Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-25 / 96. szám

Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXIX. évf. 96. szám, 1978. április 25., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Újabb lépésekkel H árom esztendő telt el az MSZMP XI. kongresszusa óta. E három év tapasztalatait elemezte április 19—20-i ülésén a párt Központi Bizottsága, amikor számba vette és értékelte a kongresszusi határozatok végre­hajtásának eredményeit. A több hónapos előkészítő tevé­kenység során — amelynek keretében felelősséggel véle­ményt nyilvánítottak a párt megyei vezető testületéi is — a vizsgálódás a munka valamennyi fő területére kiterjedt. A Központi Bizottság vasárnap teljes terjedelmében nyil­vánosságra hozott határozata e tapasztalatok alapján jelöli meg a párt következő kongresszusáig terjedő időszakra a további munka fő-irányát, tennivalóit. A tényeket elemezve a Központi Bizottság arra a követ­keztetésre jutott, hogy a XI. kongresszus határozatai kiáll­ták az élet, a gyakorlat próbáját, s teljes mértékben helyes­nek bizonyultak. Ez annál inkább figyelemre méltó, mert szocialista építőmunkánk belső és külső feltételei nehezebbé váltak annál, amire a kongresszus idején számítottunk. A XI. kongresszus útmutatásai, állásfoglalásai azonban a szá­munkra kedvezőtlen világgazdasági változások és az éleződő nemzetközi ideológiai harc körülményei közepette is meg­bízható iránytűnek bizonyultak. Nemzetközi tekintélyünk növekszik, belpolitikai helyzetünk szilárd, társadalmunk szo­cialista vonásai tovább erősödtek. Fokozódott a társadalom valamennyi osztályának és rétegének összefogása a közös szocialista célok megvalósítására. Népgazdaságunk alapjában véve sikerrel tér át a fejlődés intenzív szakaszára, javult a gazdasági hatékonyság, nőtt a munka termelékenysége. A kultúra, a művelődés is számottevően fejlődött, emel­kedett a műveltségi színvonal, a közgondolkodást mind erő­teljesebben hatják át a tudományos szocializmus eszméi. A kongresszusi határozatokat az elmúlt három évben sikeresen hajtottuk végre az élet minden fő területén. A végrehajtásában azonban akadtak és akadnak gyengeségek, fogyatékosságok is. Mindezt számításba véve, a KB úgy fog­lalt állást, hogy most minden területen és minden szinten a legfőbb feladat a végrehajtás további javítása. A követendő irányvonal világos, ezért a fő gondot a végrehajtás megszer­vezésére és az ehhez szükséges személyi feltételek biztosí­tására kell fordítanunk. Mégpedig úgy, hogy különösen nagy figyelmet szentelünk azoknak a teendőknek, amelyekben fokozott erőfeszítésekre lesz szükség a továbbiakban. A végrehajtás fogalmát természetesen nem szabad leszű­kítve értelmezni. A kongresszusi határozatok megvalósítása, az időszerű feladatok megoldása egyszerre és együtt igényli a megalapozott döntéseket, illetve végrehajtásuk gondos megszervezését és'ellenőrzését. Az április 19—20-i ülés hatá­rozata ezzel kapcsolatban külön hangsúlyozza a döntési rend­szer tökéletesítésének szükségességét az állami életben, mint az irányítás színvonala emelésének lényeges tényezőjét. A kongresszusi határozatok következetes megvalósítása sok fáradozást igényel a gazdasági építőmunkában, amely — jelentőségével, társadalmi súlyánál fogva — a párt tevé­kenységének középpontjában áll. E munka eredményei és fogyatékosságai a legközvetlenebbül érintik mindannyiunk sorsát. A párt vezető testületéi az utóbbi időben is rend­szeresen foglalkoztak ezzel a területtel, s a mostani hatá­rozat plasztikusan emeli ki a jelen időszak legfontosabb teendőit. Hangsúlyozottan sürgeti a gazdaságos termelési szerkezet kialakításának meggyorsítását, a termékszerkezet korszerűsítését. Ezzel összefüggésben rámutat arra is, hogy elengedhetetlen a beruházások tervszerűségének javítása, a kivitelezés meggyorsítása és költségeinek csökkentése. Célul tűzi a munkaerőhelyzet fokozatos javítását, a munkaerő jobb. ésszerűbb foglalkoztatását, a munkaidő jobb kihasználását, az