Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-18 / 115. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. május 18. r É® W**f*x*'~ it, síi * t-mrJ&ű&í í-ttM A Margit-'híd 1872 és 1876 között Emest Gouin terve alapján épült. A francia mérnök nyerte a hídépítésre kiírt pályázatot, az ő munkáját s elképzeléseit tartották a legjobbnak. A hidat 1876 április 30-án, éppen 102 esztendeje avatták fel, s a frák- kos, cilinderes urak, a hosz- szú ruhájú dámák kíváncsi örömmel sétáltak át rajta. (A lóvasút csak később indult el erre első útjára.) A Margit- ihídnak a) szigetre bevezető szárnyát már magyar mérnök tervei szerint 1899—1900- ban toldották hozzá. Milyen is ez a híd? Gulyás Kálmán, a Hídépítő Vállalat műszaki főosztályvezetője a szakavatott emberek biztonságával mondta: — A Margit-híd szép. Felsőpályás szerkezete nem rontja a dunai látképet, sőt teljes egységben mutatja a budai dombokat, a szigetet. A híd kitűnő műszaki megoldása; a folyó sodra a hídra, a híd pedig a partokra merőleges. Petik Ernő főmérnök szerint a Margit-híd a célszerűség és az esztétika egysége. A hidat a pestiek mindig szerették. Nem csak azért, mert összekötötte Budát és Pestet és az északi városrész közlekedését könnyebbé, kényelmesebbé tette. Szerették, mert meg lehetett közelíteni a sziget létesítményeit, szerették mert életük részévé vált, mert emelte a főváros fényét, hangulatát. Berndt József nyugdíjas a Bem téri lakóházban tanúja volt a Margit-híd halálának. Erről így mesél: — A robbanás megremegtette a házakat. Láttam az emberekkel teli villamost a levegőbe emelkedni, láttam férfiakat, asszonyokat a hullámsírba elmerülni. A németek aláaknázták a pesti szakaszt 1944 novemberében robbant fel, a budai hídrészt 1945 januárjában röpítették a levegőbe. Rettenetes élmény volt számunkra. Az emberek még napok múlva is, meg- megálltak a pillérek lábainál és sírtak... A szovjet katonák fából ácsoltak a Margit-híd mellé egy kis ponton hidat, a pestiek „Manciját”. Aztán 1946— 48-ban a Ganz gyár tervező gárdájának munkája alapján újiáépült. Hogy miből? Galambos István, a Fémmunkás Vállalat osztályvezetője, Tak- scherer György és Nagy József lakatosok így emlékeznek: „ ... Bombázott házak vas anyagát is felhasználtuk)., .1. Kézifűrésszel vágtuk, kalapáccsal hajlítottuk ... babon, káposztán, rozskenyéren épült...” Legrosszabb, legveszélyesebb munka volt a roncsok kiemelése. Fel nem robbant bombák, gránátok lapultak a meder alján. Az újjáépített Margit-hidat 1948. augusztus 1-én avatták fel. Mirk Sándor lakatos is ott menetelt a hídavatók között: „Elől haladtak a pártós állami vezetők, utánuk zászlócskákkal, zenekar hangjai mellett az építők, majd a fővárosi lakosság, örömünnep volt”. Most meg bizony a „Margit”, sok nehéz évi szolgálat után ismét gondot okoz. Az illetékesek műszeresen megvizsgálták s kiderült, a fel nem robbantott két parti nyílása elöregedett. Acél szerkezeteit az idő vasfoga megrágta, útburkolata megkopott, feltöredezett. Megszületett a döntés: újjá kell építeni! A Hídépítő Vállalat Budapesti Területi Főmérnökségén Petik Ernő és Király László irányítja az építkezést. Nincs elég hely műhelyek, irodák, raktárak, felvonulási épületek számáráé A híd környéke beépült, s ezért a MAHART-tól béreltek két öreg. kiszuperált hajót és azt rendezték be, irodáknak, munkás-ebédlőnek, építésvezetőségnek. Az építési anyagok zömét a folyón szállítják rendeltetési helyére. A munkát aránylag rövid idő alatt kell elvégezni, már a közlekedési nehézségek miatt is. A nagy erőkkel felvonuló hídépítők először a közműveket bontották ki. Budapest alatt százszámra hevernek kábelek, vezetékek, és az építők sokszor botlottak, úgynevezett vad-közművekre is, amelyek nem szerepeltek a térképeken. A közművek eltávolítása után most kezdtek a pesti és budai aluljárók építéséhez, alapozásához. A jó öreg Deák Ferenc” hajón, — amely 1896-ban épült — Márkosi Erzsébet az építésvezető. Irodája a hajó bárja volt valamikor. A tervrajzok, grafikonok, jegyzetek között az építésvezető sohasem maradhat nyugodtan, mert valaki mindig rányit, hol kompresszort kérnek, hol újabb légkalapácsot, a brigádok eligazítását, ki hová menjen, milyen anyagot, hová rakjanak le. ' — A szakma java dolgozik itt — mutat Márkosi Erzsébet a hídon hegesztő), utat bontó munkásokra. — Kőművesek, ácsok, betonozok, vasszerelők, komplex brigádok érkeztek és sokan közülük önként jelentkeztek, csak hogy előbb készen legyünk a nagy munkával. Koréh István főgépész, Krancz Ferenc művezető és Sashalmi István, vájár, kubikos brigádvezető egyöntetű véleménye, hogy a váratlanság, az előre nem látható dolgok okozzák a legnagyobb gondot. Például elkezdték az első pillért bontani, s azt hitték, gyenge kis kőből van. Kiderült, hogy gránit. Méghozzá olyan kemény gránit, hogy a légkalapács acél hegye is elgörbül benne. Nos, gyorsan vidiabetétes szerszá- mókát kellett keríteni. Azzal aztán „meggyőzték” a pillért. — Egész géphadsereg vonult ide — magyarázza Sashalmi István. — Valamikor régen a dunai hidakon kézi emelőkkel, ma földgyalukkal, exkavátorokkal, mozgó darukkal, ciklon-kompresszorokkal dolgozunk, de még így sem leányálom ez a munka. — Sokan elátkoznak bennünket — folytatja Krancz Ferenc —, mivel kényelmetlenséget okozunk. Az emberek kíváncsian meg-megáll- nak, szidják azt is aki kitalálta az újjáépítést, pedig valamennyiünk hasznára - csináljuk. A híd is megöregedett, akár csak mi magunk. Igyekszünk gyorsan dolgozni, s a legkevesebb rendetlenséget okozni. Nincs vasárnap, ünnep, se szabad szombat. A „Margit” tehát harmadszor is újjászületik. Szebb lesz, mint valaha, s ha majd a díszkivilágítás alatt új aszfaltszőnyegen átsétálunk, gondoljunk egy percre az új- jáépítőkre. Családi kiadások Kazinczy-mádra Csak szemlélet kérdése? Kazinczy Klára, Krajnik Jánosné hagyatékából, vásárlás útján jutott a miskolci Herman Ottó Múzeum a Kazinczy család értékes irataihoz. Ezek között található többek között az a pénztárkönyv, amelyben 1783-tól 1830-ig jegyezték fel a nevezetesebb kiadásokat. A bejegyzések képet nyújtanak arról, hogy mire költötte birtokaiból eredő jövedelmét egy Zemplén megyei kisnemesi család. A pénztárkönyv ' „megnyitásakor” 1783-ban, a feljegyzések szerint vettek, .lapos cdntányért tizenkettőt”, „porcelán find- zsát tizenhármat”, „ezüst kisebb kanalat tízet”. Az 1787-ből származó bejegyzések már a vásárlások összegét is közük. Egy ezüst pártaöv, mely nyomott huszonnégy latot, tizenkét