Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-05 / 55. szám
1978. március 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A karcagi Gábor Áron Szakközépiskola harmadikos és negyedikes tanulói a városi tanács kórházában, az elsősök és a másodikosok az iskola gyakorlótermében gyakorolják a betegápolás alapelemeit. Képünk a másodikosok óráján készült, amikor a sebkötözést próbálgatták a leendő ápolónők Útban a nevelő iskolához Szinte naponta kerül ki a nyomdából egy-egy új könyv, dokumentum, amely az új oktatási-nevelési terveket tartalmazza. Pedagógusok százai írják a tankönyveket szerte az országban. A jövő tanévtől az általános iskoláikban, s a szakközépiskolák egy részében, egy év múlva pedig a gimnáziumokban is elkezdődik az új tantervek fokozatos bevezetése. Mint ismeretes, a szakmunkásképző intézetek első évfolyamán a jelenlegi tanévben az új dokumentumok alapján tanítják a közismereti tantárgyakat, de szeptembertől már a második osztályokban is. így a szakmunkásképző iskolák tanárai a tavaszi nevelési értekezleteken — amelyeknek témája az egész országban, minden iskolatípusban az új oktatási-nevelési elv lesz — már a tapasztalatokról is számot adhatnak. A többi oktatási intézmény pedagógusai viszont még tapasztalatok híján a tervekről, elképzelésekről, a megvalósítás módjairól vitatkoznak majd. Az új oktatási-nevelési tervekről beszélgettünk mi is dr. Szebenyi Péterrel, az általános iskolai tantervek szerkesztőjével, az Országos Pedagógiai Intézet főosztály- vezető helyettesével. — A felszabadulás óta ez lesz a harmadik tanterv, amely meghatározza az iskolák oktató-nevelő munkáját. Miben különbözik az új a régitől? — Az első tanterv bevezetése, azaz 1962 óta megnövekedtek a társadalmi követelmények az iskolákkal szemben. Az utóbbi évtizedben előtérbe került számos nevelési feladat, nem érvényesült kellőképpen a dokumentumokban. Példaként említhetném a közéletiségre, a demokratizmusra, családi életre nevelést. Változások következtek be az alapműveltség tartalmában is*. Mindezek szükségessé tették az új tantervek létrehozását. A különbséget az új és a régi közt már az elnevezés is jelzi. Amíg korábban tantervekről beszéltünk, most oktatási és nevelési terveknek nevezzük az új dokumentumokat. Az elnevezés nem formalitás, hanem arra utal, hogy előtérbe került a nevelés, a nevelő iskolát akarjuk megvalósítani. Az dokumentumrendszer formailag is különbözik a régitől. Három részből áll: az alapelvekből, a tantárgyi oktatási-nevelési tervekből, s a tanórán illetve iskolán kívüli nevelési tervből. — Sokan abban látják a döntő különbséget, hogy csökkent a kötelezően megtanítandó.. -tananyag, az úgynevezett törzsanyag. Beszélgetés dr. Szebenyi Péterrel, az OPi főosztályvezető-helyettesével — Az új dokumentumnak nem ez a lényege. Valóban változik a törzsanyag, s a kiegészítő anyag aránya. Az oktatási terv egyharmad része kiegészítő anyag lesz, amelyből a pedagógus belátása szerint azt és annyit dolgoz fel a diákokkal, amennyit akar. A törzsanyagot azonban el kell sajátíttatni minden tanulóval, s osztályozni csak ebből szabad. Illetve a diákok szorgalmát jutalmazhatja a nevelő. ha a kiegészítő anyagból jól felkészültek. Elmarasztalni, az osztályzatot lefelé kerekíteni azonban nem szabad miatta. A tantervi követelmények a törzsanyagra épülnek. — Ezt jelenti a megnövekvő tanári szabadság? Egyi'és'zt igéit. Másrészt a pedagógus kiegészítő anyagként például irodalomból olyan novellát, verset is feldolgozhat, ami nem szerepel a tankönyvben, szemelvénygyűjteményben. Az új tervek a módszerek megválasztásában is szabad kezet adnak a tanítóknak, tanároknak. Illetve a dokumentumokban javaslatot teszünk módszerekre. Nem kötelező ezt követni. Egy hasonlattal érzékeltetve; a termelőszövetkezeteknek sem írja elő senki, hogy traktorral szántsanak. Lehet faekével is, de azt nem vitatja senki, hogy a traktorral mégis gyorsabban és jobban lehet szántani. S ami megint csak változást jelent az új és a régi tanterv között; az egyes tantárgyak oktatásinevelési terveiben megterveztük az alkalmazható szemléltetési eszközöket is. A pedagógus önállóan válogathat a mód'szerek, szemléletetési eszközök között. Ez természetesen nem jelenti azt. hogy akár nádpálcával, pofonokkal is nevelhet. Csak a helyes, a szocialista pedagógiában elfogadott különböző módszerek között válogathat; a lényeg az, hogy jól. eredményesen tanítson. — Mennyiben segíti elő a nyitott iskola megvalósítását az új oktatási-nevelési terv? — A tananyag megválasztása már eleve óriási lehetőséget biztosít. A törzsanyag összeállításában részt vállaltak a Magyar Tudományos Akadémia különböző bizottságaiban dolgozó tudósok, tudományos kutatók. Az új tankönyvek tartalmazzák a legfrissebb tudományos eredményeket is. — A tudomány oly gyorsan változik, hogy mire elkészül a tankönyv, talán már túlhaladott lesz néhány állítása — Ez ellen nem lehet védekezni, pontosabban a tankönyv mindig ki van téve ennek a veszélynek. A törzsanyagot úgy állítjuk össze minden tantárgyból, hogy a viszonylag állandó igazságokat, eredményeket tartalmazza. Másrészt, mint már említettem, a pedagógusok kiegészítő anyagként felhasználhatják folyóiratok cikkeit is, amelyekből a legújabb eredményeket ismerhetik meg a diákok. — A nevelőkre óriási felelősséget hárít az új oktatási-nevelési terv, s állandó önképzést igényel. S vajon csökken-e a jövőben az adminisztráció? — Sajnos, nem tudok biztatót mondani. Tanmenetet, óravázlatot ezután is kell készíteni. Sőt azáltal, hogy a nevelő válogathat a tankönyv, s egyéb kiadványok, folyóiratok anyagaiban talán kicsivel még több lesz az írásbeli munka, a készülés a másnapi órákra. — Örök gond, hogy a tankönyvek gyakran nem jelennek meg időben. — Úgy tűnik, ez megoldódik. Gondoskodunk arról, hogy májusban megjelenjen az a tankönyv, amelyből szeptembertől tanítani kell. — A nyár, a vakáció nemcsak a diákoké, hanem a pedagógusoké is. — Húsz évig tanítottam. A tanév ideje alatt nem jutott idő soha ilyesmire. Azt hiszem, a nevelőink nem fognak méltatlankodni amiatt, hogy a vakáció alatt kell áttanulmányozniuk egy kétszáz-kétszázötven oldalas könyvet. Többségük érzi, érti az új oktatási-nevelési terv jelentőségét, az iskolai munka reformját, s nem tekinti áldozatnak, ha egy hetet a nyárból az új tankönyvnek szentel. Egyébként elmondhatjuk. hogy a tankönyveket alapos kísérletezés után állítottuk össze. Húsz-harminc iskolában tanították kísérleti jelleggel az új tananyagot. — Mikor fejeződik be az új dokumentumok bevezetése? — Az 1985—86-os tanévben már minden iskolatípusban minden tantárgyból az új oktatási-nevelési tervek alapján tanítanak. S ezzel persze nincs vége. hisz a világ örökké változik. 1985- ben a szakemberek már elkezdik tervezni az ezredforduló iskoláját. Tál Gizella NEMZETI NAGYJAINK PANTEONJA — így jegyez„fl magyarok Mózese” te f°i » strá zsa Debrecenben Kossuth nevét. Széchenyinek Kossuth adtaa máig élő jelzőt, „a legnagyobb magyar”. Deák Ferencet „a haza bölcsé”-nefk tisztelték. Eötvöst „a nemzet szónokának” nevezték. Nagy jelzők, és méltán azok. Természetes tehát, ha a nemzet valódi panteonjában, emlékezetünkben egymás mellett foglalnak helyet. Igaz, Széchenyi úgy látta, hogy Kossuth „vakbuzgó tébolyságba” esett, „nyavalygó ábrándok” rabja és „okvetlen sírba dönti a magyart”, és ’48 őszén összeroppant az önvád súlya alatt, hogy nem fékezte meg Kossuthot. Ugyanekkor Eötvös emigrál, Deák visszavonul zalai birtokára. A további eseményeket is tanultuk az iskolában: a fölemelő tavaszi hadjárat, a debreceni trónfosztás, majd a császári és cári túlerő következtében Világos és Arad — és természetesen az emigráció. Amikor aztán nyomorúságos negyedszázad leteltén Eötvös és Deák megalkotja a kiegyezést, Kossuth így fordul személyesen a haza bölcséhez: „Ügy látszik, mindez már kicsinált dolog, s az országgyűlés csak arra van hivatva, hogy a bevégzett tényt regisztrálja. De én e tényben a nemzet halálát látom... Tudom, hogy a Kasszandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Kasszandrának igaza volt.” Súlyosak ezek a kölcsönös és egyáltalán nem légből kapott vádak, és világosan kitetszik belőlük, hogy a nagy politikusok korántsem éltek békés egyetértésben. Eltérő nézeteiket pedig eltérő tetteik támasztják alá. Az említet^ nevek — az ellentmondást hordozó névsort még lehetne növelni — mégis békésen megférnek a panteonban. Kérdezhetjük ugyan, és kérdezzük is sokszor: kinek volt igaza? A magyar társadalomnak a múlt századi reformkorban megindult modernizálása és függetlenségi törekvése azonban, akkor és elvileg, több alternatíva szerint volt elgondolható. Ez esetben pedig igaza van a mai neves kutatónak, Fekete Sándornak, hogy „utólag gyakran megvilágosodik, hogy a szembenálló felek ugyanannak az igazságnak) szolgáltak.” A nemzet emlékezetében szoborrá merevült hősök együttese azonban — méghá méltán kerültek is egymás társaságába — sokszor okozhat félreértést a közgondolkodásban, éppen az együvé merevedés következtében. Mintegy mesehőssé válnak a történeti alakok, és, néha már úgy tűnik, hogy úgy vezették a nemzetet, mint ahogy néha a gyermeki képzeletben János Vitéz, Toldi Miklós és Bornemissza Gergely, kedvenc mesehősökként, együttesen, kéz a kézben másszák meg az üveghegyet. Pedig nem így történt, és soha nem így történik. A mesehőssé válás csak bizonyos szűk irodalmi értelemben nevezhető nemesedés- nek, és e formában tényleg érték valamely vezető politikus népmeséi figurává érése. De történelmünk fő alakjainak meseszerű képzete nem egyszerűen azért problematikus, mivel történelmünk egyáltalán nem volt mesés, hanem azért, mert a mai politikai közgondolkozást könnyen félrevezetheti. Félrevezetheti azért, mert a társadalom vezetőinek békés harmóniát tételező képzete elfedi a kényszerű választásokat, az alternatívák közötti döntés lehetőségét és kötelességét. Félrevezetheti azért, mert a politikai vita eredendő bűnnek tűrtik, holott a történelem mindig ebben a formában lép előre is — igaz, visszafelé is. A mesés panteon képzete pedig főként abban félrevezető, hogy a valódi ellenfél, azaz az ellenség — a panteon képzetének megfelelően — azon kívül reked, és a történelmi emlékezet alvilágába kerül. Ez pedig abba a mai hitbe ringathat bennünket, hogy könnyen fölismerhető rútságáról és a körülötte terjengő kénköves bűzről. Márpedig a politika világában egyaránt hiba a politikai „ellenfelet”, vitapartnert puszipajtásnak képzelni, és az ellenséget ördöginek gondolni. A vitapartnerek lehet, hogy ugyanazt az igazságot szolgálják, és ekíkor szövetségük igen fontos, sokszor a politikai alkotásnak, és a jövő megnyerésének ez az alapösszetétele. Az igazságot azonban az ellenséggel szemben, közösen képviselik. Mármost, hogy a követhető utak kiválasztásában ki a szövetséges „ellenfél”, aki más úton akar járni, mint én, és ki az ellenség, aki a lehetséges kivezető utak eltorlaszolásán ügyködik — nos ezt sosem könnyű eldönteni a napi politika for- gandóságában. Ehhez mindig tág szemlélet, élő és nem megmerevedett, nem meseszerű történelmi tapasztalat szükséges. A heroizálás-deheroizálás időnként fölparázsló vitájában sokszor rosszul fogalmazódik az alapkérdés. Mert nem úgy áll a dolog, hogy eszményekre, hősöktre szükség van, nosza teremtsünk, hanem úgy hogy vannak történelmünkben hősi alkatok, nagy személyiségek. Nagyságuk azonban többnyire nem személyes makulátlanságukban és elképzeléseik abszolút tökéletességében rejlik, hanem fölismeréseikben és mozgósító vállalkozásaikban, amelyek azonban a mindig választható utak eltérései miatt különböztek és kereszteződte!! is egymással. Széchenyi Kossuthot vádolja a nemzeti tragédia előidézésével, majd Kossuth ugyanezzel Deákékat, holott ezt elsősorban a külső önkény és annak belső politikai letéteményesei idézték elő. . .. netán tévedEgymás megítélésében hettek, de mi csak úgy kerülhetjük el mai tévedéseiket, ha nemcsak tiszteljük, hanem ismerjük is a történelmünket.. És, ne vegyük mesének se, hogy csak irodalomtörténeti igazság legyen Ady strófája: Egy emberöltőn folyt a dáridó Ékes meséje Toldi hűségének Soha egy riasztó, becsületes Egy szabadító, vagy keserű ének. Gombár Csaba Nópmüvészot—kortárs művészet Tanácskozás és kiállítás Szolnokon Tegnap délelőtt a szolnoki Ságvári Endre megyei Művelődési Központban nagy érdeklődés mellett megkezdődött a „Népművészet-kortárs művészet” elnevezésű tanácskozás, képzőművészek^ művészettörténészek, közművelődési szakemberek .részvételével. A tanácskozás első napján hat előadást hangzott el, amelyek a népművészet és az abból merítő modern képzőművészeti törekvések kapcsolatát, irányát, a szintézisteremtés hogyanját elemezték. A tanácskozás kiegészítéseként a délutáni órákban kiállítás nyílt a Komarov-terem ben, azoknak a művészeknek alkotásaiból, akiknek munkássága a népművészethez kötődik. A kiállítók névsorában találjuk: Csu toros Sándort. Molnár V. Józsefet, Lantos Ferencet, Samu Gézát. Titles Bélát, Kátai Mihályt — többek között. A tárlat március 12-ig tart nyitva, minden nap 10— 18 óráig. A tanácskozásról — amely ma délelőtt 9 órától folytatódik, s az esti órákban fejeződik be — keddi, lapunkban tudósítunk részletesen. Részlet a tegnap megnyílt kiállításról
