Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-09 / 83. szám
1978. április 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ÖTEN A KITÜNTETETTEK KÖZÜL Kincsünk, gondunk a Holt-Tisza JÖ&lIRSSllÉ*» syor Április 4-re, felszabadulásunk 33. évfordulójának tiszteletére, jó munkájuk elismeréseként többen kaptak kitüntetést. Közülük a Munka Érdemrend arany fokozatát Vasadi János, a Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat igazgatója és Franek Pál, a Víz- és Csatornaművek Vállalat gépkezelője vehette át. A kitüntetés ezüst fokozatával R. Tóth Istvánnét, a Szolnok megyei Sütőipari Vállalat karcagi üzemének szakmunkását tüntették ki. A bronz fokozatban Bazsó Miklós- né, a jászboldogházi Községi Tanács elnöke és Molnár Istvánné megyei tanácstag, a kengyeli általános iskola igazgató helyettese részesült. A következő sorokban ők öten beszélnek hivatásukról, munkájukról. Egy évvel ezelőtt ugyanezzel a címmel foglalkoztunk Szolnok legkedveltebb kirándulóhelyével. Cikkünk mondandója az volt, hogy kulturáltabbá, s a lakosság számára jobban hozzáférhetővé kellene tenni, hatékonyabban védeni ezt a szerencsepatkó alakú hajdani folyószakaszt, hogy ózondús környezetével sokezer embernek nyújtson felüdülést Mi történt azóta? A válasz egyszerű: nem sok. Legalábbis a város lakosságának közös érdekében nem sok. Az egyéni érdek érvényesítésének viszont számtalan újabb jele van. Meg kellene fordítani ezt a folyamatot. A Holt-Tisza szajoli partszakaszán például kilométereket gyalogolhat az ember, míg talál egy beépítetlen telket, ahol elérheti a vizet. Néhány éve még közös tulajdonban lévő, tsz-terület volt ez. Nem gondolt senki arra, hogy néhány lejáróval szabaddá tegye a vízpartot azok számára, akik nem telektulajdonosok. Persze, a teleksor kezdetén elérhető a part. Végigmenni rajt viszont gyalog is körülményes. A vízparttól számított hatméteres sáv közterület, néhányan mégis szemrebbenés nélkül a kertükhöz csatolták. Tulajdon- szerzésüket betonalapú kerítéssel adták ország-világ tudtára. A partszakaszon tehát közúti járművekkel közlekedni lehetetlen. Előbb- utóbb pedig szükség lesz rá, mivel sekély mélységű, iszaposodó ott a Holt-Tisza. A távlatokat tekintve a meder rendezése elkerülhetetlen. A telektulajdonosok egy részét ez nem izgatja. Lehet, hogy azt gondolják: a használati jog szerint tulajdonukba száll az általuk bekerített rész, s ha annak idején szükség lesz rá a meder rendezésekor, majd kisajátítják. Nemcsak a szajoli ÁFOR- telep mellett, hanem azzal szemben a Holt-Tisza patkójának belső peremén is újonnan osztott telkek százai sorakoznak. Hivatalosan nem üdülőtelep ez, hanem hobby-telkek sora. Harminc négyzetméteres szerszámkamrák építhetők rájuk. Az itteni épületek viszont ugyanolyan rangosak, mint az üdülőtelepiek. Mivel nagyon sok ember talál itt felüdülést és hasznos (a köz szempontjából is hasznos) elfoglaltságot, ezen a szakaszon is felvetődik a villanyvezeték és az út kiépítése. Most a folyóparti úton nem kell félni attól, hogy kutyát üt az ember. Még a bernáthegyiek is elbújhatnak a közlekedést lassító, szinte lehetetlenné tevő kátyúkban. A hivatalosan is üdülőtelepnek nyilvánított részen sem jobbak az utak. Köny- nyú lenne követelni: építsen a tanács! Bizonyára építene is, ha vastagabb lenne a pénztárcája. Nincs más út (legalábbis egyelőre) a telektulajdonosok anyagi áldozatvállalásával kellene szilárd burkolatú utakat építeni. S kellene más is. Mindenekelőtt üdülőtelephez méltó rend és tisztaság. Most néhány utcasarkon emeletnyi szeméthegyek magasodnak. Elhordásuk, és egyáltalán a szeméttárolás ilyen helyen nem lehet pénz kérdése. A kulturált környezet kialakítására szép példák vannak a szomszédban, — példaként említjük csupán Tőserdőt. Az üdülőtelepet a nyolcvanas évek elején bővítik, újabb területet parcelláznak. Akkor majd az úthálózat is jobb lesz, — remélhetően. Persze nem kellene addig várni sem a szeméttárolás megoldásával, sem mással. Főleg azokkal az intézkedésekkel nem, melyekkel meg lehet fékezni a vízpartot kisajátítókat, a vízfelszínt korhadt deszkákból összetákolt stégekkel csúfítókat, az üdülőtelep út- patkáit vasoszlopokkal elzárókat. egyszóval azokat, akik egyéni érdeküket mindenáron érvényesítik. o-------------A velük szemben való erélyes fellépés mellett az új üdülőtelepi rész kialakításánál hasznosítani kellene a már meglévő tapasztalatokat. így például azt. hogyan lehet kisebb zsúfoltsággal több ember számára kikapcsolódást biztosítani. Ez pedig előre felveti a vállalatok, intézmények telekhez való juttatását, mert jelenlétük a mostani üdülőtelepen csupán szimbolikus. Simon Béla Éjszaka szárát dolgozni Gyakran megtörténik, hogy éjszaka egy-két óra körül „már” benn ül az irodájában. Kitárja az ablakokat, megissza az éjjeliőr főzte kávét és hozzálát a munkához. Reggel hat óra körül hazamegy, lezuhanyozik, átöltözik és újra kezdi a munkát. Vasadi János, a Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat igazgatója évék hosz- szú során át hozzászokott ehhez a tempóhoz. — Nem is gondolja, hogy milyen jó érzés éjszaka dolgozni. Nappal sok ember, sokfélé problémával! keres fel, vagy ide-oda kell menni. A nappal nem elég ahhoz, hogy a munkámat jól ellássam. Harminc évvel ezelőtt kapta meg munkakönyvét. Gazdasági akadémiát végzett. a Hortobágyra került. A leghosszabb címe — irodai kisegítő napszámos — és a legkisebb fizetése — napi 13,40 forint — neki volt. Két év múlva 1950-ben Szolnokon, a Gépállomások megyei Igazgatóságán helyezkedett el. Utána a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztálya, a Vízépítő Vállalat, majd a Vízügyi Igazgatóság következett... Nyolc esztendeje, 1970-ben kapta a megbízást: vezesse a Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatot. — Eleinte nehéz diónak tűnt az igazgatóság, de egykét hónap után már olyan volt, mintha mindig itt dolgoztam volna. Szolnok megyén kívül hozzánk tartozik Szabolcs, Hajdú, Békés és Vasadi János Csongrád megye is. Termelési értékünk megalakulásunk óta öt és félszeresére nőtt, míg a létszámunk két és félszeresére szaporodott. Kiváló munkásgárda dolgozik nálunk. Örömmel beszélek arról, hogy 224 téesz- szel és állami gazdasággal állunk szerződéses viszonyban — öntözővizet adunk nekik — és eddig még reklamáció nem érkezett tőlük. Szívesen említem azt is, hogy a vállalatunk hétéves fennállása alatt 344 beruházásit — egymilliárd forint értékben — valósított meg, és még nincs kötbéres dossziénk. Vagyis igyekszünk határidőre felépíteni a különböző épületeket. A fluktuáció sem magas, egy évben nem éri el a 13 százalékot. Franek Pál „Vizes” család fia A Víz- és Csatornaművek Vállalat területén nagy építkezés folyik. A hatalmas víztorony tövében, a Tisza- partján egy köralakú épületben dolgozik Franek Pál gépkezelő. — Mikor idekerültem ’54 októberében, alig voltam tizenöt esztendős. Mit is bízhattak volna rám. mint segédmunkát. A vizes szakmát még otthon szerettem meg. Nagyapám fektette le az első vízvezeték-csöveket a városban 1917-ben, és édesapám 'is „vizes” ember volt. Itt dolgozott ennél a vállalatnál. Franek Pálnak tanulnia kellett. Elvégezte a vízellátási szakiskolát, és megkapta a szakmunkás-bizonyítványt. Közben 1963-ban felvették a párttagok sorába, azóta az egyes alapszervezetben agitációs- és propagandafelelős. Ezután ’72-ben a marxista középiskolai bizonyítványt kapta kézhez. — Három műszakban dolgozunk. Az elektromos tolózárakat, kompresszorokat, hidraulikákat kezeljük. Napi 39—40 ezer köbméter vizet „veszünk ki” a Tiszából. A legnehezebb munka minden évben májustól—szeptember végéig tart, mert Edekor fogyasztanak legtöbb vizet a városban. Az üzem „szívében” dolgozik, a derítőknél. Tavaly a Barátság vonattal Kijev- ben, Leningrádban . és Moszkvában járt. Fordított óletet él Délután nem találjuk az üzemben. A sütöde vezetője útbaigazít: Tóthné bizonyára otthon alszik, mert éjszakára jön be dolgozni. R. Tóth Istvánné, a karcagi süteményes üzem szakmunkása állandóan éjszakai műszakban dolgozik. Kifliket formál, zsúrkenyeret süt. Pék a szakmája. — Hová mehettem volna dolgozni 1964-ben, itt a városban? A férjem is pék, úgy gondoltam, én is kitanulom ezt a szakmát. — Nő létére? — Elhiszem, hogy furcsának tűnik, de nagy kedvem volt hozzá. Azonnal a süteményes üzembe 'vették fel. Fordított életet élek. Mikor más ébred, én akkor fejezem be a munkát. — A család mit szól hozzá? — Megszokták. Két kislányom van. Amikor kicsik voltak, szerencsére a nagymama vigyázott rájuk, amíg én dolgoztam. — Éjszaka ... — Igen este kilencre jártam és járok most is, reggel hat-hét óra mire hazaérek. Akkor bevásárolok, főzök, mosok, takarítok. De valakinek ezt a munkát is csinálnia kell. Egy műszakban 25 ezer kiflit, zsemlét, zsúrkenyeret csinálok. Bizony van elég kapkodni valónk. Sütőipari szakmunkásvizsgát ’68-ban tett. A pártcsoportjában 1966. óta bizalmi. Az éjszakai műszakban ő az egyedüli nő, aki ráadásul pék. R. Tóth Istvánné Hót éve elnökasszony Papírhalom fölé hajol, mikor belépek. Beszámolót készít: a község tavalyi mérlegét, mivel néhány nap múlva a járásnál ad számot a tanács munkájáról. Bazsó Mik- lósné, a jászboldogházi Községi Tanács elnöke. Tizenöt esztendeje, hogy átlépte a tanácsháza küszöbét. Akkor a járlatlevél kezelői beosztást kapta. Hónapok múltán előadó lett a pénzügynél, és 1971. márciusában megbízott tanácselnöknek nevezték ki. — Elég hosszú volt az út addig amíg eljutottam a tanácselnöki beosztásba. Mikor ide kerültem, még az érettségim sem volt meg. Elhatároztam, .hogy ha tőlük, ha szakad tanulni fogok. A jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban 1967-ben kaptam meg az érettségi bizonyítványt. Ezután következett a marxista középiskola, majd az esti egyetem. Közben természetesen a szakmai tanfolyamokat — anyakönyweze- tői. államigazgatási, pénzügyi — is elvégeztem. Amióta tanácselnök, sok minden megvalósult a községben. Üj élelmiszerüzletek épültek. iparcikk- és húsboltot is kapott a község. A szolgáltatóházban fodrász, cioőiavító, tévészerelő részjeg dolgozik. Az e'nökasszony »legnagyobb tervei között szerepel: az egészségház. az öregek napközi otthonának felépítése. a vízellátás megoldása. A megyei tanács elnökének két dicsérő oklevele mellett ott sorakozik a pénzügy és a tanács kiváló dolgozója kitüntetés, a Honvédelmi Érdemérem, és most a legutolsó, a Munka Érdemrend bronz fokozata. Bazsó Miklósné A közösséghez szokott Nincs olyan ember Kengyelen, aki ne ismerné Molnár Istvánnét, a megyei tanács tagját, az általános iskola igazgató-helyettesét. Előadásokat tart a községben, családokat látogat, tanácstagi teendőit intézi, — sok munkát vállal magára. — Megszoktam a főiskolán, hogy közösségben élek. Huszonkét esztendeje, hogy Kengyelre kerültem tanítónak férjemmel együtt. Szívesen emlékszem arra az időre. A helyi KISZ-szervezetben tevékenykedtünk mind a ketten, én az iskolánk úttörő- csapatának a munkáját is segítettem. Igazi közéleti feladatot 1971-ben kaptam: egyszerre választottak meg községi és megyei tanácstagnak. A községben a 29-es választó- kerület az enyém. Különösebb problémával nem jönnek hozzám a lakók, hiszen az utca új, a lakóházak nemrég épültek és viszonylag minden megvan, ami kell. Megyei tanácstagsága alatt már sokféle feladat megoldásában segítkezett. Óvodát építettek a községben, amelynek létesítéséhez a megyei tanács egymillió forintot adott. Közreműködött abban is, hogy az orvosi rendelő telefont kapjon. Eljárt az élelmiszer ABC építésének ügyében, amelyet Molnár Istvánné azóta már meg is nyitottak. Külön fogadóórát nein tart, akinek gondja van az iskolában mindig megtalálja. Dolgozik a megyei tanács oktatási. ifjúsági, egészségügyi, szociálpolitikai bizottságában, a járási úttörőelnökségben. Megkapta a KISZ Érdemérmet. és a Kiváló úttörővezetői kitüntetést. Két éve, hogy aranygyűrűt kapott hiszen húsz éve a kengyeli iskola magyar—történelem szakos tanára. Szekeres Edit Fotó: T. F.
