Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-09 / 83. szám

1978. április 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T Két gomb a szem Sikeres bábkiállítás A múlt héten Szolno­kon rendezett országos pedagógus bábfesztivál alkalmával bábkiállítás nyílt a Ságvári Endre megyei Művelődési Köz­pontban, mintegy a fesz­tivál mellékleteként. Az elrendezésében meglehetősen szerény és zsúfolt kiállítás még né­hány napig — április 12- ig — látható. Hangsú­lyozzuk: érdemes, sőt fontos megnézni ezt a kamara bábutárlatot, mert ötleteket adhat, se­gíthet az óvodai, iskolai, otthoni bábjátszásban, bábkészítésben. Esztéti­kai élményt adó figura mindenből készíthető — erről győzi meg a láto­gatót a kiállítás. Köcsög­ből, pingpong-labdából, zokniból, fakanálból, pa­pírból, flakonból, kupak­ból, dugóból, mindenfé­le műanyag, szövet, pa­pírhulladékból. Csak képzelőerő kell hozzá, s némi ügyesség az elké­szítéshez. A kiállításon látható bábok a képzele­tet indítják meg, s unos- untalan csodálkozunk: „Hát csak ennyi? Egy vonás a száj, két gomb a szem, sárga pamut a hajfonat. Micsoda szép királylány!" A bábok legtöbbje szolnoki, Szolnok megyei óvónők munkája. Ez a tény arra is utal, hogy óvodáinkban színvonala­san kihasználják a báb­játékban rejlő nevelési lehetőségeket. Erre gon­dolva: nemcsak pedagó­gusoknak ajánljuk ezt a kiállítást, hanem a szü­lőknek is. Sz. J. A kenderesi Mezőgazda- sági Szakmunkásképző In­tézet korszerű tanműhelyé­ben hetente három napon gyakorolhatják leendő szakmájukat a diákok. A 145 mezőgazdasági gépész szakmunkástanuló az isko­la elvégzése után a megye termelőszövetkezeteinek, gazdaságainak műhelyei­ben dolgozik majd. Az Országos Kardiológiai Intézet új székházában négy szívsebészeti műtő áll az orvosok rendelkezésére. A gyógyító munkát a legkorszerűbb elektronikus berendezések sokasága segiti. Képünkön: Műtét, az I. sz. műtőben „IDESEREGUK, AMI TOVATŰNT...” Zeppelinen szállni József Etelka emlékei József Attiláról Két nap múlva lenne hetvenhárom éves. Még a felét sem élte meg... A feltételes mód hideg, szomorú valósága megindítja az emlékezést. „Idesereglik ami tovatűnt”, Jó­zsef Attilára, századunk költőóriására, az együtt töltött évek­re emlékezik a testvér, dr. Makai Ödönné, József Etelka. — A két kisgyerek, Atti­la és Etus, elszakadva a mamától, két évet Öcsödön, nevelőszülőknél töltött. Hogy él emlékeiben ez az idő? — Olyan pont volt ez az életünkben ami nem min­dennapi; egyik napról a másikra elkerültünk ott­honról. Engem első osztály­ba írattak, hatéves voltam. Attila két évvel fiatalabb, óvodáskorú volt. Én mint egy kis öreg, tudomásul vet­tem, hogy elvisznek ben­nünket két évre a mamától. Öt Öcsödön tulajdonképpen mindenki kedvelte. Szeret­ték, mert szép, okos kis­gyerek volt. Persze a ru­hánk már messziről elárul­ta, hogy a menhelyről he­lyeztek ki bennünket. • — Mit szeretett játszani? — Nem emlékszem, hogy Attilának játszótársai let­tek volna. Legszívesebben a kutyával játszott. Volt egy Bizsu nevű nagy, lompos kutya, amelyik imádta At­tilát. Attila ráült, lovagolt rajta, nem félt tőle. Mu­tatta nekem „nézd, hogy szeret engem a Bizsu”, s belenyomta a szájába az ök­lét. Én hűledeztem. Persze a kutyus nem bántotta, sőt úgy szerette Attilát, hogy mikor iskolás lett. akkor el­ment utána, s várta amíg ki nem jött. Délutánonként disznót őriztünk. Láttuk egyszer a Zeppelint, amint átrepült fölöttünk. Arról áb­rándoztunk, amint átrepült fölöttünk. Arról ábrándoz­tunk, most ha ez Ieszállna, akkor mamának vinnénk egy disznót. Hogy örülne a mama és milyen jó volna! A mamáról mint egy mese­beli királykisasszonyról áb­rándoztunk, akivel a végén majd minden jó lesz. Haza­kerülünk ... — Meséit is