak a finn Fehér Rózsa Érdemrend nagyke­resztjét. Usztyinov megkö­szönve a kitüntetést, hang­súlyozta: a szovjet nép irán­ti tisztelet és barátság kife­jezésének tekinti azt. BONN Egy nappal Carter ameri­kai elnök látogatásának kez­dete előtt a nyugatnémet kor­mány erőteljesen csökkenteni igyekszik a két ország között fennálló ellentétek jelentősé­gét. Klaus Bölling kormány- szóvivő tegnapi sajtóértekez­letén minden vonatkozásban példamutatónak mondotta az amerikai és nyugatnémet ve­zetők együttműködését és részletesen méltatta „az alap­kérdésekben megmutatkozó átfogó egyetértést”. LA PAZ A bolíviai általános válasz­Két magyar felszólalás '.s elhangzott tegnap Moszkvá­ban a Béke-világtanács el­nöksége ülésszakának máso­dik napján. Lőrincz Tamás, az Országos Béketanács alel- nöke a leszerelésért folyó harc témakörében, Sebestyén Nándorné, az Országos Bé­ketanács főtitkára, az ülés­szakon résztvevő magyar kül­döttség vezetője pedig a nem­zetközi helyzet időszerű kér­déseinek vitájában szólalt fel. A BVT 1.30 tagú elnöksé­gének négynapos moszkvai ülésszakán a fegyverkezési hajsza beszüntetéséért, a le­szerelésért és az enyhülésért folyó világméretű harc idő­szerű feladatait vitatják meg, a békeerők még egységesebb fellépését célzó intézkedések­ben állapodnak meg. Sebese tyén Nándomé felszólalásá­ban elemezte a jelenlegi nemzetközi helyzet válság­gócait és a szolidaritás növe­lésére szólított a nemzeti füg­getlenségük kivívásáért és megtartásáért küzdő afrikai, Palesztinái és dél-jemeni né­pekkel. Az imperializmus új tá­madásai Afrikában címmel Eliasz Szárkisz elnökleté­vel kedden ülést tartott a li­banoni kormány. Az ülésről semmi sem szivárgott ki és egyelőre teljes a bizonytalan­ság afelől, hogy az államfő fenntartja-e lemondási szán­dékát. Kamal Asszad, a libanoni parlament elnöke, a tervek­kel ellentétben kedden Da­maszkusziból nem tért vissza Bejrútba, hanem tegnap is folytatta tárgyalásait Hafez Asszad szíriai államfővel és más hivatalos személyiségek­kel. Tárgyalásainak befejez­tével közölte: „nincs jele an­nak, hogy túl vagyunk a vál­ságon. Vannak azonban re­ményeink és lehetőségeink és bízunk abban, hogy lesz eredmény”. Camille Chamoun, a két- kulacsos külföldi nyilatkoza­tokon és Izrael támogatásán felbuzdulva 24 órás „ultimá­tumot” intézett az arabközi biztonsági erőkhöz, követel­ve, hogy ez idő alatt vonulja­nak ki Libanonból és tegnap nyílt levélben magát Szárkisz elnököt is kérdőre vonta po­litikai magatartása miatt. Bonnban a szíriai nagykö­vetség kedden emlékeztetőt adott ki a libanoni helyzet­ről. Az emlékeztető megál­lapítja: a falangisták és a Nemzeti Liberális Párt az Iz­raellel közösen kidolgozott terv alapján a helyzet nor­malizálásának megakadályo­zására törekszik. tásokra meghívott nemzetkö­zi megfigyelők kedden a ké­ső esti órákban la pazi saj­tóértekezletükön azzal vá­dolták Hugo Banzer elnök katonai kormányát, hogy meghamisította a vasárnapi választások eredményét, és ily módon előnyhöz juttatta jelöltjét, Joan Pereda Asbun tábornokot. Tegnap a szavazatok egy- harmadának az összeszám- lálása után Pereda tábornok áll az élen a leadott sza­vazatok 47 százalékával, míg a második helyen álló Her- nan Siles Zuazo baloldali jelölt a szavazatok össze- számlálása során 35 száza­tegnap nyilatkozatot fogad­tak el a Béke-világtanács el­nökségének ülésszakán. A nyilatkozat emlékeztet a NATO országok afrikai be­avatkozásának tényeire. — Az Egyesült Államok NATO partnereivel együtt minden eszközzel igyekszik feltartóz­tatni az afrikai népeknek a gazdasági függetlenségért, a társadalmi haladásért és a demokráciáért folyó, egyre erősödő harcát. Az imperi­alisták mindenáron a gyar­matosítás utolsó bástyáinak megmentésére törekednek — mutat rá a dokumentum. A nyilatkozat kiemeli, hogy a szovjetellenes imperialista propaganda nyilvánvaló tényt próbál leplezni, azt a segít­séget, amelyet a Szovjetunió, Kuba és más szocialista or­szágok, valamint a nyugati országok haladó erői nyújta­nak az Afrikai Nemzeti Fel­szabadító Mozgalmaknak és független államoknak. A BVT elnökség ülésszaká­nak részvevői elhatározták, hogy fokozzák az antiimpe- rialista erők akcióegységét az afrikai népek igazságos har­cának támogatására. A libanoni jobboldali pár­tok miliciái tegnap is folytat­ták provokációikat: orvlövé­szek ismételten tüzet nyitot­tak az arabközi erők állásai­ra. Bejrúti lapok értesülései szerint a jobboldaliak az utóbbi napokban több Liba­nonban dolgozó szíriai mun­kást elhurcoltak és meggyil­koltak. A fővárostól észak­keletre a milíciák gyors ütemben folytatják katonai állásaik kiépítését. A Dél-Libanonban műkö­dő jobboldali alakulatok és a hadsereg reakciós egységei ultimátumot intéztek Bint Dzsebeil falu lakosságához: tíz napon belül boosássanak ötven katonát Szaad Haddad őrnagy, az izraeli csapatok helyét átvevő jobboldali mi- liciaegységek parancsnoka csapatainak rendelkezésére, ellenkező esetben elűzik őket otthonukból. A Reuter jelentése szerint tegnap többszázan menekül­tek el Bejrútból, a jobboldali milíciák és az arabközi erők egységei közötti harcok ki- újulásától félve. Az illetékes repülésügyi szervek közlése szerint az utóbbi napokban csaknem megkétszereződtek a jegyfoglalások s a Bejrútból intdu-ló járatokon egy hónap­ra előre már minden jegy el­kelt. Jobboldali körök nem­hivatalos becslései szerint az újabb harcok kezdete óta mintegy hetvenezren hagyták el az érintett területeket. lékről 17 százalékra „csú­szott vissza”. BELGRAD Az el nem kötelezettek mozgalmának mind a 86 tel­jes jogú tagja megerősítette, hogy részt vesz a belgrádi külügyminiszteri értekezle­ten — jelentette ki Joszip Vrhovec jugoszláv szövet­ségi külügyi titkár (külügy­miniszter) a képviselőház két tanácsának együttes ülé­sén. így a megfigyelőkkel és a meghívott vendégekkel együtt körülbelül 110 ország képviselőit várják Belgrád- ba a hó végén kezdődő ta­nácskozásra. KHARTOUM A közel-keleti helyzetről és a palesztin nép harcához nyújtandó támogatásról tár­gyaltak tegnap délelőtt az AESZ miniszteri tanácsának ülésszakán résztvevő külügy­miniszterek. Peter Onu, az ülésszak szóvivője a nem­zetközi sajtó képviselőinek adott tájékoztatójában hang­súlyozta: a miniszteri tanács rendkívül súlyosnak ítélte meg a közel-keleti helyzetet.

Next

/
Thumbnails
Contents