Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-24 / 71. szám

e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. március 24. Gyászhir — Köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy BOKOR JANOS rövid, de súlyos betegség után, 68 éves korában, váratlanul el­hunyt. Temetése március 25-én, 14 órakor lesz a karcagi, déli temető halottasházából. Gyá­szolják felesége, gyermekei, menyei, veje, unokái, déduno­kái, rokonai és a vállalat dol­gozói Karcagon. t Köszönetét mondunk a testvé­reknek. rokonoknak, szomszé­doknak. ismerősöknek, a Kos­suth Tsz vezetőinek, dolgozói­nak, mindazoknak, akik drága jó feleségem, felejthetetlen édes­anyánk, anyósunk, nagyma­mánk, DOMANY ernöné sz.: Ivanics Julianna temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal, megjele­nésükkel fájdalmunkon enyhíte­ni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. Besenyszög. Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak, ismerősök­nek, munkatársaiknak, akik sze­retett apám, PALYI FERENC temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló fia és családja, Szolnok. IÁ A INGATLAN ELADÓ kétszobás, gázfűtéses, családi ház. Szolnok. Ta­nács út 2. (Széche­nyi utcából nyílik.) (838.) HOLT-TISZA-PAR- TON 73 négyszögöl hobbytelek eladó. Érdeklődni lehet 18 órától, naponta (Be­de. Szolnok. József Attila út 31. n/16. (H. 906.) BEKÖLTÖZHE­TŐEN ház eladó 200 négyszögöl telekkel a Scheftsik telepen. Érdeklődni: Szolnok, Rózsa u. 17. (Schef­tsik telep.) (H. 898.) KERTES, kétszobás, családi ház eladó. Szolnok, Holt-Tisza- part 11. sz. (H. 901.) KERTES, családi ház (három szoba, fürdőszoba) eladó. Szolnok. Harmat út 8. sz. Érdeklődni: egész nap. (863.) HAROMSZOBAS, családi ház eladó. Kunhegyes. Kelet u. 16. (1126.) 400 négyszögöl telek hétvégi házzal el­adó Szandaszőlősön, a Körte út 24. sz. alatt. Érdeklődni, Szolnok, Hunyadi út 9. (H. 916.) MASFÉLSZOBAS, szövetkezeti lakás eladó. Szolnoki Vosztok út 2. n. em. 7, Érdeklődni: hét­köznap 16—18 órá­ig. (1099.) TISZAFÖLDVA- RON, a Vásár tér u. 59. sz. alatt két­szobás, új típusú, családi ház mellék­épületekkel, állat­tartásra kiválóan al­kalmas helyen, áron alul. sürgősen eladó. (Fizetési 'kedvez­mény lehetséges.) (HOL) III. emeleti, kétszo­bás, összkomfortos, loggiás lakás kp + OTP átválallással eladó. Dévaványa, Árpád utca 33. ni. emelet 9. Ezzel együtt eladó egy úi építményü műhely mosdóval és raktár­ral, üzlethelyiségnek is felhasználható, nagy kirakattal. Ér­deklődni : Kossuth u. 38. vagy a fenti elmen. (1113.) ELADÓ Törökszent- miklóson, a Móra Ferenc út 14. sz. alatt 296 négyszögöl telek melléképülettel és építési anyagok­kal együtt. Főépü­letnek alap és lá­bazat kész. fürdőhöz közel. Érdeklődni helyben. (1132.) SZOLNOKON, az Abonyi úti lakóte­lepen kétszoba, össz­komfortos. OTP- öröklakás beköltöz­hetően eladó. Ár­ajánlatot Juhász Pé­ter M28 Borzavár. Alkotmány út 14-be kérek. (787.) SZOLNOKON. a Kertvárosban, Deb­receni út 9. számú ház eladó. (ABC mellett.) (H. 908.) GÉPJÁRMŰ ZM-es, 1200-as. fe­hér Lada igényesnek eladó. Érdeklődni szombat. vasárnap kivételével. Dr. Szűcs. Jászapáti, Kossuth út 2. (H. 894.) 1500-as Polski Fiat (vizsgázott) eladó. Jászberény, Verseny út 1. (1154.) Crj motorral, Fiat 5C0-as, 1980-ig „mü- szakizott”, 25 000-ért eladó. Sok új al­katrész külön is el­adó. Tolnai, Tisza- nána, Vörös Had­sereg U. 62. (1162.) ÜJ Babetta eladó. Szolnok, Lőwy S. u. 6/2. (U44.) 600-as Trabant 1980- ig vizsgázott, olcsón eladó. Szolnok. I. lyer. Ék út 21. (1142.) NÉGYSZEMÉLYES csónak, aluminium motorcsönaktest el­adó. Szolnok, Tutaj út 11. (1107.) SIMSON Stár eladó. Szolnok. Móra Fe­renc út 13. VH. em. 8. (1107.) ÜZEMKÉPES Skoda Oktávia olcsón, sür­gősen eladó. Fekete Károly, 2740 Abony. Csiky G. u. 4. sz. (1115.) MOST műszaki vizs­gázott, oldalkocsis Pannónia sürgősen eladó. Mezőtúr. XVH. út 6. (1126.) 500-as Trabant (1980- ig érvényes műszaki vizsgával) eladó. Szolnok, Jósika u. 7 sz. IV. em. 13. (H. 900.) MOST műszakizott, IG-s. tolótetös. fe­hér Wartburg Lim. személygépkocsi el­adó. Donkó László. Jászszentandrás. ál­talános iskola. (1165.) LAKÁSCSERE HAROMSZOBAS. tanácsi lakásomat el­cserélném kertes_ családi házra. „Meg­egyezés” jeligére a kiadóba. (1147.) SZOLNOKI más­félszobás. tanácsi + másfélszobás. szö­vetkezeti lakásomat kétszobásra cseré­lem. „Áprilisi cse­re” jeligére a ki­adóba. (1069.) MISKOLCI tanácsi háromszobás. köz­ponti fűtéses. össz­komfortos lakáso­mat szolnokiért cse­rélem, hasonlóra vagy családi házra. Tassi Béláné, Mis­kolc, Körösi Csorna Sándor u. 7. VH. e. 3/a. Telefon: 38-062, este 7 után. (751.) ADÁSVÉTEL 2l0xl50-es új ablak eladó. Szandaszőlős, Kiss János 13. Sza­bó. (1140.) TRICIKLIT ve­szünk. Általános Is- kola Kengyel. (1094.) KÉT BORJÜ (üsző és bika) eladó. Rá- kóczifalva. Kossuth út 3. (1046.) VÁLASZTÁSI ma­lacok eladók. Szol­nok. Horgász u. 47." (1086.) LEHEL evermek- szobabútor jó álla­potban eladó. Szol­nok. Kun Béla krt. 11. IX/12, (871.) KÉT 8 hónapos bi­kaborjú eladó. Szol­nok, Tulipán u. 25., Csák. (H. 917.) KÖNYVSZEK­RÉNY, Íróasztal, két hálószobaszek- rény. heverő. 14 le­velű datolyapálma eladó. Szolnok. Jó­zsef Attila út 24/a. (H. 913.)______________ KARCAGON, a Ma­darász Imre út 50. szám alatt két he­réit. hároméves, de­res. könnyű, sodrott csikó eladó. (1157.) DUBÄN dobszerelés eladó. Jászkisér, pe. rém út 6. Bede Gyu- la. (1150.) _____________ L OVASKOCSI eladó (25 mázsa bírású) Szolnok, Balogh A. u. 2. ép. Dóra Ká- roly. (1096.)__________ F ELÜJlTOTT HOh- ner harmonika, 120- as eladó. Szandasző­lős, Bródy u. 4. sz., Vlgh Károly. (IPS ' ' KÉT heverő, két fo­tel. valamint újsze­rű állapotú, kétaj­tós szekrény és mély gyermekkocsi eladók. Szolnok, dr. Csanádi krt. 22. IV. em. 22. (1100.)_______ T IZENHAT méhcsa­lád Balog rendsze­rű, rakodóteres kap­tárban eladó. Fe- rencz Balázs, Tisza- gyenda, (1109.) ______ K ARCAGON, a Dó­zsa György, út 78. számon bérkeltetés­re libatojás kapha- tó. (1121.) ZONGORA eladó. Szolnok, Széchenyi út 13. Érdeklődni 16—19 óráig. (H. 876.)___________________ OLAJFESTMÉ­NYEK eladók. „Ta­bán” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 899.) HÉT hónapos, fakó csődörcsikó eladó. Kenderes, Martino­vics u. 24. (H. 907.) EGYÉB diplomás házas­pár kis lakást bé­relne. „Április" jel­igére a szolnoki hir- detőbe. (H. 883.) PLISSZlROZAST vállalok. Spitzer De- zsőné. 6000 Kecske­mét. Rákóczi út 28 (1033.) ALKALMAZUNK A SZOLNOKI BAROMFIKELTE­TŐ ÜZEM állandó üzemi mun­kára nőket alkalmaz. Fiatalko­rúakat egyműszakra is felvesz. Jelentkezni lehet: Baromfikel­tető Üzem, Szolnok. Verseghy u. (1160.) A FÉMFELDOLGOZÓ SZÖVET­KEZET MEZÖTÜRI GYÁREGY­SÉGE alkalmaz darabbéres munkakörbe gépi forgácsoló, öntő, lakatos szakmunkásokat, (női és férfi) betanított női és férfi dolgozókat. Jelentkezés a Fémfeldolgozó Szövetkezet me­zőtúri gyáregységének munka­ügyi csoportjánál. Mezőtúr, Vá­sárhelyi Pál út 2. sz. (1130.) Szolnok megyében levő, élel­miszeripari Vállalat pályázatot hirdet üzemszervező és belső ellenőri munkakörökre. A mun­kakörök betöltéséhez szakirá­nyú, középiskolai végzettség, kö­zépfokú, szakmai képzettség és 10 éves gyakorlat vagy főisko­lai végzettség és 3 év gyakor­lat szükséges. A pályázatokhoz részletes önéletrajz kell. A je­lentkezést „önálló” jeligére ké­rem a kiadóba. (1114.) A mezőtúri Baromfikeltető egy műszakra fiatalkorúakat alkal­maz. Jelentkezni lehet: Mező­túr, Vörös Hadsereg út 2. szám. (1068.) A FÜSZÉRT-FIÖK (Szolnok, Csaba út 26. sz.) felvételre ke­res takarítónőt, akkumulátortöl­tésben jártas karbantartót és éj­jeliőröket. Jelentkezni lehet a fenti címen, a személyzeti elő­adónál. (H. 905.) A RÖNTGEN- ÉS KÓRHÁZ­TECHNIKAI VÁLLALAT kiren­deltsége (Szolnok, Nád út 1. sz.) felvesz elektronikust, fogászt, esztergályost, hűtőgépszerelőt és segédmunkást (motoros szállí­tónak). (1127.) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS HETÉNYI GÉZA KÖRHÁZ- RENDELÖINTÉZET, Szolnok. Vörös Hadsereg útja 25. sz. alatt felvételre keres alleltárellenőrt. gépírónőt, élelmezési jegykeze­lőt, élelmezési adminisztrátort. Jelentkezni lehet a fenti címen az élelmezési osztály vezetőjé­nél, illetve a gazdálkodási osz­tályon. (H. 856.) ««SKICIl*! VÁLLALAT A VlDlA KERES­KEDELMI VÁL­LALAT Szol­nok megyei kiren­deltsége felvételt hirdet az alábbi munkakörök be­töltésére : üzem­fenntartási előadói munkakör; felvételi követel­mény: középfokú beruházási, gé­pészeti szakképzettség, szakjel­legnek megfelelő szakközépis­kolai érettségi. Rendész-tűzren- dészeti előadói munkakör, fel­vételi követelmény: középfokú rendészeti és tűzvédelmi előa^i képesítés. Jelentkezés: Szolnok, Landler Jenő út. (H. 837.) A VAS- ÉS FAIPARI SZÖVET­KEZET felvételre keres autósze­relő és festő (fényező) szak­munkásokat, a vasipari üzemünk­be középiskolai végzettséggel rendelkező munkavállalót minő­ségi ellenőri munkakörbe. Je­lentkezés: Szolnok, Ostor út 1. sz. személyzeti vezetőnél. (H. 886.) A VlDIA DÉLMA- GYARORSZAGI VAS- ÉS MŰSZA­KI KERESKEDEL. MI VÁLLALAT Szolnok megyei ki- rendeltsége felvé­telt hirdet külön­böző munkakörök betöltésére. Üzletszerzői munkakör, felvételi követelmény középfokú árufor­galmi képesítés, vagy vas-mű­szaki eladói képesítés, gépi adat- elszámoltatói munkakör; felvé­teli követelmény közgazdasági technikumi érettségi. 44 órás munkahét. Jelentkezés Szolnok, Landler Jenő út. (H. 775.) A JÁSZ-NAGYKUN VENDÉG­LÁTÓ VÁLLALAT felvételre ke­res villanyszerelő, vízvezeték­szerelő, gázkazánfűtő. fémipari szakmával, szakács, valamint női segédmunkás munkakörbe dol­gozókat. Jelentkezés: Szolnok. Kossuth téri Irodaház munka­ügyi osztály. II. emelet 4. (1055.) A SZOLNOK MEGYEI SZOL- TISZ Szolgáltató Termelő Ipari Szövetkezet raktárosi munkakör­be felvesz dolgozókat. Jelentke­zés: Szolnok, Ságvári krt. 24. Sáfrány Mihály főkönyvelőnél. (860.) A MEZÖTÜRI BÜTORIPARI