Attilának? — Én akkor már a harma­dik elemibe jártam. Törté­nelmet is tanultam. Attilá­ról, a hunok fejedelméről. S miután a mi Attilánk ne­vét a nevelőszülők megvál­toztatták Pistára, mert ezt a nevet könnyű volt észben tartani, a hun király törté­netével vigasztaltam. Tet­szett néki. Később felnőtt korában úgy emlékezett, hogy valahol olvasta, pedfg tőlem hallotta először. — Évek múlva Franciaor­szágban is együtt voltak. — Azt hiszem akkor volt életében a legboldogabb. Kint a tengerparton a napon heverésztünk és szép ma­_ gyár dalokat énekelt. Nagyon szerette a népdalt: „Nagy- kallóban két torony van / Te­tején egy óra van ' Körül- körül arany csipke / S rá­szállott egy bús gerlice Csá­szárkorié nem vadalma / Ar- vábul lesz a jó katona / Ár- vábul lesz a jó katona i Mert nincs neki pártfogó­ja.” Akkoriban mindig ezt énekelgette. Nagyon jól érezte magát, mert barátra talált; okos embereket, meg­felelő vígaszpartnereket. Iz­galmas idők voltak. Akkor folyt a Sacco és VanzetB per és ez felbolydította a ke­délyeket. Attila szinte ma­gánkívül volt, reggelig vi­tatkoztak, mindig ő volt a „központ”, mert mindig volt mondanivalói a. — Etus néni akkor a ha­zai ízeket vitte Franciaor­szágba ... — Pestről is gyakran küld­tünk csomagot. Ö ugyan so­ha nem panaszkodott, hogy rosszul megy sora, sőt szin­te kacérkodott azzal, hogy mennyit kibír, elvisel és mindent legyőz. — Majdnem mindent. És december harmadika? — Az utolsó nap fát vá­gott. Derűs volt, szemmel- láthatólag jobb állapotban mint eddig. Még mondta is, hogy olyan vágyóik, mint Vilmos császár, ö is fátvág, meg én is. Ügy tűnt, jól érzi magát, jót tett a fizikai munka, meg a friss levegő. Délután elmentek Jolánnal sétálni. Nekem akkor három kisgyermekem volt — a leg­kisebb még karonülő. Mi­kor hazajöttek a sétából a legkisebb fiamat vetkőztet- tem, s énekeltem neki „nem félünk a farkastól”. Attila kabátban leült mellém, s azt mondta, milyen kedves volt az a film, a Három kis­malac. Majd az újságot vet­te a kezébe. Aztán hirtelen felállt, összecsapta, a azt mondta: „Járok egyet. Ne zárjátok be az ajtót!’’ És azzal kiment. Mondom Jo­lánnak, utána kellene men­ni. Hideg is, meg sötét is van már. Vettem a kendőt, hogy indulok, s akkor jött a falu bolondja: nagy baj történt! Nem szívesen em­lékszem erre... De Attila bennem van. A ked,vés, fia­talos derűje! Nagyon szere­tett minket. Emlékszem, egyszer korábban ott volt nálunk Szárszón. Állt a konyhaajtóban, s ahogy fel­néztem rá. csodálkozva mondtam „Milyen csinos vagy, Attila”. Mire ő „Hm. csak most veszed észre? ” Szárszóra utoljára nagyon rossz idegállapotban jött le. A sötét állomáson ült a föl­dön. a sárban és sírt. Szo­morú és elesett volt. Én is rögtön sírva fakadtam. „Csak ne lássanak így a gyerekek” ez volt az első mondata. Zokogva mentünk hazáig, egész úton panaszko­dott. De végig ilyen hangu­latban volt. Sírt. bedagadt a "eme. Nekem is bedagadt a szemem. Attila rámszólt „ne utánozz”. Aztán éjszaka beíött a szobámba. „Attila miért jársz mezítláb a kö­vön? ” Csak meg akartam csókolni a szemedet” — mondta. Megcsókolta, más­napra meggyógyult a sze­mem. Csodálatos volt az ide­gek játéka. :— Nehéz, de felemelő Jó­zsef Attila testvérének len­ni... — Nem tudom megfogal­mazni milyen. Sokszor kér­dezték tőlem, mit érzek ha Attila nevét olvasom, mint utcanevet. Nem meglepő ter­mészetesnek tartom. Fájdal­mas viszont, hogy mindez már utána van. Minden utá­na van, aminek ő örült vol­na. Nem annak, hogy életé­ben utcát neveznek el róla, hanem például annak, hogy megveszik a könyveit. Em­lékszem egyszer a villamos­ban hallotta, hogy egy fia­tal kislány mondta a mamá­jának „Anyu, tudod ki ez a fiatalember? Ez a József Attila, aki azt a szép verset írta”. Akkor még nem igen ismerték. Attila boldog volt, leugrott a villamosról, ro­hant haza, hogy mielőbb el­mesélhesse nekünk, megis­merték őt. — Mit szeret leginkább olvasni József Attilától? — Attól függ milyen na­pom van. Attila minden ver­sében magát adja, magát mutatja meg. Bennem is sokszor hasonló indulatok feszülnek, s akkor azokat a verseit mondogatom magam­ban akaratlanul is. Nincs ki­választott verse. Vannak persze olyanok is, amiket nem tudok elolvasni, mert annyira fájdalmasak szá­momra. Mert a szenvedést hordozzák, a szenvedéseit. Tál Gizella BUGRISOK Goldoni komédiája a Szigligeti Színházban Úgy tűnik ££ már az olasz mester, Carlo Goldoni is házi szerzője a szolnoki Szigligeti Színház­nak. A Két úr szolgáját a Karnevál-végi éjszaka követ­te, majd a Bugrisok Magyar- országi ősbemutatója. Ez utóbbit Jékely Zoltán kitű­nő fordításában vitték szín­re. Goldoni darabjainak szol­noki sikere azt bizonyítja, hogy a közönség szereti ko­médiáit. Ez az érzelmi, értel­mi kapcsolat pedig csak úgy jöhet létre, ha a színpadon olyasmi történik, ami a kö­zönséget érdekli. — MJ't mondhat nekünk, maiaknak a kétszáz évvel ez­előtt élt olasz mester? Egy­általán, miféle komédiás • volt? Kosztolányi Dezső An­tonio dal Zotto a velencei Campo di San Bartolomeon álló Goldoni szobor leírásá­val jutott el a felismerésig. „Ez a szobor több mint meg­annyi vaskos tanulmány és drámái mellé írt széljegyzet, íme egy jó megfigyelő aki huncutul összecsippentett, éles szemével mindent lát, az ostoba és piszkos csőcseléket éppúgy, mint a finomkodó és romlott nemesurakat, de nem mond ki mindent. Gunyoros- ra fodorodó. elmés ajkán lát­ni, hogy sok titkot a bögyé- ben tart. Bölcs ember. Tudja, ha a nobilékkel összetűzne, könnyen leüthetnék okos fe­jét, mely pedig oly élvezettel ül kissé kövérkés nyakán. Az­zal a bottal, mely kezében van, csak sétál. Komolyan nemigen ver meg senkit. Leg- föllebb megfenyíti azt akit le­het. Nem is bot ez. Csak affé­le sétapálca.” A szolnoki előadás Goldo­ni képe nem egyezik telje­sen a mester Campo di San Bartolomeon álló szobrával. A Tisza-parti Goldoni is hun- cut'kás, ő is érezteti, hogy még sok titok tudója, gunyo- ros is, s főleg sokkal szigo­rúbb mint arra a lagúnák vá­rosában álló szobrából követ­keztetni lehetne. A szolnoki Goldoni nemcsak elnéző, ked­ves mosolyú, szalonképes öreg úr. Sokkal többet meg­enged magának. Szembesít Ez a markánsabb Goldoni értelmezés a Csiszár Imre rendezte előadás alapvető ér­iemé. Erősíti a maradandót, az aktuálist, elveti, vagy ép- penhogy jelzi a számunkra kevésbé fontosat. Értő és si­keres változtatások árnyalják az egyes figurákat is. Jogos­nak véljük ezt is, hiszen a XVIII. és a XX. században jelentkező teljesen azonos magatartásformának — érte­lemszerűen más a hordozója akkor és most. De a mai né­zőhöz könnyebben eljut a vi­selkedés-mechanizmus hatá­sa ha a színpadi figurák úgy­mond kortársi közeibe kerül­nek. Csiszár érdeme, hogy Goldoni XVIII. századbéli emberei ennyire mához szóló­ak — egy nem is túl frappáns történetecske keretein belül. A rendezésről szólva meg kell még jegyeznünk; nagy­szerű ötlet volt az árnyképek zenés megjelenítése, de igen nehézkes a keretjáték. Nem elsősorban a rendező elgon­dolását kifogásoljuk, hiszen a nehézkességet főleg a kivite­lezés technikai elégtelensége okozza. A cselekmény szín­terét körbevevő végtelen fu-r tószalag, — bolygónk öve? — körülményesen mozduló me­chanizmus. Legalább ennyire verítékező az akrobatika, az emberi bohócságokat kifejez­ni szolgáló, vissza-visszatérő maszkok, a sok mozgásos já­ték is. Nem válhatott mind­ez — sajnos — a játék gon­dolati részévé, pedig célját tekintve szervesen az. A szereplők közül Papp Zoltán érezte meg legjobban azt a szálat, amely Goldonit és a mai embert összeköti. Cancianoja hallgatagon is szí­nészi remeklés. Meghunyász- kodásának végső forrása ál­bölcsessége, intellektuális, önmagával is korrupt alkat. Polgár Géza nagyhangú, fel- fuvalkodott Lunardojában érezzük az egyetlen tűszúrás­ra „leengedő” luftballon-em- bert. aki ordítozásával saját szürkeségét, gyengeségét igyekszik palástolni. Olykor hang- és fülousztítóan hangos ez a Lunardo, — kimeríti a színészt. Lázár Kati Marga- ritája nemcsak nyelves, zsém­bes feleség, de sejteti a ke­vésbé hangos, ám tettreké- szebb férj hiányát is, miköz­ben titkoltan irígye a fiatal­ságnak, önmagának óhajtva minden földi jókat. Falvay Klári Marina szere­pében hiteles és érdemleges, amennyiben butácska és be­folyásolható. Tímár Éva Fe- liceája csak a „szelídítő” je­lenetben talált magára, de akkor igazából. Újlaki Dénes velencei kereskedője jó figu­ra, de olykor „kilépett’ eb­ből az előadásból, s inkább volt papramorgós kungazda, mint velencei kalmár. Ivánka Csaba gróf Riccar- do világfisága alatt maradt, Hollósi Frigyes régebbi figu­ráinak egyikét játssza el Maurizioként, Galkó Balázs nem is tűnhet ki, Szabados Zsuzsa még halványabb. Figyelemre méltó Mártha István kísérő zenéje, jól erő­síti a rendező szándékát, de a hangerő miatt olykor már nem „sokkol”, hanem zavar, — ez is technikai kérdés, ahogy Szlávik István díszle­tének kivitelezési gyengesége. Tiszai Lajos program költészet ünnepnapjaira „Ady-lapok” Jászberényben Törökszentmiklóson ápri­lis 10-én fél hat órai kezdet­tel a művelődési központ „Üj Tükör” klubja tart köl­tészet napi ünnepséget, ame­lyen Fekete Sándor iroda­lomtörténész tart előadást, „Perben Petőfiért” címmel. Karcagon április 14-én 18 órától a Déryné Művelődési Központ színháztermében Keres Emil Kossuth-díjas Érdemes-művész vendégsze­repei versekből szerkesztett műsorral. A megyeszékhelyen ápri­lis 17-én két rendezvényt bonyolítanak le. Délelőtt í) órakor a Komarov terem­ben gyermekek számára ren­deznek Kormos István em­lékműsort. A műsorban, amelyet Nagy Gáspár, a Mó­ra Kiadó munkatársa szer­kesztett, a Szigligeti Színház művészei és Vitay Ildikó gi­táros-énekes működnek köz­re. Ugyancsak a Komarov terem lesz a helyszíne 17 órától a „Szép versek ’78” című műsornak, amelyet az idei Szép versek című kö­tetben megjelent lírai alko­tásokból Bata Imre iroda­lomtörténész szerkesztett. A műsorban elhangzó ver­seket a Szigligeti Színház művészei tolmácsolják. A jászberényi könyvtár­ban megtekinthető kisgrafi- kai kiállítást tavaly novem­berben mutatták be először a Fészek művészklubban. A tárlatot a hazai ex libris gyűjtők szervezetének, a Kisgrafika Barátok Körének művésztagjai rendezték. A bemutatott legszebb rézkar­cokat, fa- és linóleummetsze­teket azóta a Képcsarnok Vállalat külön mappában is megjelentette. A Költészet Napja alkal­mával megtekinthető kiállí­táson legjobb grafikusművé­szeink emléklapjait, illuszt­rációit láthatjuk. Az emlék­lapok köréből Stettner Béla és König Róbert fa­metszetei, Farkas József és Fery Antal portré ex libri­sei, Vén Zoltán rézkarcai elevenítik fel a legváltoza­tosabb módon Ady Endre emlékét. Az illusztrációk kö­zött különös élményt nyúj­tanak egy Ady vers több művész által is megfogalma­zott képi megjelenítései. A néző például Ágotha Margit és Józsa János a Párizsban járt alz Ősz című, Bangha Ferenc és Józsa János A fe­kete zongora című versek­hez készített illusztrációit hasonlíthatja össze, értel­mezheti. A kisgrafikai tár­lat kiemelkedő élményeit je­lentik még Csohány Kálmán, Rádóczy Gyarmathy Gábor, Tassy Béla rézkarcai és Reich Károly rajzai. A. A.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents