Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-16 / 113. szám

1978. május 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Saját erőből, főleg a szo­cialista brigádok több ezer órás tásodalmi munkájára alapozva új darabolómű­helyt építettek és rendeztek be a MEZŐGÉP cibakházi gyáregységében. A másfél millióért elkészült épület­ben felújított és új dara­bológépet üzemeltetnek Tűi a megyehatáron Füstbe ment milliók Ügy tűnik, hogy Egerben semmi sem történhet anélkül, hogy valami köze ne legyen a borhoz. A dohánygyár 1896- os alapítását például hatal­mas filoxéra járvány előzte meg, amely elpusztította a szőlő nagyrészét, s így a vá­ros gazdáinak többsége egyik napról a másikra kenyér nél­kül maradt. Mentőövnek épült a gyár, és ez volt a bor­vidék középpontjának első je­lentős ipari létesítménye. Ez­ren kaptak akkor munkát, többségükben nők, s a kezde­ti időszakban évi 40 millió szivart kézzel összesodró asz- szonyok szűkösen ugyan, de akár egy öt-hat tagú csalá­dot is eltarthattak. A________ Mindezt Huszti Ferenc ter­melési igazgatóhelyettes so­rolja, szűkre szabott ideje miatt meglehetősen katonás tempóban. — Az 1930-as években kez­dődött meg a cigarettagyár­tás, ’38-ban 96 millió hagyta el a gyárat. Ez ma nem egé­szen négy napi termelésünk. Az igazi fejlesztés a hat­vanas évek közepétől a het­venes évek elejéig tartott. Műszaki felújítás alá vonták a gyárat, az öreg falak között világszínvonalon lévő techno­logist honosítottak meg. A termelési érték ötszörösére, a nyereség háromszorása növe­kedett, és Eger a filteres, va­lamint a minőségi cigaretta- gyártás fellegvára lett. Van ám itt azonban egy kulcsfontosságú fogalom, amelyről eddig nem esett szó, s ez a Dolgozz Hibátlanul munkarendszer, azaz rövi­den: a DH. — Mi kell a termeléshez? — kérdi az igazgató-helyet­tes és választ se várva már mondja is. — Anyag, munka­eszköz, szakmai tudás. Kinek a feladata mindezt biztosíta­ni? A vezetőé! Ha tehát va­lami hiba csúszik a számítás­ba, akkor az az esetek 70— 80 százalékában vezetői hi­ba... — Megfigyelte már — dől előre a fotelban — hogyha otthon barkácsol és nincs megfelelő szerszáma, hibás az anyag, vagy nem ért ahhoz, amit csinál, akkor milyen könnyen napirendre tér az elfuserált termék fölött? De ha minden passzol, akkor lel- kiismeretfurdalása van, mert elrontott valamit. Na ez a DH! — A rekonstrukcióról be­széltem, s ezzel letudtuk a munkaeszközt és az anyagel­látást, mert ha ez utóbbi akadozna, akkor az egész technológia nem érne egy fa­batkát se. Maradt a szakmai tudás. Nos, mi arra töreke­dünk, hogy dolgozóink összes ezirányú igényének eleget te­gyünk. Házon belül befejez­hetik az általános iskolát, szakmát tanulhatnak. Ha va­laki még tovább akar menni, az se akadály: előkészítőket szervezünk a technikusi mi­nősítés megszerzésére. S hogy a felső szint se maradjon ki a sorból, négy évvel ezelőtt létrehoztunk egy saját veze­tőképzőt, és a hét nyelven szakirodalmat fordító doku­mentációs központunk is a mérnökök rendelkezésére áll. Ilyen körülmények között készül Egerben manapság évi több mint 6,5 milliárd füstöl­nivaló. Az ezerszáz dolgozó most körülbelül 26 fajta ci­garettát és hétféle szivart gyárt, többnyire magyar íz­lés szerint, de megvásárolták a Milde Sorte és a Marlboro licencet is — ez utóbbi füs­tölnivaló várhatóan egy hó­nap múlva kerül a boltokba. A hazai dohányok mellett kü­lönböző importalapanyagot is beszereznek, ezek döntő ré­sze keleti, azaz balkáni do­hány. ,No, de éppen ideje, hogy megnézzük, miképpen készül a cigaretta. Az egyéb elfog­laltsága után siető igazgató­helyettest Sándor András, a dokumentációs -szolgálat ve­zetője váltja fel. Róla, „sok­nyelvűségén” túl még any- nyit illik tudni, hogy a Dol­gozz Hibátlanul munkarend- szer egyik atyamestere. Erre a címre, ha akarna, se tud­na rácáfolni, mert ahány DH tábla, DH láda, DH plakát — márpedig van belőlük jóné- hány — annyi megálló, any- nyi magyarázat. Az illafelhőbe burkolódzó nyers raktárban kezdünk, a példás rendben sorakozó bá­lákat tapogatjuk. Hordót vi­szont nem találunk, az ola­szok ugyanis így szállítják a dohányt, ezért inkább átme­gyünk az előkészítőbe. Itt óriási vákuumkamrákba ke­rül a levél, így szerzi az alap­hőmérsékletet és az alapned­vességet, amelyek az egész folyamaton végigkísérik. A falon természetesen hő- és páratartalom-mérők, a külső szemlélődének viszont elég egy pillantást vetnie a mun­kások lenge öltözékére, s máris beláthatja, hogy az itt dolgozók télen se szenvednek a hidegtől. A dohányt az au­tomata gépsor felszeleteli, a hosszú vágat az úgynevezett levélvonalon, a rövid vágat, és ha ki nem szedik idejé­ben, a fináncláb, a kocsány vonalon keletkezik. Az egyik munkásnő meghallja, miről beszélgetünk. — Vigyázunk mi a minő­ségre — kiáltja túl a zajt — még azt is tudjuk, hogy a ko- csányvágatból maximum 15 százalék kerülhet a cigaret­tába. A________ Felmegyünk az emeletre, gyártásán szólva ott van a gyártás. Itt is a gép dolga minden, az ember csak fel­ügyel. A szerkezet egyik vé­gén bemegy a papírcsík, a filter és a dohány, a másik végén kijön a cigaretta. Az egyik oldalon átlátszó dobo­zok — a bennük összetömö­rülő sok-sok füstölnivaló a méhkasra emlékeztet — kon- vejoron jutnak el a csoma- golóba. A minőségre egyrészt a gép felügyel, kidobálja ma­gából a selejtet, másrészt ott vannak még a meósok, és a termelésellenőrző központ. A központban Darai Mária fel­ügyel. A vezérlőpulton ott van valamennyi berendezés stilizált rtaíjza, s a| rajzban egy-egy piros lámpa. Ha az izzó folyamatosan világít, ak­kor a gép mellett lévők egy percen belül kijavítják a hi­bát, ekkor csak az egyik számláló megy, ha villog a lámpa, akkor egy percnél to­vább tart az „operáció” és el­indul a másik számláló is. Ilyenkor Darai Mária telefon­ért nyúl és megkérdi, hogy kellenek-e a szerelők, s ha igen, akkor egy másik hívás után azonnal küldi őket. Amikor elalszik a lámpa, megállnak a számlálók, ad­digra viszont rögzítették, hogy mennyi ideig állt a gép, és a műszakvégi összesítésből kiderül, hogy mennyi ciga­retta nem készült el, azaz mekkora a teljesítmény. Az egyi percnél hosszabb állást akozó hibák a naplóba is be­kerülnek, tudniillik így de­rül arra fény, hogy melyik berendezésnél milyen zava­rok megszüntetésével lehet még folyamatosabbá tenni a termelést. íme a DH a gyakorlatban! Követjük a cigarettát, a csomagolóba érkezünk. Az it­teni gépeket is asszonyok áll­ják körül, az egyik kezelőt Nagysolymosi Bélánénak hív­ják. — A nagyanyám kezdett itt, valamikor a harmincas években — magyarázza a pi­ros fejkendős asszony. — Az­tán idekerültek a szüleim, őket követtem én és a férjem ugyancsak itt talált magának munkát. Sándor András megjegyzi, hogy gyakoriak a gyárban a munkás dinasztiák. Hogy mi­ért;? Az elmondottakon túl talán azért, mert a gyárnak saját bölcsődéje, óvodája, sőt üdülője is van. S persze a ke­reset se rossz, Nagysolymosi Béláné például, a dohányipa­ri szakközépiskoláért járó 200 forintos pótlékkal eevütt ha­vi 3200—3300 forintot visz haza. A _______ Még egy emelettel feljebb ballagunk, megnézzük a fil­tergyártást. Ez is házi speci­alitás: Kocsis József vezeté­sével a gyár munkásai kísér­letezték ki a legjobb mód­szert. A régi, a cigaretta ké­szítésből kikopott berendezé­sek most a filtert ontják ma­gukból. És nem is akármi­lyet, mert a viszkózaműszál- ból gyártott füstszűrő meg­közelíti az acetát filter minő­ségét, a különbség csak any- nyi, hogy az acetát drága, a viszkóz pedig olcsó. — Ezért keresik az egri Fecskét — zárja le a füst­szűrőkről szóló kiselőadását Sándor András. Már csak a szivarkészítő részleg maradt hátra. Ebből a füstölnivalóból mindössze 31 milliót gyártanak évente, azt is szinte teljesen hagyomá­nyos körülmények között, nagyrészt kézzel. Mondják is a munkások: — Ezt már csak a kegyelet tartja életben. Kijövünk az épületből, megállók az utolsó DH-tábla előtt. A füstölésre szánt mil­liók már az első negyedévben jóval túllépték az egymilli- árdot. Braun Ágoston Holnapunk hordozói A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Közpon­ti Bizottsága 1978. március 17—i ülésén többek között megtárgyalta a KISZ-nek a szakmunkástanulók kö­rében végzett munkája ta­pasztalatait, és határozatot hozott a feladatokról. Ha­zánk kétszázihaívanöt szak­munkásképző iskolájában több mint százhatvanezer fiatal készül arra. hogy az ipar és a mezőgazdaság számos ágazatában képzett szakmunkásként állj on , a termelésbe. Korosztályúk­ban a magyar ifjúság leg­nagyobb rétegét képvise­lik. Társadalmunk számá­ra egyáltalán nem közöm­bös, hogy milyen indítás­sal. milyen útravalóval, milyen tudással és szak­ismerettel felvértezve hagy­ják el az intézményeket. Tudomásunk szerint a KISZ KB elsőízben tűzte napirendre és tárgyalta meg ily sokrétűen a szakmun­kásképzés és a szakmunkás- tanuló fiatalok helyzetéi. Miért most került sor erre az elemző vizsgálatra? — tettük fel a kérdést Kecs- már Ilonának, a KISZ KB osztályvezetőjének. — Társadalmunk átréteg- ződése, munkásosztályunk utánpótlásának nevelése, munkaerő-helyzetünk indo­kolttá teszi, hogy az elkö­vetkező években jobban fog­lalkozzunk ezzel a réteggel. Szakmunkásképzésünk erő­teljesen fejlődik. Az utóbbi tíz esztendőben társadalmi­gazdasági helyzetünk fejlő­dése nyomán javult szak­munkásképző iskoláink hely­zete. Arra is lehetőségünk volt, hogy a KISZ sajátos szemszögéből vizsgálhattuk tanulóifjúságunk helyzetét, s ezen belül a szakmunkásta­nulók rétegére jellemző dif­ferenciáló tényezőket is ele­mezhettük. — Miben történt előbbre- lépés, milyen eredmények­ről lehet számot adni? — Végzős nyolcadikosaink fele szakmunkásképző isko- * Iákban folytatja tanulmá­nyait, kétharmadrészük fi­zikai dolgozók gyereke. Kép­zésük 1969 óta középfokú oktatási rendszerünk szerves részévé vált, és ez jelentős eredmény. Az 1972-es párt­határozat pedig gyorsította is ezt a folyamatot, és az 1975/76-os tanévtől kezdve már megvalósult az egysé­ges szakmunkásképzés. — A legfontosabb oktatás- politikai kérdésekben tehát egészséges erjedés tapasz­talható. De, bizonyára jjon- dok, problémák is mutat­koztak? — Ma még korántsem ki­elégítő a képzés, a nevelés tárgyi, technikai színvonala. Még mindig kevés a kor­szerű, jól felszerelt tanmű­hely. Az üzemekben például a tangépek csaknem ötven százaléka húsz évnél idő­sebb. A szakmát tanulók­nak több mint hetven száza­léka bejáró, ingázó fiatal, és a kollégiumi helyek szá­ma alig harmincezer „Örök­zöld” probléma a beiskolá­zottak felkészültségi foka és feltűnően kevés a leányta­nuló. — A szakmunkástanulók­nak, vagyis a munkásosz­tály utánpótlásának a neve­léséből a KISZ eddig is je­lentős részt vállalt. Most, á KB-ülés után milyen to­vábbi sürgős és fontos ten­nivalók fogalmazódtak meg? — A szakmunkástanulók fele tagja ifjúsági szövetsé­günknek és a tagok csak­nem kilencven százaléka az iskolai KlSZ-szervezetek tagja. Világos, hogy elsősor­ban az iskola falai között kell mozgalmi munkánkat fejleszteni, sokrétűbbé, gaz­dagabbá tenni. Legfontosabb feladatunk arra ösztönzi a KISZ-tagokat, hogy alapkö­telességeiket teljesítsék. Te­hát növeljék tanulmányi és szakmai munkájuk színvo­nalát, ifjúkommunistához méltóan illeszkedjenek be az iskolai és munkahelyi kö­zösségeikbe. De fejleszteni kívánjuk a nyári szakmai építőtáboraink rendszerét is, elsősorban a népgazdaság számára fontos területeken a kiemelt nagyberuházásokon. Ugyancsak tovább kívánjuk fejleszteni a Szakma Kiváló Tanulója versenyeket. Emel­nünk kell pályaválasztási propagandánk színvonalát. Egyre több, képzettebb pro­pagandistára lesz szüksé­günk az iskolai KlSZ-szer- vezetekben is. — A szakmunkástanuló­nak, mint diáknak és mun­kásnak kötelességei mellett jogai és érdekei is vannak. Ilyen esetben milyen úton- módon tud a KISZ közvetve vagy közvetlenül tenni a szakmunkástanulóért? — A KISZ KB ülése az elemzések és a határozatok mellett javaslatokat és aján­lásokat is elfogadott. Ezek egy része éppen a szakmun­kástanulók érdekvédelmét szolgálja. Tudjuk például, hogy ezek a fiatalok már kezdettől fogva szakszerve­zeti tagok, és a felnőtt dol­gozókkal azonos jogaik van­nak. Kezdeményezzük a SZOT-nál, hogy a sajátossá­gokat figyelembe véve ha­tározzák meg az iskolai és munkahelyi tanuló szakszer­vezeti bizalmiak feladat- és jogkörét. Szorgalmazzuk, hogy a szakmunkástanulókat még inkább vonják be a munkahelyi, közéleti tevé­kenységbe, hogy minél előbb „tanulják”, értsék, becsüljék az üzemi demokráciát. Vé­gül, de nem utolsósorban azt hiszem, az is idetarto­zik: kérjük az Oktatási Mi­nisztériumot, hogy a peda­gógusképző intézmények hallgatói számára tegyék le­hetővé a szakmunkástanuló intézetekben folyó oktató­nevelő munka sajátosságai­nak megismerését. Talán ez­zel is növelhető az ottani nehéz nevelői munka hitele, színvonala, megbecsülése. S van még egy „ajánlás”, ami rendhagyó ugyan, de szót érdemel1: a munkahelyi szo­cialista brigádok, ifjúsági kollektívák, sőt még a „mes­terek” is álljanak a tanulók mellé, segítsék őket apró­nak tűnő, ügyes-bajos dol­gaik megoldásában is. V. L. Magyar—bolgár barátsági nap Mezőtúron A béke és barátsági hónap alkalmából tegnap magyar— bolgár barátsági napot ren­deztek a várossá nyilvánítá­sának 600. évfordulóját ün­neplő Mezőtúron. Az ünnepi eseménysorozatra érkezett Ivan Popovkint. a Bolgár Kulturális Központ igazgató- helyettesét a délelőtti órák­ban az áfész székházában fogadták a városi pártbizott­ság, a tanács, a Hazafias Népfront vezetői, a művelő­dési központ és a helyi üze­mek képviselői. Rövid bará­ti beszélgetés után átkísér­ték a vendéget a szövetke­zeti áruházba, ahol fél li­kőr megnyitotta a bolgár né­pi iparművészeti kiállítást és vásárt, amelynek már az el*- ső órákban igen nagy sike­re volt. Később a KONTAK- TA mezőtúri gyárát kereste fel Ivan Popovkin, ahol Sza­bó Béla igazgató mutatta be az üzemet. Délután öt órakor a vá­rosi tanács éípületében, a bolgár—magyar történelmi kapcsolatokat bemutató ki­állítás megnyitására érkező vendégeket Papp János, a városi tanács elnöke köszön­tötte, majd átadta a szót a Bolgár Kulturális Központ képviselőjének. Ivan Popov­kin népeink történetének közös vonásairól, történelmi kapcsolatainkról beszélt, a nehéz múltról, és megválto­zott, küzdelmes jelenükről, a bolgár nép békés alkotó munkájáról, reneszánszát élő népművészetéről. Megnyílt a bolgár népi iparművészeti kiállítás

Next

/
Thumbnails
Contents