Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-12 / 61. szám

e SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1978. március 12. í ÜLPOLITIKAI ( .. .fORKEP Nem Ogaden a tét Washington már a háború utáni időszakra gondol Carter elnök az Egyesült Államok szempontjából aligha­nem súlyosnak Ítélte ■ az Afrika szarva térségében kialakuló helyzetet, különben nem küldte volna Addisz Abebába sze­mélyes megbízottját. David Aaron, a nemzetbiztonsági tanács helyettes vezetője átadta Mengisztunak Carter személyes üze­netét. A vészjósló hangvételű üzenet pedig úgy szólt, hogy „ha a hadicselekmények során az etiópjai hadsereg átlépné a Szomáliái határt, az súlyos következményekkel járna, veszé­lyeztetné a világbékét". Ezzel összefüggésben Car­ter állítólag azt is kérte Men- gisztutól, hogy ne követelje Sziad Barre távozását, mi­re Mengisztu azt felelte, hogy e kérdésben nem ő, hanem a Szomáliái nép az illetékes. Sziad Barre a na­pokban Borchgrave ameri­kai újságírónak kijelentette, hogy őt már az amerikaiak jet—Szomáliái kapcsolatok. Másrészt megdöntik Etiópia forradalmi rendszerét, s a legyőzött ország új, polgári kormánya visszahívja az amerikaiakat, akiket a for­radalmi változásokat végre­hajtó katonatisztek űztek el. Látogatás a fronton vonal megtekintése, a tisz­tekkel és katonákkal folyta­tott beszélgetés volt. A had­színtéren tett mintegy 55 ki­lométeres utazás, amely a főútvonalat 'kikerülve, útta- lan utakon közel három óra hosszat tartott, az előző nap véget ért harcoktól még szin­te forró területeken vezetett át. A falvak üszkös romjai, kilőtt páncélosok, használha­tatlanná vált lövegek, egyéb hadfelszerelési tárgyak és a részben még temetetlen hul­lák tanúskodtak róla: a harc mindkét oldalról súlyos ál­dozatokat követelt. A látot­tak azonban arról is meg­győztek bennünket, hogy az etiópiai hadsereg ma már ura a helyzetnek, s hogy a vele együtt küzdő népi_ mi­leírták. A Fehér Házat egyébként aligha izgatja, mi lesz a sze­mélyes sorsa Sziad Barrenak. Az újkori történelem éppen elegendő példával szolgál ar­ra, miként bánik el az Egye­sült Államok azokkal, akik bár amerikai érdekeket szol­gáltak, de nem váltották be a hozzájuk fűzött reménye­ket. Washington számára ez­úttal sem egyetlen személy, s még csak nem is Ogaden a tét. Gondjai nagyobbak, mint hogy a nacionalista ál­mainak rabjává és áldozatá­vá vált Szomáliái vezetők sorsával törődne. Az ameri­kai politikai és katonai stra­tégia tervezőit sokkal in­kább foglalkoztatják azok a következmények, amelyek­kel nekik is számolniuk kell, ha teljessé válik a Szomáliái invázió kudarca, csődöt mond az etiópiai forradalmi rendszer megdöntésének amerikai terve. Szomália a múlt év július 23-án hadüzenet nélküli há­borút indított Etiópia ellen azzal a cella], hogy megsze­rezze a három déli tarto­mányt (Hararghe, Sidamo és Balex) magában foglaló Oga- dent. Arra hivatkozott, hogy a szóban forgó terület ősi Szomáliái föld, amelyen több­ségében Szomáliái eredetű törzsek élnek. Az sem za­varta, hogy az Afrikai Egy­ségszervezet békéltető bi­zottsága határozottan kije­lentette: a függetlenné Válás után kialakult határok sért­hetetlenek, s nem akadt egyetlen afrikai ország sem, amely nyíltan támogatta vol­na területi követeléseit. Ilyen követeléssel ugyanis bármely ország felléphetne a szomszédjával szemben a földrészen.) Ezért is hozott az Afrikai Egységszervezet olvan határozatot, hogy a függetlenség elnyerésekor ki­alakult határok sérthetetle­nek.) Füstbe ment remények A támadás nem teljesen váratlanul, de mindenkép­pen készületlenül érte az etiópiai hadsereget. Fő erőit az eritreai szakadárok elleni harc kötötte le, ráadásul az amerikai kormány megta­gadta a korábbi szerződés­ben vállalt kötelezettségei­nek teljesítését, a forradal­mi kormány által kifizetett 40 millió dollár értékű fegy­ver és más hadianyag szál­lítását. A Szomáliái vezetők feltehetően úgy gondollak, hogy a fegyverutánpótlástól elvágott, belső nehézségekkel küzdő Etiópia könnyű pré­da lesz. Az Egyesült Államok ve­zetői minden bizonnyal úgy okoskodtak, hogy számukra csupa haszon, ha Szomália megtámadja a forradalmi változásokat végrehajtó Etió­piát. Ebből számukra csak valami ió sülhet ki. esetleg két legvet üthetnek egy csapásra. Számítani lehetett rá. hogv a Szovjetunió nem támogathat egv ilyen invá­ziót, s megromlanak a szov­A forradalmi kormány azonban nem esett kétségbe. Átcsoportosította az erőket. Eritreából a déli frontra ve­zényelte a csapatok egy ré­szét, felállította a népi mi­líciát, megkezdte kiképzését és a Szovjetuniótól kapott fegyverekkel való felszerelé­sét. A- közel hat hónapig tartó szervező munka meg­hozta gyümölcsét. A január végén, február elején indí­tott ellentámadás jelentős sikerekkel járt. Az északi fronton sikerült visszafoglal­ni a vasútvonal jelentős ré­szét, délnyugaton pedig a február elején még közvet­len veszélyben levő Harar- tól 75 kilométerre nyomták vissza a szomáliaiakat. Ezen, a délnyugati front­szakaszon tett látogatást az a százfőnyi újságíró csoport, amelynek magam is tagja voltam. Á Boeing 720-as kü­lönrepülőgép reggel hét óra­kor ind,ült Addisz Abebából és harmincperces repülőút után landolt a fővárostól 470 kilométerre, a fronttól azon­ban mindössze negyven kilo­méterre levő Diredawában. A múlt év szeptemberében — első utam alkalmával — a repülőtér szomorú lát­ványt nyújtott. A Szomáliái csapatok a repülőtér beton­jáig törtek előre. Páncélosai­kat a kifutópályától néhány méterre állították meg az etiópiaiak. Találat érte a berendezéseket és az épüle­teket. Mindennek már nyo­ma sincs. A repülőtérről autóbuszok­kal folytattuk utunkat Harar tartományi székhelyre, ahol a frontszakasz parancsnoka, Mulatu Nagash ezredes és a tartományi vezető tartottak eligazítást. Elmondták, hogy az inváziós Szomáliái csapa­tok megsemmisítettek 300 millió dollár értékű termelő­berendezést és középületet, illetve lakóházat, földönfutó­vá tettek több százezer em­bert. akik most menekülttá­borokban élnek. Megmutat­ták a Szomáliái hadseregtől zsákmányolt térképeket, majd azt a hatalmas arze­nált, amelyet az ugyancsak a Szomáliái hadseregtől zsák­mányolt, NATO-országokból és arab államokból szárma­zó fegyverekből állítottak össze. A látogatás legérdekesebb része kétségtelenül a front­licia sem a botokkal gya­korlatozó emberek csoportja többé, hanem harcokban ed­zett komoly erő, amelyre szá­mítani lehet. Egyik nyugati kollégám megkérdezte Shillavu dan­dárparancsnokot, akinek az állásaiban tartózkodtunk: — Nem fél-e a szemben levő hegyoldalban beásott Szo­máliái dandár támadásától, avagy nem kell-e tartanunk a Szomáliái légierőtől? Szomália visszavonul — Uram, a szomáliaiak aligha támadnak ezekben a napokban. A legutóbbi két hétben lezajlott harcok so­rán légierejük egyetlen egy­szer sem szállt fel, pedig nagy szüksége lett volna rá a Szomáliái csapatoknak, hogy légi támogatást kap­janak. A Szomáliái főerők tehát visszavonulóban vannak, a légierő csupán néhány gép- gel rendelkezik, a frontra dobott újabb egységek ki­képzetten fiatalokból állnak. Ezek a tények is arról tanús­kodnak, hogy a Szomáliái in­váziós tervekre kudarc,, a még etiópiai földön levő Szomáliái csapatokra ka­tasztrófa vár. Alighanem a szomáliaiak teljes vereségétől való féle­lem nyugtalanította Carter elnököt, ezért küldte meg­bízottját Addisz Abebába, s tett ajánlatot a már említett 40 millió dollár értékű fegy­ver leszállítására is. Wa­shingtonban minden jel sze­rint úgy döntöttek, hogy megpróbálják megmenteni Szomáliát a teljes összeom­lástól, ugyanakkor felveszik a kapcsolatot az etiópiai ve­zetéssel. Megkísérlik helyre­állítani a megromlott káp- csolatokat, arra számítva, hogy a háború utáni időkben e kapcsolatok még jól jö­hetnék. Segítségükkel eset­leg fékezni lehet az etiópiai pozitív változások ütemét. Ar­ról nem is beszélve, hogy Etió­pia és Szomália mindig is fontos szerepet játszott a Pentagonnak az Indiai-óceán térségével kapcsolatos ka­tonai terveiben, valamint a haladó afrikai mozgalmak megfékezésére irányuló im­perialista törekvésekben. Kanyó András Zsákmányolt Szomáliái fegyverek A Dong Ha-i villamosener- gia-állomáson az utolsó simításokat végzik egy 35 kW-os transzformátoron (Fotó: VNA -KS) Ki mit kutat? Nagyon rövid és nagyon „szakszerű” jelentés egy nürnbergi kutatóintézetből a- munkanélküliségről. Eszerint 1975-ben a világon 73 millió munkanélküli szerepelt a statisztikákban. A mostani ad,átok és a lakosságszám- növekedési arányok alapján a nürnbergi szakférfiak sze­rint 1990-ben 105 millió lesz a munkanélküliek száma a világon. Aztán egy figyel­meztetés: a probléma igazán 2000 táján éleződik ki, mert akkorra a mai négymilliárd ember helyett hatmilliárd él majd a földgolyón'. Mindig csak a világról, a földgolyó­ról van szó a jelentésben, mintha nem lenne jókora darabja földünknek, ahol egy ideje inkább munkaerő­gond van, nem munkanélkü­liség! T Többféleképpen lehet küzdeni az ifjúsági bű­nözés ellen. Valahogy azonban az az érzésem, hogy Baltimore amerikai nagyváros nem a leg­célravezetőbb módszert választotta. Kijárási il­láimat rendeltek el es­te tizenegy órától min­den tizanhat év alatti leány és fiú számára. A büntetés a tilalmat meg­szegő gyerekek szüleit sújtja: egyelőre száz dol­lár a kiszabható maxi­mum. Éppen Baltimo- reban ne tudnák, hogy minden, ami este tizen­egy után megtörténhet és elkövethető, néha ti­zenegy előtt is megeshe- tik? SALT-problémák BIZALOM KÉRDÉSE visszhang nélkül a Pravda egészoldalas Nem maradt szerkesztőségi cikke, amély a megszo­kottnál sokkal részletesebben tárgyalta a SALT-tárgyalások körüli vitákat, s kitért azokra a részlet- kérdésekre is, amelyeket a hadászati fegyverrendszerek kor­látozásáról folytatott megbeszéléssorozat felvetett. A Pravda- cikket igen részletesen ismertették az amerikai lapok s Moszkva álláspontjának e hivatalosnak tekinthető nyilvános ismertetése olyan ismert „kremlinológusokat” késztetett írásra, mint amilyen például Victor Zorza is. Az mindenesetre nem kétséges, sokan vannak, akik nem értenek az egyenes szóból, s a Pravda-cikk sorai között akar­nak olvasni, hogy elkerülhessék a nyílt őszinteséggel kimon­dott szavak megértését. Pedig a cikk szerzői egyértelműen kifejtik országuk vezetésének álláspontját ebben a rendkívüli fontosságú kérdésben. A Szovjetunió tisztán látja: a SALT- tárgyalások sikere világpolitikai ügy; nem csupán a két nagy­hatalom közötti viszony, de az egész világra kiterjedő eny­hülés megszilárdulásának kérdése. A szovjet sajtó ismételten felhívja a figyelmet arra a veszélyre, amelyet a tömegméretű gyilkolás újabb eszközeinek a kifejlesztése jelenít. Ismeretes: az Egyesült Államokban súlyos dollármilliárdokat fordítanak számos új fegyverrendszer kifejlesztésére. Ilyen többek között a Trident rakétarendszer, amelyeit egy új nagy hatósugarú atom-tengeralattjáróval együtt alkalmaznának; az MX raké­ták, amelyeket földalatti alagútrendszerben kívánnak elhe­lyezni, s ilyenek a sokat emlegetett szárnyasrakéta különböző fajtái is. Már hosszú ideje nem titok, az amerikai tárgyaló fél ezt a fegyvert mindenáron ki akarja vonni a megállapo­dásokból. (A szárnyasrakéta lényegében pilóta nélküli sugár- hajtású repülőgép. Az automata szerkezet állítólag kicsiny magasságban is repülhet, követve a terep domborzatát, elekt­ronikus berendezéseinek segítségével igen pontosan célba találhat. A szárnyasrakétát kilőhetik repülőgépről, száraz­földről, tengeralattjáróról és felszíni hajókról, hatótávolsága egyes típusoknál meghaladhatja a 2000 kilométert, s képes nukleáris robbanófej szállítására.) A szárnyasrakéta bevezetése semmiképpen sem bizto­sítana nagyobb biztonságot az Egyesült Államok számára. Ez egyértelműen támadó célú fegyver, s tömeges előállítása mindenképpen a feszültség fokozódásához vezetne. Ismert tény: az USA fegyveres erői nagyszámú támaszponttal ren­delkeznek a szocialista országok határai mentén. Ezek, vala­mint a világóceánon cirkáló amerikai flották a szárnyasraké­ták bázisaként mindenképpen veszélytényezőt jelentenének. Ugyanakkor — s ez Amerikában is ismert —. mindez nem fenyegeti igazán a Szovjetunió ún. „második csapásmérő képességét”. A kiterjedt eurázsiaii szárazföldön elhelyezett és a világóceánok mélyében hajózó tengeralattjárókon levő szov­jet interkontinentális rakéták megsemmisítő válaszcsapásra képesek. A tárgyalások során eddig már igen sok alkalom­mal kerestek és találtak lehetőséget a kompromisszumra, s a Pravda cikke is emlékeztet arra, hogy Moszkva keresi az ésszerű és a kölcsönös, egyenlő biztonság elvét tiszteletben tartó megállapodás lehetőségeit. Azt viszont érthetően nem engedheti meg a szovjet vezetés, hogy az erővisczonyok meg­változtatására használják fel a tárgyalásokat. Számtalan olyan érvet sorakoztat fel a szovjet lap cikke, amelyek az amerikai fél hadászatilag tarthatatlan állításait cáfolja. Legjobb példa erre a Backfire-nek elnevezett szov­jet középhatósugarú bombázó esete. Ezt a gépet az ameri­kaiak mindenáron be akarják vonni a tárgyalásba, arra hivatkozva, hogy a szovjöt bombázó légi utántöltéssel elérheti az amerikai szárazföldet, tehát, mondják, hadászati bombázó. A szovjetek viszont airra hívják fel a figyelmet, hogy ugyan­erre az USA légierőnek több vadászbombázó típusa is képes, nem beszélve azokról a harci gépekről, amelyek a szovjet határok közelében, azaz az NSZK-ban, Olaszországban, Tö­rökországban vagy a földközi-tengeri 6. amerikai flotta anya­hajóin állomásoznak. Jellemző ugyanakkor az USA egyes politikusainak és politikai köreinek az a gyakorlata, hogy fegyverkezési céljaik hazai elérését azzal igyekszenek biztosítani, hogy a Szovjet­uniónak tulajdonítanak agresszív, támladó szándékot. Jól pél­dázza ezt az a hisztérikus kampány, amelyet az utóbbi időben a „gyilkos műholdak” körül kifejtettek. Az amerikai sajtóban már több hónapja azt terjesztik, hogy Moszkva olyan auto­matikus űrszerkezeteket fejlesztett ki, amelyek képesek más műholdak megsemmisítésére. Ezt az állítást a Szovjetunióban határozottan visszautasítják, s ugyanakkor rámutatnak, hogy éppen az Egyesült Államokban folyik egy olyan lézerfegyver­nek kipróbálása, amelyet a Pentagonban az „űrháborúra” szánnak. fegyverzetek korlátozásának szükséges­I hadászati ségét az Egyesült Államokban sem tagadják. Több felelős államférfi és, tör­vényhozó is a SALT-egyezmény mielőbbi megkötését sürgeti. Nyilvánvaló tény; a SALT sikerétől igen sok minden függ; befolyásolja a katonai enyhülés, a leszerelés témájáról folyó többi megbeszélés sikerét. A fegyverkezési verseny korláto­zása, megfékezése, a leszerelés korunk legfontosabb problé mája. Ebben a nagy ügyben a jelenlegi SALT-egyezmény megkötése még csak egy lépcsőfok. Ennek a lépcsőfoknak megtételéhez azonban bizalom szükségeltetik a bizalom pedig aligha érhető el a vádaskodások, az egyoldalú előnyre való törekvés légkörében. M. G. Leslie Hammond dél-afrikai fotóriporternek ez a képe a fajüldöző rezsim rendőrségének a szinesbőrűek eilen alkalmazott terrorja egy pillanatát örökitette meg. A fénykép elnyerte a World Press Photo verseny nagydiját, s a zsűri az „Év fotójává" nyilvánította (Telefotó - KS)

Next

/
Thumbnails
Contents