Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-12 / 61. szám
1978. március 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Zsúfolt várók, gazdátlan gyermekkörzetek HOGYAN ÉLJÜNK? Táplálkozás és életmód Reggel fél nyolc. Taxi áll meg a szolnoki Zagyva-parti lakótelep modem orvosi rendelője előtt, asszony száll ki piros arcú szepegő kisgyermekkel a karján. A várószoba már tele van. Jóval a kiírt nyolc órai kezdés előtt már legalább negyven csecsemő és kisgyerek zsúfolódik a szűk, kényelmetlen váróban. A Zagyva-parti modem rendelő 1974-ben nyílt meg. Négy gyermekkörzet, terhestanácsadó, laboratórium és fizikoterápia kapott helyet az épületben. A modem épületben minden a jövőt idézte, csupán a gyermek- betegváró volt kicsi már az első percektől. Ami viszont ennél is nagyobb gond már három éve, hogy a XlV-es körzetnek azóta sincs állandó orvosa, többnyire helyettesítéssel oldják meg a rendelést. Jelenleg a négy körzetben, — közte abban, amelyhez távoli külterületi utcák is tartoznak, — csupán két állandó orvos dolgozik. A város többi 12 körzetében is hasonló a helyzet. A szükséges tizennégy gyermekorvos közül valaki mindig hiányzik. A zsúfolt várókat, a türelmetlen édesanyák kifaka- d,ásait, a leterhelt orvosok panaszait jól ismeri dr. Koncz József, a szolnoki Városi Tanács V. B. egészségügyi és szociálpolitikai osztályának főorvosa. — Milyen gondokat okoz a gyakori helyettesítés? Születőben a megoldás — A tizennégyes számú gyermekorvosi körzet nem tartozik a „szerencsések” közé. Az indulás óta nincs állandó orvos, pedig oda nagy területek tartoznak, sok kisgyermekkel, csecsemővel. Nem jó az állandó helyettesítés sem az orvosnak, sem a gyerekeknek. Az orvosnak a rendelés után, ami érthetően a sok beteg miatt mindig elhúzódik, még meg kell látogatnia az újszülötteket, el kell mennie a hozzátartozó iskolába, óvodáiba, bölcsődébe. Az ott dolgozó doktornőnek — mivél két körzet tartozik hozzá, — naponta sokszor nyolcvan kisgyereket is el kell látnia, összesen 2 ezer 400 gyermekről kell gondoskodnia a helyettesítés miatt. Viszont ha idegen orvos jön-megy a körzetben, az a gyerekek kárára van, mert egy-két hónap alatt nem tudják megismerni őket, nincsenek róluk kórtörténeti ismereteik, csecsemőtanácsadáson is csak a védőoltások beadására, a súlygörbe ellenőrzésére futja az idejükből. — Nem is várható változás? — Ügy tervezzük, hogy ha megkapjuk az állami segítséget, az idén új körzeti felosztást végzünk, vagyis gyarapodni fog a körzetek száma. Valószínűleg a Széchenyi lakótelepnek nyitunk új rendelőt és a tószegi kicsinyek is az egyik szolnoki gyermekorvosi körzethez tartoznak majd. Ami pedig a tizennégyes körzetet illeti, kap állandó státuszú gyermékszalkorvost. Ha elkészül a lakása, azonnal beköltözik faluról, és ősszel feltehetően elkezdi a rendelést. A rendelőt is átalakítjuk, hogy tágasabb legyen a váróterem. Jobb szervezéssel, nagyobb figyelemmel Fegyelmezetlenségen is múlik, hogy ennyire összejönnek a „bajok” a Zagyva-parti rendelőben. Az orvosnak ú xy kellene megszerveznie a betegforgalmat, hogy ne ugyanarra a napra rendeljen vissza mindenkit, de a szülőknek is fegyelmezettebbeknek kell lenniük. Előfordult már, hogy reggel nyol óra előtt az anyukák egymással veszekednek: ki jött előbb! Az is gyakori, hogy éppen a rendelés befejezése előtt állít be még harminc kisgyermek harcos szülői kísérettel. A rendelés már véget ért, jóval a meghatározott időn túl, amikor beszélni tudunk Csete Zsuzsanna doktornővel, a tizennégyes körzet orvosával. Csak annyit tud elmondani, hogy hónapok óta két körzetet lát el, sokszor ebédelni js aldg-alig van ideje. A mondatot már nem tudja befejezni, mert egy édesanya kopogtat, mind a két fia nagyon lázas, tudja, hogy már nincs rendelés, de holnapig nem várhatnak... így aztán a doktornő folytatja a munkáját. Ami kimarad a