Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-18 / 115. szám

xxix. évf. 115. szám, 1978. május 18. csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Megnyílt a Budapesti Nemzetközi Vásár Bíró József mondott beszédet Szolidaritás Május 18.: az afrikai népek felszabadítási harcával való szolidaritás hetének kezdő napja. Világszerte rendezvé­nyeket tartanak, amelyeken megemlékeznek arról a küz­delemről, amelyet a fekete kontinens népei vívnak sza­badságukért, a teljes — po­litikai és gazdasági függet­lenség kivívásáért. Szolidari­tásunkat ezzel a harccal ni MSZMP KB áprilisi ülésén elfogadott határozat így jel­lemzi: „Támogatjuk a gyar­mati uralom alól felszaba­dult népek harcát a társa­dalmi haladásért és a teljes nemzeti függetlenség bizto­sításáért. A barátság szelle­métől áthatott, több magas szintű találkozóra került sor a fejlődő országok vezetői­vel; ezek jól szolgálják a kapcsolatok szélesítését. Ki­bontakozó, sokoldalú politi­kai, gazdasági, kulturális együttműködésünk révén hozzájárulunk, hogy az új nemzeti államok megszaba­duljanak az ' imperialista gyarmatosítás súlyos öröksé­gétől, s az új gyarmatosító törekvésekkel szemben meg­szilárdítsák politikai függet­lenségüket, gazdasági önálló­ságukat. A világ haladó köz­véleményével együtt szolidá­risak vagyunk azzal a küz­delemmel, amelyet Dél-Afri­ka és a világ más térségé­nek népei vívnak a még meglevő gyarmati elnyomás és a szégyenletes faji meg­különböztetés ellen.” A Központi Bizottságnak ez az állásfoglalása kifejezi szolidaritásunk tartalmát. Népünk, államunk megérti annak- a harcnak a jelentő­ségét, amely jelenleg Afri­kában folyik. Elítéljük az imperialista hatalmak és he­lyi nacionalista szövetsége­seik békebontó fegyveres ak­cióit Északkelet-Afrikában; a kontinens közepén és déli részén meglevő háborús gó­cok fenntartását. Világossá vált: az impe­rialista hatalmak érdekében áll a fajüldöző rendszer em­bertelen gépezetének fenn­tartása a Dél-afrikai Köztár­saságban, s a telepes rend­szer átmentése Rhodéziában. Az egykori „fehér bástya” egyre inkább sündisznóállás- sá válik, de a fajüldözők még elég erősek ahhoz, hogy elnyomják a térség lakóinak többségét, s véres támadás- sokat intézzenek a haladó politikát folytató, független afrikai államok ellen. Ezt azért tehetik meg, mert észak-amerikai és nyugat- európai pártfogóik bősége­sen ellátják hadseregüket fegyverekkel, s a tőkeinjek­ciók fenntartják az apar­theid-állam gazdaságát is. A szocialista országok szo­lidaritása a harcoló Afriká­val immár történelmi foga­lom. Közel két évtizede, hogy a kontinens országainak többsége elnyerte a politikai függetlenséget. Azóta a szo­cialista közösség egyenrangú partnerként tárgyal az egy­kori gyarmatokkal, sokolda­lú gazdasági, kulturális és politikai segítséget nyújtva! A szolidaritás azt jelenti: közösséget vállalunk a gyar­matosítás ellen harcolókkal, támogatjuk azokat, akik vég­re fel akarják számolni szü­lőföldükön a fasiszta faji megkülönböztetést. Segítségünk, amelyet az emberibb életért küzdőknek nyújtunk nem adomány, ha­nem a barátság szellemétől áthatott új típusú kapcsola­tok velejárója. Huszonnyolc ország és Nyugat-Berlin csaknem 2000 kiállítójának részvételével tegnap délelőtt 9 órakor ün­nepélyesen megnyílt a Bu­dapesti Nemzetközi Vásár, a beruházási javak szakvásá­ra. A BNV főterét a részt­vevő országok zászlói és a Nemzetközi Vásárok Szövet­ségének emblémája díszítet­te. Itt gyülekeztek a meg­nyitó ünnepség vendégei. Megjelentek Borbély Sándor és Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kárai, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyet­tese. Ott volt a kormány több tagja, a diplomáciai testület sok vezetője és tag­ja, jelen voltak a hazai és külföldi kiállítók képviselői. A Himnusz elhangzása után Bíró József külkeres­kedelmi miniszter mondott megnyitó beszédet. A miniszter köszöntötte a megnyitó ünnepség részve­vőit, majd így folytatta. A Budapesti Nemzetközi USZTYINOV MARSALL FEJÉR MEGYÉBEN A Dmitrij Usztyinov mar­sall, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió honvédelmi miniszte­re vezette katonai küldött­ség tegnap Fejér megyébe látogatott. Részt vett a láto­gatáson Czinege Lajos vezér- ezredes, honvédelmi minisz­ter, valamint