Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-26 / 49. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. február 26. 4EKG-vizsgálat Szembe babám .. Vizsgálat a szemészeten Az intenzív osztályon Tizenkét orvoslakás és nővérszállás ad otthont a kórház dolgozóinak Hasmütét A baleseti sebészeten operálnak TÍZÉVES a MflV-KÓRHflZ r .-4 v. ^ L k L ' 'j/P* “Btt «1 • 5 T íz esztendővel ezelőtt avatták fel Szolnokon a MÁV- kórházat. Az itt folyó gyógyitó munka arányait fémjelzi néhány adat: egy évtized alatt csaknem 75 ezer beteget vettek fel az intézménybe, de nem csak a vasúti dolgozók egészségét adták vissza, hanem 33 ezer SZTK-betegét is. A MÁV-kór- ház rendelőintézetében pedig ez alatt az évtized alatt 3 és fél millió entber fordult meg. A debreceni Orvostudományi Egyetem ötödéves hallgatói gyakorlaton vesznek részt a MÁV- kórház különböző osztályain. Nagy Zsolt képriportja Két pillanatkép a szakrendelőből Ez elment vadászni... ... ez meglőtte, ez hazavitte, ez megsütötte, ez az icipici mind megette. A viharos széllel viaskodva — már az is teljesítmény, hogy megyünk - sehogyse tudok rájönni, miért éppen ez a pár soros mondóka jár az eszemben. Talán csak nem azért, mert a vadászatot, ellentétben a focival, én is a kiváltságosok sportjának tartom? Meglehet. Az viszont bizonyos, hogy a több milliós táborra rúgó sorstársaimhoz hasonlóan összesen annyi vadhúst nem ettem eddig, mint amennyi egy kóbor kutya gyomrát egy nap után nehezíti. A hajtás előtti eligazításhoz reggel 7-kor felsorakozott társaság összetétele egyáltalán nem ad okot ilyen füstölgésre. Munkásoki, mezőgazdasági dolgozók, hiva- italbía jtáróky orvosok, igyekeznek minden, ruhával be nem bugyolált testrészüket elrejteni a szemközt csapkodó eső elől. A mezőtúri Fekete István Vadásztársaság — már a természetről olyan szépen regélő író neve is szimpatikussá teszi őket — vadászmestere elmagyarázza a teendőket. — Három kört csinálunk. Az elsőben csak a kakasokat, a másodiktól a tyúkokat is szabad lőni. Vigyázzunk egymás testi épségére, és ne rontsuk el egymás szórakozását! Jaj nektek fácánok! A hajtők és a vadászok egy része gépkocsira kapaszkodik, másik részük pedig gyalog tereli az előbbre vitt emberek felé a szárnyasokat. Akinek szerencséje révén, vagy az udvariasságnak köszönhetően, jó dolga van, az autón zötykölődik az első kör gyújtópontját jelentő „kubik- gödör” mellé. Később aztán, amikor a szél „teaszűrővé” minősíti a naijrágot, és így kellőképpen hibernálódik mindenki, már nem örülünk annyira, hogy megkímélhettük lábunkat. Csak akkor melegszünk fel kissé, amikor az egyik vendégvadász történetét hallgatjuk. — Á, maga az újságíró! Egyszer hozzánk is ellátogatott három. Alig telt el egy negyedóra, máris megsebesítettünk kettőt. Ajaj! Még szerencse, hogy kiderült, az ominózus eset nem vadászaton,’ hanem hadgyakorlaton történt. Ettől függetlenül megnyirbált bizalommal ballagok a fővadász - szal a kubik mellé. Nemsokára felbukkannak a szembe hajtó vadászok. A fel-fel derrenő fácánokra csattognak a puskák. Nekünk viszont nincs mire pufogtatni, mert az állatok elkerülnek bennünket, s amelyik felénk repül, az is tyúk. Ez nekem nagy elégtétel, mert titokban végig a fácánokflak drukkoltam. Meg is mondom Holub Jánosnak. Szeme villanásán látszik, hogy barátság ide, •barátság oda, most legszívesebben kupán vágna badarságomért a fegyver boldogabbik véggel. Így terem a történet Mások viszont nagyobb szerencsével jártak, hiszen a számláláskor van, aki 6—8 kakast is beszolgáltat a termelő vadászat javára. (A termelés vadászéknál azt jelenti, hogy egyetlen jószág se kerül a hátizsákba, hanem egyenesen útnak indul az összes Budapestre a Mavadhoz.) Akinek a hajtója megszabadult terhétől, az a történtek nagyhangú megtárgyalásába kezd. Különösen kitűnik egy duci, kerekképű asztalos, akinek ha hinni lehet, annyi fácánt szalasztott el, valami nem rajta múló ok miatt, amennyinek, mások szerint, teljesen be kellett volna sötétíteni az amúgy is borult eget. A hivatásos var dászok jóval csendesebbek. Hátuk közül, — ennyit foglalkoztat a több mint 30 ezer hektáron gazdálkodó társaság, — kettővel sikerül ösz- •szeicrnerkedni' Láda István és "Rácz László a munkájáról beszél. — Ó, van nekünk dolgunk télen is töméntelen. Mi hordjuk ki az eleséget az állatok etetéséhez, építjük a magasleseket, kísérgetjü'k a vendégeket, ritkítjuk a dú- vada'kat. A nyár az kellemesebb, jól mondja, de nekünk szénakaszáláskor is megizzad a hátunk, mert akkor meg a tojásokat gyűjtjük. S máris ott tartunk, hogy a napi 10—12 órás gyaloglásért a havi 2400—2800 forint kevés. Pecjig nagy érték van a kezükre bízva, s egyáltalán nem mindegy, hogy bánnak vele. Csak egy rókacsaládot kell a sorsára hagyniuk, és a kár máris évi 1500 apróvad, ami 100—200 forintjával szorozva bizony tetemes summa. — Még egy rendes egyenruhánk sincs — Keseregnek tovább a vadászok. — Csak az nem hagyja itt ezt a munkát, aki nagyon szereti. Hogy mennyire igazuk van, azt csak akkor érezhetjük, amikor elindul a második kör. Most mi vagyunk a gyalogosok, lassan lekívánkozna rólam a kesztyű, kabát, sapka. Egy apró erdőt veszünk körül, miután hátunk mögött hagytunk néhány kilométert. Itt aztán már gyakran szól a puska, engem is elkap a lendület. — Az anyját!... Most vigyázz! ... No, ezt elkaptuk!... — hallom saját harsogó hangomat. A társaság elnökének kutyája is végre elemében érezheti magát, mert csak a többször megfújt síp, a sokadjára felcsattanó szólítás vezérli vissza gazdájához. Nemcsak lőni kell A rossz idő ellenére gazdag a teríték. Ráadásul „mi” is tizenegy fácánnal járultunk hozzá a sikerhez. A dundi asztalos azonban most is elégedetlen. — Huss!... felém tört ki az összes — magyarázza elkerekedő szemmel. — Annyian voltak, hogy nem győztem kapkodni a patronokat! A vadászathoz azonban nem elég a puska, ha nem lenne vadgazdálkodás, legtöbben hiába töltenék a hétvégét a határban. Erről váltunk szót dr. Horváth Antallal, a társaság elnökével. A civil foglalkozására nézve sebész doktor nem minden indulat nélkül nyilatkozik. — Aranybánya ez kérem! Csak törődni kell vele. A nagyvadak közül 1000—1200 őz lehet a portánkon, az apróvadak értéke is felbecsülhetetlen. Fácánból 25—30 ezret tartunk nyilván, ezenkívül van még körülbelül 2000 fogolv és 6—8 ezer nyúl is. S amire a legbüszkébbek vagyunk: található nálunk negyven—százhúsz túzok, de ezekre évek óta senki nem emelt fegyvert, mert védett állatok. Mit tesz a társaság a vadakért? Telente az etetőkbe mintegy száz mázsa széna, 800—1000 mázsa szemestakarmány kerül. Tavaly ugyan kilőttek tízezer fácánkakast, de az utánpótlásról is gondoskodtak, .mert az összegyűjtött tojásokból kikelt jószágokból feleannyit vissza ;s telepítettek a területre. Most építenek egy évi 10 ezer naposcsibe felnevelésére alkalmas fácántelepet. A beruházás ára körülbelül egymillió, ebből 200 ezer forintért a társadalmi munka a kezes. A társaság 1977-es bevétele kétmillió, a haszon 400—500 ezer forint volt. Nem kell nagy tudomány átlátni, hogy az összes pénzüket a fejlesztésre költik. Mit rejt a csalit? Ügy tűnik, Jambónak, az elnök vizslájának kora reggeli izgatottsága végképp megszűnt, mert amíg otthon nem kellett neki a reggeli, addig most még az almacsutkát is a szájába veszi. De falatoznak a férfiak is, mielőtt nekiindulnánk az utolsónak beharangozott körnek. Jómagam a térdig sáros farmeromat siratom, s a csizmámra rátapadt sárkolonctól próbálok megszabadulni nagy igyekezettel. Pedig tudhatnám már, hogy ez fölösleges, mert amikor a rizsföldön bokáig süllyedek a latyakba, akkor az a lényeg, hogy minél előbb kiszabadítsam a jég alól a lábamat, nem pedig az, hogy eközben milyen változásokon megy át a cipőm külleme. Egyéb okosságokkal is gazdagodhat ám az ember! Megtudja például, hogy az árkokat, nádasokat, az elhagyott tanyahelyeket kell útba ejteni — ha lehet —, mert ott rejtőzik a legtöbb vad. Szorgosan zörgetem hát a "kóróvá száradt bozótot, nemhiába, mert méltatlan rikácsolással fölrepül egy kakas. Vesztére, mert a fővadász, akit, gondolom legalább annyira meglepett „zöldfülű hajtóságom” sikere, úgy lövi le a színes tollú madarat, hogy nekem még megszólalni sincs időm, amikor majdnem a fejemre esik. De ezzel el is pártol mellőlünk a hadiszerencse, mert hiába cuppogunk, csúszkálunk végig vagy három kilométert, csak nyulak és őzek kerülnek elénk — rájuk viszont nem szabad lőni. A többiek se sokkal nagyobb „aratást” vittek végbe, mert amikor összegyűlünk, bizony csak imitt-amott akad zsákmány. Most már figyeljük a kerekképű „barátunkat”: vajon erre mi a -szentencia? Nos, nem derül ki, illetve a vadászmester úgy dönt, hógy — a cudar idő miatt egyébként érthető — rossz eredmény .orvoslására még egy kör következik. Iz a legény, aki állja Most már se testünk, se lelkünk nem kívánja a gyaloglást, viszont az a legény, aki állja — nekivágunk! A fácánoknak viszont volt any- nyi eszük, hogy végkép elbújjanak, mert csak megyünk, megyünk, sehol egy vad, sehol egy zsákmány. Ha lehet az előbbinél kevesebb szárnyast ejteni, akkor ez most sikerül. A vadászok most már azzal törődnek, hogy minél előbb beülhessenek a buszba, s végre lenyelhessék jól megérdemelt ebédjüket. A klubban, ahol már előkerülhet a pálinka is, sza- lonnázás közben mégegyszer megtárgyalják az eseményeket, tesznek még egy-két keresetlen megjegyzést az időjárásra, aztán hazamennek. Délután négfr óra van, lassan már sötétedik. Ahogy nagy sárosán a legtávolabbra menő vadász is felkapaszkodik a peronra^ a vasárnapi vonat utasai elhúzódnak mellőle. Braun Ágoston
