Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-01 / 77. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. április 1. Bemutatjuk Köpeczi Béla akadémikust kiválósá­I tudomány gaí közűi ezúttal a történet- és irodalomtudo­mányok egyik hazai művelő­jét mutatjuk be. Köpeczi Bé­la 1921-ben, Nagyenyeden született. Ismerős helység­név: az enyedi diákok, az internátus élete, harcaik iro­dalmunkban is sűrűn eleve­nednek fel. Mégis:- Köpeczi Béla a diákok életét nem Enyeden, hanem az éppoly nagyhírű kolozsvári reformá­tus kollégiumbain élte végig, az elemitől az érettségiig. Az erdélyi kultúra jellegzetessé­gei; az eleven történelmi múlt és a soknyelvűség meg­határozóan hatottak rá. 1940- ben lett az Eötvös-kollégi- um tagja, és megkezdte ta­nulmányait a budapesti Páz­mány Péter tudományegye­tem francia—román szakán. Tanulmányait 1940-ban fe­jezte be, majd még abban az évben bölcsészdoktori Okle­velet szerzett. Disszertáció­jának témája: Bethlen Mik­lós francia emlékiratai. A magyar, francia kultúra és történelem kapcsolatát ku­tatta. Ebben nagy segítségé­re volt az 1946-ban Párizsba kapott ösztöndíj, melynek ré­vén az École Normale Supé- r.ieur-be (a francia .^ötvös- kollégiumba”) került. A Sor- bonne-on, Párizs híres egye­temén történelmet és rorna- nisztikát hallgatott, majd ott is doktorált, 1949-ben. Otta­ni, közvéleménytörténeti ve­tületű értekezésének címe: Magyar felkelések a francia közvéleményben, XIV. Lajos korában (1664—1715). Érdeklődése ily módon a Thököly- és a Rákóczi-féle szabadságharcok, valamint azok ifrancia .kapcsolatai felé fordult. I Párizsból hazatérve a könyvkiadás területén dolgo­zott. 1953 után előbb a Ki­adói Tanács elnökhelyettesé­vé, majd a Kiadói Főigazga­tóság főigazgató-helyettesé­vé, végül főigazgatójává ne­vezték ki. A magyar műve­lődéstörténet egyik legérde­kesebb korszakában állt fe­lelős poszton. 1964-től a Magyar Szoci­alista Munkáspárt Központi Bizottsága kulturális osztá­lyának vezetője lett. 1966- ban jelent meg a Rákóczi- szabadságharc és Franciaor­szág című munkája, amely­nek alapján még 1965-ben megszerezte a tudományok doktora címet. (A kandidá­tusi fokozatot addigi mun­kásságáért még a Kiadói Fő­igazgatóságon töltött évek­ben megkapta.) A könyv bő­vített változata francia nyel­ven 1971-ben jelent meg, „Franciaország és Magyaror­szág a XVIII. század ele- 'jén” címmel. 1965-ben nevezték ki egye­temi tanárrá, majd 1967 és 1970 között az Eötvös Lóránd Tudományegyetem francia tanszékét vezette. Ugyancsak 1967—1970 között az egyetem rektorhelyettese volt. A Magyar Tudományos Akadémia 1967-ben válasz­totta levelező tagjává. Szék­foglalójának címe „Eszme, történelem, irodalom” volt. (Ugyanezzel a címmel jelent meg egyik fontos, elméleti munkája 1972-ben). 1976-ban pedig az Akadémia rendes tagjainak sorába választot­ták. Ez alkalommal tartott újabb székfoglalójának cí­me: „Korunk eszmei áram­latai és a mai francia iro­dalom.” Időközben fontos akadé­miai tisztségekre is megvá­lasztották :. 1970-ben az MTA főtitkárhelyettese lett. 1972 és 1975 között az Akadémia főtitkára volt, 1975-től újra főtitkárhelyettes. Emellett igen széles körű tudományos és társadalmi tevékenységet is folytat Köpeczi Béla. A Társadalomtudományi Koor­dinációs Bizottság elnöke, a Magyar Tudomány és a He­likon Világirodalmi Figyelő című folyóiratok főszerkesz­tője, az Akadémiai Kiadó kiadói tanácsának elnöke, a Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat, a TIT elnöke, az MSZMP Központi Bizottsá­ga mellett működő kultúrpo­litikai munkaközösség tagja, a Nemzetközi összehasonlító Irodalomtörténeti Társaság alelnöke — többek között. Mint ember, hogyan győzi mindezt? Hány órából áll Köpeczi Béla egy napja? Fá­radtan mosolyogva mondja: „Inkább beosztás, mint órák kérdése. A hétvége, a szombat és a vasárnap a tu­dományos munkáé. A pén­tek az egyetemé, ahol öt órát tartok, a többi napokon az Akadémia ügyeivel foglal­kozom. A változatosság ön­magában is pihentető, és úgy érzem: az is pihenés, ha az ember örömet szerző, de ad­dig végzett munkájától elté­rő feladatokat old meg”. Amire büszke: az általa szervezett tudományos „mű­helyek” sorozata. Ilyen a mátrafiiredi nemzetközi kon­ferencia-sorozat, amelynek témája a felvilágosodás Ma­gyarországon, Közép- és Ke­let-Európábáin a XVIII. szá­zadban. De e műhelyek közé tartozik a francia és magyar történészek kollokviumainak sorozata is, amelynek ered­ményeként már napvilágot látott a francia és a magyar parasztság párhuzamos tör­ténete, de nyomdában van már a nemességről szóló ha­sonló munka is. Készülnék az értelmiség párhuzamos tör­ténetével foglalkozó konfe­rencia megrendezésére. A Rákóczi-évet tudományos ülésszakok egész sora készí­tette elő, . amelyekben Kö­peczi Bélának szintén sok ér­deme volt. 1976-ban jelent meg köny­ve, amely a Thököly-felké- lésnek az európai közvéle­ményre gyakorolt hatásáról szóló , .Magyarország a ke­reszténység ellensége” cím­mel. Kutatói módszeréről szól­va, Köpeczi Béla elmondta: a levéltárakban, könyvtárak­ban elsősorban a korabeli sajtót, pamflet-irodalmat, történeti és földrajzi íráso­kat, az úgynevezett „hétköz­napi irodalmat” keresi meg. Ezek, ha nem is olyan mara- dandóak, mint a rangos iro­dalmi alkotások, — mégis, jól tükrözik az adott kor köznapi tudatát. kömmel Eddig történeti munkás­ságról esett szó — pedig, mint akadémikus, és mint társadalmi ember is, sokat foglalkozik napjaink ideoló­giai és társadalmi problémái­val egyaránt. Antológiákat adott ki az egzisztencializ­musról, a szocialista realiz­musról, könyvet írt az „új baloldal” ideológiájáról, és a magyar kultúra 30 évéről. Kutatói hitvallásában is tük­röződik mindez: „nemcsak a múltat kutatni, bár ez kedv­telés is, de a jelent és jövőt mint tudós, és mint felelős ember, elemző módon vizs­gálni — ez kötelesség!” Szatmári Jenő István A restaurátor műhelyben Tanulni a természettől Az Eiffel-torony szerkeze­te elvileg hasonlít a maga­sabb rendű emlősök síp­csontjának felépítéséhez. A korszerű repülőgépek szárny- profilja a tókhalak formáját utánozza. Az üreges, cső alakú építmények pontosan követik a növények szárá­nak szerkezetét. Számtalan példát sorolhatnánk még fel arra; hogy a mérnökök — maguk sem sejtve — sok­szor a természet megoldá­sait másolják. A repülőgép-tervezők fi­gyelme az utóbbi években egyre inkább a rovarok fe­lé fordul, miután a madarak repülési technikájának tit­kait már meglehetősen jól ismerik. A helyből való fel­szállás, a villámgyors ma­nőverezési képesség megol­dását bizonyára a szárnyas rovaroktól fogják ellesni. Képünkön: százszoros na­gyítású rovarképek egy szov­jet iskolában. iért viselkedünk egy új társaságban más­képp — élénkebben, vagy éppen visszafo­gottabban —; mint megszo­kott ismerőseink között? Mi­ért nem sikerül egy hozzá­szólásunk, amire esetleg igen alaposan felkészültünk, ha bejön a főnök? Miért viselkedünk társas helyzetekben gyakran egé­szen másként, mint ahogy elterveztük? Egyebek mellett ilyen je­lenségekkel foglalkozik a szociálpszichológia. Életkora — mint tudomá­nyé — alig pár évtized. A jelenségkör, amit vizsgál, egyidős az emberiséggel. Tárgymeghatározása máig vitatott. A szociálpszicholó­gia — spekulatív, tudomány- előtti formájában — a szá­zadforduló körül jött létre Európában és az Egyesült Államokban azért, mert a korabeli tőkés társadalmak életében ekkor bukkantak fel olyan újszerű minőségek, amelyeket sem a filozófia, sem a történet- vagy jogtu­domány, sem a korabeli szo­ciológia nem tudott megma­gyarázni. A tömeges méretű városiasodással, az emberek városba költözésével koráb­bi típusú kapcsolatrendsze­rek lazulták fel. Üj típusú életviteli modellek jöttek létre. Ha a családban min­denki kereső — az asszonyok is! —, fenntartható-e egy „családfő” tekintélyen és hagyományon alapuló fenn- sőbbsége? Ha valaki a me­zőgazdasági munka legkeve­sebb kézműves-szintű jár­tasságából átlép a futószalag melletti munka monotóniá­jába, vajon nem változik-e meg a személyisége? Mire vezet, ha valaki a falu er­kölcseinek „figyelő szeme” elől elkerül a nagyváros sze­mélytelen erkölcsi nemtörő­dömségébe? A példák foly­tathatók. A századforduló időszakában jelenik meg tö­meges társadalmi méretek­ben a bűnözés, az alkoho­lizmus és a prostitúció. Hir­telen elkezd emelkedni a válások száma és felugranak az öngyilkossági görbék. Tö­meges a fogyasztás, tömegek a tömegtermelés átalakuló üzemi struktúráiban. És tö­megek — tüntető tömegek! — jelennek meg az európai- amerikai nagyvárosok utcá­in. Kiderül, hogy az ember tömegben másképp viselke­dik — agresszívabb?, befo- lyásolhatóbb? — mint egye­dül. Kiderül, hogy a városi élet egyúttal az emberi élet elszemélytelenedéséhez és el- szürküléséhez vezet. Hogy bonyolódnak, kibővülnek s egyúttal egyre áttekinthetet­lenebbekké válnak az egyé­ni életpályák és életlehető­ségek. Hogy az ember sok­kal több lelelőtlenséget en­gedhet meg magának egy nagyi áosi közegben, mint falun, s hogy sokkal jobban terheli a felelősség őt saját magát életvitele szervezésé­ért, mint egyáltalán valaha és bárhol. Lassan elvész a szülő és a család^ parancsainak és el­várásainak elsőbbsége a nö­vekvő utódok életében. Más, szaporodó számú csoportok lépnek az „elsődleges” he­lyébe. Munkahelyi közössé­gek, baráti társaságok, gen- gek és galerik, iskolai cso­portok. Szerepet játszik a sajtó, a rádió, a tömegkom­munikáció, a maga véle­ményvezérlő, véleményszabá­lyozó erejével. Az embernek egyszerre több társadalmi csoporthoz kell igazodnia. Ilyen s más indítékok ve­zettek a szociálpszichológia a társas kapcsolatokat, s az azokat szabályozó normákat vizsgáló tudomány önálló­sulásához. 1920-ban Moede — sajá­tos módon azt vizsgálja, mi­kor bír el az ember több áramütést. Egyedül, vagy versengő helyzetben. Kísér­letileg bizonyítjía a szociális serkentés tényét: társas-ri­valizáló helyzetben nő az egyéni teljesítmény. 1924-ben jelenik meg Allport szociál­pszichológiája, felvetve az „előzetes emberi beállítódás” az attitűd problémáját. Ki­derítik: minden viselkedé­sünkben Valami maradandó mag rejlik. Ö harmincas évek dere­kán Mayo vizsgálatai az Eegyesült Államok­ban meggyőzően bizo­nyítják, hogy az üzem nem egyszerűen egy termelési szervezet, hanem egy szociá­lis intézmény, ahol a figye­lem és törődés „juttatásai­nak „gyakorta akkora sze­repe van, mint az anyagi ösztönzésnek. Elindul az „emberi viszonyok” kutatá sa. Fény vetül minden em­beri szervezet formális (hi­vatali) és informális — rej­tett-emberi — kapcsolatainak kettősségére. S hogy az utób­bi gyakran „keresztbemetszi” és befolyásolja az előzőt. Moreno — ugyancsak har­mincas évek — a társas­érintkezés gyakoriságát és a szimpátia-ellenszenv meg­nyilatkozásokat számszerűsít­ve mérni kezdi az emberi kapcsolatokat. Megszületik a szociometria. Lewin kísérle­tei a kiscsoportok vezérlési stílusát és teljesítményét vizsgálják. Kideríti, hogy a parancsuralmi, a demokrati­kus és a „laissez faire” ve­zetési modell más és más csoportteljesítményre vezet. Az eredmény, a demokrati­kus kooperáció fölénye. Napjainkban a szociál­pszichológia részben kísérleti és matematikai egzaktságra törekvő tudománnyá vált, részben behatolt a társadal­mi gyakorlatba. Ipar, neve­lésügy, üzemszervezés, köz­véleménykutatás, művelődés- politika, egészségügy —egyik sem nélkülözheti eredmé­nyeit és módszereit. A szoci­álpszichológia — több mint tíz éve a szocialista orszá­gokban is — intézmények­ben szerveződve, a szocioló­giával és az egyéni lélektan­nal karöltve, az emberi vi­selkedés kutatásának komp­lex eszköze. A szociálpszichológia tu­dománya manapság alapve­tően három problémakör kö­rül szerveződik. Vizsgálja az interakciót és a kommunikációt. Az inter­akció: két személy egymás felé irányuló aktivitása. Ben­ne olyan kölcsönhatás van jelen, amely fokozott én­ismerethez, ön-tükrözéshez vezet. A másik emberben kép alakul ki rólam, s ezt észlelve észlelem saját ma­gamat, E folyamat: a szo­cializáció. A belenöveked,és a társadalmi elvárások és szokások rendszerébe. A kommunikáció: a közlés — két- vagy egyirányú —rend­szere. Ráadásul: a közlés tartalmát gesztusóknak, mi­mikának, hangsúlyoknak — a tartalmat értelmező, meg­erősítő, vagy gyengítő! — sora hálózza be. A szociálpszichológia vizs­gálja a csoportalakzatokat. Mi biztosítja bármely tár­sadalmi csoport állandósá­gát és összetartását? Milyen feltételeknek kell eleget ten­nie a csoport vezetésének, és a hatékony, dinamikus cso­portegyüttműködésnek? Mé- rei Ferenc magyar szociál­pszichológus dolgozta ki az ..együttes élmény” problémá­ját: a csoporthelyzetben szer­zett élmények történeti ál­landóságának, maradandósá- gának körülményeire rámu­tatva. Végül a szociálpszicholó­gia foglalkozik úgynevezett makrastrukturális jelensé­gekkel. A társadalmi osztá­lyok. rétegek. nagycsopor­tok. szervezetek speciális, csak rájuk jellemző érzékelé­si és eligazodási mintáival. Milyen a közvélemény? Mitől függ a társadalmi élet­mód, ízlés, szokás, előítélet­rendszerek alakulása? Mi befolyásolja a divatot — és a könyvolvasást? Mire ké­pes a tömegkommunikáció? O ogy mire? Elég egy szélsőséges példára hi­vatkozni. „Amerika pánikban”. Tv-film a közelmúltból. Marslakók tá­madják meg a Földet. A film — a fikciót rádiójáték­ban mint pánikhelyzetet fel­dolgozva — mutatta be. A példa sejteti, hogy az „in­formáció” esetenként nem kívánt következményekre vezet.. P. Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents