Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-04 / 103. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. május 4. Kommentárunk Hét hete holtpont Ma kezdődik Leonyid Brezsnyev bonni látogatása Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke ma érkezik hivatalos látogatásra Bonnba. A nyugatnémet kormány tegnapi ülésén nyilatkozatban üdvözölte a látogatást. Hetmut Schmidt kancellár és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter, alkancel- lár egyaránt nagyjelentőségűnek nevezte a küszöbönállb tárgyalásokat. * M a újabb szomorú dátumokról emlékezik meg Itália: már hetedik hete, hogy Rómában a Via Fanin eldördült a több, mint nyolcvan lövés, amely kioltotta Moro testőreinek életét és a kereszténydemokrata párt elnökének azóta nyomaveszett. Nyomasztó pszichológiai csata zajlik a terroristák! és az olasz kormányzat között. Ami a hatóságokat illeti, a nyomozás érdemleges eredményt eddig nem hozott. Igaz, találtak néhány búvóhelyet, amely feltehetően átmenetileg a politikus „népi börtönéül” szolgált, értékesnek vélt adatokra bukkantak egy lakásban, de utóbb kiderült: a listák hamisak, legföljebb a hátrahagyott fegyverek valódisága felől nem lehet kétség. Halálhírét költötték az egykori miniszterelnöknek, s átkutatták a megközelíthetetlen kis Du- chessa-tavat, tucatnyi helikopter és többezer hegyivadász azonban dolgavégezet- len távozott a hó és jég birodalmából. Hogy is találhatták volna meg Moro tetemét, amikor később a terroristák közölték: a politikus és, a bejelentés nem tőlük származik. Ellentmondó hírek, vaklárma, rejitélyeis üzenetek és kényszerben fogant levelek — a terroristák szemlátomást értik a pánikkeltés módját. Moro családja körében — emberileg érthető okokból — máris elérték céljaikat. Felesége és gyermeked nyíltan vádolják a kereszténydemokratákat —, amiért nem tesznek konkrét lépéseket a tárgyalások irányában. A kormányzat és a kabinetet a törvényhozásban támogató négy másik párt — köztük a kommunisták — nem engednek a zsarolásnak. Más véleményt hangoztat a szocialista párt. Ügy tűnik, a heves idegháborúban ők elvesztették türelmüket, s ennek tulajdonítható, hogy mielőbbi tárgyalásokat javasolnak a tuszcsere lebonyolítására. A nehezen — és nem utolsó sorban Moro által összekovácsolt — egység tehát máris bomladozik: a pártok között polémia támadt, ebben a feszült helyzetben pedig a vita nem célravezető. E gy olasz publicista a Corriera Deila Sera hasábjain keserűen panaszkodott: úgy látszik, Olaszországban hozzá kell szokni a gondolathoz: együtt kell élni a terrorizmussal. Az elmúlt hét hét, a holtpontra jutott nyomozás, a Vörös Brigádok azóta elkövetett gyilkos merényletei bizonyítják: Itáliában olyan erők léptek porondra, amelyek a zűrzavar kulisszái mögött nagyon is tudatosan érlelik tervüket. A Vörös Brigádok álbaloldali demagógiája a jobboldal antidemokratikus, kommunistaellenes egységfrontját takarja, s ez jóval túlnő Itália határain. Schmidt kancellár kiemelte: 1974-es moszkvai útja, valamint az európai biztonsági értekezlet helsinki fordulója alkalmával folytatott személyes megbeszélései során „nyílt, őszinte és mély érdeklődésű tárgyalópartnert” ismert meg Leonyid Brezsnyevben. A vele folytatandó megbeszélésektől a bonni kormány a kétoldalú kapcsolatok hosszútjávú fejlődését, a kölcsönös bizalom elmélyítését, valamint azt várja, hogy a normalizálódás a nemzetközi légkör javulásához járuljon hozzá. A látogatás célkitűzését szovjet részről maga Leonyid Brezsnyev fogalmazta meg a Komszomol kongresszusán elhangzott beszédében. Az SZKP KB főtitkára azt mondotta, hogy a bonni tanácskozások célja nem csupán a két ország kétoldalú kapcsolatainak továbbfejleszMoro-ügy, válságstáb Az olasz kereszténydemokrata párt vezetőségének válságstábja tegnap megvitatta azokat a javaslatokat, amelyeket a szocialista párt főtitkára terjesztett elő a két párt keddi tanácskozásán. A kereszténydemokrata párt vezetősége a tegnapi ülés után kiadott közleményben ismét leszögezi, hogy a leghatározottabban ellenez minden tárgyalást a terroristákkal, de kilátásba helyezi „a A keddi összetűzések után változatlanul feszült a helyzet Dél-Libanonban. Az újabb jelentések szerint az ENSZ-erők és — feltehetően — palesztin fegyveresek tűzharcában három Unifil-kato- na vesztette életét. Kedden este Bejrútban több robbanás történt, az utcákon lövöldözés hallatszott. A bejrúti francia nagykövetség szerint a súlyosan megsebesített Jean Germain Salvan ezredesnek, a francia egységek parancsnokának állapota kielégítő. Mint jelentették, az ezredes kedden ellenőrző körúton volt Tyr környékén egy PFSZflösszekötő tiszt társaságában. A tiszt, Mohammed Tamraz őrnagy állítólag sértetlenül került ki az autójukat ért támadásból, segédje és két ENSZ-katona azonban életét vesztette. Sal- vant a bejrúti kórházban meglátogatta Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke. Jasszer Arafat széleskörű tése, bár ez önmagában is nagyjelentőségű, hanem egyúttal o béke és az enyhülés, mindenekelőtt az európai enyhülés szolgálatába kívánják ezt állítani. Nyugatnémet részről ezzel kapcsolatban kiemelik a tárgyalások napirendjének a leszereléssel kapcsolatos részeit. Mint Klaus Bölling bonni kormányszóvivő tegnapi sajtóértekezletén jelezte, az NSZK különösen aktuális kérdésnek tartja a bécsi haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalásokat, amelyeken mindkét ország részt vesz, hasonlóképpen a leszereléssel foglalkozó más nemzetközi fórumokat, amelyeken konkrét lépésekkel katonai téren kellene kiegészíteni és megerősíteni a politikai enyhülés eddigi eredményeit. Leonyid Brezsnyev ma délelőtt érkezik Bonnba. Az nagylelkűség és a kegyelem gyakorlásának az alkotmánynyal összeegyeztethető formáit” arra az esetre, ha Morót elrablói szabadon engedik. A párt vezetősége megerősítette, hogy „az emberiességi alapon indított kezdeményezéseket” támogatja. Hozzátette azonban, hogy az ilyen jellegű kezdeményezések, amilyen VI. Pál pápáé és Waldheim ENSZ-főtitkáré is volt, mind hiábavalónak bizonyultak. vizsgálatot rendelt el a fegyveres incidensek ügyében, s állandó kapcsolatban van a helyszínen, illetve New Yorkban működő ENSZ-tisztség- viselőkkel. A libanoni politikai helyzetről és az ország biztonságának kérdéséről tanácskozott a tegnapi minisztertanács.’ ülésen a libanoni kormány Eliasz Szárkisz államfő elnökletével. Az ülés után Szelim Al- Hossz kijelölt miniszterelnök közölte: a kormány folytatja a tárgyalásokat a béke helyreállítására a kedden Tyr- környékén történt incidensek nyomán. A Biztonsági Tanács — helyi idő szerint — tegnap a délutáni órákban rendes ülésén vitatta meg Kurt Waldheim főtitkárnak kérését, hogy négyezerről hatezerre emeljék a Dél-Libanonban ideiglenesen állomásozó ENSZ-erők (Unifil) létszámát. II kereszténydemokraták nem tárgyalnak a terroristákkal Feszült a helyzet Libanonban Továbbra sem biztonságos a Dél-Libanonban állomásozó ENSZ-csapatok helyzete. Képünkön: a világszervezet francia békefenntartóinak felrobbant Panhard típusú páncélgépkocsija (Telefoto - KS) SZKP KB főtitkára még aznap megkezdi politikai megbeszéléseit. Elsőnek Walter Scheel köztársasági elnököt keresi fel, majd Helmut Schmidt kancellárral és Genscher külügyminiszterrel tárgyal. Délután megkoszorúzza a fasizmus áldozatainak emlékművét, majd részt vesz azon a díszvacsorán, amelyet Scheel ad a tiszteletére. A látogatás programjában számos politikai tárgyalás szerepel: Brezsnyev még két további alkalommal tárgyal hivatalosan Schmidt kancellárral, a hét végén pedig kü- lönmegbeszélést folytat vele a kormányfő Hamburg közelében fekvő rriagánházában. Az SZKP KB főtitkára NSZK-beli tartózkodása során találkozik a nyugatnémet politikai pártok vezetőivel is. Fogadja Willy Brand- ot, az SPD elnökét, Herbert Miest, a DKP elnökét, találkozik az ellenzék vezetőivel, Helmut Kohllal, a CDU, és Franz Josef Strausszal, a CSU elnökével. A nyugatnémet közvélemény nagy érdeklődéssel várja a szovjet vezető bonni látogatását. Minies Kambodzsában Milos Minies jugoszláv külügyminiszter, aki kedden érkezett Phnom Penh-be, megkezdte tárgyalásait leng Sary kambodzsai külügyminiszterrel. A jugoszláv külügyminisztert fogadta Khieu Samphan kambodzsai államfő is, akinek Minies átadta Tito elnök levelét. Jelentések szerint a külügyminiszteri tárgyalásokon a Vietnam és Kambodzsa közötti konfliktus kérdéseivel is foglalkoztak. Minies úgy nyilatkozott, hogy Jugoszlávia nem kíván közvetítő szerepet játszani a konfliktus megoldásában. Kreisky Helsinkibe utazott Kalevi Sorsa finn kormányfő meghívására szerdán háromnapos hivatalos látogatásra Finnországba utazott dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár. A kétoldalú kapcsolatokról és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről tárgyal majd a finn vezetőkkel. Kreiskyt fogadja Urho Kek- konen finn köztársasági elnök és az osztrák kancellár felkeresi a Finn Szociáldemokrata Párt vezetőit is. GENF A hadászati támadó, fegyverrendszerek korlátozásáról folyó tárgyalásokon résztvevő szovjet és amerikai küldöttség szerdán Genfben újabb találkozót tartott. SZÓFIA Tegnap délelőtt hivatalos, baráti látogatásra Bulgáriába érkezett Bülent Ecevit török miniszterelnök. A két ország nemzeti lobogójával feldíszített várnai nemzetközi repülőtéren a török kormányfőt Todor Zsivkov, a Bolgár Államtanács elnöke fogadta. Ecevit kíséretében van többek között Gunduz Okcun külügyminiszter, valamint Hikmet Cetin államminiszter is. LOS ANGELES Menahem Begin izraeli miniszterelnök — aki az Egyesült Államok több nagy városában részt vesz az Izrael állam alapításának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezéseken — kedden Los Angelesben megerősítette, hogy január vagyis az egyiptomi—izraeli különtárgyalások holtpontra jutása óta semmit sem változtak Izrael közel- keleti „rendezési” javaslatai. Marchais sajtóértekezlete A francia kommunisták tovább harcolnak a demokratikus változásért — jelentette ki a párt Központi Bizottságának múltheti ülése nyomán szerdára összehívott sajtóértekezletén Georges Marchais, az FKP főtitkára. A változást a mélyreható gazdasági, politikai és szociális reformok jelentenék, amelyek lehetővé tennék az országnak a válságból való kilábalását, a demokrácia fejlesztését addig az új társadalomig, amelyet a francia kommunisták a francia színekben megvalósuló szocializmusnak neveznek. Ennek elérésére egy eszköz van csupán: egy erőteljes népi tömörülés megvalósítása, amely nagy többséget képviselne és amelynek tengelyét a baloldal uniója képezné. Marchais azt hangsúlyozta, hogy következésképpen a kommunisták nem mondanak le arról, ami harcuk középpontjában állt az elmúlt hat esztendőben és a választási csata idején. Továbbra is ragaszkodnak a közös programhoz. erőfeszítéseik továbbra is a francia nép egységének megteremtésére irányulnak a demokratikus változás érdekében. Az FKP főtitkára megismételte a Központi Bizottság által megerősített álláspontot: a baloldal választási kudarcáért a szocialista párt a felelős, az FKP ezért a kudarcért semmiféle felelősséget nem visel. Lionel Jospin szocialista vezetőnek az ellenkezőjét állító szombati referátumáról szólva Marchais megjegyezte, hogy az nem a tényekre támaszkodik. Az NSZK-ban tárgyal a görög kormányfő. Konstantin Kara- manlisz miniszterelnököt Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár fogadta (Telefoto - KS) Vietnamban Létrejött az egységes pénzrendszer Vietnamban szerdán kormányhatározattal megteremtették az északi és a déli országrész egységes pénzrendszerét. Eszerint a Vietnami Szocialista Köztársaság területén szerdától új, egységes pénz kerül forgalomba. A kormányhatározat értelmében szerda reggeltől .országszerte folyamatosan bevonták az eddig forgalomban volt (északon és délen különböző) pénzeszközöket és helyettük, a kormányhatározatban megjelölt feltételek mellett, új egységes pénzt bocsátottak ki. A tegnap életbeléptetett pénzreformmal a vietnami országegyesítés folyamata, amely politikai síkon korábban lezárult már, most gazdasági téren is befejezéséhez közeledik. A nagyfontosságú változás hátteréhez tartozik, hogy az elmúlt hetekben megkezdődött és ütemesen halad a déli országrész kereskedő-burzsoáziájának átszervezése, termelésbe való átirányítása. Ezzel párhuzamosan intézkedések történtek a kiskereskedelem országos szintű átszervezésére is. BUENOS AIRES Űjabb hároméves időszakra Jorge Rafael Videla tábornokot választották meg Argentina elnökévé — jelentette be kedden este Buenos Airesben az argentin katonai junta. VIENTIANE összeesküvő banda fölött hirdettek ítéletet Vienti- aneban — jelenti a Sieng Pasason című laoszi lap. A tavaly december közepén bíróság elé állított banda tagjai merényletet kíséreltek meg Kaysone Phomvihane, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottságának főtitkára, miniszterelnök, valamint a párt és az állami élet több más vezető" személyisége ellen. A vientianei legfelsőbb bíróság Kham- bou Sihalathot, a banda vezetőjét, valamint hét más vádlottat — ötüket távollétükben — ellenforradalmi tevékenység, hazaárulás és szabotázs miatt halálra ítélt. KABUL Kabulban Nur Mohammed Taraíki afgán állam- és kormányfő elnökletével ülést tartott az Afganisztán Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsa. A ka- buli rádió jelentése szerint az ülésen döntést hoztak arról, hogy elkobozzák és államosítják az ingó és ingatlan vagyont, amely korábban az 1973-ban megdöntött Nadir dinasztia tagjainak tulajdonát képezte. Az ülésről kiadott közlemény szerint ez a vagyon mostantól fogva a dolgozó afgán népé. PEKING Pekingben szerdán hivatalosan bejelentették, hogy Hua Kuo-Feng, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke, a Kínai Államtanács elnöke hivatalos baráti látogatásra rövidesen a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba utazik. A kínai párt és kormány feje Kim ír Szén, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtitkára, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnöke meghívásának tesz eleget. /