SZÖVETKEZET felvesz tmk- villanyszerelőt, asztalos szak­munkásokat, faipari gépmunká­sokat és pénztárost. Jelentkezni lehet: a Mezőtúri Bútoripari Szövetkezet személyzeti osztá­lyán, Mezőtúr, Regálé 1. (1091.) Lisztcsomagoláshoz női munka- vállalókat, tehergépkocsivezetőt, tárházi karbantartó lakatost, ga­bona szakmában jártas meóst, tárházhoz, malom- és keverő­üzemhez rakodókat azonnali be­lépéssel felveszünk. Jelentkezés a szolnoki tárháznál, Mártírok útja. (H. 885.) A mezőtúri Baromfikeltető fi­zikai munkára felvételre keres női dolgozókat. Bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezni le­het: Mezőtúr, Vörös Hadsereg út 2. szám. (1067.) Közlemény A Goldoni „Bugrisok” c. komédiájának bemutatója nem március 24-én, hanem március 31-én lesz. A már­cius 23-ra tervezett nyilvá­nos főpróba elmarad. (1139.) HIRDETÉSI TARIFÁINK: VÁLLALATI: Hétköznap Vasárnap Keretes hasáb mm-enként Dolgozókat alkalmazunk 13,— 18,— (soronként) 42,— 82,— Apró, szavanként 6­H,— — vastag betűvel szedve LAKOSSÁGI HIRDETÉSEK: Üzleti jellegű 12,­22,— apróhirdetések Nem üzleti jellegű 4,­7,­apróhirdetések Soros közlemény 2,— 3,50 gyászhír, köszönetnyilvánítás ALTALANOS TUDNIVALÓK: 8,— 15,— Jeligés hirdetéseknél 10,— Ft kezelési költséget számítunk fel. Válaszborítékon — jelige és a hirdetés jobb alsó sarkában levő kis szám feltüntetésével — a kiadóba kérjük leadni. Vastagon szedett szöveget dupla tarifával számítjuk. Express hirdetési dij alapdíj 50%. A hirdetések díjai nem foglalják magukban a fotó, klisé, grafika s más hasonló jellegű munkákkal kap csolatos költségeket, ezeket külön számítjuk fel. HIRDETÉSEIT FELADHATJA: Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat, Szolnok, Irodaház, valamint Karcag, Kossuth tér 5., Jászberény, Lehel vezér tér 1., Tiszafüred, Piac tér 3. a Magyar Hirdető szolnoki kirendeltségénél, Szolnok, Pelikán szálloda I. emelet Vállalatok, állami gazdaságok, tsz-ek figyelmébe! A Bizományi Aruház Vállalatához Szolnok, Jubileumi tér 2. (Vasútállomásnál) nagy mennyiségben megérkeztek a esőköpenyek, vattás-öltönyök, bőr- és gumi­csizmák, bőr- és gumitalpú bakancsok. Ugyanott a lakosság részére nagy választékban bútor és ruhanemű. (H 915) Mezőgazdasági üzemek! A tavaszi munkák eredményes elvégzéséhez ajánljuk a következő talajművelő gépeket: FTM-5,5 KOMBINATOR Mg-i ára: 32.600 Ft helyett 22.800 Ft. MC—6 MAGÁGYELÖKÉSZlTÖ fogas és ka­nalas boronával. Mg-i ára: 49.400 Ft, zöldségtermesztés céljai­ra 70%-qs ártámogatással 23.400 Ft. VNK-3,2 NEHÉZKOMBINÁTOR Mg-i ára: 45.800 Ft A felsorolt gépeket raktárról azonnal szállít­juk (H 918) Állatorvost keres a besenyszögi Kossuth Termelőszövetkezet Letelepedési lehetőség biztosítva. (828) n SZOLNOKI CUKORGYÁR a takarmánykeverő üzembe anyagmozgató rakodó munkásokat vesz fel O Munkabér elszámolása teljesítés alap­ján. Jelehkezni lehet az üzemvezetőnél. (H 921) A lakosság szolgálatában Kunhegyes és környéke Vegyesipari Szövetkezet autószerviz Fegyvernek, Felszabadulás út Tel.: 1. Vállalja: Zsiguli, Skoda, Trabant, Wartburg, Moszkvics személygép­kocsik javítását, vizsgára történő előkészítését, kerék ki­egyensúlyozását, fényszóró beállítását, alváz- és korrózió vé­delmi munkák végzését, teljes szervizelését. (1035)

Next

/
Thumbnails
Contents