Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-13 / 163. szám

1978. július 13.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

A Kunság Népe Termelőszövetkezet öt érögépe dolgozik ^ a kunhegyesi határban: új ha- ^e.

lastórendszert épitenek. A je- lenlegi tizenhétről nyolcvanöt íjj hektárra növeli a közös gazdaság a hasznos vízfelületét, amelyről jövőre a terv szerint | már nyolcvan-kilencven vagon pontyot szállítanak a HalértMunkahelyük az egész üzem

Ütmiiszakos mii hely bizottság

Kecskés József műhelybizottsági titkárnak esetenként jobb szervezőnek kell lennie, mint társadalmi tisztségviselőnek. A Tiszamenti Vegyiművekben az erőmű és a vízmű dolgozói — mint minden gyárban, vállalatnál — párosával, csoportonként mindig ott dolgoznak, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. És ez százötven ember esetében, főként ha azt is hozzátesszük, hogy öt műszakban dolgoznak, szinte megoldhatatlan feladatot jelentene, ha mondjuk egy közös műhelybizottsági gyűlést kellene összehívni.

— Víz-, gáz-, gőz- és energiaszerelők, karbantartók, tehát állandó „készenlétes” emberek a műhely tagjai, akik nemcsak, hogy öt műszakban, hanem vasár- és ünnepnap is dolgoznak . — egészít ki Kecskés József.

— Hogyan tartják a kapcsolatot velük?

— Közvetett módon. A bizalmiak az összekötők, a véleményhordozók és -vivők. Éppen a közelmúltban találtuk meg a bizalmi hálózat kialakításának legideálisabb módját: eddig műszakonként volt egy-egy bizalmink, most munkahelyenként van.

— Milyen gondokkal fordulnak leggyakrabban az érdekvédelmi szervezet e kis alapegységéhez az emberek?

— A műszakbeosztás az ■egyik legtöbbéit előforduló probléma. Többen a tanulásra, indokolt családi és magánügyre hivatkozva kérik a helyettesítést, a beosztás változtatását. De legalább ennyi gondot okoz a munkaidő utánra tervezett, szervezett mindennemű összejövetel megtartása, mert az emberek fele bejáró, ígazodTiszafüreden kétkedéssel fogadták az ÁFÉSZ döntését, hogy a népszerű Tisza I. Iparcikk Áruház első emeleti bútorosztályát egy szinttel feljebb, az egykori raktár helyére költöztetik.

Átrendezés után tavaly november 4-én nyitották meg az áruházat.

Az első emeleten együtt kapott helyet az üveg-porcelán, papír-írószer és a sport-játék osztály. A vásárlók örültek, hogy ezeket az apróbb cikkeket ezentúl egy helyen megkapják. Azon viszont bosszankodtak, hogy bútornézőbe az alacsony mennyezetű, levegőtlen mániuk kell a járművek indulási idejéhez. A taggyűléseket is két lépcsőben kell megtartanunk, ha azt akarjuk, hogy a többség részt vehessen rajtuk.

— Sokan kérték — gépészek, algépészek — a 42 órás munkaidő helyett a csökkentett, a 40 órás munkahetet is — kapcsolódik a beszélgetésbe Szabó Gyula, a műhelybizottság szociális ügyintézője, TT-felelős. — Bár eljutott a legmagasabb szintig a kérelem, a Nehézipari Minisztérium nem hagyta jóvá. Vállalatilag oldottuk meg az emberek kérését — legalábbis részben — a nagyon meleg, gőzös munkahelyeken klímafülkéket léteT sítettünk, így az ott dolgozók időközönként felfrissülhetnek.

— Kecskés és Szabó elvtárs egyébként „kétlakiak”

— mondja a műhelybizottság harmadik jelenlevő tagja, Weiszhaár Sándorné turbinakezelő, szakszervezeti megbízatását tekintve kultúr-, nő-, ifjúság- és sportfelelős — ugyanis mindketten művezetők. Tehát középszinten a műhelybizottsági titkár és a tag — esetenként

— önmagával, mint gazdasági vezetővel kell hogy „egyezkedjék”.

— Sok előnnyel, de sok munkával is jár ez a „két- lakiság” — kap a szón Kecskés József. — Előnye, hogy jobb ismerője vagyok — mint művezető — az itt dolgozó emberek munkán kívüli életének, gondjainak, problémáinak, ezért ha gazdasági vezetőként kell döntenem, belekalkulálom a szakszervezeti funkcionáriusnak elmondott „hátteret” is.

