Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-18 / 115. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. május 16. Folytatja munkáját a Görög KP Felszólalt Óvári Miklós Tegnap két plenáris ülés­sel, több mint 30 hozzászó­lással, a Központi Bizottság beszámolójának megvitatásá­val folytatta kongresszusát a Görög Kommunista Párt. A tanácskozást üdvözölték a testvérpártok és külföldi kül­döttségek. Az MSZMP Köz­ponti Bizottsága részéről Óvári Miklós, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára szólalt fel a kongresszuson. — örömömre szolgál, hogy a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, pártunk első titkára, Kádár János elvtárs nevében kong­resszusuk alkalmából a ma­gyar kommunisták szívből jövő elvtársi, internacionalis­ta üdvözletét tolmácsolhatom a Görög Kommunista Párt valamennyi tagjának — kezdte beszédét Óvári Miklós. — Küldöttségünk nagyra értékeli, hogy részt vehet a görög testvérpárt több mint három évtized óta első legá­lis kongresszusán. Tisztelet­tel és megbecsüléssel adó­zunk a görög kommunisták­nak, akik a fasizmus súlyos megpróbáltatásokkal járó év­tizedei során hazájukban, vagy kényszerű száműzetés­ben vívták harcukat a görög nép szabadságáért, demok­ratikus jogainak helyreállítá­sáért. Áldozatos harcuk, ame­lyet az ország haladó erőivel vállvetve folytattak, történel­mi jelentőségű eredményhez, a fasiszta junta öszseomlásá- hoz vezetett. — A kongresszus doku­mentumai, Florakisz elvtárs beszámolója és a vita lehető­vé teszi számunkra, hogy közvetlenül is megismerked­jünk görög testvérpártunk értékes tapasztalataival, szá­munkra is tanulságos küzdel­mével és azzal a marxista— leninista programmal, amely- lyel biztosítani kívánják a dolgozó tömegek a görög nép érdekeinek, demokratikus jo­gainak érvényesítését, az or­szág felemelkedését, nemzeti függetlenségét és békés jö­vőjét. — Pártjainkat a marxiz­mus—leninizmus, a proletár internacionalizmus eszméi, a szocializmus közös céljai kö­tik össze. Az önök számára és a mi számunkra is a legfon­tosabb, hogy népeink szaba­don, emberhez méltóan, bé­kében és jólétben éljenek. Óvári Miklós szólt arról a munkáról, amelyet a magyar nép, a magyar párt végez az MSZMP XI. kongresszusa határozatainak végrehajtásá­ért, a fejlett szocialista tár­sadalom építéséért, a szocia­lista demokrácia továbbfej­lesztéséért, majd így folytat­ta: — Közös harcunk eredmé- - nyei nemcsak hazai tevé­kenységünktől, hanem a nem­zetközi erőviszonyok további alakulásától is függnek. A haladás, a szocializmus és a béke erőinek alapvető érde­ke, hogy tovább erősödjön az enyhülési folyamat, teret nyerjen a békés egymás mel­lett élés. — Ügy ítéljük meg, hogy az enyhülési folyamat meg­szilárdításáért, a békés egy­más mellett élés térhódításá­ért vívott harcunk, a nem­zetközi osztályharc szerves része. Pártjaink a többi test­vérpárttal együtt részei a nemzetközi kommunista moz­galomnak, amely más erők­kel szövetségben korunk leg­befolyásosabb növekvő poli­tikai erejeként a nemzetközi helyzet alakulásának egyik legfontosabb tényezője. — A magyar és görög kom­munistákat egyesítő proletár internacionalizmus már ed­dig is kiállta az idő próbáját. A fasizmus nehéz évei alatt sok görög számára vált a szo­cialista Magyarország máso­doki hazává. Munkájukkal megbecsülést, tiszteletet kel­tettek népünkben a görög kommunisták, a görög nép iránt. — Engedjék meg, hogy az MSZMP Központi Bizottsága nevében sok sikert kívánjak kongresszusuk munkájához és további harcukhoz — fe­jezte be a küldöttek gyakori tapsától kísért üdvözlőbeszé­dét. Óvári Miklós átadta az MSZMP Központi Bizottsá­gának ajándékát, a felszaba­dulásunkat jelképező szobrot. A Központi Bizottság be­számolójáról tartott általános vitában több felszólaló köve­telte: a görög kormány vál­toztasson politikáján és tegye lehetővé, hogy a politikai me­nekültek visszatérhessenek hazájukba. Ma befejeződik az általános vita a KB beszámolójáról. Pénteken a párt programjá­nak tervezetéről és szerveze­ti szabályzatának módosítá­sáról tanácskoznak. Megtalálták Moro (öld alatti „börtönét” A római rendőrség felfe­dezte a „vörös brigádok” egyik föld alatti „börtönét“, ahol feltételezés szerint a terroristák tartották fogva Aldo Morót. Az olasz fővá­ros Primavalle elnevezésű külvárosában egy lakóház­hoz tartozó kertben buk­kantak rá a 15 méter mély­ségű, 12 négyzetméter alap- területű rejtekhelyre, amely­nek lejárati ajtaját szemetes zsákokkal álcázták. A kert­ben elrejtett ládákban 12 ezer töltényt is találtak. A ház tulajdonosát és felesé­gét őrizetbe vették. MOSZKVA összesen több mint nyolc- vanan szólaltak fel tegnap estig a 110 ország 126 nem­zeti nőszervezetét egyesítő Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség Tanácsának moszkvai ülésszakán, amely­nek napirendjén a nők tár­sadalmi, politikai és gazda­sági jogaival, az 1979-es gyermekév eseményeivel és a demokratikus nőszövetség programjának további két évre történő kijelölésével kapcsolatos kérdések szere­pelnek. A nőkongresszus küldöttei ma bizottságokban folytatják a vitát. BERLIN A berlini budapesti napok — a „Budapest köszönti Berlint” eseménysorozat — alkalmából Szépvölgyi Zol­tánnak, a Fővárosi Tanács elnökének vezetésével az NDK fővárosában tartózko­dó budapesti küldöttség teg­nap megbeszélést tartott Horst Palmmal, Berlin fő­polgármesterének első he­lyettesével, és dr. Günther Peters főpolgármester-he­lyettessel. Berlin vezetői tá­jékoztatták a magyar fővá­ros képviselőit Berlin fej­lesztési terveiről. BRÜSSZEL A hivatalos látogatáson Brüsszelben tartózkodó Ős- kar Fischert a NDK kül­ügyminiszterét, tegnap fo­gadta Leo Tindemans belga miniszterelnök. A találkozón mindkét részről megelége­déssel állapították meg, hogy a két ország közötti kapcsolatok kedvező irány­ban fejlődnek. A mexikói elnök Moszkvába érkezett Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Waldheim a leszerelésről Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár az ENSZ-közgyűlés le­szereléssel foglalkozó rend­kívüli ülésszakának közeled­tével sajtónyilatkozatot tett közzé. Ebben síkraszáll a fegyverkezési kiadások csök­kentése mellett és sürgette, hogy írjanak alá nemzetközi megállapodást a fegyverke­reskedelem korlátozásáról. Waldheim hangsúlyozza, hogy az átfogó leszerelési intézkedések a kölcsönös bi­zalom légkörét tételezik fel és kifejezi reményét, hogy a jövő héten kedden kezdő­dő rendkívüli ülésszak elő­segíti az ilyen légkör kiala­kítását. Az ENSZ főtitkára nyilat­kozatában állást foglal az új típusú tömegpusztító fegyve­rek kifejlesztésével szemben és rámutat, hogy a neutron­fegyver gyártása értelmet­len, hiszen a világon amúgy- is túlságosan sok tömeg- pusztító fegyver halmozódott már fel. n felkelők harci sikerei Leonyid Brezsnyev kö­szöntötte Moszkva repülő­terén Jósé Lopez Portilla mexikói köztársasági elnö­köt, aki a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa elnökségé­nek és a szovjet kormány­nak a meghívására tegnap délben hivatalos látogatásra érkezett a Szovjetunióba. A mexikói és szovjet zászlókkal feldíszített repü­lőtéren az elnök tiszteletére felsorakozott a moszkvai helyőrség alakulatainak dísz­százada. Az elnök különgépe pont­ban egy órakor állt meg a várócsarnok előtt. A gépből Jósé Lopez Portillót elsőnek Leonyid. Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksé­gének elnöke köszöntötte. Vele együtt fogadta a ked­ves vendéget Alekszej Ko­szigin, a Minisztertanács el­nöke és Andrej Gromiko külügyminiszter, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai. Lopez Portillo elnököt számos mexikói hivatalos személyiség kísérte el uta­zására. Az elnökkel együtt érkezett Moszkvába felesé­ge is. A díszszázad díszmenete után Lopez Portillo elnök Leonyid Brezsnyevvel gép­kocsiba szállt és szálláshe­lyére ment. A hivatalos tár­gyalások még tegnap meg­kezdődtek. A mexikói elnök ma a KGST Végrehajtó Bi­zottsága ülésén is felszólal. Mexikói államfő, Luis Echeverria személyében, leg­utóbb öt évvel ezelőtt járt hivatalos látogatáson a Szov­jetunióban. A független külpolitikai irányvonalat követő Mexikó hagyományosan síkraszáll az KGST - VB ülés Tegnap a szovjet főváros­ban folytatódott a Kölcsö­nös Gazdaság Segítség Ta­nácsa Végrehajtó Bizottsá­gának 85. ülése; amelyen a szocialista országok gazdasá­gi szervezetének időszerű kérdéseit vitatják meg. A tagállamokat a kormányok elnökhelyettesei képviselik. A magyar küldöttséget Szekér Gyula miniszterelnök-he­lyettes vezeti. MORONI A kelet-afrikai partoknál fekvő Comore-szigeteken a múlt hét végén hatalomra jutott „katonai-politikai di­rektórium” teljhatalommal ruházta fel az új! kormány­főt — jelentette be tegnap o Comore-szigetek rádiója. LAUSANNE A svájci rendőrség tegnap megtalálta a Charlie Chap­lin földj maradványait tar­talmazó koporsót, amelyet március 2-án loptak el a svájci Corsier-sur-Vevey te­metőjéből. A bűncselekmény két elkövetőjét kedden tet­ték őrizetbe — jelentette be szerdán rövid közleményé­ben a lausanne-i rendőrség. ADDISZ ABEBA Több mint 6000 munkás, paraszt és értelmiségi sajá­tította el ed.dig Etiópiában a marxizmus—leninizmus alap­jait a központi politikai is­kola 1—3 hónapos tanfolya­main. A pártiskola, a Po- moa a tömegszervezetekkel foglalkozó ideiglenes iroda kezdeményezésére jött létre. enyhülésért, a leszerelésért, a gyarmatosítás ellen és az egyenjogú nemzetközi együtt­működés fejlesztéséért. Mexi. kó Lopez Portillo elnöksége alatt is a Szovjetunióval ko­rábban kialakított baráti kapcsolatok további elmélyí­tésére és kibővítésére tö­rekszik. Tegnap este a mexikói el­nök tiszteletére vacsorát ad­tak a Kremlben, ahol Leá­ny id Brezsnyev, a Szovjet­unió Legfelsőbb , Tanácsának elnöke, az SZKP KB főtitká­ra és Jósé Lopez Portillo po­hárköszöntőt mondott. A hírügynökségi jelenté­sek szerint a zairei Shaba tartományban a Kolweitől tíz kilométerre lévő repülő­tér, a zairei légierők koráb­bi támaszpontja körül foly­nak a legsúlyosabb harcok a Kongói Népi Felszabadító - si Front (FNLC) alakulatai és a kormánycsapatok kö­zött. A felkelők közlemé­nye szerint a kormánycsapa­tok súlyos veszteségeket szenvedtek és keleti irányba meghátrálásra kényszerül­tek. A hírt közvetve Vance amerikai külügyminiszter is megerősítette, aki Washing­tonban kijelentette: „A leg­utolsó információk szerint Kolwezi és repülőtere a fel­kelők kezén van”. A kongói hazafias front bejelentette, hogy a kor­mánycsapatok többszáz zsol­dosa a felkelők oldalára állt át és tevékenyen részt vesz a harcokban. A nagy fegyverüzlet 3. Hz export nem csökken még a választási kam­1976 ÖSZén pány ideién> James Car­*r tér elítélte azt a szere­pet, amelyet az Egyesült Államok, „mint a világ vezető fegyverkereskedője” játszik. És nemcsak hogy elítélte, de „veszélyes­nek” és „példa nélkül állónak” is minősí­tette azt. Amikor a Carter-kormányzat hivatalba lépett, kormánykörökben kijelentették, hogy — először is — mostantól kezdve évenként csöloceni fog a fegyverexport, másodszor ettől kezdve az Egyesült Álla­mok nem fog elsőnek szállítani a világ va­lamilyen térségébe új típusú fegyverzetet, nem fog csak exportcélokra gyártani fegy­vereket. Az amerikai kormány azt is ki­jelentette, hogy a katonai exportot olyan eszköznek fogja tekinteni, amelyhez csak kivételesen folyamodik. Kezdettől fogva úgy tűnt, olyan sok a ki­vétel, hogy azok felülkerekednek a szabá­lyokon. Előzetes adatok szerint 1977-ben az Egyesült Államok 11,3 milliárd dollár értékben adott el fegyvert. Ez jelentősen túlszárnyalja az elmúlt esztendők mintegy 10 milliárd dolláros átlagát. Röviddel en­nek az adatnak nyilvánosságra kerülése után a Pentagon azt jelentette, hogy 1978- ban az USA hadianyag-exportja további mintegy 2 milliárd dollárral növekszik. Sajtó jelentések szerint az előzetes tervek a fegyverexport további várható növekedé­sét vetítik ki a következő esztendőkre. Más szóval: az „első parancsolatnak” — amelynek a várható csökkenésre vonatko­zott — teljesítését a Pentagon megakadá­lyozta. Amikor ez napvilágra került, akkor a folytatás tipikusan amerikai volt. Kije­lentették, hogy „számítási hiba” történt, s ennek oka a ... számítógépekben van. Ez a megállapítás a Fehér Ház helyettes saj­tótitkárától származott, aki úgy nyilatko­zott, hogy a Pentagon számítógépeinek programozási hibája következtében adtak el mintegy 1,4 milliárd dollárral nagyobb értékű fegyverzetet a tervezettnél. Ez a nyilatkozat azonban a Pentagon büszkeségét sértette. Fisch tábornok, a ha­dieladásokkal foglalkozó részleg vezetője kijelentette!, hogy a számítógépeknek az egész ügyhöz a világon semmi közük. A Fehér Ház — folytatta — ugyan 9,9 mil­liárd dollárba szabta meg a fegyvereladá­sok mértékét 1977-ce, de maga is tudja, hopv ez a számadat csupán orientációs cé­lokat szolgál; így a kormányzatnak sem volt semmi kétsége, hogy ezt az összeget az esztendő végére túl fogják lépni. A szó­kimondó tábornoknak állásával kellett "fi­zetnie vitájáért a fehérházi sajtótitkárral — s a kormányzat ismét úgy nyilatkozott, hogy 1978-ban tartani fogja magát ígére­téhez. Nem teljesült az a második önként vál­lalt kötelezettség sem, hogy az Egyesült Államok nem fog elsőnek újtípusú fegyver­zeteket exportálni egy térségbe. 1977-ben változatlanul szállítottak ultramodern fegyverzetet és harci eszközöket Izraelnek. E korábban kinyilvánított szándék mellő­zését tükrözte az az elhatározás, hogy Sza- úd-Arábiának 60 F—15 típusú vadászgépet szállítanak, Egyiptomnak 50 F—5 Tigert, míg Izrael ugyanezen csomagterv kereté­ben 15 F—15-t és 75 F—16-ot kap. A fegyvereladás fokozása érdekében a legnagyobb erőfeszítéseket maguk a hadi­ipari monopóliumok fejtik ki. A szakértők kimutatták: az ilyen korporációk profitjai általában 50—60 százalékkal magasabbak, mint a nem katonai ágazatokban. Az ame­rikai kongresszus egyik albizottsága meg­vizsgálta több hadiipari monopólium jöve­delmét és megállapította: közülük 94-nek ötven százalék volt a tiszta haszna, 49-nek több mint száz, 22-nek több mint 200, há­romnak több mint ötszáz, egynek pedig kétezer százalék! ... Végül említésre érdemes az amerikai fegyverexportnak még egy érdekes és kü­lönleges vonása. Washingtonban soha eny- nyit nem beszéltek az emberi jogokról, a személyiség szabadságáról, mint az utóbbi időben. De ez nem zavarja az Egyesült Ál­lamokat abban, hogy a világon a legna­gyobb mennyiségben exportálja az emberi jogok elfojtásának eszközeit, a legkülön­bözőbb rendőri berendezéseket. A vevők között olyan diktatórikus rezsimek, mint Chile, Haiti, Nicaragua, Uruguay, Dél-Ko- rea, 1973-tól 1976-ig csupán az Egyesült Ál­lamok magáncégei több mint 150 ezer könnygázgránátot szállítottak ezen orszá­gok elnyomó szervei számára. A diktatúrák elnyomó gépezete évről évre több lehallga­tóberendezést, különleges rendőrautót, rendőri helikoptert vásárol. Az üzleti élet képviselőinek szánt Business Week című folyóirat tájékoztatta olvasóit az e téren folyó kutató és fejlesztő munkáról. H. R. Shelton alezredes, aki az Amerikai Egye­sült Államok hadseregében a tömegmeg­mozdulások elfojtására szolgáló eszközök kutatási programjának Vezetője, az „ugráló bombát” nevezte a legsikerültebb exportra váró találmánynak. Az „ugráló bomba” egy por alakú, mér­gező anyaggal töltött, base-ball labda mé­retű gumigolyó. Alkalmazásakor a bomba nem robban fel, ahelyett burkolatán egy kis rés keletkezik. Az itt sugárban kiáram­ló füst és mérgezőanyag hatására a bomba ugrálni kezd a földön. Forog' és ugrál, így gyakorlatilag lehetetlen kézzel mrgfogni és visszadobni. A Shelton alezredes által említettek kö­zött van szupersíkos folyadék az utcák ön-, tözésére, barikád — vegyi úton előállított habból és még néhány ehhez hasonló „új­donság”. Ide sorolhatjuk a nagyfeszültségű elektromossággal védett páncélozott szál­lítójárműveket; a tüntetések szétoszlatásá- ra szolgáló, nagy teljesítményű vízágyúkat; a tüntetők csoportjára helikopterről ledo­bálható hálókat; a tüntetők ruháján és bő­rén lemoshatatlan nyomot hagyó festék­szóró pisztolyokat és sok más eszközt... amerikai szenátor sze- Proxmeier rint az ilyen amerikai fegyvereket a vevők „felhasználják az elnyomásra saját orszá­gukon belül, felhasználják államcsínyekre s agressziókra a szomszédos államok ellen.” Azok, akik a jelenlegi politikát védelmezik, arra hivatkoznak, hogy ha az USA nem exportálna fegyvereket, akkor ezt mások tennék meg. Csakhogy ez nagyon kevéssé hangzik meggyőzően olyan ország képvi­selőinek részéről, amely egymaga több fegyvert exportál, mint valamennyi kan- kurrense együttvéve. Vajda (Péter (VÉGE)

Next

/
Thumbnails
Contents