Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-19 / 67. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. március 19. o ULPOLITIKAI ORKEP A „Császár” birodalma A múlt század végén a Német Birodalom is harcba indult a gyarmatokért. Igaz, a poroszok kicsit elkéstek; mire katonáik és telepeseik hozzákezditek volna Afrika és Ázsia leigázásához, al- digra az élelmesebb angolok és franciák már nagyrészt elfoglalták a „szabad területeket”. Akárhogyis, de tény: az első világháborúig mégis voltak német gyarmatok afrikai földön, s Vilmos császár tengerentúli birodalmát a háborús vereség tette történelemmé. Most viszont egy újabb „császár” jelent meg a fekete földrész szívében, hogy ott gyarmatot alapítson. Igaz, az illetőnek csak a családneve utal uralkodóra, de tény, Lutz Thilo Kayser 40 éves stuttgarti mérnök 100 ezer négyzetkilométernyi térség tejeshatalmú urának tudhatja magát. Mi az OTRAG? A Magyarországnál nagyabb terület Zaire-ban, az ország Kivu tartományban van. Mobutu elnök az év-5 század végéig adja át Kay- sernek, illetve egyszemélyes rábbi tudományos múltja is. A stuttgarti mérnök ugyanis rakétájának kifejlesztéséhez jelentős összegű állami segélyt kapott, s ingyenesen használhatta a Lampolthau- senben lévő szövetségi rakétakutató intézet laboratóriumait is. Ennek az állami segítségnek az értékét a Spiegel 10 millió nyugatnémet márkára becsüli. Korlátlan jogok Kivuban A rakétafejlesztés drága dolog, s elengedhetetlen hozzá egy aránylag nagy kiterjedésű telep isi. Ezt Kayser vállalkozása ideális helyen találta meg — Zaire-ban. A kivui terület több szempontból is kedvezőnek mutatkozott: 1. Mobutu elnök szinte korlátlan jogokat biztosított a 100 ezer négyzetkilométeren, s az OTRAG embereinek diplomáciád kiváltságokat adott. 2. A Kapani Tono fennsík aránylag ritkán lakott terület, s nagy előnye, hogy az Egyenlítőhöz közel fekszik. Ez ugyanis lehetővé teszi geastacionárius műholdak földkörüli pályára bocsátását. (Isimért az a tény, hogy ezek a mesterség Afrikában A gyanút alátámasztotta egy Amerikából érkező jelentés. Tad Szüle, a New York Times volt sztár-riportere a Penthouse magazinban arról írt, hogy Kayserék Kivuban számyasrakéitákkal kísérleteznek. (Érdemes itt hivatkozni még egy névre: az OTRAÓ felügyelő bizottságának az elnöke nem más, mint Kurt Debus, aki már a második világháborús náci rakétakísérleteknek is vezető figurája volt, később pedig Wemer von Braunnal együtt az USA-ban tevét kenykedett. CIA-közvetítéssel Az OTRAG amerikai kapcsolataira a minap rámutatott a szovjet sajtó is. A TASZSZ egy februári jelentésében beszámolt arról, hogy Zaire-ban tovább folynak a rakétatámaszpont építkezései, s a munkában amerikai szakemberek is részt vesznek. Ehhez még egy hírt kell hozzáfűzni: Szüle szerint az „OTRAG— Zaire-üzlet” a CIA közvetítésével jött létre. Nehezen lehetne persze a nyugatnémet szövetségi kormány hozzájárulását tagadni, Kayserék ugyanis minden különösebb nehézség nélkül szállíthatják rakétáikat kipróbálásra Közép-Af- rikába, pedig hasonló „áruk” kiszállítását az NSZK területéről a szövetségi törvények különleges engedély megadásához kötik. Sőt, a bonni kormány 10 millió márkát adott egy, a rakétalőtéren építendő hídra — természetesen a fejlődő országok megsegítésére szánt alapokrészvénytársaságnak, az OTAz Observer ábrája a már létező és tervezett OTRAG-rakétákat más országok között ábrázolja. Az alsó sorban a szállítási kapacitás kilogrammban RAG-nak az országnyi földdarabot. De mi is ez ez OTRAG? Miért ír már hónapok óta a világsajtó erről a titokzatos vállalkozásról? Röviden: az OTRAG azaz az Orbital Transport und Raketen AG olyan nyugatnémet illetőségű magán- társáság, amely, mint arról neve is árulkodik, rakétáid és mesterséges holdak építésére alakult. Az ORTAG elnöke, Kayser 1953 óta foglalkozik rakétakutatással. Egyetemi tanulmányai befejeztével két volt náci tudóshoz csatlakozott, akik az ötvenes évek közepén már a Bundeswehr számára dolgoztak. Kayser velük együtt kezdett el dolgozni azon a rakétatípuson, amelyet ma, mint a „szegény ember rakétáját” reklámozza. A londoni Observer című lap szerint a nyugatnémet tervezésű rakéta azért lehet lényegesen olcsóbb a jelenleg létező típusoknál, ment folyékony hajtóanyagot használ, s építéséhez számos olyan egyszerűbb alkatrészt alkalmaznak, amely az iparban általánosan használt. A rakétaépítés azonban na- gyanis különbözik más iparágaktól. Ez bizony nem lehet egyszerűen tudományos vagy kereskedelmi ügy, politikai és katonai kérdések egész sorát veti fel. Az első kérdés az: miként foglalkozhat egy nyugatnémet cég nagy hatósugarú rakéták gyártásával, amikor ezt éppen a NATO országai tiltották meg az NSZK-nak még 1954-ben, az ún. „párizsi szerződésekben”. (A nyugat-európaiak akkor még nagyon jól emlékezitek a V—1 és V—2 rakéták által okozott gyilkosságokra, rombolásra, vdlt hát okuk rá, hogy újdonsült szövetségesüktől megtagadják ezt a fegyvert!) A tiltás ténye azonban aligha akadályozta meg a bonni hatóságokat abban, hogy rakétakutatásokat folytassanak. Ezt bizonyítja Kayser koges égitestek a legaüakalma- sabbak felderítő feladatok ellátására, Kayser pedig ilyen műholdakat akar sorozatban felbocsátani.) Potenciális vevőkörét a fokozattan fegyverkező harmadik világbeli államokban, elsősorban az arab olaj monarchiákban véli meglelni. A vevők olyannyira biztosnak ígérkeztek!, hogy az OTRAG- nak sikerült igen jelentős kezdőtőkét összeszednie. A stuttgarti cég minden lehetséges alkalmat megragad arra, hogy hangoztassa': az OTRAG tisztán kereskedelmi vállalkozás, nem készít katonai célú rakétákat. Ezt az állítást számos tény cálfolja. Az első és a legfontosabb: manapság aligha lehet különbséget tenni a polgári és a hadicélokat szolgáló rakéták és műholdak közlött. Az OTRAG rakétái, bármennyire „primitívek” is legyenek, alkalmassá tehetők pusztító nukleáris töltetek célbajuttatására. Hasonló következtetésre jutott több haladó afrikai állam is. Érhetően aggasztja őket, hogy a Kayser-féle „birodalom” határaik közelében létesült, közvetlenül fenyegetve Tanzániát, Angolát, Zambiát és Mozambikot. ból. Az OTRAG-ügy tehát tovább bonyolódik, Kayser nagyhangú nyilatkozatokat tesz, s sorra járja a lehetséges vevőket „olcsó kémholdakat” ajánlva. Nagy terve, hogy megépít egy 25 ezer tonnás hajót, amely mozgó rakétakilövőül szolgálva függetlenítheti cégét a „kormányok kénye-kedvétől”. Persze a legfontosabb most a vásárlók toborzása, hiszen a tavaly májusi első rakétakilövés óta a pénzügyi alapok csökkentek, s a titokzatos hitelezők sem tartják állandóan nyitva a zsebüket. Afrikai politikusok rámutatnak: a nyugatnémet vállalkozás fő üzletfele a fajüldöző Dél-Afrika. A pretoriai rezsim ugyanis gyors ütemben fejleszti nukleáris kapacitását, s az OTRAG állítólag Dél-Afrikában is fenntart kísérleti telepeket. A stockholmi békekutató intézet egy szakembere viszont arra mutat rá, Kayser vállalata Pekinggel szeretne üzletet kötni. Kína továbbra is gyors ütemben fegyverkezik, s vezetői szerint az ország egyik fő feladata az ütőképes katonai erő — azaz az atomfegyverek és rakéták — fejlesztése. M. G. A moszkvai Novoje Vremja karikatúrája Belgrádi mérleg záróokmányt aláírt 35 II helsinki állam képviselőinek múlt év október 4-én kezdődött belgrádi találkozója — több mint öt- hónapos kemény megfeszített munka után. — március 9-én további teendőket felvázoló dokumentum elfogadásával ért véget. Ahhoz képest, hogy néhány héttel ezelőtt az eszmecseréket zátonyra juttatni akaró nyugati körökben legfeljebb „semmitmondó nyilatkozat” megfogalmazását jósolták, a közleményben számos olyan előremutató, pozitív megállapítás és intézkedés kapott helyet, amelyek nyilvánvalóan nem találkoznak az enyhülés ellenfeleinek tetszésével. Igaz, az eredmények még a jelenlegi bonyolult nemzetközi viszonyok között is jelentősebbek lehettek volna, a szocialista, az el nem kötelezett és a semleges országok delegátusai azonban így sem tértek haza üres kézzel. Ha csak azt említjük, hogy sikerült megakadályozni a helsinki Záróokmánynak egyes nyugati küldöttségek által szorgalmazott felülvizsgálatát, a belgrádi találkozó mellékvágányra terelését, ez már önmagában véve sem lebecsülhető siker. Azok, akik most (Nyugaton csalódott hangnemben nyilatkoznak, tulajdonképpen kénytelenek elismerni Helsinki szelleme, az enyhülés és a békés egymás mellett élés ellen irányuló politikai-lélektani hadviselésük hajótörését. A belgrádi záródokumentum leszögezi: a résztvevő országok képviselői nagy fontosságot tulajdonítanak az enyhülésnek, az európai biztonsági és együttműködési értekezleten jóváhagyott rendelkezések végrehajtásának, a földrészünkön megindult kedvező folyamatok elmélyítésének. A jugoszláv fővárosban lezajlott-vitákban különböző nézetek csaptak ugyan össze, az eszmecsere hasznosnak bizonyult és ez „magában is értékes hozzájárulás az európai biztonsági és együttműködési értekezlet által kitűzött célok valóra váltásához”. A kompromisszumok sorozatával sem alakult ki azonban teljes egyetértés számos benyújtott javaslattal kapcsolatban (ami aligha meglepő, hiszen a delegátusok ösz- szesen több mint száz indítványt terjesztettek elő), abban viszont közös nevezőre jutottak, hogy az intézményesített találkozókat tovább folytatják és a következő belgrádi típusú eszmecserét 1980 novemberében tartják meg Madridban. Még az idén szakértői találkozókra is sor kerül és ezeken a fórumokon megfelelő ajánlásokat dolgoznak ki. E fórumok egyikén — 1979 februárjában — a Földközi-tenger térségének biztonságával összefüggő problémákat vizsgálják majd meg, s ezzel eleget tesznek a belgrádi záródokumentum elfogadását az utolsó pillanatig halogató Málta kívánságának. Ha röviden összegezni akarnánk a belgrádi Száva-palotában elért eredményeket, akkor azt mondhatnánk; szenvedélyes összecsapásokban végül is az a reális álláspont került ki győztesen, hogy tovább kell haladni a Helsinkiben kijelölt úton, nincs helyen a finn fővárosban legmagasabb szintű akaratnyilvánítással szentesített záróokmány semmiféle revíziójának és az enyhülési folyamat tartalmi eltorzításának. Az emberi és az alapvető szabadságjogok amerikai értelmezésű mértéktelen felnagyítása, önkényes kiragadása a helsinki ajánlások sokaságából — méghozzá a politikai és gazdasági ajánlások rovására — egyértelműen azt a szándékot juttatta kifejezésre, hogy a szocialista országok belső ügyeibe történő beavatkozás szószékévé tegyék á belgrádi fórumot. Az ekörül kibontakoztatott tervszerű és átgondolt kampány voltaképpen meghatározott politikai célokat takar — és e célok katonai eszközök igény- bevételével is kombinálódnak. Legfőbb tartalmi eleme az az egyébként keresztülvihe- tetlen célkitűzés, hogy nyomást gyakoroljanak a Szovjetunióra és szövetségeseire, s az enyhüléshez való amerikai hozzájárulást attól tegyék függővé, vajon a szocialista tárgyalófelek készek-e etekintetben eltűrni a külső politikai-ideológiai behatolást, noha a helsinki záróokmány a szuverén államok belügyeibe való bármilyen beavatkozást ellenez. ■ Ezzel kapcsolatban Kádár János elvtárs a tavalyi olaszországi látogatásakor rendezett római nemzetközi sajtókonferencián igen figyelemreméltó választ adott: „A fejlődés útja az, hogy az alapvető emberi jogoknak mindenütt érvényesülniük kell. Ez az enyhülés elterjedésének és annak függvénye, hogy megszűnjék az államok ve- szélyeztetettségi érzése”. A veszélyeztetettség érzésének csökkentése pedig másként nem érhető el, mint a politikai klímaváltozás katonai enyhüléssel történő kiegészítésével. Ehhez mindenekelőtt kölcsönös bizalomra van szükség. A szocialista küldöttségek éppen ebből a szükségletből kiindulva javasolták Belgrádban is, hogy a helsinki dokumentumot aláíró államok mondjanak le a nukleáris fegyver egymás elleni elsőkéniti alkalmazásáról és állapodjanak meg abban is, hogy nem tartanak 50—60 ezernél több katonát megmozgató hadgyakorlatokat. Néhány nyugati delegáció — főképpen az Egyesült Államok küldöttsége furcsa módon nem tartotta fontosnak e javaslatok érdemi vitáját. Az ok kézenfekvő. Az amerikai politikai és katonai felső vezetés az emberi jogok körül csapott lármával igyekezett elterelni a közvélemény figyelmét a SALT—2 és a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon folytatott obstrukciós politikájáról, a fegyverkezési verseny újabb hullámának megindításáról és a neutronbomba nyugat-európai elhelyezésével kapcsolatos agresszív hadászati elképzeléseiről. A figyelemelterelő manipulációi, kísérlet kudarcot vallott. Az, hogy a belgrádi záródokumentumba nem került be az emberi jogok mondvacsinált ügye, s nem sikerűit áthárítani a szocialista országokra az enyhülés megtorpanása miatti felelősséget sem, ez mindenképpen az imperialista propagandakampányok céltévesztését igazolja. természetesen csupán az egyik csaitamyerés színhelye volt. Az ott lejátszódott politikai-diplomáciai párviadal is annak kézzelfogható illusztrációja, hogy az enyhülés nem automatikusain érvényesülő folyamat. Az európai béke és biztonság ügyében, a háború veszélyének csökkentésében minden újabb siker csak kemény és szívós harcban érhető el. Serfőző László Belgrád Madame Tussaud cége ad magára Londoni keltezéssel adják hírül: kijavították a nyugatnémet kancellárt. Pontosabban: a híres Madame Tus- saud-féle londoni panokti- kum jónéhány hamburgi, kölni, müncheni turista panasza után újraformáztatta Helmut Schmidt bonni kancellár viaszfiguráját. A nyugatnémet látogatók szerint az eredeti viaszfigura „nem volt szerencsés külsejű. A megszépített Schmidt kancellár Valéry Giscard d’Estaing francia elnök viasz-szobra mellett áll a Baker streeti panoktikumban. Ez a második eset, hogy a bírálatot javítás követi. Pár éve olvastam, hogy Harold Wilson akkori angol kormányfő telefonon tiltakozott viasz-szobra divatjamúlt öltönye miatt. Másnap újat adtak rá; az _a szabócég szállította, amely Wilsonnak rendszeresen dolgozott.. . összeállította: Majnár József Valahol Nyugat-Európában: „Nos uraim most már tökéletes biztonságban tudhatják magukat.” (Az Izvesztyija karikatúrája - KS) Nyugatnémet rakéták
