Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-18 / 115. szám

1978. május 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Siker a Várszínházban is és kedden, Hétfőn egymást kö­vető két es­tén, de valójában három elő­adásban mutatkozott be a Boldogtalanokkal a főváros­ban a Szigligeti Színház. A második estén ugyanis tekin­tettel a felfokozott érdeklő­désre és a jegyigénylők meg­megújuló ostromára, egy éj­jeli előadást is, úgynevezett „szakmai” bemutatót kellett műsorba iktatni a Várszín­házban, ahol erre a mostani bemutatkozásra sor került. Az új Népszínház nagyter­mében, ideális körülmények között szólalhatott meg újra Füst Milán drámája, s a be­mutató óta eltelt idő hasz­nált is az előadásnak, hang­súlyai még pontosabbak let­tek, a tökéletes világítás to­vább növelte hangulati ere­jét, s egy-egy színészi alakí­tást is észrevehetően jó irányba módosítottak a le­szűrt tapasztalatok: érett, ki­tűnő előadásnak tapsolhatott a közönség, melynek sorai­ban helyet foglaltak a szín­házművészet jeles alakjai, a kulturális és politikai élet képviselői is. Az élmény lenyűgöző, mély hatásából lassan ocsúdó né­zők gazdagon jutalmazták tapssal az együttes rendkí­vüli teljesítményét, az erő* teljes, szokatlanul intenzív játékot, amely még a szol­noki előadáshoz képest is keményebb volt, némiképp zaklatottabb, meglehet a vá­rakozás szülte különleges fe­szültség hatására. De még* inkább a kifejezés vágyától űzve-hajtva érte el az együt­tes, hogy a klasszikus nyu­galmú és hűvös környezetű Várszínház szinte átforróso­dott ezen a nagy sikerű es­tén. Aligha lenne meglepő, ha ez a Boldogtalanok-koncep- ció, Székely Gábor kiérlelt és megvalósított elképzelése a méltán jobb sorsra jutott Füst Milán dráma megszó­laltatásában, tovább élné éle­tét. akár a Nemzeti színpa­dán. az új körülmények kö­zepette és annak megfele­lően — hisz a legfőbb szere­pekben a szereposztás akár változatlan is maradhatna, ugyanis Csomós Mari, Piróth Gyula, Lázár Kati és Papp Zoltán e mostani fővárosi bemutatkozón még egy szol­noki produkcióban játszott ugyan, de már szerződés köti. őket a Nemzetihez. Rácz Aladárra emlékeztek Korunk egyik legnevesebb cimbalomművészének tiszte­letére rendezett emlékhang­versennyel folytatódott teg­nap Jászberényben az idei zenei napok rendezvénysoro­zata. Délután koszorút. he­lyeztek el Rácz Aladár em­léktáblájánál. Kluka István, a Hazafias Népfront városi bizottságának alelnöke mél­tatta az ismert művész mun­kásságát. Azt az életútat amelynek során Rácz Ala­dár koncerthangszert for­mált a cimbalomból, előadás­módjával nagy virtuózok koncert-atmoszféráját vará­zsolta a hangversenyter­mekbe. Csillag a máglyán Néhány napra Kálvin pré­dikációinak színhelyévé vált az ócsai műemlé'ktemplom: tegnap, a műtermi felvéte­lek után itt, a XV. század­ban épült Pest környéki templomban kezdték meg a Sütő András „Csillag a máglyán” című darabjából készülő új magyar film kül­ső felvételeinek forgatását. A filmváltozat főszerepeit Sztankay István és Huszti Péter játsszák, akik a szín­házi előadásokon is a fősze­repeket alakították. Virágról virágra (Temesközi Ferenc fotója) Könyvek között Muzsikáló tanárok Zsúfolásig megtelt hétfőn este a szolnoki Városi Ta­nács díszterme. Növendékek, szülők, ismerősök, és bará­tok, zenekedvelő emberek gyűltek össze, hogy meghall­gassák a Bartók Béla Zene­iskola tanárainak hangverse­nyét. A műsort Mozart Esz-dúr zongorás kvintettjének egy tétele nyitotta meg. Egyed József (oboa). Puskás Dezső (klarinét), Benedek Sándor (fagott), dr. Ábrahám László (kürt), illetve Nagyné La- báth Valéria (zongora) játé­ka rögtön magasra helyezte a mércét, a fúvósok finom, kiegyensúlyozott hangzása alatt kitűnően érvényesült a zongoraszólam kidolgozott, élénk figurációja. Fekete Borbála a fuvola játék szép­ségeit csillogtatta Mozart F- dúr szonatinájának előadásá­val. Különösen a lassú tétel éneklő kantilénája hatott in­tenzíven, de hangszeres biz­tonsága is kitűnt a gyors tételek során. Zongorista partnerével, Egyedné Beré- nyi Bogátával jól megértet­ték egymást. Üde volt dr. Muray Pálné xilofonjátéka. Elmélyült, szép zongora­szóló következett: Kozma Erika Beethoven Pathiteque szonátájával aratott megér­demelt sikert. Játékában drámai konfliktusok vegyül­tek bensőséges érzésekkel, billentésének árnyaltsága, technikai felkészültsége meg­győző volt. Schubert szélesen ívelő dallamvilágába léptünk ezután:* Nagy Katalin (he­gedű) és Lénártné Cser Mag­dolna (zongora) a D-dúr szo­natinát adták elő részletei­ben is gondosan beállított, egymásra érzékenyen figye­lő kamarazenéléssel. Dr. Nagyné Somogyi Ilona Bellini Norma című operá­jából énekelte a „Casta Di­va” kezdetű nagyáriát. Ne­mes fényű, kellemesen csen­gő szopránja, bravúros tech­nikája jól érvényesült az igen nehéz koloratúrákban. A hangverseny befejező szá­maként Sugár Rezső alkotá­sát, a Frammentini musi- cali”-t játszotta a szolnoki Fúvósötös (tagjai: Fekete Borbála fuvola, Egyed Jó­zsef oboa, Puskás Dezső kla­rinét, Benedek Sándor fa­gott, dr. Ábrahám László kürt), valamint Nagyné La- báth Valéria. Felszabadult muzsikálásuk méltó befeje­zése volt az értékes színvo­nalas estének. np. Amikor megkaptam a i,^Szocialista Kultúráért” meg­tisztelő kitüntetést, mérlegre tettem a könyvtárban eltöl­tött négy évet. őszintén szólva azon gondolkoztam, hogy 23 évesen mit tettem én azért, hogy ezt az elis­merést kiérdemeljem. Itt érettségiztem Kunszent- mártonban, s utána a deb­receni Tanítóképző Főiskola népművelő—könyvtáros sza­kára jelentkeztem Akkor helyhiány miatt nem vettek fel. Nem estem kétségbe. Gondoltam, majd a követke­ző évben megkezdem az is­kolát, addig pedig dolgozom. Először a járási hivatal mű­velődésügyi osztályára kerül­tem, onnan jöttem át a könyvtárba, 1974-ben. Meg­vallom igen naiv elképze­lésekkel. Azt hittem a könyvtáros dolga annyiból áll, hogy jobbnál jobb köny­veket olvas. Ez vonzott. — Azóta persze megtanultam, hogy a könyvtárosnak na­gyon jó időbeosztással kiéli élnie ahhoz, hogy egyáltalán legyen ideje olvasni. A könyvtárosi munka minden területével megismerkedtem rövid időn belül. Megszerettem a munká­mat, s amikor elérkezett a tanévkezdés, könnyű volt rá­beszélni arra, hogy levelező tagozaton kezdjem el a fő­iskolát. Nem bántam meg, hogy így döntöttem. A szol­noki konzultációs központ­ban gyakorló könyvtárosok tanítottak. Rengeteg taná­csot adtak, olyan ismerete­ket kaptam, amelyeket