— Ugyanebben a cipőben járok én is — folytatja Szasodik emeletre kellett — és kell — felgyalogolniuk. A kényszerű testmozgás ellen nem is tiltakoznának, ha a bemutatótér áttekinthető lenne, ha a zsúfoltság miatt nem kellene egymás lábát taposni. A választék is szegényesebb lett, panaszolják Tiszafüreden.

Nagy László, az áruház vezetője fuvarlevelekkel, bizonylatokkal érvel. Abban egyetért a vevőkkel, hogy a bemutatótér szűkebb lett, tehát a zsúfoltság nagyobb. A választék és a készlet azonban a régi maradt, annak ellenére, hogy 200 négyzetméterrel kisebb területen

bó Gyula. — Ha üdülésről, segélyezésről döntünk, ismerem a szóbanforgó személy gazdasági munkáját is, mérlegelem szorgalmát, munka- fegyelmét. Ez főleg azért szerencsés helyzet, mert sok a pihenni vágyó, kevés az üdülőjegy, több a segélykérő és rászoruló, mint amennyi a pénz. Ügy hiszem, így azok kapják az üdülőjegyet és a segélyt is, akik legjobban megérdemlik és rászorulnak. Különösebb vita nem is fordult elő döntések után.

— Egyébként sem — szúrja közbe Weiszhaárné — nem jellemző az irigység, az áskálódás, a fegyelmezetlenség a műhelyre. Az utóbbi időben jó példák tanúsítják, hogy többet törődünk egymással a rohanás, a sok egyéb családi gond mellett. Ez akkor derült ki, miután megalakítottuk a szocialista címért küzdő brigádot. Nem nagy dolgokat csináltunk, nem is várta senki, de az apróbb, egymás iránti figyelmességünk jó érzést keltett mindenkiben. Meglátogattuk például a vidéken élő kismamákat, a betegeket, egyre több asszonyt vettünk rá az időszakos rákszűrővizsgálatra, elértük — a vállalati szakszervezeti tanáccsal közösen —, hogy négy több- gyerekes család együtt üdülhessen a balatonföldvári üdülőnkben.

— Nem nagy dolgok ezek

— foglalja össze Kecskés József a beszélgetést — de az emberek mindennapi közérzetét éppen az ilyen kis ügyek javítják. Ez az a látszólag — jó értelemben vett

— hétköznapi kötőanyag, amely a munkahelyi és az egyéni nyugalom összhangját megteremti.

T. Szűcs Etelka

tartanak jelenleg bútort. A forgalom sem csökkent, sőt, az első félévben 200 ezer forinttal nagyobb volt, mint a múlt esztendő hasonló időszakában. .

Az átrendezést nem sikerült elfogadhatóan megindokolni. Furcsa érv, hogy a fürediek úgyis Egerbe vagy Karcagra járnak bútort vásárolni. Eszükbe sem jutna, ha a helyi adottságok megfelelőbbek lennének, hogy az egyébként sem olcsó bútort drága pénzért tizenöt vagy hatvan kilométerről hozassák haza.

— dó

Egyik kezükkel adták, a másikkal elvettek

A választék maradt, de nőtt a zsúfoltság

Mivel takarékoskodjunk?

Tavaly

a vállalatok szociális terveik megvalósítására tízmilliárd forintot költöttek. Ilyen jellegű kiadásaik 66,5 százaléka munkavédelmi célok elérését szolgálta. Nagy summa. Aligha akad azonban bárki is, aki azt mondaná, kár, hogy nem takarítottak meg ennyit, vagy annyit ebből az ösz- szegből. Ahhoz viszont, hogy a szóbanforgó, meg a hasonló feladatokra, továbbá az életszínvonal-politikai teendőkre, fedezetként elegendő pénz jusson, valóban takarékoskodni kell. Ez utóbbi mondatrészre, bárhol hangzik el, szapora bólogatás a felelet. Mert hiszen takarékos az ő közösségük, a tizenegy tagú brigád nem kevesebb, mint félmillió forint értékű anyagot hagyott a raktárban, ennyivel mérsékelte a fölhasználást. A gyár egésze pedig, túlteljesítve a vállaltakat, tizenegy millió forinttal apasztotta az anyagköltségeket. Derék, derék, csakis ezt lehet mondani, hogyan is illenék más dolgokkal előhozakodni ?!

Azzal például, hogy a tisztesen buzgólkodók, a hosszú évek óta érintetlen normák következtében 36 perc alatt forgácsolják le azt az alkatrészt, melyet a társgyárban 21 perces normaidővel készítenek?! Pusztán ennél az egyetlen műveletnél órák ezrei vesztek el, s mennyi még a többinél, ahol szintén becsültek s ősrégiek a normák.

