Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-26 / 49. szám
1978. február 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T Diákok „kiűzetése” a Bagolyvárból Se bistro, se ifjúsági klub, se úttörőszoba... (Fotó: i. A.) Örsgyülés utcán át Lesz-e újra úttörőszoba Kunhegyesen? „Sóház”, „törökház”, „bagolyvár” — mind a háilomi elnevezés egy épületet jelöl Kunhegyesen, a könyvtárt. A műemlék jellegű, több mint százéves ház megújulás előtt áll. Kétmillió forintért átalakítják, korszerűsítik, az olvasni szerető, irodalombarát kunhegyesiek örömére, s a Kossuth úti általános iskola úttörőinek bánatára. A felújítás, bővítés miatt „kiűzettek” a bagolyvárból a diákok. Az épület ugyanis nemcsak a harmincezer kötetnyi könyvtárnak adott otthont, hanem az iskola több mint hatszáz úttörőjének is itt volt az úttörőszobája. Volt... A piros nyakkendőd diákok idestova másfél éve kiköltöztek a helyiségből. A sok-sok játék, az úttörőszoba fontos kellékei, a kitüntető oklevelek, köztük a legnagyobb becsben tartott ereklye, a KISZ KB nemrég elnyert vörös zászlaja, az iskola szekrényeiben porosodik. Arra várva, hogy egyszer majd megint az úttörőszoba falát díszíthetik. Ezt várják a gyerekek is türelmetlenül. Egyelőre azonban nincs egy otthonos, nyugodt zug, ahol megtarthatnák az összejöveteleiket, közös játékdélutánokat rendezr h etilének. — Sőt az őrsigyűlések megtartására is alig van lehetőség. Az iskola kicsi nyolcszáz diáknak. Tizenkét tanteremben tizenhárom osztály tanul — panaszolja Nagy Zoltán igazgató. — Az órarendet úgy kellett ösz- szeállítani, hogy a tornateremben mindig legyen óra. Így tudtuk csak megoldani, hogy délelőtt járhasson minden tanulónk az iskolába. — A tantermek többsége délután is foglalt, szakköröket vezetünk, tanulószoba van — folytatja Szépes Andrásné, a csapatvezető. — A huszonhat őrs „utcán át” tartja foglalkozásait kéthetenként. Így aligha nyerjük el még egyszer a| KISZ KB vörös zászlaját. — Csak úttörőszobában lehet jó mozgalmi munkát végezni? — Nyilvánvalóan nem csak ott, a diákjaink rendkívül lelkesek, szeretik a mozgalmi munkát, a közösségi életet. Az Otthonos, meghitt légkörű szoba —, amelynek szinte minden darabját a gyerekek készítették — azonban nagyon hiányzik. Az őrsi foglalkozást a tanteremben nem lehet olyan változatosan, jól megtartani, mint ahogy a „bagolyvárban” lehetett. Kéznél volt minden szemléltetési eszköz, és a rengeteg játék. Az elvett úttörőszoba helyett persze kaptunk egy helyiséget, a könyvtár alatti pincét, amely a termelőszövetkezet — és az áfész — KISZ-fiataljainak ifjúsági klubja. — Mégis inkább az iskolában zajlik az úttörőélet. — Nem sikerült közös nevezőre jutnunk abbani, hogy ki, mikor használja a klubot. A pince, bár három helyiségből áll, közös lett volna. Az úttörőink pedig, s mi is ragaszkodnánk külön helyiséghez. De az is az igazsághoz tartozik, hogy nem szívesen engednénk oda a1 gyerekeket. Pár évvel idősebbek ugyan csak a KISZ-es fiatalok a tanulóinknál; ebben a korban azonban ez a valóságban nagyobb különbség. Meg aztán nem túlzók, ha azt mondom, elég rossz híre van ai klubnak. A hír, úgy tűnik nem alaptalan. A hatóságok a közelmúltban bezáratták a fiatalok klubját. Így mi is csak kívülről szemlélhettük meg. A bejárat fölött egy hordó díszük, rajta felirat, bistro. Az éhes arra járó azonban hiába kopogtatna be, ha nem zárták volna be a hatóságok —■, akkor sem csillapíthatná éhségét. A rcssz nyelvek szerint a szóróját viszont igen; nemcsak • kkor mérték a bort benne, amikor még az áfész pincéje volt. A fiatalok jókedvét, „randalírozást” nem a pezsgő klubélet csalogatta elő — vélik sokan a nagyközségben. Az eredmény: a pince most se bistro, se ifjúsági klub, se úttörőszoba. — S mi lesz belőle? — kérdeztük Rácz Ferenc töl, a nagyköszégi tanács elnökétől. — Bistro semmiképp. A közeljövőben felülvizsgáljuk az ifjúsági klub működési szabályzatát, munkatervét. Mihelyt befejeződik a vizsgálat, megfelelő programot állítanak össze a fiatalok, s lesz klubvezető is, — a régi ugyanis lemondott — levesz- szük a lakatot az ajtóról. — S az úttörők? — Március elején az iskola, az áfész és a Kunság Népe Termelőszövetkezet illetékeseivel döntünk ebben a kérdésben is. Meghatározzuk, mikor használják a KISZ-esek, mikor az iskolás diákok. — A tanulók külön helyiséget szeretnének. — Megvalósítható kívánság. * * * Ügy tűnik, rövidesen megnyugtatóan megoldódik a kunhegyesi diákok gondja. De miért kellett erre másfél évet várniuk? S vajon még meddig kellene várni, ha a hatóságok be nem zárják a pincét, s a „klubélet zaja” nem hallatszik az illetékesek füléhez? A felülvizsgálat s az egyeztető tárgyalás az érdekelt felekkel bizony jól elkésett. Tál Gizella Egyre több munkásolvasó Hódít a tévé, országszerte annyi könyvet, folyóiratot vásárolnak az emberek, mint még soha, szaporodnak a házikönyvtárak, ugyanakkor sokan látogatják a közművelődési könyvtárakat. A városi könyvtárakat egy-egy olvasó évente huszonötször, a Vidékieket tízszer keresi fel, és a legújabb adatok szerint egyre több a munkásolvasó. A tanácsi könyvtárak olvasóinak húsz százaléka — 320 ezer —, a szak- szervezeti könyvtárak olvasóinak mintegy 60 százaléka — 370 ezer — fizikai dolgozó és szakmunkástanuló. Vagyis: a munkások 23—24 százaléka veszi igénybe a közművelődési könyvtárakat. Klubok, találkozók A mezőgazdasági dolgozók viszonylag kis része, 16—18 százaléka jár könyvtárba, annál nagyobb számban, szinte tömegesen jelennek meg a szellemi dolgozók. Ez utóbbiak a megyei és városi könyvtárak olvasóinak egynegyede. Kedvező változásként nyugtázták azt is, hogy a fiatalok egyre nagyobb számban — a 15 éven aluliaknak csaknem 50, a 15—30 éveseknek 30 százaléka — otthonosan mozog a könyvtárakban. Az érdeklődés alakulására Vonzó rendezvények a könyvtárakban jellemző: az utóbbi években egyre többen keresik a mai magyar és a szovjet irodalmi alkotásokat, társadalom- tudományi és ismeretterjesztő műveket. A könyv megszerettetéséhez, az olvasási kultúra fejlesztéséhez nagymértékben hozzájárultak 'a könyvtárak is, amelyek ma már sokkal nyitottabbak. mint azelőtt voltak: szolgáltatásokkal, rendezvényekkel vonzzák az olvasókat. A megyei könyvtárak példáját követve a városi könyvtárak is megkezdték a tájékoztatást: bibliográfiákkal, forrásfeltárásokkal, irodalomkereséssel, referálásokkal, valamint tudományos és szakkönyvtárak közvetítésével