Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-25 / 148. szám
1978. június 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 ITT KÉSZÜLT A SZEGÉNYEK RUHÁJA KARCAGON Mi lesz a Jakkel-hagyatékkal? Magyar grafikai tárlat A Jakkel család iparos ősei az 1700-as évek elején telepedtek le a Jászságban. Az 1840 táján született Jakkel István honosította meg Jászapátiban a kékfestőipart. A műhelyt, amely Jászapátiban ma is megtalálható,' ő építette. Itt folytatta a munkát Jakkel István fia, majd unokája, a tavaly elhunyt Jakkel SánJakkel Sándor özvegye leveleket mutat. — Az országban dolgozó kékfestőktől rendszeresen kapom a leveleket, amelyekben arra kémek, hogy nyomófákat adjak el nekik. Ügy írják, növelné a kékfestőanyagok értékét, ha azzal mintáznának, amit Jakkel Sándor használt. Külföldről is kaptam már ilyen ajánlatot. Az érdeklődés érthető. Jakkel Sándor hagyatéka egyedülálló ipar- és művészettörténeti értéket képviEgy szó mint száz: méltó lenne, ha a népi ruhaanyagok hajdani műhelye, berendezése, s a kékfestő gyűjtemény valamilyen formában közművelődési funkciót is betölthetne. Mi erről Jakkel Sándorné véleménye? — Amennyire tőlem telik óvom a tárgyakat, a műhelyt. Nem engedek oda akárkit. Pedig rajzanak a vásárolni akarók és a kirándulók,. kíváncsiskodók. Voltak itt néhányan hivatalos szerv képviseletében is: Jászberényből, Szolnokról a tanácsi művelődési osztályokról, a Damjanich Múzeumból, voltak mérnökök a Műemlékvédelmi Felügyelőségtől is. Mindenki arról beszél, hogy milyen jól lenne itt egy kékfestő tájházat, valami kis múzeumot csinálni. Nekem is az volna a A Szolnok megyei Tanács illetékesei egy évvel ezelőtt Domonkos Ottót, a soproni múzeum igazgatóját, elismert néprajzost, „kékfestőszakembert” bízták meg, mondjon véleményt a Jakkel-műhelyről, s tegyen javaslatot közművelődési hasznosítására. Domonkos Ottó néprajzi szempontból kiválónak találta az anyagot, s azt javasolta, hogy a műhely működjön továbbra is, (Jakkelné is kitanulta a kékfestő-mesterséget) de nyilvánítsanak mindent védetté, vegyenek mindent műemléki felügyelet alá. A megyei tanács közművelődési osztálya és a megyei műemlékvédelmi bizottság elfogadta a javastador, a Népművészet Mestere. akinek neve még életében fogalommá vált a magyar textilművészetben. Többek között gyakran járt tapasztalatszerzés végett Jászapátin Bódi Irén, textil- művész is, aki később — éppen a kékfestő-tervezésben elért eredményeiért — Munkácsy-díjat kapott. sei. Fentebb utaltunk rá: több mint száz éve már, hogy felépült a műhely, s a berendezések, a mesterség eszközei is ugyanazok maradtak generációkon át. Ma is használható a lóval forgatható, fából készült nyomógép és a mángorló. A nyomódúcok legtöbbje ugyancsak múlt századi. Mind kiváló állapotban van. Természetesen megmaradtak azok a textilek is, amelyeket Jakkel Sándor kivételesen jónak talált, s nem volt szíve megválni tőlük. legjobb, ha maradhatna minden ott, ahol van, ha múzeum lenne. Egyelőre ellen tudok állni a dilettáns műgyűjtők anyagilag fényes ajánlatainak. Csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, egyetlen nyomófáért ígértek már 1500 forintot is. A legjobban az idő sürgeti a megoldást. A műhely százesztendős vályogépülete igen rossz állapotban van. s nekem nincs módomban fedezni