Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-12 / 61. szám
e SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1978. március 12. í ÜLPOLITIKAI ( .. .fORKEP Nem Ogaden a tét Washington már a háború utáni időszakra gondol Carter elnök az Egyesült Államok szempontjából alighanem súlyosnak Ítélte ■ az Afrika szarva térségében kialakuló helyzetet, különben nem küldte volna Addisz Abebába személyes megbízottját. David Aaron, a nemzetbiztonsági tanács helyettes vezetője átadta Mengisztunak Carter személyes üzenetét. A vészjósló hangvételű üzenet pedig úgy szólt, hogy „ha a hadicselekmények során az etiópjai hadsereg átlépné a Szomáliái határt, az súlyos következményekkel járna, veszélyeztetné a világbékét". Ezzel összefüggésben Carter állítólag azt is kérte Men- gisztutól, hogy ne követelje Sziad Barre távozását, mire Mengisztu azt felelte, hogy e kérdésben nem ő, hanem a Szomáliái nép az illetékes. Sziad Barre a napokban Borchgrave amerikai újságírónak kijelentette, hogy őt már az amerikaiak jet—Szomáliái kapcsolatok. Másrészt megdöntik Etiópia forradalmi rendszerét, s a legyőzött ország új, polgári kormánya visszahívja az amerikaiakat, akiket a forradalmi változásokat végrehajtó katonatisztek űztek el. Látogatás a fronton vonal megtekintése, a tisztekkel és katonákkal folytatott beszélgetés volt. A hadszíntéren tett mintegy 55 kilométeres utazás, amely a főútvonalat 'kikerülve, útta- lan utakon közel három óra hosszat tartott, az előző nap véget ért harcoktól még szinte forró területeken vezetett át. A falvak üszkös romjai, kilőtt páncélosok, használhatatlanná vált lövegek, egyéb hadfelszerelési tárgyak és a részben még temetetlen hullák tanúskodtak róla: a harc mindkét oldalról súlyos áldozatokat követelt. A látottak azonban arról is meggyőztek bennünket, hogy az etiópiai hadsereg ma már ura a helyzetnek, s hogy a vele együtt küzdő népi_ mileírták. A Fehér Házat egyébként aligha izgatja, mi lesz a személyes sorsa Sziad Barrenak. Az újkori történelem éppen elegendő példával szolgál arra, miként bánik el az Egyesült Államok azokkal, akik bár amerikai érdekeket szolgáltak, de nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Washington számára ezúttal sem egyetlen személy, s még csak nem is Ogaden a tét. Gondjai nagyobbak, mint hogy a nacionalista álmainak rabjává és áldozatává vált Szomáliái vezetők sorsával törődne. Az amerikai politikai és katonai stratégia tervezőit sokkal inkább foglalkoztatják azok a következmények, amelyekkel nekik is számolniuk kell, ha teljessé válik a Szomáliái invázió kudarca, csődöt mond az etiópiai forradalmi rendszer megdöntésének amerikai terve. Szomália a múlt év július 23-án hadüzenet nélküli háborút indított Etiópia ellen azzal a cella], hogy megszerezze a három déli tartományt (Hararghe, Sidamo és Balex) magában foglaló Oga- dent. Arra hivatkozott, hogy a szóban forgó terület ősi Szomáliái föld, amelyen többségében Szomáliái eredetű törzsek élnek. Az sem zavarta, hogy az Afrikai Egységszervezet békéltető bizottsága határozottan kijelentette: a függetlenné Válás után kialakult határok sérthetetlenek, s nem akadt egyetlen afrikai ország sem, amely nyíltan támogatta volna területi követeléseit. Ilyen követeléssel ugyanis bármely ország felléphetne a szomszédjával szemben a földrészen.) Ezért is hozott az Afrikai Egységszervezet olvan határozatot, hogy a függetlenség elnyerésekor kialakult határok sérthetetlenek.) Füstbe ment remények A támadás nem teljesen váratlanul, de mindenképpen készületlenül érte az etiópiai hadsereget. Fő erőit az eritreai szakadárok elleni harc kötötte le, ráadásul az amerikai kormány megtagadta a korábbi szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését, a forradalmi kormány által kifizetett 40 millió dollár értékű fegyver és más hadianyag szállítását. A Szomáliái vezetők feltehetően úgy gondollak, hogy a fegyverutánpótlástól elvágott, belső nehézségekkel küzdő Etiópia könnyű préda lesz. Az Egyesült Államok vezetői minden bizonnyal úgy okoskodtak, hogy számukra csupa haszon, ha Szomália megtámadja a forradalmi változásokat végrehajtó Etiópiát. Ebből számukra csak valami ió sülhet ki. esetleg két legvet üthetnek egy csapásra. Számítani lehetett rá. hogv a Szovjetunió nem támogathat egv ilyen inváziót, s megromlanak a szovA forradalmi kormány azonban nem esett kétségbe. Átcsoportosította az erőket. Eritreából a déli frontra vezényelte a csapatok egy részét, felállította a népi milíciát, megkezdte kiképzését és a Szovjetuniótól kapott fegyverekkel való felszerelését. A- közel hat hónapig tartó szervező munka meghozta gyümölcsét. A január végén, február elején indított ellentámadás jelentős sikerekkel járt. Az északi fronton sikerült visszafoglalni a vasútvonal jelentős részét, délnyugaton pedig a február elején még közvetlen veszélyben levő Harar- tól 75 kilométerre nyomták vissza a szomáliaiakat. Ezen, a délnyugati frontszakaszon tett látogatást az a százfőnyi újságíró csoport, amelynek magam is tagja voltam. Á Boeing 720-as különrepülőgép reggel hét órakor ind,ült Addisz Abebából és harmincperces repülőút után landolt a fővárostól 470 kilométerre, a fronttól azonban mindössze negyven kilométerre levő Diredawában. A múlt év szeptemberében — első utam alkalmával — a repülőtér szomorú látványt nyújtott. A Szomáliái csapatok a repülőtér betonjáig törtek előre. Páncélosaikat a kifutópályától néhány méterre állították meg az etiópiaiak. Találat érte a berendezéseket és az épületeket. Mindennek már nyoma sincs. A repülőtérről autóbuszokkal folytattuk utunkat Harar tartományi székhelyre, ahol a frontszakasz parancsnoka, Mulatu Nagash ezredes és a tartományi vezető tartottak eligazítást. Elmondták, hogy az inváziós Szomáliái csapatok megsemmisítettek 300 millió dollár értékű termelőberendezést és középületet, illetve lakóházat, földönfutóvá tettek több százezer embert. akik most menekülttáborokban élnek. Megmutatták a Szomáliái hadseregtől zsákmányolt térképeket, majd azt a hatalmas arzenált, amelyet az ugyancsak a Szomáliái hadseregtől zsákmányolt, NATO-országokból és arab államokból származó fegyverekből állítottak össze. A látogatás legérdekesebb része kétségtelenül a frontlicia sem a botokkal gyakorlatozó emberek csoportja többé, hanem harcokban edzett komoly erő, amelyre számítani lehet. Egyik nyugati kollégám megkérdezte Shillavu dandárparancsnokot, akinek az állásaiban tartózkodtunk: — Nem fél-e a szemben levő hegyoldalban beásott Szomáliái dandár támadásától, avagy nem kell-e tartanunk a Szomáliái légierőtől? Szomália visszavonul — Uram, a szomáliaiak aligha támadnak ezekben a napokban. A legutóbbi két hétben lezajlott harcok során légierejük egyetlen egyszer sem szállt fel, pedig nagy szüksége lett volna rá a Szomáliái csapatoknak, hogy légi támogatást kapjanak. A Szomáliái főerők tehát visszavonulóban vannak, a légierő csupán néhány gép- gel rendelkezik, a frontra dobott újabb egységek kiképzetten fiatalokból állnak. Ezek a tények is arról tanúskodnak, hogy a Szomáliái inváziós tervekre kudarc,, a még etiópiai földön levő Szomáliái csapatokra katasztrófa vár. Alighanem a szomáliaiak teljes vereségétől való félelem nyugtalanította Carter elnököt, ezért küldte megbízottját Addisz Abebába, s tett ajánlatot a már említett 40 millió dollár értékű fegyver leszállítására is. Washingtonban minden jel szerint úgy döntöttek, hogy megpróbálják megmenteni Szomáliát a teljes összeomlástól, ugyanakkor felveszik a kapcsolatot az etiópiai vezetéssel. Megkísérlik helyreállítani a megromlott káp- csolatokat, arra számítva, hogy a háború utáni időkben e kapcsolatok még jól jöhetnék. Segítségükkel esetleg fékezni lehet az etiópiai pozitív változások ütemét. Arról nem is beszélve, hogy Etiópia és Szomália mindig is fontos szerepet játszott a Pentagonnak az Indiai-óceán térségével kapcsolatos katonai terveiben, valamint a haladó afrikai mozgalmak megfékezésére irányuló imperialista törekvésekben. Kanyó András Zsákmányolt Szomáliái fegyverek A Dong Ha-i villamosener- gia-állomáson az utolsó simításokat végzik egy 35 kW-os transzformátoron (Fotó: VNA -KS) Ki mit kutat? Nagyon rövid és nagyon „szakszerű” jelentés egy nürnbergi kutatóintézetből a- munkanélküliségről. Eszerint 1975-ben a világon 73 millió munkanélküli szerepelt a statisztikákban. A mostani ad,átok és a lakosságszám- növekedési arányok alapján a nürnbergi szakférfiak szerint 1990-ben 105 millió lesz a munkanélküliek száma a világon. Aztán egy figyelmeztetés: a probléma igazán 2000 táján éleződik ki, mert akkorra a mai négymilliárd ember helyett hatmilliárd él majd a földgolyón'. Mindig csak a világról, a földgolyóról van szó a jelentésben, mintha nem lenne jókora darabja földünknek, ahol egy ideje inkább munkaerőgond van, nem munkanélküliség! T Többféleképpen lehet küzdeni az ifjúsági bűnözés ellen. Valahogy azonban az az érzésem, hogy Baltimore amerikai nagyváros nem a legcélravezetőbb módszert választotta. Kijárási illáimat rendeltek el este tizenegy órától minden tizanhat év alatti leány és fiú számára. A büntetés a tilalmat megszegő gyerekek szüleit sújtja: egyelőre száz dollár a kiszabható maximum. Éppen Baltimo- reban ne tudnák, hogy minden, ami este tizenegy után megtörténhet és elkövethető, néha tizenegy előtt is megeshe- tik? SALT-problémák BIZALOM KÉRDÉSE visszhang nélkül a Pravda egészoldalas Nem maradt szerkesztőségi cikke, amély a megszokottnál sokkal részletesebben tárgyalta a SALT-tárgyalások körüli vitákat, s kitért azokra a részlet- kérdésekre is, amelyeket a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról folytatott megbeszéléssorozat felvetett. A Pravda- cikket igen részletesen ismertették az amerikai lapok s Moszkva álláspontjának e hivatalosnak tekinthető nyilvános ismertetése olyan ismert „kremlinológusokat” késztetett írásra, mint amilyen például Victor Zorza is. Az mindenesetre nem kétséges, sokan vannak, akik nem értenek az egyenes szóból, s a Pravda-cikk sorai között akarnak olvasni, hogy elkerülhessék a nyílt őszinteséggel kimondott szavak megértését. Pedig a cikk szerzői egyértelműen kifejtik országuk vezetésének álláspontját ebben a rendkívüli fontosságú kérdésben. A Szovjetunió tisztán látja: a SALT- tárgyalások sikere világpolitikai ügy; nem csupán a két nagyhatalom közötti viszony, de az egész világra kiterjedő enyhülés megszilárdulásának kérdése. A szovjet sajtó ismételten felhívja a figyelmet arra a veszélyre, amelyet a tömegméretű gyilkolás újabb eszközeinek a kifejlesztése jelenít. Ismeretes: az Egyesült Államokban súlyos dollármilliárdokat fordítanak számos új fegyverrendszer kifejlesztésére. Ilyen többek között a Trident rakétarendszer, amelyeit egy új nagy hatósugarú atom-tengeralattjáróval együtt alkalmaznának; az MX rakéták, amelyeket földalatti alagútrendszerben kívánnak elhelyezni, s ilyenek a sokat emlegetett szárnyasrakéta különböző fajtái is. Már hosszú ideje nem titok, az amerikai tárgyaló fél ezt a fegyvert mindenáron ki akarja vonni a megállapodásokból. (A szárnyasrakéta lényegében pilóta nélküli sugár- hajtású repülőgép. Az automata szerkezet állítólag kicsiny magasságban is repülhet, követve a terep domborzatát, elektronikus berendezéseinek segítségével igen pontosan célba találhat. A