Vlagyimir Pav­lov, a Szovjetunió budapes­ti' nagykövete is. A vendégek felkeresték a Videoton gyárat, ahol tájé­koztatták őket a vállalat munkájáról, a technológiai és a fejlesztési törekvéseiről. Ezt követően a küldöttség a lajoskomáromi Győzelem Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezetet kereste fel. A Szovjetunió honvédelmi minisztere mind a Videoton­ban, mind a termelőszövet­kezetben elismeréssel szólt a látottakról, ELŐKÉSZÜLETEK A VIT-RE A XI. világifjúsági és diáktalálkozó magyar nem­zeti előkészítő bizottsága teg­nap Maróthy Lászlónak, a Magyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottsága tag­jának, a Magyar Kommunis­Vásámak kettős célja van: bemutatni a hazai ipar ter­melésének fejlődését, és fó­rumot biztosítani a világ minden tájáról összesereg- lett termelők és fogyasztók, eladók és vevők közvetlen találkozójának!. Ez kifejezi államunk hi­vatalos politikáját is: a kap­csolatok élmélyítése a föld mindazon országaival, ame­lyek velünk együtt töreked­nek a megkülönböztetés nél­küli kereskedelemre, a köl­csönösen előnyös gazdasági kapcsolatokra. Változatlanul az a szándékunk, hogy a nemzetközi munkamegosz­tásban való részvételünk el­mélyítésével javítsuk termé­keink versenyképességét. Erre annál is nagyobb szükség van, mert a világ más országaihoz hasonlóan hazánk sem kerülhette el az elmúlt esztendők kedve­zőtlen gazdasági hatásait. örülünk annak, . hogy KGST-beli partnereink el­hozták Budapestre élenjáró ta Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottsága első titká­rának, az előkészítő bizott­ság elnökének vezetésével ülést tartott. A bizottság megvitatta és a KISZ Köz­ponti Bizottságának elfoga­dásra javasolta a XI. VIT- en résztvevő magyar delegá­ció feladataira és összetéte­lére tett javaslatot. KITÜNTETÉSEK Kiváló a tószegi Petőfi Tsz. Tegnap negyedszer kapta meg a Kiváló Szövetkezet címet a tószegi Petőfi Ter­melőszövetkezet. A magas kitüntetésről szóló oklevelet Labancz László, • a MÉM nemzetközi kapcsolatok fő­osztályának vezetője adta át dr. Kardos Sándornak, a tsz elnökének. Másodszor nyerte el a Ki­váló Intézet címet a Debre­ceni Agrártudományi Egye­tem karcagi Kutató Intézete. ipari termékeiket. A szocia­lista integrációs kapcsolatok­nak gazdaságunk fejlődésé­ben és stabilitásában ját­szott meghatározó szerepe ugyanis szükségessé teszi, hogy a jövőben még beha­tóbban ismerjük kínálatu­kat, s azokat a területeket, ahol fejlesztési céljaink ta­lálkoznak. Hazánk gazdasági felemel­kedése elválaszthatatlan a szocialista integráció fejlő­désétől. A szocialista orszá­gokkal lebonyolított árucse­re-forgalmunk tervszerűsé­gével biztosítja a stabilitást a változó világgazdasági kö­rülmények között. Ugyan­akkor kedvező alapot bizto­sít a nyugati országokkal folytatott kereskedelmünk­höz is. Az elkövetkezendő évek­ben tovább nő a fejlett nyu­gati országokkal folytatott gazdasági együttműködésünk szerepe. A gazdasági élet (Folytatás a 3. oldalon.)* Az ezt tanúsító oklevelet dr. Szalóczy Bálint, a MÉM ku­tatási és szakoktatási főosz­tályának vezetője tegnap ad­ta át Karcagon dr. Kurucz Gyulának, az intézet igazga­tójának. EGY MONDATBAN — Tegnap elutazott Sva- topluk Potac, a Csehszlovák Állami Bank elnöke, aki Tí­már Mátyás, a Magyar Nem­zeti Bank elnökének meghí­vására tartózkodott Buda­pesten. — Venéczi János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottsá­gának titkára hazaérkezett Genfbőlt, ahol az MSZMP képviseletében részt vett a Svájc% Munkapárt XI. kong­resszusán. — Dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter haza­érkezett Genfböl, ahol részt vett az Egészségügyi Világ- szervezet idei közgyűlésén. — Anton Jaumann bajor gazdasági és közlekedési ál­lamminiszter tegnap a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara székházában műszaki-gazda­sági tájékoztatót tartott a magyar—bajor gazdasági kapcsolatokról. Kádár János fogadta a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői katonai tanácsának tagjait Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára tegnap délután a KB székházában fogadta a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői katonai tanácsának tagjait, és Viktor Kulikovot, a Szov­jetunió marsallját, az egyesített fegyveres erők főpa­rancsnokát. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott ta­lálkozón részt vett Lázár György, a Politikai Bizottság tágja, a Minisztertanács elnöke és Czinege Lajos vezér- ezredes, honvédelmi miniszter. (MTI) Megkezdődtek a magyar—lengyel tárgyalások Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap a Központi Bi­zottság székházában fogad­ta Emil Wojtaszeket, a Len­gyel Népköztársaság külügy­miniszterét, A szívélyes hangulatú. ba_ Páti találkozón jelen volt Púja Frigyes külügyminisz­ter, Garamvölyi József, ha­zánk varsói nagykövete, va­lamint Tadeusz Pietrzak, a Lengyel Népöztársaság bu­dapesti nagykövete. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke ugyancsak teg­nap fogadta a lengyel kül­ügyminisztert. A hivatalos baráti látoga­táson hazánkban tartózkodó Emil Wojtaszek lengyel kül­ügyminiszter tegnap reggel a Magyar hősök emlékmű­vén elhelyezte a kegyelet ko­szorúit. A koszorúzáson részt vett Roska István kül­ügyminiszter-helyettes, Ga- ramvölgyi József, a Magyar Népköztársaság varsói és Ta­deusz Pietrzak, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete, Farkas Mihály vezérőrnagy, a budapesti helyőrség parancsnoka és Bielek József, a Fővárosi Ta­nács végrehajtó bizottságá­nak titkára. A koszorúzást követően a Külügyminisztériumban Púja Frigyes külügyminiszter és Emil Wojtaszek megkezdte a hivatalos tárgyalásokat. A megbeszéléseken részt vett Roska István, GaramvölgyI József és a Külügyminiszté­rium több vezető munkatár­sa. Ott volt a tárgyalásokon Tadeusz Pietrzak valamint a lengyel külügyminiszté­rium több vezető munka­társa. Púja Frigyes és Emil Woj­taszek kölcsönösen tájékoz­tatta egymást országaik bel­ső helyzetéről,' áttekintették a magyar—lengyel kapcsola­tok alakulását, számba vet­ték a kétoldalú együttmű­ködés további erősítésének lehetőségeit. Eszmecserét folytattak az időszerű ’ nem­zetközi kérdésekről is. Karcag várja a fiatalokat Holnap: az ifjúsági köztársaság megnyitója A nagykun városi fjúkom- munistái, úttörői az idén két országos rendezvény, a II. Ifjúsági Köztársaság és a Zúgjon a dalunk ifjúmunkás kórusfesztivál házigazdái. Elkészítették, majd az el­múlt napokban aktivaülésen jóváhagyták a részletes programot, így az esemény- sorozat május 19-én este hét órakor kezdődik a Nagykun Múzeum előtti téren. Az ösz- szegyűlt vendégek előtt, a fiatalok nevében a három­éves Dobrai Imre veszi át a város kulcsát, mint az elő­ző ifjúsági köztársaság első­szülöttje. Ezután közfelkiál­tással megválasztják a nép­biztosok tanácsát, és kezde­tét veszi a programsorozat. Amíg a „vezérkar” tanács­kozik, a téren tart a VIT- nagygyűlés, ahonnan csoma­gokat, táviratokat küldenek a résztvevő üzemek, intéz­mények, szövetkezetek, kol­lektívák Kubába, majd disco műsorral zárul a nap. Húszadikán délelőtt tár­sadalmi munka várja a fia­talokat. A KlSZ-védnökség- gel épülő ifjúsági lakótele­pen játszóteret, sétaparkot, a kisegítő iskolában kézilab­dapályát építenek, illetve az úttörőkkel együtt lomtalanít- ják a várost. Délután játé­kos sportvetélkedő, kispályás fejelőbajnokságok, női foci között válogathatnak az ér­deklődők, este pedig a~ Neo- ton-família ad koncertet. A harmadik nap indul — helyszíni nevezés alapján — az autós ügyességi verseny, amelyen gyorsasági és techni­kai szakaszokkal, feladatok­kal kell megbirkózniuk a be­nevezetteknek. Tizenegykor ünnepélyes úttörőavatás, a dolgozó fiatalok KlSZ-foga- dalomtétele következik, majd a város kulcsát átad­ják a tanácselnöknek, és ez­zel május 21-én befejeződik a II. karcagi Ifjúsági Köz­társaság rendezvénysorozata. Ugyanebben az időpont­ban kerül sorra a városban a Zúgjon a dalunk ifjúmun­kás kórusfesztivál bemutató­ja, amelynek a megnyitója május 20-án, a múzeum előt­ti téren lesz. A verseny há­zigazdái a 629-es Ragó An­tal Ipari Szakmunkásképző nevelői, tanárai, s a sereg­szemlére tíz, rádiófelvétellel rendelkező kórus kapott meghívót az ország különbö­ző részeiről. Az előkészületek az utol­só szakaszába érkeztek, né­hány nap múlva a progra­mokat is postázzák, Karcag felkészülten várja a fiata­lokat. Megnyílt a tavaszi budapesti nemzetközi vásár. A megnyitó beszédet Bíró József külkeres­kedelmi miniszter mondta

Next

/
Thumbnails
Contents