a mindennapi munkában tud­tunk kamatoztatni. Ez pe­dig nem mindig mondható el a nappali tagozatokról. Emellett minden hónapban találkoztam könyvtáros kol­legákkal. Egy-egy alkalom felért egy kisebb fajta „mód­szervásárral”. Ügy alakult nálunk a könyvtári munkamegosztás, hogy én foglalkozom az ifjú olvasókkal; középiskolá­sokkal, szakmunkástanulók­kal s a dolgozó fiatalokkal. Ez nem véletlen. Ismerem őket. Egy évig a járási KISZ-bizottság kultúrfelelő- se voltam, 1976-tól pedig a községi KISZ-szervezetben látom el ugyanezt a felada­tot. Egy-egy vetélkedőn, kul­turális műsoron, KISZ-fog- lalkozáson gyakran találko­zom fiatalokkal. Nem ne­héz kapcsolatot teremteni ve­lük, hisz jómagam is huszon­éves vagyok. A szakmunkás- tanulókat pedig jól isme­rem saját iskolai könyvtá­rukból is, hisz másodállás­ban ott dolgozom. Azt hiszem, maximalista vagyok kicsit, mindent sze­retnék tökéletesen, jól elvé­gezni. Otthon is, pedig a háztartásra jut legkevesebb időm. Tavaly kaptunk la­kást, csinosítani, szépíteni kell, rendben kell tartani. A férjem idén végez a DATE szarvasi főiskolai karán, egyelőre még „távházasság­ban” élünk, jövőre már másképpen lesz. Bizonyára több munka vár majd ott­Múzeumok és látogatók A Múzeumok Nemzetközi Szervezetének (ICOM) ta­valy hozott határozata alap­ján május 18-át a múzeu­mok nemzetközi napjává nj ilvánitották. Ezen a na­pon a világ minden táján, így hazánkban is, a távoli és á' közeli múlt emlékeit, ér­tékeit őrző múzeumokra irányul a figyelem. Érthető: a tegnap alaposabb ismere­te segít eligazodni a mában, s formálni holnapi életün­ket. Hazánkban évről évre mind több ember kíván meg­ismerkedni múzeumaink gaz­dag kincseivel, kulturális ér­tékeivel, 1975-ben 12 millió, 1976-ban már 13,5 millió, Az ország hét Jeglátoga- tottabb múzeuma közül öt vidéken található. Tavaly a Magyar Nemzeti Galériának volt a legtöbb látogatója, összesen 709 ezren keresték fel. 475 ezer látogatóval a második helyen a szentend­rei Kovács Margit Kerámia­múzeum áll. Harmadik a bu­dapesti Mátyás templom, ne­gyedik az egri, ötödik az esztergomi, hatodik a keszt­helyi Helikon és a hetedik a szilvásváradi Erdészet' Múzeum. A budapesti Tör­téneti Múzeum és a Szép- művészeti Múzeum csak ez­után következik a sorban, míg a Magyar Nemzeti Mú­zeum a 17. helyen áll. A főváros után Veszprém megye az első. Múzeumait tavaly 1 millió 600 ezer em­ber kereste fel. Ezt követik Pest megye múzeumai 1 mil­lió 246 ezer látogatóval, míg a harmadik helyen Baranya niegye áll: múzeumaiban 1 millió 132 ezer ember for­dult meg egy esztendő alatt. Ma már egyre több he­lyen rendeznek hangver­senyt, irodalmi estet vagy éppen filmvetítést a mú­zeumban. A zene nem ide­gen a képzőművészettől, ha­nem rokon vele. Zenében is el lehet mondani mind­azt, amit. a festő a vászon­ra álmodik. Sőt, egy-egy jól választott zeneművel kiegé­tavaly pedig 14 millió 300 ezer látogatója volt az or­szág 430 múzeumának. Örvendetes az is, hogy a múzeumok egyre több szál­lal kötődnek ma már nem­eseik a fővárosban élők, ha­nem a vidéki emberek min­dennapi életéhez is. Jól pél­dázza ezt: amíg 1975-ben az összes múzeumlátogatók 31 százaléka a • budapesti mú­zeumokat kereste fel, addig tavaly a múzeumlátogatók­nak csak a 24 százaléka járt a fővárosi múzeumokban, a többi a vidéki városok és falvak múzeumainak egyre gazdagodó kincseire volt kí­váncsi. Mindebben jelentős szere­pe van annak, hogy hazánk­ban tizenhat esztendő óta október a múzeumok hónap­ja, amikor új kiállítások és rendezvények egész sorával várják az érdeklődőket. — Ilyen programsorozat nincs sehol a világon. De jelentős szerepe van annak is, hogy a múzeumi munka egyre inkább a köz- művelődés egészének szerves részévé válik. Évről évre mind többen keresik fel múzeumainkat, s az ott lá­tottakkal ki-ki a maga mód­ján, képessége és felkészült­sége szerint igyekszik bőví­teni meglévő ismereteit. Az önművelésnek ez a módja is dicséretes, ám a tárlatve­zetések ennél sokkal többet is tudnak nyújtani látoga­tóiknak. A szakember értő és főleg közérthető magya­rázata lényegesen többet nyújt annál, mint amennyit az átlagos múzeumlátogató önmaga „kiolvashat” az elé­je tárt művekből, alkotások­ból. szííeni, fokozni is lehet azt az élményt, amit egy mú­zeum vagy tárlat megtekin­tése nyújt a látogatónak. Az oly sokáig féltve őrzött mú­zeumi csendet semmiképpen sem bontja meg, hanem újabb élmények forrásává válik. Gondoljunk csak: a Magyar Nemzeti Galériában vasárnap délelőttönként ren­dezett hangversenyekre vagy a szentendrei Kovács Margit iKerlámiamúzeum, udvari! kon­certjeire, a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum zenés hétvégi programjaira, de megemlíthető a Szolnoki Ga­léria hasonló kezdeményezé­se is. Lényegében ugyanez vo­natkozik a többi társművé­szetre is. A múzeumokban egyre gyakrabban rendezett irodalmi programok mind kedveltebbé válnak. S az is természetes ma már, hogy a múzeumokban Gorka Gé­za, Szőnyi István, Czóbel Béla, Barcsay Jenő vagy ép­pen Kovács Margit művé­szétét megörökítő filmeket vetítenek. Tavaly már 321 műsoros rendezvényre ke­rült sor budapesti és 256-ra vidéki múzeumokban. Ter­mészetes nemcsak a társ­művészetek segítségével ke­rülhetnek közelebb múzeu­maink rendszeres vagy el­jövendő látogatóikhoz, hanem különböző ismeretterjesztő, a gyűjtemények értékeit feltá- ró-bemutató előadásokon ke­resztül is. Muzeológus tanárok Újszerű kapcsolat van ki­alakulóban a múzeumok és az- iskolák között: több he­lyen múzeumi órákat ren­deznek, amelyeken múzeu- lógusok tartanak előadáso­kat. Másutt a múzeumok adnak otthont képzőművé­szeti, történelmi vagy éppen irodalmi órák megtartásá­nak. S az újszerű kapcsola­tok közé tartozik az is: egy­re több múzeum lép ki fa­lai közül, s mutatja be egy- egy gyűjteményét üzemek­ben, termelőszövetkezetek­ben, állami gazdaságokban. Még egy hónapja sincs, hogy Szentendrén felavattuk az ország 431. múzeumát: élő klasszikusunk, Barcsay Jenő festőművész emlékházát, amelyben a mester egész életműve megtalálható. Egy kicsit jelikép is volt ez a múzeumavató, jelképe an­nak, hogy gazdag kulturális örökségünk mind szorosab­ban, eltéphetetlenebbül hoz­zátartozik mindennapjaink­hoz. Prukner Pál Veszprém, Pest, Baranya Zenében elmondani F1RHANG-FÜGGÖNY Pusztuló nyelvjárások hon is. Esténként szoktam olvasni. Egyáltalán nem tervszerűen és úgyszólván mindent. Szeretem a mai magyar irodalmat; Örkényt, Moldovát, Galgóczit, kedve­lem