Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-16 / 166. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. július 16. 4 Fenséges Hortobágy Kunkápolnási mocsarak: kristálytiszta vízben buja növényzet. Tündérfátyol, tündérrózsa Végtelen ég és távolba vesző horizont, amit csak néha-néha tör meg egy-egy aprócska pásztorkunyhó, gémeskút, vagy egy csapat legelésző jószág. Szabadon kószálhat a tekintet, s követheti a gondolat. Csokonai Vitéz, Petőfi. Ady, Móricz Zsigmond, Veres Péter megénekelte, egyszerű és titokzatos tájon járunk. S illik ma is a Hortobágyra a fenséges jelző. Ámulhatunk a füvek, a fehér szikfoltok, a vizek, az állatvilág feltáruló rejtelmeiben. Má- tán, a Gyurókútpusztán, a Kunkápolnási mocsaraknál. Csönd van, s ezt a csöndet úgy megsokszorozza egy-egy madárkiáltás, hogy sokáig vissz-. hangzik bennünk. _______ M óta: legel a ménes Röptűk - szimfónia: fészkükre ügyelő szerkők Tiszafüred határában áll a Meggyes csárda, betyárok hajdani szállása. Ma tájhoz, amelynek gondnoka az egykori tulajdonos, Czi- nege László ...a gulyás Lóportré Szürkegulya a Gyurókútpusztán Kunmadaras és Nagyiván között Szöveg: Szabó János Fotó: T. Katona László 1 » i A magány szorításában Kanyarog Szolnok utcáin az autóbusz. Még néhány megálló, és már a végállomásnál leszünk, a megye híres nagyüzeménél. Az előttem levő ülésen két nő, az egyik nevetéstől fuldokolva meséli „sztoriját” a hallgatagabbnak : — És képzeld, az a bolond feladott egy hirdetést az újságba: „Elvált, gyermektelen, diplomás nő 40—50 év közötti (férfi ismeretségét keresi...” Az őrült. Majd pont így sikerül neki újra férjhez mennie. A másik csöndesen megjegyzi: — Szegény, biztos nagyon egyedül van... — Akkor is hülyeség — vág közbe a másik. — Az ember próbálkozzon másképpen, de hirdetés útján... Elképzelem, milyen pasasok jelentkeznek majd egy ilyen maga kínál- gatásra. — Próbálkozzon? Hol? Hogyan? Ez nem olyan egyszerű. És tudod te egyáltalán mit jelent egyedül élni? Milyen nyomasztó lehet a magány? Egyedül élni. Sokak számára munka után magukra zárt üres lakást, sivár albérleti szobát, „a magamnak minek főzzek” hideg ételt evést, barátokkal üldögélést egy presszóban — vagy kocsmában? —, magányos tévénézést, olvasást jelent, Egy filmet, egy színházi előadást, aminek élményét nincs kivel megbeszélni, csak elmesélni lehet ismerősöknek, udvariasan meghallgató kollegáknak. Egyedül lenni egyenlő a társ- talansággal. M. P. mérnök, 35 éves, elvált. A felesége hagyta el egy másik férfi szerelméért. Másfél szobás lakása modernül berendezett, a szekrény tetején hajómodellek. — A hobbim — mutatja. — Esténként órákat bíbelődöm velük... — Tudom, hogy legbensőbb magánügyéről kérdezem, nem köteles válaszolni... — Arra kíváncsi, miért élek egyedül, holott már két éve elváltunk? Nem mondom azt, hogy nem él bennem bizonyos fenntartás a nőkkel szemben. Aki egyszer megjárta, az már óvatosabb. De ez csak egy jelentéktelenebb ok. A magamfajta férfi egváltalán hol köthet ismeretséget? A gyárban dolgoznak intelligens lányok, elvált asszonyok, de nekem egyik sem rokonszenvesebb a másiknál. Ha elmegyek egy szórakozóhelyre, ott sem köthetek ismeretséget, mert nem ildomos egy másik asztalnál társaságban ülő nőt felkérni táncolni. Vannak családos barátaim, isten tudja, sokszor feleslegesnek érzem magam közöttük... K. M. 23 éves adminisztrátor. Vidéki lány, Szolnokon albérletben él. Munkahelyén beszélgetünk. — Azt mondják, egy fiatalnak könnyű társat találni. Nos, én zagyvarékasi vagyok, itt dolgozom a megyeszékhelyen. Kiket ismerek? A kollégákat, dehát munkahelyen csak nem szerez az ember magának udvarlót, nem szólva róla, hogy csaknem mindegyik férfi nős. A művelődési házban? Disco és disco a program, tizenéveseknek való, én már öregnek érzem magam hozzá. A barátnőimmel néha elmegyünk szórakozni egy-egy zenés helyre, de valahogy furcsán néznek ránk... mit keresnek itt ezek a nők este, magukban? Látom az arcokon, azt gondolják, palit akarnak fogni. Pedig csak társaságra vágyunk. Legtöbbször hát marad a mozi, vagy a könyv. H. J. az üzem egyik kiváló szakmunkása, 28 éves. A műhely, ahol dolgozik cseng- bong a kalapácsok zajától, vasszaga van a levegőnek is. — Nem, még nem gondoltam a nősülésre. Pontosabban sokáig jártunk együtt egy lánnyal, de nem lett belőle semmi. Akkoriban sok volt a jó haver, akikkel elmentünk egy-egy féldecire. Megunta. Itthagyott. Én azóta másként látom az életet, de igazira, mint mondják, nem akadtam. Sokat kirándulunk innét az üzemből, jönnek lányok is... de általában mindig ugyanazok. Egyszer jelentkeztem egy IBUSZ-útra, de csupa idős emberek, meg házaspárok jöttek. Nem éreztem jól magam. Az anyám pedig már egyre gyakrabban mondja, hogy szeretne egy unokát... F. J.-t keresem, de csak idős édesanyját találom otthon a háromszobás, hallos, kertes családi házukban. A mamának próbálom magyarázni, miről szeretnék beszélni pedagógus lányával. ^ — Nem hiszem, hogy ő szívesen mondana erről bármit is, tudja negyvenéves elmúlt. Látom, hogy nagyon magányos, és nem tudom, mit tehetnék érte. Társaság? Hát kikkel találkozik? A kollegái szinte egytől egyig nők. A szülők? Családosak. Én megértem, hogy a fiatalok igyekeznek még a főiskolán házasságot kötni, mert ha kikerülnek tanítani... Az én lányom is falun tanított évekig. Ott aztán számon tartották, mit csinál, kivel beszél... És közben múltak felete az évek Pedig kellene neki is jó barát, egy vidám társaság ... Hiszen még nem öreg ... * * * A magánosság nem egyenlő az öregséggel, az idős korral, mint ahogyan azt nagyon sokan hiszik. Még „il- letékés” helyen is. Hiszen amikor az év elején a Négy évszak szerkesztősége — a lap minden hónap második hetében jelenik meg, és csakhamar elkapkodják az olvasók — levélben az iránt érdeklődött a Hazafias Népfront megyei bizottságánál, van-e a megyében magánosok klubja, a következő választ kap Iák Szolnokról: nincs, de van nyugdíjas- és van nőklub, rendszeres programokkal, ezekben hívják és várják az egyedül élőket. De hova menjen a magános fiatal férfi? Középkorú leány vagy asszony? A statisztikát hívom segítségül, bizonyítani állításomat: a magánosság nem egyenlő az öregséggel. Húsz és 59 év közötti férfi nőtlen, özvegy és elvált 22 ezer 594, hajadon, özvegy és elvált nő 19 ezer 241 élt a megyében a nép- számláláskor. Indokolt ezt a korhatárt vizsgálni, hisz köztudomású, hogy az életkor egyre inkább kitolódik — szerencsés velejárója ez élet- színvonalunk fejlődésének, életmódunk változásának — ezért ma egy ötvenéves nő vagy férfi még rosszindulatból sem nevezhető öregnek. Gondoljunk csak arra, hogyan nézett ki harmincnegyven évvel ezelőtt egy ötvenéves falusi nő vagy férfi, és milyen fiatalos ma, amikor nem kell ezer gonddal-bajjal nyűglődnie. * * * A magánosság nem életkori, sokkal inkább az életmóddal összefüggő probléma. A XI. kongresszuson Kádár János elvtárs, amikor a szocialista életmódról szólt, azt fejtegette, hogy a szocialista építés előrehaladtával a „miből éljünk” nagy történelmi kérdése mellett egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a „hogyan éljünk” kérdése. Nagyon sok szociológiai tanulmány jelent meg az utóbbi években hazánkban a szocialista életmód témakörében. Günter Hoppe — mai marxista szerző — így fogalmaz: „...szociális fogalom lévén, az életmód azt mutatja, hogy az ember miből és hogyan él, mik a főbb érdekei és szükségletei, milyen viselkedésmódok töltik ki életét, milyen viszonyban van más emberekkel a termelésben, a mindennapi életben ..Dr. Nagy Emil egyik tanulmányában pedig ezt írja: „ ... a történelmi kor, a hivatás, a képzettség, a műveltség, a nemzeti és a nemi hovatartozás, az egészségi állapot, az életkor, a családi állapot, a földrajzi környezet, a lakóhely, a kiscsoport kötelék és az individuális jegyek még sajátos vonásokkal is gazdagítják.” Igen, ha a magános emberek helyzetéről beszélünk, akkor a szocialista életmódot egyik jelentős befolyásoló tényezőről szólunk. Mert az az igazság, hogy a magános emberek többsége, ahogyan múlnak felettük az évek, egyre inkább magukba zárkóznak, visszahúzódnak, amit még inkább erősít bennük a lakótelepeken elterjedt „otthonülő” életforma. Egyre kevesebbet foglalkoznak a közösséget érintő kérdésekkel, és ez az életvitel már ellentétes a mi társadalmi érdekeinkkel. A társadalom érdeke tehát, hogy megoldást keressen és találjon a magánosság útvesztőibe tévedtek problémáira, hogy mind kevesebb ember legyen társ- talan. * * * Ügy hiszem, a Hazafias Népfront a társadalmi életünkben elfoglalt sajátos helyzetében adódóan elsősorban sokat tehetne ez ügyben, de bizonyára volna feladata a Vöröskeresztnek, a KISZ-nek, a szakszervezetnek, a művelődésüggyel foglalkozóknak. Beszélgetek népfrontnál dolgozókkal, az új művelődési ház vezetőjével: — semmi érdemlegeset nem tudnak említeni. „Eddig ez a téma nem került elő!” Aztán elhangzik egy-egy iavaslat: talán klubot kellene létrehozni, ahol találkozhatnak emberek. És az a klub adjon jó programot, de senki se képzelje házasságközvetítő irodának. Ha két ember egymásra talál, az csak jó! Felvetődik az a gondolat is, hogy a lakókörzetekben kellene különböző megbízatásokat adni magánosán élő nőknek, férfiaknak, jobban bevonni őket a közélet vérkeringésébe, hisz az ilyen feladatok is oldják a magányt... Kellene, jó lenne... talán ez, talán az ... Egyik beszélgetőpartnerem azt erősítgeti: komplexen kell nekünk e kérdéshez közelíteni. A magánosság feloldásának nem útja-módja egy hagyományos klub létrehozása. Persze ez is több a semminél. De mindennél « fontosabb, hogy maguk az egyedül élők ne akarj;- nak társtalanok lenni. Igen. valahol itt kell keresni a megoldáshoz vezető utat. * * * Egyedül, magánosán, társ- talanul. Az Etikai kislexikonban ez áll: „ ... A magántulajdon megszüntetésével és a munka társadalmasításával ... a társadalmilag hasznos munka emberi hivatássá válik, a magánélet pedig jelentőségét tekintve éppen annyira társadalmi élet- tevékenységgé ...” Ne legyen hát „tabu” a magánéletnek e területére — a magánosokra, a társtalanokra — tekinteni. Varga Viktória