elégítik ki a növekvő szakirodalmi igényeket. Az író-olvasó találkozók, vetélkedők is számottevően gyarapították az olvasók táborát. A könyvtári rendezvények törzsközönsége — főleg a fiatalok — sok helyen könyvtári klubot alakított. Zenei gyűjtemények A könyvtárak forgalmának növekedését jelentős mértékben elősegíti az állomány gyarapodása. Valamennyi típusú közművelődési könyvtárban létrehozták a kézi- és segédkönyvek gyűjteményét Száznál több könyvtár audioszolgálattal, s mintegy harminc zenej gyűjteménynyel rendelkezik. A nagyobb települések könyvtárai sok tízezer olvasó számára teszik hozzáférhetővé a képzőművészeti alkotások, múzeumi tárgyak reprodukcióit. A növekvő igényeket szeretnék kielégíteni a könyvtárak fenntartói azáltal is. hogy tovább fejlesztik a könyvtárak hálózatát. Űj könyvtárakat létesítenek többek között a fővárosban. Hangulatos miliők A könyvtárak — főleg az új létesítmények — immár nemcsak könyvtároló, kölcsönzőhelyek, hanem az önművelés és a közösségi művelődés színterei. Hivatásuk. rendeltetésük bővült, anélkül, hogy átvették volna más művelődési intézmények funkcióját. Hangulatos miliők a rendhagyó irodalmi órák számára, kiállító- és hangversenytermek, irodalmi estek, író-olvasó találkozók, klubfoglalkozások meghitt otthonai. M. E. TERMÉKENY BORÚ A szolnoki Boldogtalanok-ról Hl képes az ember, ha WfB sorsa kilátástalanná " válik, ha önketrecébe zárva megadja magamagát saját végzetének! Hova süllyedhet, ha józan. értelmén, egészséges érzelmein nemtelen ösztönei kerekednek felül, ha pusztító mániái hatalmasodnak el rajta! Több mint kétórás „pokoljárás” után, a Boldogtalanok előadásán, amelyben egy szörnyűségesen embertelen és kegyetlen világ, egy roncsaira hulló, erkölcsileg megrokkant család képeivel találjuk szembe magunkat, a fenti kérdések ösztönösen fogalmazódnak meg a figyelmes nézőben. Egy olyan előadáson, amely Füst Milán fiatalkori drámájának nem puszta feltámasztása papírsírjából, ennél jóval több: egy izgalmas, érdekes jó mű kitűnő átköltése a színpad nyelvére: gazdagon, de céltudatosan merítve a művészeti ág „szókészletének” anyagából, fényből és sötétből, s e kettő sajátos vegyülékéből, hangból és csendből, mozgásból és mozdulatlanságból, leleplező és feltáró gesztusokból születik meg a dráma belső feszültségeit és sajátos atmoszféráját meg- érzékítő egyéni színpadi vízió. A dráma dimenzói térben és időben alaposan megnövekednek. Amiben a mű rejtettebb összefüggésére is figyelő, pontosan ábrázoló, cicomamentes szókimondó játéknak éppúgy része van, mint a stílusában és színeiben egyszerre konkrét és kortól elvonatkoztató ruháknak (Vágó Nelly) és a tár- gyiságában naturális, de megkomponálásában virtuális teret képező színpadképnek, amely mélybenyúló és mélybevesző jellegével, valamint. a teret tagoló ajtók hangsúlyaival a lélek labirintusaira is asszociál — metaforikusán. (Székely László) Kíméletlen és kegyetlen látlelet a Boldogtalanok. Egy beteg társadalom kórképe, jelképesen, s ugyanakkor megdöbbentő diagnózis az emberi természet kóros és káros állapotáról. De nem elrettentésül, hanem elgondolkodtatásra szánva. Erre utalnak a szolnoki Boldogtalanok olyan feltűnő formai újdonságai, mint a színtér teljes nyitottsága, amely egyben a játék nyitottságára is utal. Különösen érzékletes ez a nyitottság a befejezetlen befejezésben, amikor a dráma két főszereplője, Huber Vilmos és Gyarmaki Róza, bár lassan már kialszanak a fények is, még mindig ott állnak a színen, dermedten és mereven, nézik egymást, mintha azt várnák, -— ránk testálva a folytatást, — hogy mi döntsük el, mire is való ez a világ, mely megszülte e szörnyűséges sorsokat, s mi lehet az egymást gyűlölve- szerető emberpárból, hisz Vilma halálával, akit ők ..segítettek át” a másvilágra, eggyel több lett ugyan Huber Vilmos szerelmi áldozatainak száma, de ezzel semmi nem tisztáztatott e furcsa világban. És ebben a gondolati nyitottságában rejlik Székely Gábor rendezői felfogásának revelációs ereje és legértékesebb tulajdonsága. Nem egyszerűen alkalmat kínál, hanem egyenesen kikényszeríti a nézőből a színpadon formálódó drámai gondolat nézőtéri meghosszabbítását. A kérlelhetetlenül pontos látlelet megalkotásával nem engedi meg, hogy csupán tudomásul vegyük az emberi elsorvadás szomorító tényeit. Ellenkezőleg: ösztönös tiltakozást ébreszt bennünk, s közvetve, a dolgok dialektikája szerint a tömény emberi szenny és erkölcsi mocsok expresszív ábrázolásával a tiszta emberség, az önmagunkkal és környezetünkkel való egészséges összhang, harmónia szépségére és szükségére figyelmeztet. Nem valamiféle lefegyverző világfájdalmat szül tehát végeredményében, hanem összhangban a Füst Milán-i életfelfogással és művészi szándékokkal, a tiltakozás érzelmeit ébresztgeti. Meglehet, paradoxonnak tűnik, d,e a művészet képes efféle „képtelenségre”: a sötét képek pesszimizmusa termékeny borúvá válik az előadás eredményeképpen. A színen csupa szerencsétlen, boldogtalan, sőt, bűnös emberrel van találkozásunk, de az előadás mégsem a megváltoztathatatlan boldogtalanságról szól, — és itt válik el a később oly divatossá váló, az emberi küzdelem értelmetlenségét hirdető lét-filozófiától, az egzisztencializmustól, — hanem épp, mert a benne megtestesülő szenvedések oly emberiek és valóságosak (földközeli ez a játék) a lehetséges boldogság, emberi harmónia hiányának fájdalmasan elgondolkodtató színpadi „kiáltványa”. Nem az elvesztett, hanem a soha el sem nyert boldogság miatti keserűség tör fel egy-egy feljajdulásban, Róza és Vilmos egy-egy kétségbeesett összepakaszkodásában, meddő ölelésében is. De szánalomra és rokon- szenvre. együttérzésre sem méltóak ezek a boldogtalanok. Hisz nemcsak a sors áldozatai valamennyien, egyben gyilkosok is, önmaguk vagy épp környezetük gyilkosai. Róza megalázkodik ugyan szerelmében, de féktelen bosszújával egy ártatlan ember öngyilkosságában „segédkezik”, szánandó lehetne a halálba kergetett anya is, ha színjátszó, alakoskodó, felelőtlen természetével nem volna maga is bűnös fia pályájának megtörésében. És Sirma, a „jóságos házigazda”, akit gúny tárgyává tesz Huber Vilmos, vajon nem a legrútabb bűnben jár-e, amikor sunyi, gerinctelen kispolgár módjára csak azt várja, miként „csenhetne el” egy-egy falatot a szerelem mások megterített asztaláról. Ezek az alakok úgy ábrázoltainak, gyakran a távolságteremtő komikum felerősítésével, a komikus mozzanatok hangsúlyozásával, — erre bőven kínál alkalmat a dráma is —, hogy kellő rálátásunk marad e furcsa emberi vegetációra : a megítélésre. és erőteljes a szolliaz noki Boldogtalanok. ----------- Benne együtt örvendhetünk Füst Milán izzó életű drámája sikeres feltámasztásának és a felt ámasatök sikerének, önmaga színvonalához mérve is kiemelkedő színészi teljesítménnyel ajándékoz meg bennünket Csomós Mari. Mennyi élettel telíti meg a szerelem kegyelemkenyerére kárhoztatott, majd női megaláztatásában kétségbeesett és kegyetlen bosszúra vetemedő Róza alakját! Játéka letisztultán egyszerű és ősi mód erőteljes. Érzelemgazdag, de sohasem érzelmes. Hangja, ha kell metszőén vág és hideg, majd lázasan forró, mikor reményei fel- felhorgadnak egy-egy pillanatra. A kétségbeesés és a reménykedés határain jár, de ha elfogja az indulat, szélvész, mely felkap, s magával sodor. Bukásában is természetes és ellenállhatatlan: elementáris. Hasonlóképp Piróth Gyula, aki Huber Vilmosként ugyancsak egész embert teremt. Ennek a nyomdavezetőnek nemcsak keserű jelene, hanem múltja is van. Nagyszerű, ahogy ábrázolni tudja, hogy Huber Vilmosnak elsősorban önmagával van baja; cinizmusa, közönye, kiábrándultsága mögül, ha csak töredéknyi mennyiségben is — egy- egy félig kimondott indulatszó erejéig — egy-egy félrehúzott mosolyban, egy-egy tétova mozdulatban vagy egy keserű felnevetésben előbukkan a céltalan élet kritikája is, felvillannak az egykor eminens gimnazista szertefoszlott reményeinek, volt emberségének nyomai. Sarlai Imre megformálásában jelentőssé válik a nyomdai altiszt epizódfigurája. Már-már abszurdba átcsapó, öntudatlan „mocskosságával”, egész járásával. ostoba rötyögésével, szutykos megjelenésével maga a megtestesült ösztönös vegetáció, az emberi le- alacsonyodás kétségbeejtő képe, a „boldog” boldogtalan. u , is emlékezeK00S Olga tes pillana------------------ tokát teremt a lecsúszott, már ártalmatlan dzsentri asszony szerepében. Nemcsak torz képét adja a sivár nyomorúságnak, jól érzékelteti a 65 éves nő infantilizmusában egy talaját vesztett osztály komikumát, s lélektanilag is hiteles módon teremti meg a hangulatait és véleményét pillanatonként váltogató, állandóan a hazugság és az igazmondás között ingázó színjátszó özvegyet, Huber Evermódnét. Sirrnát, Fonyó István alakítja, az előzőeknél erőtlenebből, de még így is karaktert hozva, és jól hangsúlyozva az alak hipokriz- musát. Rövid, villanásaiban is jó Lázár Kati vulkánöm- lésű Rózsija. Szabados Zsuzsa viszont egy számára még túlságosan is bonyolult feladatban csak ízlelgeti képességeit és tehetségét; amíg tiszta, őszinte emberségéből futja a színekre, addig illúziót kelt és egyenlő társként vesz részt a játékban, később már kiütköznek drámai erejének hiányosságai. Egy-egy kisebb szerepben Papp Zoltán, Polgár Géza, Szendrey Ilona, Marczisov- szky László részese a játéknak, egy minden bizonynyal jelentős színház cselekedetnek. Valkó Mihály S zatmárcsekén ősidők óta úgynevezett csónakos fejfákkal jelölik meg a sírokat. Az idők folyamán sajnos a temető fejfái megrongálódnak, ezért kerül most sor a temető restaurálására: több mint ötszáz csónakos fejfát hoznak rendbe.