Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-24 / 71. szám

1978. március 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Zene és varázslat A Talich-vonósnégyes hangversenye Kiadványok, folyóiratok, diák érte Pestre menni A Táncsics Kiadó szolnoki kirendeltségén bőséges anyag vár­ja a vásárlókat HÉTFŐN ESTE nem kisebb nevű vendégegyüttes mutat­kozott be Szolnokon, a váro­si tanács dísztermében, mint a csehszlovák Talich-vonós­négyes. Tagjai: Petr Messie- reur, Jan Kvapil, Jan Talich és Evzen Battay. A vonósné­gyes a hatvanas évek elején alakult. Európai fellépések után, 1970-ben érik ei legki- ugróbb sikerüket: elnyerik az Európai Zenei Fesztiválok Egyesületének fő díját, világ- körüli hangversenytuméra utaznak. Szerepelnek az USA-ban, Japánban, Kana­dában, lemezeik több nagy­díjat hódítottak meg eddig, köztük a francia rádió Grand Prix-jét. Mostam hangversenyük műsorán három vonósnégyes hangzott el, elsőként Schu­bert Esz-dúr, Op. 125-ös, fia­talkori alkotása. A jórészt még klasszikus példaképet tükröző, de már a későbbi nagy zeneköltő dallamossá­gát, eleganciáját és humorát felvillantó kompozíciót vég­telen finom nüanszokkal, pu­ha dinamikai árnyalatokkal, élveztes játékkal szerettették meg velünk a kitűnő muzsi­kusok. Ezután félelmetes nehézsé­gű mű következett: az im­presszionizmus mesterének,- Débbussynek egyetlen, Op. 10-es sorszámú vonósnégye­se. Debussy szakítva a klasz- szikus, illetve romantikus ha­gyományokkal, eltért a dal­lamalakítás, valamint a for­maképzés addigi szokásaitól, témái szinte zenei forgácsok, ritmikája bonyólult, nehezen Emlékképek két évvel ezelőttről. A színművészeti főiskola egyik osztályában Vámos László tanítványai vizsgáznak. Részleteket ad­nak elő klasszikusoktól. Ép­pen Lope de Vega Hős faluját. A színpadra rö­vid hajú, törékeny kis­lány toppan be, s Lauren- cia összes sérelmét, meg- alázottságát olvassa kinja okozóinak fejére. Elfojtott hangon, de oly erővel, hogy körülötte reszket a levegő is. A nézőtéren ott ül az egykori Góz Jóska, és sok nagy szerep életre- keltője: Szirtes Ádám. Szí­nésznő lányával ismerke­dik.. Ez a kislány azóta „fel­nőtt”, rövidesen diplomás­ként indulhat a közönség meghódítására. Kifejező, ba­rátságosan meleg szemek, szigorúan hátrasiimított haj, jellegzetesen „szirtesági” mo­soly. Arca, alakja a filmvá­szonról már ismerős. — A pályaválasztásban mennyire meghatározó, ha valaki neves művész lá­nyának születik? '— Csak annyira, mint pél­dául egy orvoscsaládban. Otthon állandóan ez a be­szédtéma. Végül a gyerek felteszi magában a kérdést: mi lenne, ha én is ezt a mesterséget választanám? — Aki nem ilyen hely­ről kerül a pályára, eset­leg hajlamos lesz arra, hogy valamifajta álomvi­lágnak képzelje a színé­szetet, rózsaszín ködbe burkolja. Nem ismervén a buktatókat a taps, a hír­név vonzásába kerüljön. — Ettől én szerencsére megmenekültem. Elég sok­szor láthattam apám önmar- dosását. Azért mégsem gon­doltam, hogy ilyen nehézsé­gek várnak majd rám. A vágy, a belülről jövő aka­rat elnyomta kételyeimet, bo­rúlátásomat. — Térjünk rá'a filmsze­repekre. Az Egy erkölcsös éjszaka villanásnyi kis cselédlánya után a Csilag- szemű lányalakja már fő­szerepnek mondható. — Viszonylag könnyű dol­gom volt Anyácskával. Mert mit is kellett e lányban meg­formálnom? A szépségét, a fiatalságát. Nem a szabályos játszható, a hangszerelés pe­dig kitágítja a vonósok kife­jezési lehetőségeit, komoly erőpróba elé állítva ezzel az előadó művészeket. A Talich- vonósnégyes dicséretére ír­hatjuk, hogy ezeket a szövegi nehézségeket sehol nem érez­tük, csupán élveztük a mű színes forgatagát, izgalmas hangzásvilágát, a teltségében zenekarra emlékeztető effek­tusokat, az elmélyültség és a pazar technika csodálatos va­rázslatát. Utolsó számként Dvorzsák F-dúr, „Néger” vonósnégye­sét hallhattuk. A komponista a kamarazene e bájos gyöngyszemét amerikai tar­tózkodása időszakában írta, nem sokkal az „Üj világ” szimfónia megalkotása után. Érzelmi-hangulati rokonsága a szimfóniával kétségtelen! A dvorzsáki melódiagazdagság, a sajátos, finom színeikben bő hangszerelés, s — nem utol­sósorban — a lebilincselő, életteli előadásmód nagy si­kert aratott. A közönség vas­tapsát ráadással, Haydn egyik vonósnégyestételével köszön­ték meg a prágai művészek. BEFEJEZÉSÜL elismerés­sel kéül szólnunk a Iműsor szóvivőjéről: Zelinka Tamás­ról. Okos, lényegretörő, meg­nyerő modorban előadott is­mertetői nagy mértékben hozzájárultak, s — reméljük a jövőben is hozzájárulnak majd! — a kamarazene mű­fajának megismeréséhez, megsze-ettetéséhez. arcra, a tökéletes alakra gondolok. Sokkal inkább ar­ra a vonzerőre, belső sugár­zásra, mely a néző számára szimpatikussá teszi ezt a pásztorlánykát, igazolja tisz­taságát, lelkének gazdagsá­gát. — A Kecskeméti Kato­na József Színházban Ruszt József nemrégiben állítot­ta színpadra Shakespeare művét, a Periclest, s az egyik főszerepre vendég­ként, Szirtes Ágit hívta meg. — Marina félig gyerek, fé­lig nő. De ereje van, amivel távoltartja, lerázza magáról a mocskot, a szennyet. Ép­pen ezért az emberek tehe­tetlenek vele szemben. Ere­jét a hitéből meríti, és ab­ból, hogy mosolyog. — Sikerült az első be­vetés? — Néhol még pontatlan vagyok. Eddig a filmet ked­veltem, de amióta a színház­zal találkoztam... — Pillanatnyilag mégis a film a „főszereplő” éle­tében. Sík Ferenc irányí­tásával készül a Nem él­hetek muzsikaszó nélkül című Móricz Zsigmond re­it közművelődési alapbál Támogatás 17 intézménynek Tegnap délután Szolnokon, a megyei tanács vb-termében tartott ülést a megyei tanács közművelődési bizottsága. Az ülésen megvitatták a közmű­velődéssel kapcsolatos párt- és állami feladatok megva­lósulását, továbbá elemezték a megye közművelődését az utóbbi idők tanácshatároza­tainak tükrében. Külön napi­rendi témaként foglalkozott a bizottság az épülő megyei művelődési központtal kap­csolatos kérdésekkel. A tegnapi ülésen döntöttek a megyei tanács 1978-as köz- művelődési alakja felosztásá­ról. Az összesen egymillió fo­rintot kitevő közművelődési alapot 17 intézmény között osztották fel, felújítást, kor­szerűsítést, berendezést se­gítve ezzel. A közművelődési alapból elsősorban községi intézmények részesültek. Könyvtári tájékoztató tiszafüredieknek ízléses tájékoztató füzetet adott ki a közelmúltban a ti­szafüredi nagyközségi járási könyvtár. Az áttekinthetően szerkesztett, szépen szedett, fotókkal illusztrált tájékozta­tóból az olvasók mindent megtudhatnak a könyvtár használatáról, könyv- és fo­lyóirat-állományáról, a spe­ciális könyvtári szolgáltatá­sokról. gény filmadaptációja. Pó- lika szerepét — számos próbafelvétel után — Szir­tes Ágira osztották ki. — Pólika — úgy vélem — minden szempontból part­nere Balázsnak. Ugyanolyan vérbő; életet, muzsikát, já­tékosságot szerető ember. El­keseredett pillanatainak áb­rázolása mellett ezeket a vonásokat is szeretném be­lopni a filmbe. — A filmek, a színházi fellépés kóstoló volt a jövőből. Milyen érzésekkel lép majd ki Szirtes Ági, diplomásként, a főiskola kapuján? — Ez engem is foglalkoz­tat. Mert amíg itt vagyok, véd az „fh” a nevem mö­gött. Elnézőbb a közönség is. Azt mondja: tehetséges, de ... Ám utána nincs vé­dettség, nekem kell felvér­teznem magam. Ezt pedig csak úgy tehetem meg, ha azt a bizonyos kötőszót ki­iktatom, megsemmisítem. Magyarul, megoldom a fel­adataimat. Valószínűleg vi­dékre szerződöm — dolgoz­ni akarok. Tóth Andrea Nem kell Segítség a szakszervezeti munkához A szakszervezeti tisztségvi­selőknek és aktivistáknak az utóbbi években számos új, az eddigi gyakorlattól eltérő elemmel bővült a munkájuk. Gondoljunk csak az egyik, legutóbbi, az egész tömeg­szervezetet érintő, a Minisz­tertanács rendeletét követő SZOT-irányelvékre — ame­lyek megjelölték a bizalmiak hatáskörét, szabályozták a szakszervezeti jogok gyakor­lását — mennyi új vonást' tartalmaz! A szakszervezet tisztségvi­selőit, aktivistáit szervezett tanfolyamokon, oktatásokon készítették, készítik fel meg­növekedett feladataik ellátá­sára. Az ő dolguk ezután, hogy továbbadják, a gyakor­latban érvényesítsék a köz­ponti előírásokat, irányelve­ket. És ez nem is olyan egy­szerű és könnyű feladat. Munkájukhoz — felkészült­ségük mellett — elengedhe­tetlenek a különféle, a szak- szervezeti munkával kapcso­latos kiadványok, segédesz­közök, útmutatók. Magyarországon a Táncsics Szakszervezeti Könyv- és Fo- lyóiiratkiadó Vállalat a gaz­dája a tömegszervezet min­dennemű kiadványának. ^Ta­nulmánykötetek, népszerű is­meretterjesztő sorozatok, ak­tuális témájú füzetek, lexi­konok, törvény- és határozat- gyűjteményeik, folyóiratok, plakátok, illusztrált utasítá­sok sokasága jelenik 'meg évente a Táncsics gondozásá­ban, de közreadnak diafil­meket is, amelyek _ egy-egy program jegyében készülnek. A könyvkiadó rendszeres tájékoztatással, propagandá­Kisújszállás A városgazdálkodási vál­lalat dolgozói már az ősszel megkezdték az előkészülete­ket tavaszra: felásták a par­kokat. fákat, díszcserjéket ültettek. Tizenöt munkásuk pedig február közepén el­kezdte a közterek gereblyé- zését, csinosítását. A lomta­lanítást április végére ter­vezik, az összegyűlt hulla­dék elszállítását a két ter­melőszövetkezet és az álla­mi gazdaság teherautói segí­tik. Április elején a válla­lat a városi tanáccsal együtt felhívással fordul a lakos­sághoz, amelyben az iskolák, a szocialista brigádok és a lakók segítségét kérik a köz­területek tisztántartásához. A májusi melegebb napok­ban pedig tízezer egynyári növénypalántát ültetnek szét az öt városi parkban, ame­lyek közül egynek már a kis­újszállási Sütőipari Vállalat szocialista brigádja a véd­nöke. Karcag A város két nagy parkjá­ban március első napjaiban megkezdték a fák gallyazá­sát, a gereblyézést és a park- rendezést. Április végén a Hazafias Népfront városi bi­zottsága a városgazdáikodá-. si vállalattal együtt lomta­lanítással egybekötött tisz­tasági napot tervez. Május­ban az utcák szépítésére val értesíti a vállalatok, az üzemek szakszervezeti bizott­ságait időszerű kiádványai­ról. Scikan élnek is a lehető­séggel: Budapestre utazik az szb megbízottja, megvásárol­ja, vagy megrendeli az aján­lott segédeszközöket. Az uta­zás, a távolság azonban sok­szor akadály. A Táncsics Könyvkiadó ezért úgy döntött, hogy az or­szág különböző megyéiben hálózatot épít ki, helyi lera- katokat szervez. Tavaly, áp­rilis 5-én Szolnokon is nyílt egy „fióküzletük”, a Szol­nok—Békés megyei kiren­deltség. A Szákszervezetek Megyei Tanácsa székházában berendezett kirendeltség gaz­dag anyaggal várja a meg­rendelőket. Minden szakszer­vezeti kiadvány megkapható, vény-palántát osztanak szét a város lakói között. A lakó­házak környékének és a par­koknak a csinosításában a fiatalok is részt vesznek, mi­vel a II. Karcagi Ifjúsági Köztársaság rendezvénysoro­zata keretében a résztvevők egy napig a virágos, tiszta Karcagért munkálkodnak. Törökszentmiklós A városgazdálkodási vál­lalat március 28-tól április 1-ig lomtalanítási hetet tart: minden gépkocsival járható utcából díjmentesen elszállít­ják a háztartásokban össze­gyűlt felesleges holmikat, limlomot. A parkok és a közterüle­tek karbantartási munkái is megkezdődtek: a Kossuth téren metszik a rózsákat, s mintegy tízezer forint értékű egynyári virágokat ültetnek ki. A Felszabadulás úton négyezer négyzetméteres te­rületet parkosítanak 80 ezer forintos vállalati, 70 ezer fo­rintos tanácsi költséggel, va­lamint a vállalat dolgozói­nak társadalmi munkájával. Közterületekre — a tanács­tagok kérelmére — 900 fa­csemetét ültetnek, s a váró-’ si tanács költségvetési üze­me segítségével parkosítják az új 40 lakásos épület kör­nyékét is. A földutakat a termelőszö­vetkezetek, a városi strand területét a korábbi évekhez hasonlóan a gimnázium ta­illetve megvásárolható az üz­letben, elfogadják a megren­deléseket, ők intézik a szállí­tást, a csomagolást. A kiad­ványok, útmutatók, sorozat­füzetek, folyóiratok mellett árusítanak munkavédelmi, egészségnevelési, alkalmi pla­kátokat, »szemléletes gépkeze­lői utasításokat, szépirodalmi műveket. Nagy hasznát vehe­tik — főként munkavédelmi, tűzvédelmi, elsősegélynyújtói si tanfolyamdkon — a dia- fiilmeknek, amelyek egy-egy szakma veszélyére, ártalmára is figyelmeztetnek. A megyei kirendeltség munkatársai katalógusokat, tájékoztatókat is rendelkezé­sére bocsátanak az érdeklő­dőknek, de személyes felvi­lágosítással is szolgálnak. nulói rendezik, szépítik a május elseji nyitásra. A vá­ros szépítéséhez a városgaz­dálkodási vállalat kertészete mintegy 40 ezer virágpalán­tát biztosít a lakosság és a közületek részére, a város lakói pedig 1,5 millió forint értékű társadalmi munkával segítenek. Jászberény A városgazdálkodási vál­lalat kertészeti részlege 1 millió forintot költ az idén a parkok, a játszóterek kar­bantartására, felújítására, a közterek szépítésére. A vál­lalat fenntartásához 53 ezer négyzetméter alapterületű pázsitból, virágágyakból, sé­tányokból és játszóterekből álló park tartozik. ősszel 30 ezer kétnyári vi­rágpalántát — árvácskát és százszorszépet — 8 ezer tu­lipánhagymát. és 8 ezer f:- noráliát ültettek ki. Az őszi telepítés jól telelt, a korai növények már bontják szir­maikat. Nem maradnak virág nél­kül a parkok, a kétnyáriak elvirágzása után sem. Pótlá­sukra a kertészek 30 ezer egynyári növényt ültetnek ki. köztük olyan ismert vi­rágokat, mint a petunia, a szalviák. a verbéna, a dísz­dohány, a kakastaraj. Kezdődik a díszfák és örökzöldek kiültetése. Platán levelű gömbjuharból négy­százat ültetnek ki az idén. ezzel pótolják a talajhoz ne­hezen igazodó gömbakácot. Tavaszi . feladat a játszó­terek felszereléseinek felújí­tása. a padok átfestése is. A parkok sétányait 50 köb­méter gyöngykaviccsal töl­tik fel a hónap végéig. Nagy Pál Felvértezve a pálya küszöbén Kiszínesednek a közterek, megszépülnek a parkok A lakosság is részt vesz benne Február végén, március elején már sokhelyütt előkerült a met­szőolló, a gereblye, az ásó; parkokban, útszéleken megkezd­ték a munkások, a lakók a hagyományos tavaszi munkákat. Négy városban érdeklődtünk: milyen környezetvédelmi tervvel, városszépítési akciókkal várják a tavaszt? több mint ötvenezer disznó­Szirtes Ági, a Csillagszemű című filmben

Next

/
Thumbnails
Contents