ré- nes forintba, egy pár tokos ezüst kés tíz, míg egy ezüst kard tizenhét rénes forintba került Ekkor került ■ a család birtokába egy meg nem nevezett helyen vásárolt udvarház 1666 rénes forintért. A pénztárkönyv 1830. évi, utolsó bejegyzései már nagyobbrészt személyi kiadásokról .tájékoztatnak. Így például arról, hogy adták „Laczinak a bécsi útra ötvennégy rénes forintot”, a közelebbről meg nem jelölt Kristóf Jancsinak viszont csak egyet. A gönci „botosnak” ötvenkét rénes forintot fizettek ki, míg dohányra négy forintot költöttek. A „vidám élet”-nek is nyoma maradt a kiadások között, mert ugyanott, 1830-ban harmincöt rénes forintba került a „farsangolás”. A kézzel írott, bőrbe kötött pénztárkönyv feldolgozását a múzeum munkatársai megkezdték. A jó idő beálltával furcsa kettősséget figyelhet meg a Tiszafüred környéki utazó. A műút mellől lassan eltűnnek a belvizek, lami nagyszerű, a műútról viszont jóval gyorsabban a panorámás távolsági buszok egy része, ami kevésbé örvendetes. Helyettük már sok-sok kilométert megtett, régi fax- motoros Ikarusok (kevesebb ülőhellyel) igyekeznek Szolnokról Tiszafüredre, Egerbe és vissza. Van, amikor ez az igyekezet a kelleténél jóval hosszabbra sikerül, de hát istenem. Az utas utazzon, és ne morfondírozzon holmi ügyeken, helyette örüljön, ha felfér. (Mert nem örültek Tiszaőrsön május 8- án, hétfő reggel az. egri járatnák, hiszen a Füredre igyekvők közül csak a bérleteseknek jutott hely.) No de ez csekély ügy, az viszont sokkal komolyabb, hová lettek a kényelmes, távolsági panorámás buszok. Hagyák László, a Volán vállalat személyforgalmi és kereskedelmi osztályvezetője Szolnokon készségesen tájékoztat. — Kérem, különjáratként üzemeltetjük őket. Bár az állomány 55 százaléka panorámás, de nagy az igény is. Sokan kérik vállalati, iskolai kirándulásokra. — Ezek után nem értem a vállalat elsődleges kötelességét. — Ez is, az is. Ki kell elégítenünk a különjárat igényt, de a menetrendszerű távolsági vonalak se szenvedhetnek csorbát. Különben is ezek a farmotoros Ikaruszok strapabírók. Higy- gye el, a fontosság sorrendje sokszor csak szemlélet kérdése, hiszen az utazóközönség nem szenved csorbát. Hogy ki szenved csorbát és ki nem, erre meg a strapa- bírásra néhány példa. Május 8—14 között kétszer utaztam, mindkétszer kínos körülmények között. Május 11-én 6 óna 30-kor Tiszafüredről egy kopott 32(!) ülőhelyes Ikarusz indult Szolnokra. (A panorámás buszokon 48 ülőhely van.) Tö- rökszentmiklós alatt lerobbant, és huszonötperces várakozás után — egy másik busz meghúzatta — indultunk tovább. De másnap visszafelé se volt szerencsém. Az egri járat (egy kiszolgált Ikarusz) 6 óra 50- kor indult Kunhegyesről, s Kunmadaras után egy közel tanyából hozott veder víz- zefl csak a tiszaőrsi csatornáig tárta, majd itt több csöbör vízvétel után Tiszafüreden végképp felmondta a szolgálatot. Betolatott a Volán-telepre, ahol kiderítették; félórás, majd másfél órás munka lesz rajta, úgyhogy a járási székhelyre igyekvők az edzett ifjúsághoz hasonlóan korra való tekintet nélkül útnak eredtek. Ugyanis gyalog hamarabb volt. Szépséghibája az ügynek —, hogy mi történt azokkal, akik messzebb utaztak? Vártaik és vártak... Nos, azért csak két példa — mert május 8 és 14 között kétszer utaztam, harmadjára Tiszaőrsön nem vettek fel- Pechem veit? Valószínű. Máskor is előfordul? Valószínű, hiszen a tisza- őrsi, tiszaigari lemaradottak erről bővebben tudnának beszélni. Különben is ez a sok, panasz a távolsági autóbuszutazás kulturáltsága, a le- maradok-felférek, ülölk-szo- rongok, tkarusz-panoráma, különjárat-menetrendszerinti végisőfokon valóban csak szemlélet kérdése. Persze attól függ, honnan szemléli az ember. — SZ — Augusztus 20-o az átadási határideje a tiszaburai 8 tantermes általános iskolának. A közel 16 millió forintos létesítmény belső szerelési munkáin dolgoznak jelenleg a kivitelezők, az ÉP- SZER szakemberei. pu, miért erre fordulunk? — Megyünk a postára. — Utána haza? — Nem. Anyához. Most csak erre a fél órára engedett. — És iskolába holnap se megyek? — Ha anya délelőtt megkapja a pénzt, akkor telefonálsz s délután elviszlek. Tudod, hogy kell? — Telefonálni? Igen. Mint a múltkor. Leveszem a kagylót, várok, míg fütyül, aztán egy, nyolc, hét, hat, nulla. Már százig is tanultunk a számokat. — Szóval hívsz. — Hívlak ;.. fl’e apu, minek mész a postára? — Feladom a pénzt. — Kinek? — Anyának. — És akkor eljöhetek hozzád? — Akkor el. — Miért nem te adod oda a pénzt? — Papír kell róla. Ha anya azt mondja, hogy nem kapta meg, akkor is neki hisznek a bíróságon, ha ötször annyit adtam neki. Ha papír van, nálam maradhatsz. — És iskolába is mehetek. — Mehetsz. Most megint talpalhatok igazolásért, hogy beteg voltál. — Nem is voltam beteg. — Nem hát, de azt a fene se hiszi el, hogy anyád nem engedett el hozzám, mert elkéstem a tartásdíjjal! — Mi az a tartásdíj? — Az, amit most feladok anyának. — Pénz. — Pénz. II nyugta — Tegnap volt a postás. Anya azt mondta, hogy a Jenő bácsi^nem olyan tre- hány, mint te. — A Jenő bácsi többet keres, mint én, és a Jenő bácsi anyádnak csak a pénzt küldi, de a kőikére rá se néz. Csak én vagyok olyan marha, hogy... És még a Jenőikének is én viszek banánt... — Én is adtam neki. Szeretem a kistestvéremet. — Féltestvéred! — Jenőikének megvan mindene. — Nem úgy. Fél, mert csak anyátok közös. Neki a Jenő bácsi az apja. — Jencike neked is azt mondta, mikor ott voltál, hogy apa. — Mit mondjon? Nem is látta az igazit. Na, most bemegyek, föladom a pénzt, addig maradj itt. Ne nyomkodd a dudát, mert felír a rendőr. — Soká jöttél, apa. — Hosszú sor állt előttem. — Te apa, ne menjünk vissza. Vigyél hozzád. Én haza akarok jönni. Úgyis este van már. — Nem lehet, mert anya kihívja a rendőröket, hogy elloptalak. — De én ilyenkor nem szeretek ott lenni, mert a hosszú bácsi haragszik rám a mentőért. Idegesíti, hogy nyávogtatom. Pedig nem is nyávog. Szirénázik. — Milyen hosszú bácsi? — Szemüveges, fekete és van neki jegylyukasztója. Nagyon magas, hosz- szú bácsi. Azt mondta, kicsipkézi a fülemet, ha nyávogtatom a mentőt. Biztos csak viccből mondta, de mi bementünk a Jencivel a kisszobába és ott is aludtunk el. A Jenci a szőnyegen aludt. Apa, most ne vigyél el anyához. ~— Mondom, hogy nem lehet. Hivatalosan nála vagy, értsd meg. Nem akarok cirkuszt. Ha jön a postás, felhívsz, jó? — Ott lesz a hosszú bácsi. — Menj be a kisszobába. Szia. — Szia apa. Gyere holnap. — Rohanok. Hívjál. Igriczi Zsigmond Szűts Dénes
