Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-25 / 72. szám

a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. március 25. Vietnam támogatása Magyar felszólalás A líbiai Sebhában tárgyalások folynak a csádi kormány és a Csád Nemzeti Felszabaditási Front (Frolinat) között (Telefotó - KS) A militarizmus fejlesztése Kínában A New York-i ENSZ- székházban a Vietnami Szo­cialista Köztársaság újjá­építése ügyében összehívott nemzetközi értekezleten fel­szólalt Halász András, az állandó magyar ENSZ-kép- viselő helyettese. Emlékez­tetett rá, hogy a magyar küldöttség aktívan támogat­ta a közgyűlés őszi üléssza­kán egyhangúlag elfogadott határozatot, amely felkéri a tagállamokat és a nemzetkö­zi intézményeket: nyújtsa­nak segítséget Vietnamnak az újjáépítésben. A magyar nép és a kor­mány mindig támogatta a vietnami népet igazságos harcában és most az ország újjáépítéséért folytatott hő­Moro ügyében Holtponton Az olasz rendőrség, amely Aldo Moro kereszténydemok­rata vezető és elrablói után nyomoz — úgy tűnik — még mindig a sötétben tapogat­nak. Egy nyomozótiszt szavai szerint: még reménykedünk, bár most ismét elölről kezd­hetünk mindent. Ezzel ar­ra utalt, hogy a nyomozás már biztosnak vélt „szálon” is kudarcot vallott. Újabb reményt keltett az, hogy Milánóban csütörtökön este letartóztatták egy szél­sőbaloldali szerevezet veze­Az Angolai Népi Köztársa­ság nemzetvédelmi miniszté­riuma pénteken bejelentette, hogy március 20-án reggel zairei csapatok Angola észak­keleti határánál repülőgépek és helikopterek támogatásá­val, behatoltak a köztársaság területére és elfoglalták a sies erőfeszítésekben is. Re­méljük — hangoztatta a magyar ENSZ-képviselő —, hogy a nemzetközi közösség tagjai megismerkedvén a hosszú pusztító háború okoz­ta súlyos gazdasági helyzet­tel és a vietnami népnek az ország újjáépítéséért tett ed­digi hatalmas erőfeszítései­vel, aktívan támogatják ezt a nemes feladatot. * * * Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára felhívta a világ- szervezet tagállamait, hogy adjanak meg minden lehet­séges támogatást a Vietnami Szocialista Köztársaságnak a háború által lerombolt or­szág újjáépítéséhez. a nyomozás tőjét, a 39 éves Giuseppe Zambont. Örizetbevétele pil­lanatában a férfi majdnem lenyelt néhány nála levő pa­pírt. Kiszivárgott hírek sze­rint a rendőrök kezébe ke­rült papírmaradványokon né­met nevek vagy németnyelvű utalások találhatók, s ezek esetleg összefüggésbe hozha­tók a terrorcselekménnyel. Zambon egyébként egy idő óta az NSZK-ban élt, hol könyvkereskedéssel foglalko­zott határtól hat kilométerre fek­vő Caianda várost. A külügyminisztérium köz­leménye szerint az angolai népi fegyveres erők még aznap megtisztították a vá­rost a betolakodóktól és visz- szaűzték őket Zaire terüle­tére. Figyelemreméltó, hogy az újabb légköri atomfegyverkí­sérletet Kínában közvetlenül azután a parlamenti ülésszak után hajtották végre, amely megerősítette, hogy Kínát az évszázad végéig „erős és ha­talmas” országgá kell vál­toztatni — írja a TASZSZ hírmagyarázója. Ez a körülmény mintegy jelzi, hogy a mostani kínai kormányzat milyen módon kívánja elérni a nagyhatalmi státust, milyen prioritások­hoz kíván igazodni célkitűzé­sei eléréséért. A világ közvé­leménye még nem felejtke­zett meg arról, hogy a kínai vezetők kategorikusan eluta­sították az atomstap szerző­déshez való csatlakozást és mindig is nagy hangsúlyt he­lyeztek nukeláris erejük fej­lesztésére. A parlamenti ülésszakot követően szintén a fegyveres erők gyorsított korszerűsíté­sének feladata áll a kínai események középpontjában. Ez tűnik ki a kínai országos tudományos tanácskozással, valamint a hadtudományi akadémia 20. évfordulójával kapcsolatos sajtó anyagából. Jellemző, hogy a nukleáris fegyverkísérletről szóló hiva­talos közleményt az országos tudományos tanácskozás meg­nyitása előtti napokban hoz­ták nyilvánosságra. A három vezető pekingi lap közös cikke, valamint a tudományos tanácskozáson elhangzott két főelőadás hangsúlyozza: a modern tu­domány és technika, így az atomkutatás, az elektronikus számítógép-gyártás és a lé­zertechnika gyorsított fejlesz­tése döntő mértékben járul­hat hozzá ahhoz, hogy Kína „hatalmas, korszerű” állam­má váljék és katonai ereje növekedjék. A kínai hadse­reg vezérkara „elméleti cso­portjának” a Hungcsi című folyóiratban megjelent cikke elismeri, hogy Kína a fegy­verzet tekintetében bizonyos ideig még elmarad „fő ellen­ségeitől” de hozzáfűzi: „fenn kell tartani a harckészséget, ki kell dolgozni az erők nö­velésének terveit, be kell hozni a mulasztásokat és mi­nél előbb változtatni kell az előnytelen helyzeten”. Kéksisakosok Libanonban Zairéi támadás Angola ellen Kommentárunk 0 harmadik forduló Alighanem találó a megállapítás: a kétfordulós francia választások után most következik a harma­dik. Ez sem ígérkezik kevésbé izgalmasnak mint ama­zok: a tét ugyanis jelentős. Giscard d’Estaing a jobboldal választási sikerére támaszkodva a jövő héten külön-külön megbeszélést folytat a baloldali pártok vezetőivel. Marchais. Mitter­rand és Fabre meghívását az Elysée-palotáha sürgető kényszer váltotta ki. Az urnák előtt ugyanis csak a törvényhozás új összetétele dőlt el, a francia politika irányvonalát pedig a parlamenti számarányok önma­gukban nem befolyásolják. Márpedig a Szajna part­ján is sokan — igaz, sokféle szemszgből — változá­sokat sürgetnek. Elsősorban pedig azt kívánják, hogy a reformokról sűrűn elhangzott ígéreteket a kor­mányzat váltsa be. Infláció, munkanélküliség, szociálpolitika — talán ez a három legfontosabb téma, amelyben az új kor­mánytól konkrét intézkedéseket várnak a franciák. Bizonyos jelekből ítélve, az államfő és a három bal­oldali vezető eszmecseréje éppen arra irányul, hogy tisztázza: milyen elemeket „ment át” a koalíció a kommunisták, a szocialisták és a baloldali radikáli­sok programjából. Enélkül ugyanis Giscard elnök elképzelése az „ésszerű társbérletről” vagyis a francia nemzeti megbékélésről eleve kudarcot vallana. A szakszervezetek vezetői már ezen a héten jártak az elnöknél. Úgy tűnik, ezek a találkozók csupán a kölcsönös tájékozódást szolgálták. A jövő héten sorra kerülő megbeszéléseken már nehezebb feladat vár az államfőre: a baloldal elvesztette ugyan a választá­sokat, de aligha mond le arról, hogy a 200 ellenzéki mandátum birtokában síkraszálljon választói érde­keiért. Ez az a pont, amely éles kontfrontációt ígér. Bár a baloldali pártok közös programjának korszerűsíté­séről a múlt év őszén megszakadtak a tárgyalások, egyes elemeit azonban a három párt — némileg eltérő módon, az igaz — máig is magáénak vallja. A mini­málbérektől az árellenőrzésig sok olyan téma kerül majd a jövő heti eszmecseréken napirendre, amely a francia jobb- és baloldal megbékélését kizárja. Meglehet a kormánypártok győzelmet arattak a választásokon, a Giscard d’Estaing által kezdeménye­zett harmadik fordulóban azonban alighanem kudarc vár a jobboldalra. Az Elysée-palota vendégei ugyanis sok tekintetben eltérő poggyásszal érkeznek, abban azonban egyetértenek, hogy a jobboldal pártjai között korántsincs nézetazonosság. Fellépésükhöz ez a körül­mény mindenképpen kellő magabiztosságot kölcsönöz. Gyapay Dénes Eddig közel ötszáz ENSZ- katona — franciák, irániak, kanadaiak és svédek — ér­kezett Libanonba. További francia és svéd, valamint ne­páli és norvég kontingensek érkezését várják. A francia „kéksisakosok” Dél-Libanon nyugati öveze­tében, Tyr környékén, az irániak a középső szakaszon, a Litani folyó közelében fog­lalták el állásaikat, a svéd alakulatok pedig várhatóan Dél-Libanon keleti részében, Madzsajun környékén fej­lődnek fel. Közben Szenegál is beje­lentette, hogy egy zászlóal­jat bocsát az ideiglenesen Li­banonban állomásozó ENSZ- erők (UNIFIL) rendelkezésé­re. A mintegy négyszáz ka­tonából álló szenegáli kon­tingenst a Sínai-félszigeten állomásozó ENSZ-erők köte­lékéből irányítják át Liba­nonba. A világszervezet egyik Carter—Callaghan A csúcskonferencia előkészítése A tőkés országok júliusra Bonnba tervezett csúcskonfe­renciájának előkészítése volt a fő témája James Carter amerikai elnök és Callaghan brit miniszterelnök washing­toni megbeszéléseinek. A fe­hér házi szóvivő közlése sze­rint a találkozón konkrét döntéseket nem hoztak ugyan, ennek ellenére a tár­gyalások „rendkívül fontos lépést” jelentettek a követke­ző gazdasági csúcsértekezlet előkészítésében. Carter és Callagham egyetértett abban, hogy a tervezett konferencia legfontosabb feladata a tőkés országok közötti lehető leg­szélesebb gazdaságpolitikai együttműködés és összehan­golás biztosítása. szóvivője szerint a hétszáz fős norvég kontingens első egységei ma érkeznek Bei- rutba. Akadályozzák az ENSZ- erők dél-libanoni felzárkó­zását a libanoni keresztesek (értsd: jobboldali) fegyvere­sek, akik korábban szorosan együttműködtek az izraeli­ekkel. Libanoni keresztény milicisták — mint már je­lentettük — csütörtökön ri­asztó lövésekkel fogadták az ENSZ iráni katonáit. DAMASZKUSZ Tegnap délelőtt Damasz­kusz történelmi és idegenfor­galmi nevezetességeivel is­merkedett a Magyar Szocia­lista Munkáspárt küldöttsé­ge, amely Fock Jenőnek, a Politikai Bizottság tagjának vezetésével tartózkodik Szí­riában, a Baath párt vendé­geként. Ma üzemlátogatással feje­ződik be a magyar pártkül­döttség szíriai programja. MOSZKVA Alekszej Koszigin, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke március 22. és 24. között láto­gatást tett a tymenyi és tomszki területeken. Vállala­tokat keresett fel, részt vett helyi párt- és tanácsi veze­tők, kőolaj- és gázipari vala­mint petrolkémiai szakem­berek értekezletein, amelye­ken a két terület távlati gaz­dasági fejlesztésének kérdé­seiről volt szó. WASHINGTON Április 12—14 között hiva­talos látogatást tesz Wa­shingtonban Nicolae Ceauses- cu román elnök. HANOI Hanoiban tegnap Köpeczi Béla akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese, és Vu Nemzetközi tanfolyam Megkezdődött a munka a Csillagvárosban Beköltöztek a iszooialista országokból érkezett űrhajós­jelöltek a részükre épült új lakóházba Csillagvárosban. A bolgár, kubai, lenevel, ma­gyar, mongol, román űrha­jósjelöltek számára már meg is kezdődött a rendszeres ki­képző munka. A kiképzés időtartama mintegy másfél év — ebben az időszakban az űrhajósjelöltek elsősorban az általános ismereteket szerzik meg és fizikailag is felkészül­nek várható munkájukra. Ezt követően kerülhet sor a spe­ciális gyakorlásra, az egyes űrhajók személyzetének konkrét felkészítésére ahhoz, hogy begyakorolják a szá­mukra megszabott kísérlete­ket, feladatokat. Mint a Szovjetszkaja Rósz- szija című szovjet lap írja, az első nemzetközi űrhajóstan­folyam csehszlovák, NDK-be­li és lengyel részvevői 1976 decemberében érkeztek a Csillagvárosba, a szovjet űr­hajósok kiképző központjába. Kiképzésük közvetlen veze­tője Vaszilij Lazarev űrhajós volt. Az első vizsgákat ez a cso­port fél év elteltével, 1977 májusában tette le. A máso­dik szakaszban az ismert szovjet űrhajós, Alekszej Le­onov irányításával már a konkrét feladatokat gyako­rolták azokkal a szovjet űr­hajósokkal együtt, akikkel „párban” végzik majd űruta­zásukat. A tanfolyam e sza­kasza öt hónapig tartott s ez­után kerülhetett sor arra, hogy kiválasszák az első nemzetközi kettőst. A második nemzetközi tan­folyam megszervezéséhez ter­mészetesen felhasználják az így szerzett tapasztalatokat is. A további űrrepülések so­rán a nemzetközi személyze­teknek mind bonyolultabb és nehezebb munkát kell elvé­gezniük. Az egyes feladatok, programok meghatározása az I nterkozmosz-egy üttműkö- désben részvevő országok űr­kutatási programjának sajá­tos kutatási területeit is fi­gyelembe veszi. Mást ígértek a választások előtt Hz USD 10 milliárddal növelte katonai kiadásait Carter amerikai elnök a kongresszus elé terjesztette a fegyverzetellenőrzés és lesze­relési hivatal 1977. évi jelen­tését. A jelentés a SALT-tárgya- lásokkal kapcsolatban meg­állapítja, hogy a hadászati egyensúlyt megbontó új fegyverrendszerek alkalma­zása lassíthatja, sőt meg is akadályozhatja a megállapo­dás elérését. hangoztatja, hogy a hadászati fegyverke­zési verseny a stabilitás csök­kenésével fenyeget, és az egy­oldalú előnyöket kizáró, az egyeztetett korlátozást célzó tárgyalások folytatása a ver­sengés egyedüli alternatívája. A jelentéshez mellékelt el­nöki üzenet hangvétele és tartalma azonban arról ta­núskodik, hogy az amerikai kormányzat lényegében ket­tős álláspontra helyezkedik. Az elnök egyrészt a fegyver­zetellenőrzés egyik legsürge­tőbb feladatának minősíti az Egyesült Államok és a Szov­jetunió közötti nukleáris egyensúly szavatolását, más­részt kijelenti, hogy az Egye­sült Államok nemzetbizton­sági politikájának elő kell irányoznia a katonai erő nö­velését. A Carter-kormányzat a vá­lasztás előtti ígéreteivel el­lentétben csaknem 10 milli­árd dollárral növelte a kato­nai kiadásokat. Az elnök üze­netében nagy fontosságot tu­lajdonít az egész világra ki­terjedő atomsorompónak. Ugyanakkor ismeretes, hogy az Egyesült Államok nem­csak aktív előkészületeket tesz a neutronfegyv&rek gyártására, hanem ezeket a fegyvereket el is akarja he­lyezni a NATO-országokban. Az üzenet Washington „ag­godalmát” fejezi ki az óriási méretű nemzetközi fegyver­kereskedelem és főleg a fegyverek regionális felhal­mozódása miatt. Tény vi­szont, hogy éppen az Egye­sült Államok a világ legna­gyobb fegyverkereskedője. A folyó pénzügyi évben az Egyesült Államok 13,2 milli­árd dollár értékben, vagyis a múlt évhez viszonyítva csaknem kétmilliárd dollár értékben több fegyvert szál­lít külföldre, főleg a Közel- Keletre és a Perzsa-öböl tér­ségeinek országaiba. Izrael­be, Szaud -Arábiába és Irán­ba: Ezek a tények egyértelmű­en cáfolják Carter minden olyan ígérgetését, hogy kor­látozni fogja az amerikai fegyverek eladását és csök­kenteni kívánja a világmére­tű fegyverkereskedelmet. Khieu, a Vietnami Társada­lomtudományi Bizottság alel- nöke aláírta az 1978—80-as évekre szóló magyar—vietna­mi tudományos együttműkö­dési munkatervet. TOKIÓ Hazánk felszabadulásának közelgő 33. évfordulója alkal­mából a Japán—Magyar Ba­ráti Társaság és az Aszahi Simbun, az ország legna­gyobb napilapja, magyar es­tet rendezett a japán főváros Aszahi színházában. PRÁGA A Szlovákiai Poprad váro­sában megkezdődött az euró­pai szocialista országok esz- perantista szervezeteinek XI. konzultatív értekezlete. A hétfőig tartó tanácskozáson Bulgária, Csehszlovákia, Len­gyelország és a Szovjetunió képviselői vesznek részt. BUKAREST Bukarestben tegnap meg­nyílt a Román Nagy Nem­zetgyűlés ülésszaka. A ta­nácskozás napirendjén tör­vénytervezetek szerepelnek a dolgozók javaslatainak, pa­naszainak és kereseteinek kivizsgálási rendjéről; az állami szocialista vállalatok szervezéséről és irányításá­ról; az egészségvédelemről, a vámokról. Emellett a tör­vényhozás több más kérdést is megvizsgál. BONN Lemondott Hans Puvogel, az alsó-szászországi tartomá­nyi CDU-kormány igazság- ügyminisztere, miután né­hány napja fény derült náci fajüldöző múltjára. A ke­reszténydemokrata politikus 1936-ban arról írt doktori disszertációt, miért „szüksé­ges kiirtani az alacsonyabb rendű emberi fajokat”. ROMA Terroristák merényletet követték el tegnap délben Torino volt polgármestere, Giovanni Picco ellen. Laká­sa előtt az utcán közrefog­ták és pisztollyal többször a lábába lőttek. A merény­lők elmenekültek a helyszín­ről.

Next

/
Thumbnails
Contents