Somerset Maugham no­velláit, de ha a könyvtárban meglátom egy számomra tel­jesen ismeretlen író isme­retlen művét, leemelem a polcról, s ha tetszik, végig­olvasom. Nincsenek kedven­ceim, a jó könyveket szere­tem. Vannak persze „köte­lező” olvasmányaim is, könyvtárosi szakkönyvek, s a közművelődésről megje­lent művek. Ezek ismerete elengedhetetlen a munkám­hoz. A kitüntetést a kollé­gáimnak is köszönhetem, hisz meggyőződésem, hogy jól dolgozni csak jó közösség­ben lehet, s a mienk ilyen. Aki elmondta: Kissné Olasz Katalin, kunszentmár­toni könyvtáros. Lejegyezte: Török Erzsébet A magyar tudósokat már régen foglalkoztatja nyelvjá­rásaink sorvadása. Toldy Fe­renc már 1844-ben részlete­sen rámutatott arra, hogy ennek egyik oka az iskoláz­tatás kiszélesedése, a köz­nyelv hatásának növekedése, az ismeretek gyarapodása. Ezeknek hatása az utóbbi három évtizedben megsok­szorozódott, s ez nem kis mértékben sietteti a nyelv­járásokban már régebben megindult változásokat. Imre Samu szerint a vég­bemenő változás legkönnyeb­ben a szókincsben, a szó- használatban figyelhető meg. Egyes szavak elhalására jelemző példa, hogy a mai fiatalok közül egyre keve­sebben tudják, mit is jelent például az ekeló, a csúszó, a taligavezér, a cséphadaró, a pohánka, a tatárka, az aca- tolás, a hajsz, a csálé, a ge­reben, a tiló. Természetesen ugyanakkor ezek a fiatalok számtalan olyan szót hasz­nálnak, amelyet nagyapáink még nem ismertek. A változás egy másik tí­pusa: amikor még él a táj­szó is, de mellette már hasz­nálatos a köznyelvi megne­vezés is. Példa erre: paszuly — bab; gabona — rozs; tá­nyérvirág, szotyola, rica, pu- szu: napraforgó. A nyelvé­szek véleménye, hogy ez a kettősség nem lesz hosszúéle. tű, a köznyelvi megnevezés kiszorítja a tájszót. Csak abban a kivételes esetben marad meg mindkét forma, ha finom jelentésben kü­lönbség alakul ki közöttük. Ilyen például a firhang,. amely alatt a „háziszövésű anyagból készült függönyt” értik, és a függöny, amely a „gyári-bolti anyagból készült ablak elé való”. A nyelvatlaszból az is ki­derül, hogy bár bonyolultabb módon, de hangzásában is változik, szegényedik nyel­vünk. Egy-egy nyelvjárási jelenség ma már jóval ki­sebb területen található meg, mint 80—100 évvel ezelőtt. Többhelyütt következetlenné vált az ejtésmód is. Például csak elvétve használják ma már Délkelet-Dunántúlon az ósó, az asztó, az éső, a nyé- vé, a késsé típusú kiejtést a köznyelvi alsó, asztal, első, nyelve, késsel helyett. A fa­lusi lakosság nyelvhasznála­tában jól érzékelhető réteg­ződés is bekövetkezett. Az idősebb nemzedék ma is ál­talában a helyi nyelvjárást beszéli, bár szóhasználatuk­ban náluk is jelentős válto­zás történt a korábbiakhoz viszonyítva. A fiatalabbak eléggé tudatosan töreksze­nek a köznyelv használatára, bár bizonyos helyi sajátos­ságok még az ő nyelvüket is színezik, ők még általá­ban elég jól ismerik a he­lyi nyelvjárást, de nem na­gyon beszélik. A középko­rúak többsége „kétnyelvű”, egymás között, saját környe­zetében a helyi nyelvjárást beszéli, hivatalos helyeken, idegenekkel való érintkezés során inkább a köznyelvet használja. K. M.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents