Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-16 / 166. szám
1978. július 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Lakói mondják mi kis városunk — Nekem Szolnok jobban tetszik — mondta a taxis. — Miért? — Nagyobb, nyüzsgőbb, modernebb. Egy idős parasztember körméig szívja a cigarettát mielőtt válaszolna. — Hát ha nem lenne olyan borzasztó sáros a mi utcánk, jobban tetszene. Ősszel úgy néz ki az ember lábbelije, mintha tanyán lakna. A háza előtti szép kis virágágyást gondozó kapálgató asszony szerint szép ez a város, mégis hozzáteszi, hogy „de” ''' . . — Egy ekkora varosban, hogy néznek ki a falusias boltok, most mondja meg nekem! Tetszik ismerni őket? Nem? Na, csak nézzen szét bennük, akár a főtéren is. Szabó Istvánná gyógyszertári asszisztensnő, ő az egyik nagykunsági városból költözött ide családjával, miután ott sokáig hiába vártak lakásra, itt viszont egy-kettőre kaptak. — Nekem tetszik ez a város, barátságos, szép — mondja. — A régi lakóhelyem nem volt ilyen városias. Ott, ha a munkhelyem- re zsíroskenyeret vittem, megszólták szegénységemet, ha vajaskenyeret vittem, azon csámcsogtak, ugyan, miből telik? Szóval itt az emberek is városiasabbak. A férje öntőmunkás az Aprítógépgyárban, most éppen táppénzen van a szeme miatt (megsérült az üzemben). Ilyen szemmel persze érthető, ha ő másként látja a dolgot. — Nem csúnya város, de nekem már nem tetszik any- nyira. Egy szemészeti vizsgálat miatt is Szolnokra kell utazni. Hát micsoda város az ilyen? Bathó Edit népművelő a múzeumban, s csöppet sem mellékesen tagja a Jászsági Népi Együttes méltán híresneves közösségének. — Jaj, én nagyon szeretem Jászberényt! — ragyog a szeme. — Hát hogyne szeretném! A kisvárosok között aligha van párja. Mindenhol ez a sok nyugtató zöld, szép fáik, nincs az a rohanás, mint a nagyobb városokban. És egyébként is széppé teszi nekem ezt a várost a Jászsági Népi Együttes, isteni közösség és a tánc... A férjem is táncos. Sáros András festőművész 1945-ben került Jászberénybe. Helytörténettel is foglalkozik. — Jászberényt 1702-ben eladták a német lovagrendnek — meséli, — de a jászok összeadták a pénzt, ésvisz- szaváltották magukat. Ez nem volt olyan átmenő város, mint például Szolnok, úgyhogy Berénynek saját karaktere van. íze-zamata van a városunknak. Bár itt is veszélyesen szaporodnak a kockaházak, de itt az új nem a régire épült, hanem együttest alkot vele. Szalóki László, a városi tanács elnökhelyettese itt született, lelkes szerelmese Jászberénynek. — Itt nem volt nagybirtok, a jász ember a kis földjén gazdálkodott, és eszerint az életmód szerint építkezett: nagyportás házakat emeltek nagy területen. Ez csúnya lapos várossá is teszi Jászberényt, de egyben sajátossá is. Egyszer azt ír-, ták Berényről, hogy vályogváros. Ez egy kicsit még ma is jellemző, de számomra ettől is az, ami, ettől is olyan jászberényies. A városköz- központ hangulata is otthonos. de félő, hogy az új építkezésekkel elrontjuk. Erre vigyázni kell. Nekem Jászberény azt is jelenti, hogy ismerjük egymást. Én félek a nagyvárosi elidegenedéstől. Egyszer Pesten megsimogattam a metró lépcsőjén egy szép kisgyerék fejét, mire a nagymama rögtön nekemtámadt, mintha bántottam volna. Berényben ez elképzelhetetlen. Emberekkel elegyedek szóba az utcán, boltban, csak egy-egy mondat erejéig. — Nekem nem tetszik Jászberény — mondja a fagylaltot egyensúlyozó fiatalember. — Miért? Mert a jászok olyan befelé élő emberek. Olyan maguknak kaparok. Ezért nem tetszik a város, pedig itt élek. Ettől a „fogjátok meg és vigyétek” — szemlélettől. Egy tizenéves leány lebiggyeszti ajkát. — Nem tetszik. Nincs itt semmi érdekes. Hová járjak művelődni, szórakozni? Pesten, ott igen ... Szembesítsük a véleményeket a tényekkel! A fagy- laltos fiatalember szerint a herényi emberek maguknak élő, maguknak kaparó emberek. Ennek igaz (vagy nem igaz) voltát nyilván tükrözi néhány adat: Jászberényben a városért végzett társadalmi munka értéke 1974- ben még nem érte el a 3 és fél millió forintot, 1977-ben azonban már közel 15 milliót tett ki a társadadalmi munka. Az idén pedig fél esztendő alatt csaknem elérték a tavalyi eredményt Ezek az adatok önmagukért beszélnek, mégpedig ama jász polgár mellett. A tizenéves leány a művelődést kifogásolta. Ehhez néhány adat: az idei Székely Mihály zenei napoknak 95 ezer látogatója volt. Megnőtt a zene rangja, ma már senki sem mosolyogja meg a csellót cipelő gyereket, s ebben sokat tett a zeneiskola. A kitűnő népi együttes fellépései zsúfolt nézőteret eredményeznek, sokat szerepeinek külföldön is. Ehhez képest igen kevés támogatást kapnak, az együttes zenészei saját hangszeren játszanak, a táncosoknak jelentős a fizetéskiesésük a fellépések miatt,* s ráadásul egy üdítőitallal sem tudják őket megkínálni fellépés után. Ä produkció, az együttes. az élmény (amit az a tizenéves lány is kaphatna) mégis — úgymond — NB I-es. Jászberény sok-sok kórusa is nagyobb támogatást érdemelne. A sáros utcákat emlege- tőnek igaza van: a város útjainak mindössze tizenöt százaléka burkolt. Sok gond csúfíthatja Jászberényt a lakók szemében: az ivóvízgondok ugyan megoldódtak, de még mindig ott a szennyvízcsatorna, a kereskedelmi ellátás, korszerűtlen üzlethálózat, a szükségesnél mindig kevesebb lakás, a gimnázium életveszélyes tornaterme, roskadozó tetőszerkezete, a kevés általános iskolai tanterem, és így tovább. A jászberényiek alighanem hosszan tudnák még sorolni azokat a problémákat, melyek miatt mégsem annyira szép. a Jászság központja, mint amilyen lehetne. Befejezésül egy fiatal munkás szavait idézem. — Szép ez a város. Nem vitás. — Miért? — Mert él, otthont ad és képes a változásra. Az átalakulásra. Alighanem igaza van. Átalakulóban van a város és lakója. Körmendi Lajos Karrier és „karrier” arrier és karrier között különbK ség van, mert különbözők az előbbre jutás útjai és módjai. Nem csoda hát, hogy legellentmondásosabb fogalmaink közé ■tartozik a karrier. Az egyik oldalon csupa dicséret, csupa felmagasztalás. Csupa érték, amely közvetlenül eggyé válik alanyával: az ifjú kiváló, mert karriert futott be, magas, jól fizető és számos kellemességgel járó álláshoz jutott. A másik oldalon azonban csupa irónia és lekicsinylés, maga az erkölcsi fertő: alanya .csupa meg- görbülés és készségesség felfelé, csupa intrika és könyöklés a társakkal szemben, s csupa „méltóság” és elérhetetlenség lefelé. Az előbbi a sikeresek ideológiájának, az utóbbi a lemaradtak irányzatos torzításainak tűnhet. Dehát — túl a mindennapi képzeteken és szubjektív elfogultságokon — mi is a karrier? Mindenekelőtt egy kölcsönösség eredménye. Egyik oldalon a követelmény- rendszer, a másikon a követelményeknek való megfelelés, s mint eredmény: maga a karrier, a siker, az előrejutás. Formailag tehát viszonylag egyszerű a helyzet: a társadalmi munkamegosztás szerteágazó hierarchiájának felsőbb polcain ott várnak a csalogató státuszok az érdemlegesek, a rátermettek számára; akiknek versengő csoportja — hiszen sok az eszkimó, ám kevés a fóka — elindul alulról, hogy megmássza a kiszemelt csúcsot. Persze, fent is emberek vannak: elvárásokkal, követelményekkel, s valamennyi buktatókat és kiszámítható-kiszámíthatatlan akadályokat jelent a felfelé menők számára. Annál is inkább, mert az istenek mindig a saját képükre kívánják formálni az embert. Persze a karrierkérdés — végső soron tartalmi kérdés. Benne az emberi kapcsolatok és viszonyok természete: e kapcsolatok és viszonyok demokratizmusa és an- tidemokratizmusa tükröződik. Jelzi az ön- értékelő és értékteremtő közösség jelenlétét vagy hiányát. A közösség ugyanis karrierellenes. Karrierellenes abban az értelemben. hogy gondjait és problémáit saját magára vonatkoztatja, maga kísérel meg megoldást találni rájuk. A megbízatás ezért viszont „csak” szolgálat, s az egyéni képesség ténylegességén alapul. Ráadásul, bármikor visszavehető. Tekintélye ezért igazi — mert a közösség által teremtett és ezt erősítő — tekintély. A közösség hiánya viszont a „létért való harc” újratermelődését, a balzac-i és stendhali „emberi színjáték” folytatódását eredményezi. A pozíció hatalmi poszt, a rendelkezés és a személyes gyarapodás forrása, s a „megbízatás” fentről kreált morális lepel csupán — a megbízatásnélküliség el- leplezésére. A szocializmus lényegéből eredően közösségteremtő és ezért karrierellenes. Előbbre jutása és fejlődése a közösségteremtésben való előrejutás és fejlődés, s ezzel együtt a karrier leépítésének a történelmi útja. Addig is azonban — a közösség erejének, gyengeségének vagy éppen hiányának a mértékében — létezik karrier. arrier és „karrier” között azonK ban napjainkban is különbség van. A személyes érdem, a tartás és a moralitás jól elkülöníthető az idegen, görbe utakon szerzett „jogosítványok” pozícióba emelő hatalmától. S ha munkamegosztásos társadalmunkban a lent és fent körei sokszor el is távolodnak egymástól, nem lehet kétséges, hogy melyik szerint kell választanunk, s melyikre kell életünk minden területén nemet mondanunk ... H. I. Nem fekszenek le a tyúkokkal Hétköznap este Tiszasülyön Gyermekkoromból őrzöm falusi nagyanyám földszagji, tiszta szobájának emlékét. Ä nyári szünidő egy-két hetét ha nála töltöttük, mi városi zajhoz, esti rádiózáshoz, olvasáshoz szokott városi unokák minden este tiltakoztunk a korai lefekvés miatt. Alighogy a nap eltűnt a Zagyva gátja mögött, nagymama ágyba parancsolt bennünket. Hét óra tájt fülsértő csend telepedett a falura. De ennek már több mint tizenöt éve. Mindez az autóbuszon jutott eszembe, amikor Tisza- süly felé zötykölődtünk, ahová a kíváncsiság vitt: vajon sikerült-e a betonjárdák alá temetni a régi, sánszagú szokást, hogy alkonyaikor bezáródnak a kapuk, elsötétülnek az ablakok, és éli mindenki a saját, külvilágig, elszigetelt életét? Kiderült, hogy a kalauz született tiszasülyi. — Igaz. hogy a sülyieki még ma is a tyúkokkal fekszenek? — Az a világ már elmúlt, uram! Most a tévéhíradó utolsó kiadásáig fenn maradnak. — Tehát bezárkóznak. — Már aki. Azt mondják, a vendéglőben minden e5te telt ház van. — Kultúrház, mozi...T — Ügy tudom, üresek. De ebben nem vagyok biztos, mert én esténként nem járok el otthonról. Vasűttörténeti kismúzeum Pakson negyven esztendeje készít vasútszerelvény-mo- delleket Somogyi Géza, a járási tanácshivatal nyugdíjas — de hivatali munkát még most is vállaló — csoportvezetője, aki nemzetközi kiállításoknak is rendszeres résztvevője. Lakásán valóságos vasút- történeti múzeumot rendezett be az elmúlt évtizedekben. Többek között a rácalmási, a pusztaszabolcsi és a régi paksi állomás hű kicsi mását építette fel az ott „veszteglő” szerelvényekkel, valamint a környezethez tartozó villany-, telefonoszlopokkal,.. fákkal stb. együtt. A nemrég Pilsenben rendezett vasútmodellező kiállításon második díjjal jutalmazták egyik borszállító-teherkocsi. modelljét. Most levelet kapott Münchenből: egy fő- mozdonyvezető foglalkozású gyűjtőtársa arra kérte, hogy küldje el neki a MÁV G- típusú nullás tehervagonjának! modelljét, mert még hiányzik a gyűjteményéből. Némi túlzással azt ígérte, hogy bármilyen árat megfizet érte. Somogyi Géza azonban csak Pico medellt kért cserébe a magyar teherkocsi magakészítette (két és fél ezer forint értékű) modell- jéért. Lengyelek Tiszafüreden A lengyel Wloclawek terület és a tiszafüredi járás úttörőinek, KISZ-eseinek a kapcsolata 1974-ben kezdődött, és eddig több mint háromszázan vettek részt _az évenkénti cseretáborozásokon. Az idén húsz lengyel középiskolás ismerkedett tíz napig a Tisza-parti nagyközség és környékének nevezetességeivel, július 10-től ugyancsak másfél hetet tölt húsz lengyel pedagógus Tiszafüreden. Viszonzásképpen augusztus 6—16 között a járási úttörőelnökség látogat el Wloclawekbe. Először is a kőtelki Közös Községi Tanács tiszasülyi kirendeltségvezetőjét kerestem: ha valaki, ő biztosan ismeri a helyi szokásokat. — Tanácsülésen van, Kőtelken — mondta Nemes Katalin, akit egyedül találtam a kirendeltségen, ö a klubkönyvtár vezetője, hátha tud válaszolni a kérdésre: menynyire alakult át a tiszasü- lyiek esti életvitele? — Persze, még ma is vannak, akik esténként elbújnak a világ elől. A fiatalok azonban keresik egymás társaságát és az értelmes elfoglaltságot. — Megtalálják? — Nézze meg a klubunkat, szerintem bármelyik városival felveszi a versenyt. A klubhelyiség, amely egyúttal a lebontásra ítélt művelődési ház szerepét is betölti, valóban kellemes látvány: új bútorgarnitúra, modern magnó, erősítő, a sarokban színes televízió. — Ezek külsőségek. Sikerül tartalommal is megtölteni a klubot? — Szerdánként van kötött klubfoglalkozás, amelyre csak a tagok jöhetnek. De szombat-vasárnap mindenki előtt nyitva áll az ajtó. — Kemény ellenfél lehet a közeli vendéglő... — Nem ellenfél, mert más „súlycsoportba” tartozik. Igaz, néhány fiatal szívesebben tölti az idejét pálinkás Poharak társaságában, mint itt, de nem ez a jellemző. — Szerdán, szombaton és vasárnap tehát lekötik a fia. tatokat a klub rendezvényei. De mit csinálnak például ma, kedden este? — Hát... Majdnem minden háznál van televízió... Vagy sétálnak a Tisza-par- ton... — Naponta általában 10— 14 ezer forintot forgalmazunk italból — adott felvilágosítást Helle Lászlóné, a vendéglő vezetője. — Sokallja? — nézett rám mosolyogva. — Ebben közrejátszik, hogy Sülyön nincsenek szőlős- és gyümölcsös gazdák. Ezért nem tudják maguknak megcsinálni a bort és a pálinkát. A nagykörűi és a kőtelki vendéglő együtt nem árul annyi italt,, mint mi egyedül. — Ez a tiszasülyiek egyetlen szórakozása? — Ez. De botrány nagyon ritkán szokott lenni... A Fővárosi Kézműipari Vállalat gyáregysége képviseli az ipart Sülyön. A helybéli lányok-asszonyok közül tizenöten dolgoznak itt, két műszakban. A fürge gépek zajában csak nehezen hallottuk egymást. — Mi az esti programja, ha délelőttös? — szólítottam meg egy fiatal, szőke nőt. — Hogy mi...? Elvégzem a házi munkát, esetleg tévét nézek. De hogyha majd nagyon unatkozom esténként, hát férjhez megyek. Más megoldás nincs. — És az ifjúsági klub? — Oda csak klubtagokat engednek be. — Miért nem lép a tagok közé? — Á, kinéznek bennünket, varrodásokat... Üjra benéztem a vendéglőbe. A délután még ragyogóan tiszta padlón csikkek, a politúrozott asztalokon italfoltok, cigarettahamu... A gusztusos vendéglőt alig három óra alatt koszos kocsmává degradálták. A vendéglő és presszó már délután megtelt szomjukat oltó férfiakkal. Egyik-másik régebben megkezdhette a po_ háremelgetést, innen-onnan búsulva-vigadunk nóta hangjai hallatszottak. A zenekar kedden szünnapos. Hogy mennyire változott meg az utóbbi években a tiszasülyi este? Mindenesetre fél nyolc után egy lélekkel sem találkoztam az utcán. Arról, hogy az elalvás idejét Tiszasülyön sem a tyúkok lefekvéséhez igazítják, meggyőztek az ablakokon kiszűrődő kékes-szürke fénynyalábok ... B. J.
