Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-18 / 142. szám
IO SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. június 18. Nekik „összkomfortos" a nyár... Igaz, a papa kölcsönözte az autót, de számit ez most?! Táborélet, de gyöngy élet! „Vizvarázslók” a föld szélén NYÁR NYÁR NYÁR Hurrá! Építőtáborozunk ! Szolnokon, a Tisza-híd város felőli végében zöldre vált .a közlekedési lámpa, felzúg a gépkocsi motorja. A híd után a szandaszőlősi elágazásnál egy fiú integet. Arcán várakozásn ak semmi jele, valószínűleg elment már néhány autó az orra előtt. Kezét lengeti: Máig élő, másfél évtizedes emlék.. .--Városi, középiskolás társaimmal Dombóvár mellé utaztunk építőtáborba. Jól emlékszem, napokig zsongott az osztály, találgattuk kit visznek, kit nem, mivel töltjük a napot, lesz-e izgalmas, „jó buli”, mit kezdünk a szülők nélküli nagy szabadsággal? Szóval az építőtábor fogalomból a tábor volt a téma. A felnőtt táborvezető intelme ellenére bizony bekerült a csomagba a körömcipő, a fodros selyem- ruha, az akkor „menő” halásznadrág. A nagy gazdaság, ahol táborhelyünk volt, aztán le- hűtötte a kedélyeket: egy irdatlan tábla kukoricaföld mellett tíz-tizenkét sátorral, egy gémeskúttal és néhány összkomfortosnak nem mondható „szociális” létesítménynyel várt... a legközelebbi település nyolc kilométerre volt. Városi társaink azonnal levelet írtak haza, valahogy így: kibirhatatlan tömegű „gaz”, elviselhetetlen körülmény. .. aztán két nap múlva már együtt nevettünk címe- rezés közben a gazon, amely valójában kukorica volt... A zászlófelvonás, a tábortűz, az első napi élmények meghódították a városi lányokat is. Két hét elteltével barnára sülve, repedezett körmökkel nehezen búcsúztunk a „pré- ritől”. o Az építőtábor évről évre népszerűbb nyári program az ipari tanulók, a középiskolások, a főiskolai és egyetemi hallgatók körében. Gazdagabbá, tartalmasabbá vált, főként a KISZ-védnökségek, a jól megszervezett munka, a kulturális és sportprogramok változatossága tette értelmessé és vonzóvá. Szolnok megyei középiskolás diákok és iparitanulók az idei nyáron Grécpusztán, Villányban, Siófokon, Rákoscsabán, Mezőtúron, Csepelen, Tatabányán és Szolnokon, az Állami Építőipari Vállalatnál dolgozhatnak, pihenhetnek és szórakozhatnak két-két hétig. Ezekbe az építőtáborokba mintegy háromezer diákot várnak tőlünk a jelentkezések alapján „telt házra” számíthatnak a szervezők. A szolnoki 633-as számú Petőfi Sándor Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói is javában készülnek az építőtáborozásra. Grécpusztára, Siófokra lányok, Csepelre, Tatabányára, Mezőtúrra és a megyei építőipari vállalat táborába fiúk utaznak. Mezei István és Nagy Tibor — mindketten a bútoraszta- losságot tanulják, Csepelre készülnek. Mit várnak a táborélettől, mit hallottak társaiktól? — Hunyadfalvi vagyok — mondja Mezei Pista. — Még sosem jártam Budapesten, ez már maga irtó jó lesz. A táborról a fiúk nagyon jó dolgokat mondtak. Persze dolgozni is kell, de például olyan gépeken, amelyeket még nem is láttunk. Aztán lesz vetélkedő, sport, mindenféle műsor, és sok fiatal lesz együtt. — Nagy Tibor honnan kapott kedvet a táborélethez? — A bátyámtól. Ö most végez, kőműves lesz. Már volt táborban és mikor hazajött rá se lehetett ismerni. Édesapám, aki szintén kőműves, és édesanyám is biztatott, ha elvisznek, menjek. Sose árt, ha „fognak” bennünket, és még jól is telik az idő. o Benedek Károly szakoktató kíséri a fiúkat. Ö mar „felmérte” a csepeli építőtábort, ismeri a programot. — Egy csodálatos sportkombinát közepén faházakban laknak majd a gyerekek. Kilép a srác, és már focizhat, mozoghat. Gazdag kultúr- és ismeretterjesztő programot állítottak össze, de a fiúk munkájára is számítanak. A lakótelep építkezésein hasznosíthatják tudásukat, gyarapíthatják ismereteiket — tájékoztat. Szekeres Ferenc, az intézet KlSZ-bizottságának titkára már tavaly is táborvezető volt Szolnokon, az ÁÉV-tábo- rában. Az idén is vállalta az irányító szerepét. Lelkesen beszél tapasztalatairól: — Hasznos, igazán jó elfoglaltság a nyári építőtábor. Szép dolgokra számítunk, hiszen mi is résztveszünk a KISZ-védnökséggel épülő bölcsőde létesítésében, amely a Széchenyi lakótelepen lesz. Ez a „gazdasági” rész; a másik legalább ennyire jelentős: a srácok annyi tartalmas, jó műsornak, találkozónak lehetnek részesei, amelyekre más alkalommal nemigen van módjuk. Az első fecskék már elfoglalták táborhelyüket, túl vannak az- első élményeken, amelyek — minden bizonynyal — maradandóak lesznek. — t. szűcs — Stop, Stop autóstop / Bemutatkozik: — Hegedűs Károly, közgáz hallgató... — Gyakran jár stoppal? — Ha összejönnek a dolgok: tehát egy időben ürül ki a pénztárcám, s ugyanakkor kedvem szottyan arra, hogy kimenjek az útra. — Sokan faképnél hagyták most? — Igen... Húsz, harminc kocsi elmegy előttem általában, míg végül akad egy, amelynek vezetője megkérdezi, miért szobrozok. Persze, van amikor ez a szám még magasabb, sokszor már alig számolom. Nem szabad idegesnek lenni. Én kérek, s mindenkinek jogában áll eldönteni teljesíti-e vagy sem. Gyakran mutogatnak a gépkocsiból ki: „Na mi van öreg, neked már nem jutott zsíroskenyér?” Az ember mosolyog egyet. Aztán vannak túlságosan rendesek, akik még a megadott utcáig is elvisznek. — Nem kényelmetlen kiállni az útra, s elfogadni az ajtónyitást? — Felesleges ezen lelkizni. .. Sok mindent belemagyarázhatnánk még ebbe. Nemcsak én, a tankörtársaim és a barátaim is szoktak stoppolni. Egyikünk fejében sem fordul meg, hogy mi most éppen koldulnánk. Elég vad dolognak tartom azt, ha valaki így osztályozza az embereket: az egyik csoportba a becsületesek, a másikba a stopposok kerülnek. Ha nem vesz fel bennünket senki, hát nem. Visszakutyagolok oda, ahonnan jöttem. — Nagyobb stopos útra vállalkozott-e már? — Igen, a barátaimmal, s a menyasszonyommal Lengyelországban jártunk. Ott nem tesznek fel ilyen kérdéseket, sőt még stopos kártyát is kapnak a fiatalok, ezzel egyszerűbb az utazás. Szóval bejártuk így Lengyelországot... Jókat nevetgéltünk, vidámak voltunk, a gépkocsivezetők nem söpörtek le tekintetükkel az út széléről. * * * Ignácz Lajos méhész — Wartburgjával éppen akáckeresőben : — Én nem szeretem a stoposokat. Az ember mindenfélét hall egyébként is róluk. Egyszer felvettem két kislányt, vihorásztak, nevetgéltek, mintha ott sem lennék. Így aztán kénytelen voltam kitenni őket. A fiam erőszakoskodik, ha velem van, hogy vegyük fel az árokparton álldogálókat, mondja néha ő is ugyanezt csinálja. Egyszer megcsináltam azt, hogy lassítottam, mintha megállnák, a két jógyerek meg rohant utánam. Amikor már majdnem a kocsihoz értek, akkor gázt adtam. A fiam mondta, ha még egyszer ilyet csinálok, otthagy, kiszáll. Aztán én is rájöttem, butaság volt. Ettől a sztoritól függetlenül nem szeretem őket. Nem is tudnám a helyükben megtenni azt, hogy én az út szélére álljak. * * * Egy gépkocsivezető, mint mondja szállítási vállalatnál dolgozik: — Azért csak ennyit írjon, mert ha elmondom, hogy felveszem a stoposokat, engem a cégnél jól megbüntetnek. Szóval az egészről csak any- nvit, hogy szép számmal akad olyan út — nem is éppen rövid — amelyet kocsikísérő nélkül kell megtennem. Rádiót hallgatni a motor miatt nem lehet, — elunja magát az ember. Ezért veszek fel, ha olyannak látom, útitársakat. — Milyennek? — Hát úgy első ránézésre látszik, hogy rendes gyerek vagy lány. — Nem tévedett még az „első ránézésekben? — Nem, még pem tévedtem. Ha van egy kicsi rossz érzésem, már nem veszem fel. Sok minden persze a stop ellen szól. A közúti ellenőrzések, a kockázat: mi lesz, ha bejön egy baleset. De én egyetlenegy útra sem tudnák úgy elindulni, hogy na, most karambolozni fogok. Kicsit kabpla is a stopos. Tudom, így még jobban kell vigyázni. — Nem származott még semmi baja ebből? — Nem mondom, stoposok között is találkoztam már pimasszal, de a gépkocsivezetőknél sem mindenki jómodorú. . . Vittem már jugoszláv fiút Bécs felé, s magyarokat, akik éppen Jugoszláviából jöttek. Beszélgettünk az úton, nekem mesélték el élményeiket először. Azt hiszem, megérte a kockázatot. * * * Dr. Sarkadi Imre rendőralezredes: — A kérdésre azt tudom mondani, nincs semmilyen rendelet a KRESZ-ben, amely tiltaná az autóstopot. Ennek ellenére a ko'zlekedésrendé- szet szakemberei nem szeretik a stoposokat, elsősorban forgalmi szempontok miatt. Gyakran olyan helyen állítják meg az autókat, ahol nem lehetne, hogy mást ne mondjak, például autóbuszmegállókban, benn a városban, vagy éppen a Tisza-hídon. Problémát jelent az is: feltartanak néha egy egész gépkocsisort azzal, hogy egy autó megáll nekik. Aki felveszi őket, nem kis felelősséget vállal magára. Volt olyan baleset, ahol így halt meg két fiatalember. Az utóbbi időszakban elszaporodott az utazó bűnözők száma. Betörnek valahol, aztán stopal elillannak... Szóval ez is az autóstop egyik jellemzője, a sok közül. Persze mindaddig, amíg valakinek jogában áll kiállni az útra, természetesen nem a KRESZ tiltotta helyeken, s egy másik valakinek jogában áll őt az autójába felvenni, hogy eljusson valahová, mondjuk akár Lengyelországba, addig él a stop, az autóstop. Hajnal József Nézgelődés helyett Hat fiú, s hat lány jelentkezett kicsit megilletődötten hétfőn reggel a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárában, hozzájuk hasonlóan pedig százak és százak a megye, az ország más üzemeiben. Megkezdődött a szakközépiskolások termelési gyakorlata. Aligha volt olyan igazgató, aki az évzáró beszédében ne említette volna, miért is mennek a gyárakba a fiatalok, s alig volt olyan üzemvezető, aki ne hozta volna szóba most a napokban, miért is jöttek. Elsajátítani, odafigyelni az élet, a valóság ... s így tovább. Fülükbe csengenek a sokszor elismételt szavak. Hogy miért a termelési gyakorlat, ők már tudják. De vajon hasonlóképpen tisztában vannak ezzel mindenütt? Aligha. Nehéz letérni a régóta bejárt útról: a diákok csak figyeljenek, csak nézgelődjenek. Gépet, szerszámot adni a kezükbe vétek, vagy legalábbis könnyelműség. A fiúk, s a lányok pedig nézgelődnek, amíg el nem unják magukat. A termelésből csak a látvány jut nekik, i Ha csak nem adnak reszelőt a kezükbe, vagy csavarhúzót, s egy értő embert melléjük. A Szamuely Tibor Szakközép- iskola igazgatójához érkezett köszönőlevelek bizonyítják, ezek a diákok nem egy közösséget, brigádot vagy csoportot hozzásegítettek már a féléves terv teljesítéséhez. , Szóval valamire csak használhatók — munkára nézgelődés helyett. H. J. Szót érteni a zene nyelvén Nagy Tibor erdész és pol- beat énekes. Diákéveit az ország különböző pontjain töltötte, majd végezetül felsőfokú vadgazdálkodási üzemmérnöki képesítéssel Jászberényben kötött ki, ahol állást vállalt a Zagyvamenti Termelőszövetkezetben. De hogy lett, miért lett pol-beat énekes? — Mindig volt és most is van bennem belső feszültség, — kezdi prózai vallomását, —*■ amelyet közlésvágynak is nevezhetek. Dinnyés Józsefnek — négy éve Szegeden barátkoztunk össze — köszönhetem, hogy egyedül, egy szál gitárral ki merek állni a közönség elé. Azelőtt is gitároztam, de csak magamnak, sa gondolataimat sem fogalmaztam meg a zene nyelvén. Dinnyés hatására megpróbáltam néhány versre zenét szerezni, de mindenekelőtt tanulni kezdtem, hiszen nagy felelősség bármelyik költő művéhez hozzányúlni. Ma mintegy százhúsz dalom van, s ennek nyolcvan százaléka megzenésített vers. A többi szám zenéje és szövege saját szerzemény. — Az eltelt négy év alatt több mint hatszáz fellépésem volt. A fiatalok igénylik ezt a műfajt, mégis úgy érzem, nem fogadtak el minket igazán, nincs „keresztapánk.” A pol-beat, mint - műfaji meghatározás már idejét múlta, mondják ránk újabban, hogy énekes-gitáros, dalénekes, vagy aszfalt gitáros. Persze nem is az a lényeg, hogy kit minek neveznek, hanem az, hogy mit csinál. Én arról akarok énekelni, ami itt, ebben az országban, körülöttünk történik. Műsoraim 40— 45 percesek, s összekötő szöveggel tűzöm fel egy vezérfonalra a különféle dalokat, összeállításukkor a teljességre törekszem, tehát nemcsak a végletekről, hanem a közbeeső jelenségekről is szólok. Szerintem elsősorban az emberi közöny ellen kell harcolni, ugyanakkor le kell leplezni a disznóságokat, ám arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy nem mindenki tisztességtelen. — Van ahol úgy gondolják, elég ha a sör mellé, mintegy terítékként tálalnak fel minket. Sem a nálam jobbak, sem a kevésbé jók nem elégednek meg ennyivel. Olyan önálló műsort akarok én is adni, amely egyúttal gondolatébresztő, és vitaindító is, amelv után szót érthetek, véleményt cserélhetek a fiatalokkal. — cl — Kalapos Kőműves Kelemenek, avagy diáképitők