a rend- behozatalát. Sajnos a berendezés sincs még védettség alá helyezve. Még élt a férjem, amikor az első látogatásokat tették a szakemberek, így búcsúzva: „majd viszatérünk”. Azóta se tért vissza senki. Én ráérek, de a műhely nagyon rossz állapotban van. tot, s fölvette a kapcsolatot az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőséggel és akisiparosok országos központjával. Ez utóbbi két szerv hathatós támogatást nyújthat az épület rekonstrukciójához. Ez történt eddig. Ami most a legsürgetőbb: a Jakkel családnak és a hagyatékot megvásárolni szándékozó szerveknek meg kell ismerni a másik fél elképzeléseit, feltételeit. Biztosan találnak módot a megegyezésre, mert a lényegben — a hagyaték váljék közkincsé — egyetértenek. Ezután kezdődhet a vásárlás előkészítése, a rekonstrukció hogyanjának kidolgozása. Szabó János Jelentős kulturális esemény színhelye volt tegnap a karcagi Déryné Művelődési Központ. A késő délutáni órákban megnyitották a „Szocialista művészet ma” című kiállítást, amelyen az utóbbi évtizedek legjelentősebb grafikai alkotásait láthatják az érdeklődők. A kiállított hatvan mű — grafikák, rézkarcok, litográfiák — alkotói grafikai művészetünk jeles képviselői. Kondor Béla Sáros András Miklós, Baurer Dóra, Czin- ke Ferenc, Deim Pál, Banga Ferenc, Feledy Gyula, Somogyi Győző és Szemethi Imre grafikái maradandó képzőművészeti élményt nyújtanak a tárlatlátogatóknak. A kiállítás, amely az elmúlt harminc év magyar képzőművészetét bemutató sorozat első része, július 16- ig várja a látogatókat. Divatbemutató Berekfürdőn A megyei ifjúsági divatbizottság és a karcagi áfész vasárnap délután három órakor nyári ruha és fürdőruha ifjúsági bemutatót rendez a berekfürdői strandon. A szórakoztató műsorral egybekötött bemutatón az érdeklődők tájékoztatót kapnak 1979. év nyári divatirányzatáról is. Nyári „tanév” Holnap megkezdődik a nyári „tanév” a TIT szabadegyetemein. A Természettudományi és Ismeretterjesztő Társulat — a vendéglátó városok egyetemeivel és főiskoláival együttműködve — idén 15 városban rendez nyári tanfolyamot hazai és külföldi érdeklődők részére. A számos témát felölelő programok sorát Kecskemét nyitja június 26-án, ahol az óvodapedagógiai nyári egyetem egy hetes kurzusa a hazai óvodai pedagógusképzés színvonalának emelését szolgálja. A miskolci nyári szeminárium idén már egyetemként folytathatja munkáját. Az előzetes bejelentés ellenére elmarad azonban a Ge- orgikon nyári egyetem. A Prózai ok: a hallgatóknak eddig szálláshelyül szolgáló épület megrokkant, lakhatatlanná vált. A Soméra Esperanto Universitato július közepén ismét Gyulán várja vendégeit. Mint már évek óta mindig, most is igen sok külföldi eszperantista jelezte résztvételi szándékát. Ugyancsak sok külföldit várnak Sopronban, ahol a megelőző évek gyakorlatának megfelelően — idén is a környezetvédelemről esik majd a legtöbb szó. Műhely, gépek, nyomódúcok „Majd visszatérünk” Múzeum legyen, de működjenek a gépek Talányok a művészetben A közérthetőség színe és visszája Hozhatta a társadalmi tudat fejlő- --------------------dése, hogy a kultúra szférájában rendre visszatérő fogalmainkról felismertük: időszerű kiterjeszteni azoknak nomenklatúráit valami általánosabb, kollektivebb tartalmú meghatározottságig. Így emelte anyanyelvűnk szinte legyező- szerűen a gondolkodás fogalmi kategóriáját a közgondolkodáséba, a szellemét a közszellembe, így válhatott — lassacskán a (köz)napi szóhasználatban is már — a művelődésből közművelődés, az oktatásból közoktatás stb. J órészt hasonló fogalomtágulás eredménye, ha adott művészeti teljesítmények mérlegelésekor közérthetőségről beszélünk. Legtöbbször, sajnos, csak elvétve, hiszen az esztétikai megközelítés általában rangon alul kezeli, a hétköznapi pedig szemérmesen eltitkolja, hogy valamely alkotás közérthető, vagy sem, azaz érthe- tő-e a nagyközönség számára, avagy birtokbavételéhez nehezen adja meg magát Műelemzés rendszerint nem érzi feladatának, hogy az átlagolvasó (néző, hallgató) kapacitására, legalább mint részleges szempontra is, hagyatkozzék — az átlagolvasó (néző, hallgató) pedig szégyenérzetből vagy mázos sznobizmussal félretolja, odahagyja, amit nem ért, szívesebben letagadja, semmint szembe nézne vele, s a tanácstalanságát megvallaná. Egyszerűen nem sikkes valamit nem érteni: így hát csillogó ruhát láttat a parvenü káprá- zat akkor is, ha a király meztelen. Nincs abban semmi röstellni való. ha bevalljuk, „igen sok igényes, iskolázott, érdeklődő olvasó kínlódik ma is, szembekerülve Thomas Mann Doktor Faustusá- val, Joyce, Proust műveivel”, vagy „sok múltbéli érték befogadása problematikus, ám mennyivel inkább az igen sok kortárs műé”, s hogy „gyakorta hallani, nem értem Juhász Ferenc, Pilinszky több versét, Mándy Iván szépprózáját, Páskándi Géza drámáját és így tovább”. Frappánsak a példák, célratartóak, hiszen az irodalom első vonalából kiragadottak. A tudatosított talány ugyanis nem talány többé, amennyiben lehet rágódni, töprengeni a megoldáson, még akkor is, ha az nem olyan gyors és kézenfekvő. Ha tudom, hogy mások se értenek valamit, amelynek pedig az értéke evidens, majd csak tesz azért a kollektív bölcsesség, hogy közeledjenek a mű és a befogadás ollószárai. Régi bölcsesség: előbb fölismerni, kiváltani kell az ellentmondásokat, hogy tompíthatóak, megszüntethetők legyenek. És még nincs is szó a képzőművészeti, sőt a zenei közérthetőségről, nóta bene gyanítom, itt keményebb fába vágna a fejsze. Laikus közelítéssel tudniillik a szépirodalmi érthetősége természetesnek látszik. Aki ismeri az ábécét, tud olvasni, előbb-utóbb (magyarázó szövegekkel, segítséggel) majd csak megért egy verset vagy regényt. Hanem a képzőművészet és a zene ábécéjét mennyivel kevesebben ismerik; ezen. alkotásoknak jószerivel nincsenek fogódzók, mint a betűk, szavak, mondatok, illetve ezeknek a „fogódzói”, a muzsika és a képzőművészet ábécéi, kevésbé közismertek. Mai irodalmi művek elemzése az esztétikával vasbaöltözött tudós analizátoroknak is „rázós”: értékük az idővel alakul ki, s egy-egy adott mű elhelyezéséhez tudvalévőén a kortársi vonulat minél teljesebb fölszaporodása sem árt. Hát még a mai festészetben (szobrászatban, iparművészetben) vagy a kor zeneművészetében, ahol tetten érni a megszüntetve megőrzés dialektikáját, s ezáltal elhelyezni valamely alkotást az esztétika mérlegén, éppoly kockázatos vállalkozás,, mint lemérni pusztán a közönséghatást, közérthetőséget. A helyzetet bonyolítja, hogy az alkotás, a produktum is visszaélhet a közérthetőséggel. Ilyen folyamat tetszik föl a giccs- ben, amely szirupos felszínességével kelleti magát, a látvány mákonyával siet gyorsan meghódítani a befogadót. Ez a visszaélés elrettentő példája. Akadnak azonban manipulációs módszerek is, amikor például a realizmusnál vonják meg a közérthetőség szélső határait, azt privilegizálva, egyszersmind szembeállítva a modern művészeti törekvésekkel — mint érthetetlen, zűrzavaros képződményekkel. Ezért illékony igyekezet mondjuk a vásárhelyi festészetet pusztán* közérthetőségével, realisztikus hagyománytisztelete okán fölülbecsülni —, miként alábecsülni is az, holmi korszerűtlen jelenségként, realizmusát. De' számos példa bizonyítja: a befogadásnak azt a természetét, hogy szégyelli, elhallgatja az ember, amit nem ért, kihasználhatja, meglovagolhatja amű- vészi koncepció gyengesége is. fgy születnek különféle esztétikai maszlagok, amivel nem tud mit kezdeni a közönség; hagy göncnek érzi magán, röstelli, inkább hallgat róla, s messzi ívben elkerüli. Ilyesmit tapasztalni a zenés népdráma színpadán, ahol a politizáló szándék kisajátítja, helyenként pedig üres bombasz- tokkal félreérti a szerzőt, vagy klasszikus tragédiában a lisztporral befestett színészarcok látványa, mely netán egy zűrzavaros forduló történelmi kor indulatainak időtlenségét példázná, miközben erőszakot tesz a drámán, aholis nagyon határozott szereparcok villannak elő. Félreértés ne essék, az interpretáció szabadsága töb mint lehetőség. A teremtő és új- játeremtő művészet legbecsesebb igénye és adománya, ám ha a produktumnak csekély a művészi hitele, mitsem ér a célzatos belemagyarázás. A kiragadott példák _______ 1 oö oQP'k p ersze esetlegesek. Tetszés szerint vitathatóak, vagy szaporíthatóak. Maga a közérthetőség sem holmi steril esztétikai kategória; társadalmi szinten mindig egy adott közösség értelmi-érzelmi állapotának függvénye. Ehhez szabad tehát igazítani az elvárások szempontjait is, mindkét oldalról, a közlőéről és a befogadóéról egyaránt. Nikolényi István A Hilton szálló belső udvarán „Budavári vigasságok” címmel opera-, valamint pantomimbemutatókat rendeznek az idei nyáron. Bemutatják az „Úrhatnám szolgálót", a „Zenemestert”, valamint a „Vásári komédiát". Az utóbbit Küllő Miklós és pantomimegyüttese adja elő. A képen: Jelenet az „Úrhatnám szolgálódból. Gyorsmérleg Az év első öt hónapjában 3 millió 300 ezer külföldi járt hazánkban, 33 százalékkal több, mint a múlt év hasonló időszakában. Mintegy egy- harmaduk májusban lépte át az országhatárt. Az Országos Idegenforgalmi Tanács gyorsmérlege szerint a külföldiek több mint fele turistaként énkezett Magyar- országra, s csak egynegyedük volt átutazó. A szocialista országokból 22 százalékkal többen keresték fel fővárosunkat és más idegenforgalmi nevezetességeinket. Különösen Jugoszláviából jöttek sokan, 60 százalékkal többen mint a múlt év első öt hónapjában. A tőkés országokból 28 százalékkal fogadtunk több turistát, kirándulót, átutazót. A legtöbben Ausztriából, és az NSZK - ból érkeztek. A külföldiek eddig 2,2 millió vendégéjszakát töltöttek hazánkban, nagyrészt szállodákban. Mindez jelentősen növelte az idegenforgalomból sziáiimazó devizabevételeket is. Ebben az időszakban külföldre 1,3 millió magyar állampolgár utazott. 16 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Közülük 88 ezren tőkés országokba látogattak,