szárnyasrakétát kilőhetik repülőgépről, szárazföldről, tengeralattjáróról és felszíni hajókról, hatótávolsága egyes típusoknál meghaladhatja a 2000 kilométert, s képes nukleáris robbanófej szállítására.) A szárnyasrakéta bevezetése semmiképpen sem biztosítana nagyobb biztonságot az Egyesült Államok számára. Ez egyértelműen támadó célú fegyver, s tömeges előállítása mindenképpen a feszültség fokozódásához vezetne. Ismert tény: az USA fegyveres erői nagyszámú támaszponttal rendelkeznek a szocialista országok határai mentén. Ezek, valamint a világóceánon cirkáló amerikai flották a szárnyasrakéták bázisaként mindenképpen veszélytényezőt jelentenének. Ugyanakkor — s ez Amerikában is ismert —. mindez nem fenyegeti igazán a Szovjetunió ún. „második csapásmérő képességét”. A kiterjedt eurázsiaii szárazföldön elhelyezett és a világóceánok mélyében hajózó tengeralattjárókon levő szovjet interkontinentális rakéták megsemmisítő válaszcsapásra képesek. A tárgyalások során eddig már igen sok alkalommal kerestek és találtak lehetőséget a kompromisszumra, s a Pravda cikke is emlékeztet arra, hogy Moszkva keresi az ésszerű és a kölcsönös, egyenlő biztonság elvét tiszteletben tartó megállapodás lehetőségeit. Azt viszont érthetően nem engedheti meg a szovjet vezetés, hogy az erővisczonyok megváltoztatására használják fel a tárgyalásokat. Számtalan olyan érvet sorakoztat fel a szovjet lap cikke, amelyek az amerikai fél hadászatilag tarthatatlan állításait cáfolja. Legjobb példa erre a Backfire-nek elnevezett szovjet középhatósugarú bombázó esete. Ezt a gépet az amerikaiak mindenáron be akarják vonni a tárgyalásba, arra hivatkozva, hogy a szovjöt bombázó légi utántöltéssel elérheti az amerikai szárazföldet, tehát, mondják, hadászati bombázó. A szovjetek viszont airra hívják fel a figyelmet, hogy ugyanerre az USA légierőnek több vadászbombázó típusa is képes, nem beszélve azokról a harci gépekről, amelyek a szovjet határok közelében, azaz az NSZK-ban, Olaszországban, Törökországban vagy a földközi-tengeri 6. amerikai flotta anyahajóin állomásoznak. Jellemző ugyanakkor az USA egyes politikusainak és politikai köreinek az a gyakorlata, hogy fegyverkezési céljaik hazai elérését azzal igyekszenek biztosítani, hogy a Szovjetuniónak tulajdonítanak agresszív, támladó szándékot. Jól példázza ezt az a hisztérikus kampány, amelyet az utóbbi időben a „gyilkos műholdak” körül kifejtettek. Az amerikai sajtóban már több hónapja azt terjesztik, hogy Moszkva olyan automatikus űrszerkezeteket fejlesztett ki, amelyek képesek más műholdak megsemmisítésére. Ezt az állítást a Szovjetunióban határozottan visszautasítják, s ugyanakkor rámutatnak, hogy éppen az Egyesült Államokban folyik egy olyan lézerfegyvernek kipróbálása, amelyet a Pentagonban az „űrháborúra” szánnak. fegyverzetek korlátozásának szükségesI hadászati ségét az Egyesült Államokban sem tagadják. Több felelős államférfi és, törvényhozó is a SALT-egyezmény mielőbbi megkötését sürgeti. Nyilvánvaló tény; a SALT sikerétől igen sok minden függ; befolyásolja a katonai enyhülés, a leszerelés témájáról folyó többi megbeszélés sikerét. A fegyverkezési verseny korlátozása, megfékezése, a leszerelés korunk legfontosabb problé mája. Ebben a nagy ügyben a jelenlegi SALT-egyezmény megkötése még csak egy lépcsőfok. Ennek a lépcsőfoknak megtételéhez azonban bizalom szükségeltetik a bizalom pedig aligha érhető el a vádaskodások, az egyoldalú előnyre való törekvés légkörében. M. G. Leslie Hammond dél-afrikai fotóriporternek ez a képe a fajüldöző rezsim rendőrségének a szinesbőrűek eilen alkalmazott terrorja egy pillanatát örökitette meg. A fénykép elnyerte a World Press Photo verseny nagydiját, s a zsűri az „Év fotójává" nyilvánította (Telefotó - KS)