Veszélyes leegyszerűsítés tehát a címben föltett kérdésre egy-egy valaminek kiragadásával felelni. Hiszen való igaz, takarékoskodni szükséges — mi több, lehetséges is — az energiával, az anyaggal, különösen az importból származókkal.

Ugyanezt kell azonban mondanunk az élőmunkára, az idpre, az eszközigényekre, magyarán és egyértelműen: mindennemű termelési ráfordítással úgy illenék bánni, hogy az ésszerűség és a célszerűség egybeessék. Se nagyobb, se kisebb ne legyen a ráfordítás, mint ami elengedhetetlen a termék előírt minőségéhez, használati értékéhez. Amit persze nem könnyű elérni. Mivel nagy körültekintést, sokszoros mérlegelést, következetes ellenőrzést kíván a tervezéstől a gyártáson át a készáru kiszállításáig.

Hiába ügyelnek ott az energiafelhasználásra a műhelylámpák oltogatásával, a folyosói fények gyérítésével műszak után, ahol az így megtakarított villamosáram sokszorosát pazarolják el fölös forgácsolásokkal, mert a technológiai osztály meghökkentő nagyvonalúsággal írta elő, milyen rúdacél kerüljön megmunkálásra. S még nagyobb pazarlása energiának, időnek, élőmunkának, hogy ugyanez a technológiai osztály semmit sem tud arról, a szóbanforgó alkatrész süllyesztékes kovácsolással is elkészíthető a jelenleginél tetemesen kisebb ráfordításokkal. Igaz, ehhez forgatni kellene a termékkatalógust, mert abban benne áll, melyik cég vál- 'lalja e munkát, dehát nincs idő kézbe venni a vaskos

köteteket, mert ki sem látszanak az osztályon serény- kedők a feladatok közül... Amik egy része a pocsékolás hivatalos formába öltöztetése, anyagok tonnáinak kihajigálása, ha képletesen is, az ablakokon, s vele repülnek normaórák ezrei, bérként kifizetett forintok, más, hasznosabb feladatoktól elvont gépi kapacitások.

Idén, a tárca számításai szerint négyezer fővel csökken a könnyűiparban a fizikai foglalkozásúak tábora; vállalatok sora számára létkérdés az élőmunka minél célszerűbb hasznosítása. A kohó- és gépiparban a jelenleg folyó beruházások háromnegyede az export árualapokat bővíti; e fejlesztések időbeni, pénzbeni takarékos megvalósítása döntő eleme a gazdaságos kivitel növelésének. Az építőiparban a száz forint állóeszközre vetített termelési érték 1976-ban és 1977-ben is azonos szinten maradt; az ésszerű, tehát takarékos eszközfelhasználás új forrásokat nyit a hatékonyság javításához.

s kétségtelenül önkényesen választott példáinkkal pusztán azt kívántuk bizonyítani, nincs a gazdálkodásnak olyan nagy. összefüggő, s olyan kicsiny részterepe, ahol ne kínálkozna ezernyi alkalom a nem felületi, hanem a lényegi, s ezért a ténylegesen sokatérő takarékosságra; a sűrűn emlegetett racionális munkára.

Veress Tamás

Kiragadott,

Legyen belőle kenyér

Ha valaki azt hinné, hogy az üdülőket kerülgeti leginkább a gutaütés, amikor a néhány órás napsütést hosszú ideig tartó esős, borús idő váltja fel, téved. Sokkal nagyobb izgalomban vannak ugyanis a mezőgazda- sági üzemek dolgozói, hiszen más években ilyenkor már javában tart az aratás, most viszont sokhelyütt még el se kezdődött.

Az elnök és az elnökhelyettes már kora reggel az irodában ül, a tegnapi zápor következményeit tárgyalják.

— Szolnokon is esett? — kérdi szinte egyszerre Mézes Imre és Timár Vendel. Amikor meghallják az igenlő választ, egymás szavába vágva sorolják a tennivalókat.

— Óránként a tábla szélére járunk, hogy lássuk, mikor folytathatjuk a munkát. Szerencsére Mezőtúr felett most kevés a felhő, mozog a szél, — abban a szent szúrásban, amikor húsz, huszonkettő százalékra csökken a gabona nedvességtartalma, máris indulunk.

A Dózsa Tsz-ben nagy termést ígér az aratás, érthető tehát a készültség.

— Az időjárástól sok jót már nem várhatunk, a meteorológia is „száraz, meleg, ködös idő, kisebb helyen nagyobb eső” jelentésekkel biztat. Nekünk most az a dolgunk, hogy a félig már készben levő termést megmentsük. Erre kell ráhangolni a kombájnosokat, ezt kell szem előtt tartani a vezetőknek is. Idén nyáron nem abban kell versenyeznünk, hogy ki fejezi be elsőként a betakarítást, hanem abban, hogy ki tudja legjobban megszervezni a munkát, és ki dolgozik a legkevesebb veszteséggel.

Az agronómus ebédből jövet azon morfondírozik, hogy náluk vajon mikor érik be a búza. A Héki Állami Gazdaság kunszentmártoni kerületében ugyanis nincs árpa, így a kenyérgabona aratásával kezdődik a betakarítás.

— Valamelyik este láttam a tévében egy marék új búzát, — mondja Nagy Imre növénytermesztési ágazatvezető. — Nini — gondoltam magamban — ezek már itt tartanak? De jó lenne nekünk is így állni!

Az ágazatvezető huszonki- lencedik nyarát tölti az üzemben, ismeri a munka minden csínját, bínját.

— Volt már hasonló idő, akkor is megbírtunk vele. Most se lesz másképp, viszont nagyon kell iparkodnunk, mert az aratás az egész évre rányomja a bélyegét. Ha ezzel elkésünk, akkor őszszel még jobban szorít a cipő.

Nagy Imre elgondolkodik.

— Nagy fizikai és szellemi megterheléssel jár együtt a nyár, minél magasabb a hozam, annál több a gond, — bár ezt a terhet mindenki szívesen vállalja. S persze attól, hogy learattunk, még nem ülhetünk nyugodtan, csak akkor mondhatjuk, hogy vége, amikor az utolsó szem is fedél alá kerül.

A brigádvezető az árpatábla szélén álldogál, belehunyorog a délutáni napba.

— Egy kombájn ma már „elesett a harcmezőn”, a teherautókat is csak traktorral tudjuk kivontatni a kátyúkból. De legalább elmondhatjuk magunkról, hogy a csé- pai Tiszamenti Tsz vágja a gabonát. Persze csak azért, mert ez a rész partos, szikes, hamarabb érik a kalász, a föld jobban elbírja a gépet.

Pápai János homlokára húzza a kalapját, úgy mondja ki az ítéletet.

— No, ami a kombájnokat, illeti nagy probléma nem lehet, hiszen felkészültünk rendesen. Ami mégis közbejön, azt megcsináljuk a tarlón, ha komolyabb, elvégezzük éjszaka... Sok ideggel jár ez a munka, de már megszoktuk. Arra is számítunk, hogy nem lesz se vasárnapunk, se ünnepnapunk, innen csak esküvőre, vagy temetésre szabadulhat el valaki. Illetve arra se, mert a házasságot el lehet halasztani, meghalni meg ki ér rá aratás idején.

A kombájnos, aki ma még a műhelyben dolgozik, hazafelé indul. Az utolsó pillanatban csípi el Kiss József műszaki főágazatvezető.

— Nálunk még várni kell a

starttal, — magyarázza Sinka János, a cserkeszőlői Magyar —Román Barátság Tsz huszonnyolc éves szerelője — a visszaszámlálás viszont már elkezdődött. Egy hete dör- zsölgetjük a gépet, de indulni még nem tudunk, mert állandóan elázik a talaj. Úgy is mondhatnánk, hogy riadó- készültségben vagyunk, mert akármelyik főnöknek csak szólnia kell, hogy próbáljuk, és máris a földeken vagyunk.

— Amúgy összeszokott banda a miénk: többségében szerelők vagyunk és szinte mindenki fiatal. Az ambíció se hiányzik, bár most nem az lesz a virtus, hogy ki vágott le 500 vagy 700 mázsát, hanem az, hogy ki tud a legügyesebben. legmegfontol- tabban haladni. Magyarán; nem megyünk úgy, mint a bolondok, mert akkor csak kárt csinálunk a tzs-nek is, magunknak is... Bár, ami azt illeti erről az időjárás is gondoskodott, hiszen össze-vissza kuszálta, lefektette a gabonákat. Na, de arravaló a gazemelő, hogy ne maradjon a földön a kalász. Ha már megtermett, legyen belőle kenyér.

— braun —

Babakelengye, nüi blúzok

Keresett, gyakran a hiánycikkek listáján szereplő termékek gyártására használták fel az év első 6 hónapját a jászárokszállási Hímző és Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezetben. Féléves

mérlegük: 16 millió forint termelési érték, ebből 6 millió forint értékű áruval exportmegrendeléseket teljesítettek.

Több mint 8 millió forint értékű gyermekruha, magyaros hímzésű női blúz, női ruha és hálóing készült a konfekció üzemben. A keresett (termékek zömét belföldön értékesítették, de szállítottak belőlük az NDK-ba és a Szovjetunióba is. A szőnyegszövők 2 millió forint értékű perzsa és torontáli szőnyeget ad|tak át az első félévben.