statisztikából — Ismerve a körülményeket, vajon hol áll az országos adatokhoz viszonyítva Szolnok gyermekorvosi ellátottsága — kérdezzük ismét a városi főorvost. — Az az igazság, hogy nagyon is előkelő helyen állunk — feleli dr. Koncz József. — Más városokban átlagosan egy körzetre, egy orvosra 1600 sőt 2 ezer kisgyermek jut. Nálunk, figyelembe véve néhány kevésbé zsúfolt körzetet is, az átlag 1200 körül van. A szakorvossal betöltött állások száma is kedvező. Ami viszont kimarad a statisztikából, hogy a gyermekgyógyászok többsége nő, és ők is elmennek szülési szabadságra, gyesen vannak, vagy éppen a saját gyermekük beteg. így aztán őket is helyettesíteni kell. A jó statisztika ellenére azonban egyelőre marad a kis betegek kárára a zsúfolt rendelő, a fáradt orvos és a tulajdonképpen joggal panaszkodó szülő. Ideje, hogy változtassanak a helyzeten éppen az új körzeti felosztással, hiszen a megyeszékhely lakóinak száma folyamatosan gyarapszik, újabb lakótelepeket építenek, egyre több lesz a csecsemő és a kisgyermek, akiket el kell látni. Jó lenne például, ha a bölcsődében megbetegedett gyermeket megvizsgálná az odajáró orvos, és nem kellene csak azért elvinni a rendelőbe, hogy az édesanya táppénzes papírt kapjon. Jobb kapcsolatot kellene kiépíteni a szülők, az orvos és a védőnők között. Nem utolsósorban az édesanyáknak is fegyelmezettebbeknek kellene lenniük. Be kellene látniok, hogy a gyermekek — a saját gyermekük is — látják kárát az idegeskedésnek, mert hogyan tudhat egy orvos nyugodtan dolgozni, ha rendelés közben türelmetlen asszonyok állandóan^ zavarják. Veres Emma Nyakkendőkbe is kötöttem k... — Ugyan kérem, dehogy akartam én könyvkötő lenni! Csakhát édesapám odamaradt az első világháborúban. Anyám újra férjhez ment, a mostohaapám három gyereket hozott a házasságba, aztán még további öt született. Kilenc testvér egy háznál, még kimondani is elég! Négy elemiig futotta a családi erszényből, szerettem volna továbbtanulni, de ehhez be kellett volna lépnem a szerzetesrendbe. Nem hajlottam rá, így a homoki nyomdába kerültem ta- noncnak, és 1929—33 között kitanultam a szakmát. Sajtos Dezső tiszafüredi könyvkötőmester műhelyében ülünk. Dezső bácsi beszéde választékos, érdekes, látszik, sokat forgolódott a betűk körül. — Sokszor betegeskedtem a lábammal, ráadásul a harmincas években munka is elvétve akadt, öt esztendőt. töltöttem Egerben, ugyanannyit Gyöngyösön. Ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Négy családunk született, felneveltem valamennyit becsületesen. A felszabadulás után hazajöttünk az apai házba Füredre, ahol a romlakásból a két. kezemmel építettem újjá mindent. Gépem nem volt. így eleinte zacskókat, cukros dobozokat, iskolai, óvodai táskákat készítettünk az asszonnyal, mivel ő is kitanulta a mesterséget. Életemben egyetlen tanítványom akadt, a lányom, de sajnos, nem maradt meg a szakmában. — Eddig temérdek furcsaságot kötöttem könyvbe, és bele is kukkantottam valamennyibe. Megfordult a kezemben kétszáz esztendős zsidó imakönyv, 1790-es tiszafüredi birtoknyilvántartási irat, temérdek anyakönyv, halotti bizonyítvány. A halál okaként sokszor szerepelt olykoron a nyavalyatörés, de olyan indoklás is előfordult: hogy meghótt. Dezső bácsi 64 éves. Örömmel újságolja, az ötvenes években befejezte az általános iskolát, sőt másfél évtizede megszerezte az érettségi bizonyítványt is a helybeli gimnáziumban. Ma már nyugdíjas, de a könyvektől nem szakadt el teljesen. Az ipart a felesége folytatja, és ő, ameddig ereje engedi, segít neki. Az egykori megrendelők, a közületek ma is felkeresik, szinte nincs a környéken iskola, tsz, tanács, amelyik ne dolgoztatott volna vele. Vajon mit nyújtott szamára a betűk világa? — A könyv szeretetét. Itt ismertem meg Jókai, Gárdonyi, Mikszáth, Móricz műveit, a két-háromszáz éves ügyvitel, iratvezetés ma már mosolyogni való formuláit. Mivel amit kötök, minben- be bele-belekukkantok, és még a szakdolgozatok1 is érdekelnek, sok ragadt rám. Gorkij szavaival élve ezek voltak az én egyetemeim. Sajnos, a mai gyerekek unják a könyvkötést, mert babra munka. Füreden és a messze környéken én vagyok ennek a szép szakmának az utolsó mohikánja. Néha meglátogatnak az úttörők is a pályaválasztási hét alkalmából, vagy csupán kíváncsiságból. Csodálkoznak, jé, de érdekes, de szép szakma! Ketten-hárman még vissza-vissza térnek egy ideig, aztán egyenként elmaradnak. Elunják az aprólékos babra munkát, a lapok kalapálását. Pedig gyönyörű foglalkozás a miénk, és érdekes. Emlékszem, inas koromban egy bogaras, nyugdíjas öregúr beállított hozzám öf nyakkendővel. No, Sajtos, most mutassa meg a tudományát! Varázsolja ezeket az emlékkönyvem tetejére, de olyan legyen, mint a parancsolat! Úgy bekötöttem a paksamé- 1 át az öt csíkos nyakkendőbe. hogy nem győzte csodálni! A másik különcnek meg — még a harmincas évek elején — bársonyba kötöttem az iskolai bizonyítványának borítólapját. Bár az érdemjegyeket süabizálva kérem tisztelettel, annak a viaszosvászon is teljesen megfelelt volna ... D. Szabó Miklós már csak azért is érdemes az eddigieknél több figyelmet fordítani, mivel sok mindent elárul a lakosság életmódjáról. Természetesen az életmód számos elemből tevődik össze, de ezek között az étkezés az egyik legjelentősebb összetevő. Szembetűnően tükröződik benne az emberek ellátottsági színvonala és nagymértékben befolyásolja a társadalom tagjainak elégedettségét, közérzetét. Melyek a legfontosabb táplálkozási mutatók és ezek milyen összefüggésekre utalnak? Kezdjük a dolog mennyiségi oldalával. Ismeretes, hogy a világ ilyen szempontból két egymástól eltérő zónára osztható. Az egyikre a mezőgazdasági termelés rendkívül alacsony szintje és a népesség elképesztően magas növekedése jellemző (pl. India, Afrika). Földünk lakosságának több mint 70 százaléka tartozik ebbe a táplálékszegény zónába. Ezekben az országokban az egy főre jutó kalóriafogyasztás napi átlaga 2100 körül mozog. (Persze az átlagon belül igen nagy a szóródás.) A másik oldalon találhatók azok az országok, ahol az embereket, vagy legalábbis jelentékeny részüket a túltáplált- ság veszélye fenyegeti. Ez viszont a világ népességének kisebb hányada. Ezekben az országokban az1 egy főre jutó napi kalóriafogyasztás átlaga több mint 1000 kalóriával magasabb, mint a rosszul élelmezett területeken. Magyarországon az 1975. évi statisztikai kimutatás szerint az egy főre jutó napi kalóriaátlag 3242. E szerint az elfogyasztott kalóriaérték tekintetében rendkívül előkelő helyet foglalunk el a világban. Ez különösen akkor szembetűnő, ha figyelembe vesszük, hogy hazánkat a 30-as években még az éhség földrajzi körzetébe sorolták a témával foglalkozó kutatók. De erről tanúskodik az irodalmi szociográfiák egész sora is, köztük az olyan jól ismert művek, mint Szabó Zoltán Tardi helyzet című műve, Illyés Gyula Puszták népe, vagy Darvas József Egy parasztcsalád története. Ezekből kirajzolódik a szegény néprétegek sivár, egyhangú étrendje, melyben a fő étkezés az üres leves, a kenyér az élettel egyenlő, a szalonna a bőség jelképe. Ezt csupán az egészítette ki, ami a nyomor környékén megtermett: a répa, a száraz bab, a száraz tészták. De nem volt kedvezőbb a munkások táplálkozása sem. Mint Sós József 1942-ben írta: egy vizsgálat szerint a városi proletariátus igen lényeges hányada reggelire csak kenyeret, teát vagy rántott levest eszik. A felszabadulás utáni első évek nem hoztak fejlődést, hiszen a háború okozta károk miatt, a leromlott mezőgazdaság termelésének alacsony színvonalán csak a rosszul tápláltságot,, az éhezést lehetett egyenlővé tenni. A statisztikai adatok szerint 1945-ben az élelmiszer-fogyasztás a háború előtti színvonalhoz képest 40—50 százalékkal