itt mutatkozó fegyelmezetlenségek, lazaságok leküzdését. Az előrehaladás e feladatok megoldásában alapot teremt az életszínvonal további emeléséhez, az életkörülményei« javításához. A párthatározat elsősorban három területen irányoz elő további előrelépést. Első helyen a lakáskérdés áll, amely változatlanul legnagyobb társadalompolitikai prob­lémánk, gondunk. Előtérbe kerül a szolgáltatások fejlesz­tése, mivel az életkörümények javulásával e téren gyor­sabban nőnek az igények, mint a fogyasztás más területein. A harmadik kiemelt terület pedig a nehezebb helyzetben levők, elsősorban a többgyermekes családok és a nyugdíja­sok helyzetének javítása. Belső és külső okokból egyaránt következik, hogy fej­lődésünk jelenlegi szakaszában megnő az ideológia és a mű­velődés társadalmi szerepe, fontossága. A KB ezért e terü­letnek is megfelelő figyelmet szentelt. A további teendők közül különösen kiemelte a mai kérdések megválaszolását szolgáló elméleti tevékenység erősítését, az ideológiai neve­lőmunka és általában az ifjúság nevelésének fejlesztését, a művelődési élet elvi-politikai irányításának következetesebbé tételét. E célok elérése nagy mértékebn függ a különböző vezető tisztségek betöltőitől. A KB határozata ezért tulajdonít nagy fontosságot a kádermunka további javításának, fejlesztésé­nek. Hangsúlyozza, hogy „a szükséges stabilitás mellett biz­tosítani kell a káderek rendszeres, a változó igényeknek megfelelő cserélődését”. A gyakorlati munka követelményei és a társadalmi demokratizmus elvei egyaránt igénylik, hogy a vezetők köré folyamatosan felfrissüljön, az indokolt személycserék ne húzódjanak el, s az utánpótlás képzésére, nevelésére, előléptetésére mindenütt kellő figyelmet fordít­sanak. ovábbi fejlődésünknek változatlanul alapfetétele a T párt (vezető szerepének következetes érvényesülése. Idén hatvan esztendős pártunk egysége, ereje, tag­jainak aktivitása és fegyelme a XI. kongresszus óta tovább erősödött. Az április 19—20-j ülés határozata a tagkönyv- csere által jótékonyan befolyásolt folyamatok továbbvitelére, a cselekvési egység, a fegyelmezettség, a tömegkapcsolatok további erősítésére kötelezi a pórt szervezeteit és tagjait. Következetes, jól szervezett tevékenységgel, az eredmé­nyeket nem a szavakon, hanem a tetteken mérő irányítással, ezek a feladatok a ránk váró esztendőkben elvégezhetők, megoldhatók. A XI. kongresszus útját járva, a kongresszusi határozatokat gondosan valóra váltva újabb lépésekkel kerü­lünk közelebb a fejlett szocialista társadalomhoz. A mecseki szénbányászoknak Losonczi Pál adta át a jubileumi zászlót A Mecseki Szénmedence bányászainak tegnap adták át Pécsett az MSZMP Köz­ponti Bizottsága által — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére elért kiváló ered­mények elismerésére alapí­tott zászlót. 1977-ben, a jubileumi mun­kaverseny esztendejében, a mecseki bányászok 2,9 mil­lió tonna szenet termeltek — 111 ezer tonnával többet a tervezettnél, s a többlet nem ment a jövőt építő munka rovására. Az MSZMP Központi Bi­zottsága nevében Losonczi Pál, a Politikai Bizottság tag­ja, az Elnöki Tanács elnöke köszöntötte a Mecseki Szén­medence 15 ezer dolgozóját a kitüntetés átadása alkal­mából. Meleg szavakkal mél­tatta a mecseki bányászok áldozatos munkáját, amely­nek során — leküzdve a ter­mészetadta nehézségeket — napról napra a tervezettnél is több szenet küldenek a felszínre, Rámutatott arra, hogy a világgazdaság jelenle­gi súlyos helyzetében min­den ország mozgósítja erő­tartalékait, s ezt tesszük mi, magyarok is. Tartalékaink közül legfontosabbnak dolgo­zóink tehetségét és szorgal­mát tekintjük — hangsú­lyozta Losonczi Pál, majd üdvözölte a Mecseki Szénbá­nyák kollektívájának azt az elhatározását, hogy folytatják a nagysikerű munkaversenyt, és az idén százezer tonnával több szenet termelnek, mint amennyit az ötéves terv har­madik évérfe eredetileg elő­irányoztak. Ezután átadta Garamvölgyi József igazgató­Púja Frigyes Szófiába utazott Pujai Friigyejs külügymi­niszter tegnap elutazott Szó­fiába, ahol részt vesz a Var­sói Szerződés külügyminisz­teri bizottságának ülésén. A Ferihegyi repülőtéren Rácz Pál külügyminisztériumj ál­lamtitkár búcsúztatta. Jelen volt Vladimír Videnov, a Bolgár Népköztársaság ma­gyarországi nagykövete. nak a párt jubileumi zászla­ját és vele együtt a „Kiváló Vállalat” cím elnyeréséről szóló oklevelet. Az Elnöki Tanács elnöke a Mecseki Szénbányák öt földalatti dolgozóját kitünte- -tésben részesítette. További tizenhét személy kapott mi­niszteri kitüntetést. Az idén csaknem 570 millió forint értékben gyártanak külön­böző gépeket működtető automatikus pneumatikái elemeket az egri FinomszerelVénygyárban. Képünkön: Pneumatikus sze­lepek ellenőrzése A munka ünnepén Felvonulások, megemlékezések, majálisok megyeszerte A megyeszékhelyen már április 27-én, csütörtökön megkezdődik a május elsejei programsorozat: a szakszer­vezetek megyei tanácsán fo­gadást adnak a Szocialista Hazáért Érdemérem szolnoki kitüntetettjeinek, másnap szakszervezeti kitüntetéseket adnak át. Vasárnap délután öt órától a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola ze­nekara térzenét ad a Marx parkban. Május elsején reggel hat órától az .MHSZ és az Olaj­bányász fúvószenekar tart ze­nés ébresztőt. Tíz órakor kez­dődik az ünnepi nagygyűlés a Kossuth téren, amelyen be­szédet mond Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, közlekedés- és postaügyi miniszter. Ezt kö­vetően — 13 órától — meg­kezdődik a Tiszaligetben a majális. A sportszeretők sem maradnak program nélkül: április 30-án és május elsején rendezik meg a szakmunkás- tanulók megyei olimpiájának döntőjét. Jászberényben a Béke és Barátság parkban ünnepel a város apraja-nagyja. Az egész nap tartó majális bőviben lesz a kultúr- és sportműso­roknak. A zenés-táncos mű­sor után este 7 órakor tábor­tüzet gyújtanak. Karcagon felvonulással kezdődik a munka ünnepé­nek programja. A Múzeum parkban lesz a nagygyűlés. Az ünnepség szónoka: Mohá­csi Ottó, az MSZMP Szolnok megyei bizottságának titkára. A nagygyűlés után a ligetben — a karcagi Barátság park­ban — zenés, táncos műsor, színes program várja az ün­neplőket. A labdarúgás ked­velői megnézhetik a Szolno­ki MTE és a helyi FSE barát­ságos mérkőzését. Kisújszálláson dr. Bereczki Lajos, a megyei tanács el­nökhelyettese lesz a május elsejei nagygyűlés előadója. Délután autóverseny, városi kispályás labdarúgómérkőzés, cselgáncs-bemutató, szórakoz­tató műsor lesz a város kü­lönböző helyein. Mezőtúron 35 üzem, intéz­mény, szövetkezet, iskola vesz részt a felvonuláson. A 600. évfordulóját ünneplő vá­ros főterén, a Kossuth téren állítják fel a tribünt, ahol ünnepi beszédet Takács Jó­zsef, a Hazafias Népfront vá­rosi bizottságának titkára mond. Délután a városi liget­ben, a sportpályán és a főis­kolában szórakoztató műso­rok lesznek. A művészetked­velők megtekinthetik Morei! i Edit tűzzománc bemutatóját a kiállítási csarnokban. Törökszentmiklóson mint­egy 15 ezer felvonuló, ünnep­lő emberre számítanak. Az üzemek, vállalatok, szövetke­zetek. iskolák mellett ott lesznek a Magyar Néphadse­reg 7587. sz. alakulatának és a hazánkban ideiglenesen ál­lomásozó szovjet csapatok képviselői is. A köszöntő után tornabemutatót tart a Hunya­di úti iskola csapata. Délután a művelődési központban, a fürdő területén és a sportpá­lyán rendeznek műsorokat, sportbemutatókat. Túrkevén a szakközépisko­la fúvószenekara köszönti az ünnepet és a város lakóit. A tanácsháza előtti tribünről köszöntik a felvonulókat. A köszöntő után sport- és kul­túrműsor várja a túrkeveie- két. A strand területén — dél­után — munkás-paraszt ta­lálkozót rendeznek. Kunszentmártonban is ze­neszóra ébrednek a lakosok. Kilenc órakor kezdődik a ha­gyományos felvonulás, majd az ünnepi gyűlés. A megem­lékezés után több ezer em­bert várnak a Körös-partra, ahol szórakoztató, vidám mű­sor, különféle játékos vetél­kedők szerepelnek a prog­ramban. Martfűn már 29-én gazdag sport- és kultúrműsor, este szabadtéri tánc várja az ün­neplőket, másnap, 30-án a művelődési központban kiál­lítások, bemutatók nyílnak. Május elsején a felvonulás és a megemlékezés után kis­pályás labdarúgó és kézilab da mérkőzéseket rendeznek. Tiszafüreden a Tanácsköz­társaság parkban rendezik meg az ünnepséget. A meg­emlékezés után kitüntetése­ket adnak át a társadalmi munkában élenjáróknak. Délután majálison sportmű­soron szórakozhatnak a helyi lakosok. BUDAPESTRE ÉRKEZETT VLAGYIMIR AKSZJONOV ŰRHAJÓS A Magyar Űrkutatási Kor­mánybizottság földi erőfor­ráskutatási szakbizottságá­nak meghívására vasárnap Budapestre érkezett Vlagyi­mir Akszjonov űrhajós, a Szovjetunió Hőse. Fogadá­sára a Ferihegyi repülőté­ren megjelentek a kormány- bizottság képviselői és je­len voltak a Szovjetunió bu­dapesti nagykövetségének munkatársai is. A Szojuz—22 űrhajó fedélzeti mérnöke részt vesz a szocialista or­szágok Intenkozmosz Szer­vezete földi erőforráskuta­tási munkacsoportjának jö­vő heti plenáris ülésén. SZEKÉR GYULA MOSZKVÁBA UTAZOTT Szekér Gyula, a Miniszter- tanács elnökhelyettese teg­nap Moszkvába utazott az orenburgi gázvezeték építé­sében részt vevő országok kormányközi bizottságának ülésére. A kormány elnök- helyettesét a Ferihegyi re­pülőtéren Pozsgay Imre kul­turális miniszter és Varga Józsej. a Minisztertanács titkárságának vezetője bú­csúztatta. Jelen volt Féliksz Petrovics Bogdanov, a Szov­jetunió budapesti nagykö­vetségének követtanácsosa. SAGHY VILMOS BRNÓBAN Sághy Vilmos belkereske­delmi miniszter — Dezider Goga szlovák és Antonin Ja- kubik cseh kereskedelmi mi­niszter meghívására — rövid látogatásra Csehszlovákiába utazott. A miniszter megte­kinti a brnói nemzetközi fo­gyasztási cikk kiállítást, s vendéglátóival tárgyal a két ország beljtereskedelmi kap­csolatairól. NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI SZOLIDARITÁSI NAP Április 24-én a nemzetközi ifjúsági szolidaritási napon földünk haladó gondolkodású fiataljainak tízmilliói de­monstrációkon, megmozdu­lásokon emelik-emelték fel szavukat a szabadságukért, nemzeti függetlenségükért és felemelkedésükért küzdő né­peket támogatva. E napon a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség földünk haladó fiataljaihoz fordul: újabb akciókkal tegyenek tanúbi­zonyságot arról, hogy a szo­lidárisak Dél-Afrika népei­vel és ifjúságával, amelyek a fehér kisebbség fajüldöző apartheid rendszerei ellen harcolnak. Arra van szük­ség: tegyük hatékonnyá „A világ ifjúsága a fehér ki­sebbségi rendszerek és az apartheid ellen’’ jelszóval in­dított nemzetközi kampányt — hangoztatta Ibrahim Ha­sim, a DÍVSZ szudáni alel- nöke a szövetség budapesti székházában tegnap megtar­tott sajtókonferencián. NYÁRI EGYETEM TIZENHAT VÁROSBAN Egyetemként folytatja mun­káját ez évtől a miskolci nyári szeminárium, így jú­niustól augusztus végéig . a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak 16 városban 17 nyári egyeteme várja hall­gatóit. Idén is gazdag program résztvevői lehetnek az ér­deklődők. Elsőként az óvoda­pedagógiai nyári egyetem nyitja meg kapuit Kecske­méten június 26-án. A szo­cialista életmód és a műve­lődés a témája a miskolci előadásnak, amelyeken szó esik a szocialista brigádok szerepéről is. Ismét várja hallgatóit Gyulán, immár ti­zenhatodszor, az eszperantó egyetem, és huszonketted­szer nyílik meg a soproni környezetvédelmi egyetem. Szegeden kettő is nyílik majd: az egyik a rendszer- elmélet pedagógiai szerepé­vel, a másik művelődésel­méleti kérdésekkel foglalko­zik. Negyedszer fogadja ven­dégeit a néprajzi nyári egye­tem Zalaegerszegen. EGY MONDATBAN — Pullai Árpád közleke­dés- és postaügyi miniszter — Rudolf Schulze minisz­terelnök-helyettes, posta- és tévközlési miniszter és Otto Arndt közlekedési miniszter meghívására — tegnap hi­vatalos baráti látogatásra a Német Demokratikus Köz­társaság fővárosába, Ber­linbe utazott.

Next

/
Thumbnails
Contents