csökkent, s a háború előtti ■“napi egy főre jutó 2600—2800 kalóriával szemben, az 1946. évi célkitűzések mindössze 2000 kalóriát irányoztak' elő. Csupán 1950-re értük el az élelmiszer-fogyasztás háború előtti színvonalát. Az ezt követő években azután fokozatosan emelkedett — nem teljesen egyenlő ütemben, elsősorban a mezőgazdaság helyzetének függvényében — a lakosság táplálkozási színvonala. Amikor a napjainkban érvényesülő táplálkozási szokásokat vizsgáljuk, nem tekinthetünk el az előbbiekben felvázolt történelmi-társadalmi háttértől. Hiszen az ország felnőtt lakossága még nem is olyan régen súlyos élelmezési nehézségekkel küzdött, amikor egyáltalán nem az volt a kérdés, hogy a táplálkozás egészséges és sokoldalú legyen, hanem az, hogy a legszükségesebb élelmet meg tudja szerezni. Napjaink táplálkozási helyzetképét a' következőkben lehetne összegezni: A mennyiség többé-kevésbé kielégítő. (Magas a kenyér és általában a cereáliák fogyasztása.) Növekszik, bár még nem kielégítő ütemben a fehérjék, különösen az állati fehérjék fogyasztása, ami a korábbi helyzethez képest figyelemreméltó haladás, ám a fejlett táplálkozási kultúráktól még meglehetősen távol állunk. Az elmúlt évtizedben elsősorban a mezőgazdasági termelés fellendülése tette lehetővé, hogy a táplálkozás minőségére több figyelmet fordítsunk. A táplálkozástudomány szakemberei és a kérdés szociológiai összefüggéseit vizsgáló kutatók néhány alapvető gondra hívják! fel a figyelmet. így túlságosan magas a szénhidrátfogyasztás, s ennek következménye a túltápláltság, az elhízás és a vele járó egészségügyi károsodások. Ugyanakkor a vitaminok, az ásványi sók viszonylag csekély arányban szerepelnek a táplálkozásban. s ugyancsak alacsony az állati eredetű fehérjék mennyisége is. Még szemléletesebben kirajzolódnak táplálkozásunk gyenge oldalai, ha megnézzük, hogy az egy főre jutó 3242 napi kalória- ' értékben melyik a három legjelentősebb étkezési elem. Ezek a liszt és a lisztfélék 1170, a zsiradékok 660 és a cukor 433 kalóriával. Együttes kalóriaértékük 2263, vagyis a fogyasztás túlnyomó részét ezek alkotják. Az elmúlt években a kalóriadús élelmiszerek közül a zsiradék fogyasztása nem csökkent, hanem emelkedett (1965- ben 519, 1975-ben 660 napi kalória), a a cereáliáik fogyasztása pedig csak lassú ütemben csökkent. A táplálkozás szerkezetét és a benne kifejeződő szokásokat mindenekelőtt a társadalmi tényezőkből kiindulva szükséges vizsgálni. Többek között ez a magyarázata annak, hogy az egészségügyi és élelmezés- ügyi szakemberek mellett miért foglalkoznak a közgazdaságtan és a szociológia művelői is egyre gyakrabban a társadalom és azon belül egyes rétegek táplálkozásával. _ . társadalomban ugyanis a Egy adott kialakult táplálkozási szer~kezetet, annak arányait alapvetően a termelés szerkezete, az érés bérviszonyok magyarázzák. Az étkezésben az emberek napról napra a legközvetlenebbül érzékelik a termelési és elosztási viszonyokat, beleértve a kereskedelem és az élelmiszeripar fejlettségét is. De a társadalom alakítja ki és formálja naponta az állampolgárok ízlését, érték- rendszerét, vagyis a választás képességét is. Elsősorban az árukínálat, az ár- és bérpolitika révén lehet meghaladni egy korábban kialakult társadalmi-anyagi lehetőségrendszer szokásait, a rögzített és őrzött táplálkozási rendet. A kultúráltabb, színvonalasabb táplálkozásra irányuló fel- világosífcó és nevelési törekvések ezért csak a társadalom anyagi szférájában bekövetkező változások függvényében számíthatnak tartósnak ígérkező eredményre. Módra László Táplálkozásunkra Beváltotta a reményeket a kunmadarasi Kossuth TSZ húsboltja: a község lakói mindig hozzájutnak a tiszaszölösi társulás és a szolnoki vágóhíd, friss felvágottjaihoz, töltelékáruihoz, és tőkehúsból is jó az ellátás. Az egyszemélyes kis üzlet 3 milliós forgalmat bonyolít évente
