Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-19 / 43. szám
1978. február 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T Kedves tartozás Beszélgetés Simon Ferenc szobrászművésszel Bartók (diófa) Simon Ferenc szobrász- művész gyűjteményes kiállítását László Gyula egyetemi tanár ma délelőtt nyitja meg a Szoll- r.oki Galériában. Az első híradjást 1949 augusztusában kaptuk a szobrászígéretről, a Szabad Művészet hasábjain. A cikkíró — ai Dési Huber Kör Képzőművészeti Szabadiskolája növendékei kiállítását méltatva — Simon Ferenc Munka közben című szobrát a szakismeret, művészi igény, tiszta látás és a valóság kifejezésére való szenvedély« törekvés példájaként említi. 1951 májusában a Képző- művészeti Főiskola növendékeinek kiállításáról ugyanott olvashattunk. „Simon Ferenc első éves hallgató rajzai, szobrai a lelkiismeretes, alapos kidolgozáson túl kiváló jellemábrázolási készséget is mutatnak.” A tinta sem száradt meg a diplomáján, amikor a pesthidegkúti tüdőszanatóriumban felállítják első köztéri alkotását, Szamuely mellszobrát. 1957 tavasza már a szolnoki Művésztelepen találja Simon Ferencet. Induló művész, dje érett ember: tíz évet rabolt el életéből a háború. Borbereki Kovács volt műterme lett az első), önálló, alkotó hajléka. Lelki gazdagságán kívül semmije se volt. Mutasd uramisten, mire megyünk ketten... így indult. — Húsz év múltán „leltározunk”. Egyes szakírók a klasszicizmus XX. századi változata képviselőjének tartják. Vállalja? — Nem, semmiképpen! Ellene vagyok az önkényes, manipulált kategorizálásnak. Magamat sem kívánom besorolni sehová, értékeljen a közönség. A „leltárt” legfeljebb néhány számmal segíthetem. Az elmúlt két évtized alatt huszonkét köztéri és belsőtéri szobor került ki a kezem alól. Ezek szerte az országban... — Az utolsó alkotását, a Guggoló lányt — a Tisza- menti Vegyiművek parkjában látható — legjobb munkájának tartják. Nem akarom a művészi hovatartozás kérdését erőltetni ,— a kategorizálás gondolatát pláne kerülöm —, de a mű kapcsán mégis kikerülhetetlen... —• Meggyőződésem, hogy a művészetek elsőrendű szerepet játszottak és hatnak ma is és holnap is az emberré válás véget nem érő folyamatában. Azért próbálok én is — szerény lehetőségeimmel — mindent megtenni azért, hogy az élet folyamatát ne akadályozza és ne fertőzze semmilyen, emberhez méltatlan hatás. A szépség megmutatása kötelesség. A művész nem lehet a kilá- tástalanság, a reménytelenség szószólója: Csak abban tudok hinni, hogy jövőnket az emberhez méltó életet serkentő erők alakítják. Ezzel a meggyőződéssel kezdtem a pályát. — Ez a meggyőződés erősödött az elmúlt két évtized alatt? — Ma már több tapasztalat birtokában vallom ugyanezt. Legfeljebb személyekhez kapcsolódóan alakult a véleményem, dehát ez jórészt magánügy: apám is saját maga választotta meg, hogy kit tud tisztelni. — Ez az első gyűjteményes kiállítása... — Vállalt tartozásnak tekintem, kedves kötelezettségnek, megmutatni. mit. mennyit csináltam amióta megtelepedtem Szolnokon. — Volt idő, amikor nagyon széles volt a Zagyva a város és a művésztelep között... —- Hagyjuk, túllépte az idő. Én mindig megtaláltam örömömet szobraimban, terveimben. Méltatlanságra sohasem akartam méltatlanul válaszolni. Rengeteg kamarakiállításom volt, isten háta mögötti helyeken is. Nem valamiféle kötelező közhelyként mond.om: nagyon sokat tanultam az élesszemű. a művészeti raffináltságot hírből sem ismerő kétkezi emberektől. Nagyon fontos számomra a véleményük. — Tépelődő embernek tartják: az anyaggal való vias- kodás — szinte szó szerint is értelmezhető ,— hogyan befolyásolja, alakítja a gondolkodásmódját? — A szobrok nem a próza nyelvén beszélnek, de nekem a realitásokban kell gondolkodnom. Az alkotást csak a realitás talaján tudom elképzelni. — Talán nem is öntől kellene megkérdeznem — hiszen jó néhány alkotása díszíti Szolnok köztereit, házait —, miért nincs ebben a városban szobra Kossuth Lajosnak, Petőfinek, Adynak, József Attilának — és sorolhatnám... — A szobrász nem tud függetlenné válni a mecénástól. — Művészi tervei? — Sokat szeretnék dolgozni. Az előzőekben már benne van a válasz. — Köszönöm a beszélgetést. Fürdőzők Tiszai Lajos Iskola és gazdaság együttműködése Együttműködési megállapodást kötött a DATE mezőtúri mezőgazdasági gépészeti főiskolai kara és a Középtiszai Állami Gazdaság közművelődési bizottsága. A megállapodás értelmében a hallgatók öntevékeny művészeti csoportjai rendszeresen fellépnek majd az állami gazdaság bánhalmai kerületében levő művelődési házban. A főiskola Oktatói pedig szakmai ismeretterjesztő előadásokat tartanak a gazdaság mezőgazdasági gépészeti tanfolyamain. Ezenkívül szakkönyvek kölcsönzésével segítik a művelődési ház ismeretterjesztő munkáját. Történelmi érdekességek bemutatéja „A múzeum új szerzeményei” címmel kiállítás nyílik ma Túrkevén, a Finta múzeumban. A kiállításon többek között bemutatják az 1809-es győri Napóleon elleni csatából fennmaradt jászkun zászlót is. és manipuláció Hírközlés 0 ömegkommunikáció, információ- áramlás, információs csatornák, az információkkal való rendelkezés — megannyi fogalom, jelölvén a modern társadalom egyik legjellegzetesebb tényét és vállalkozását. A tér és az idő valóban összeszűkülni látszik. Szinte kegyetlennek nevezhető közvetlenséggel láthatjuk mindazt, ami a világ bármely sarkában és részében történik: a földindulás borzongató képeit, a gyilkolás legkülönbözőbb, hagyományosabb és modernebb módozatait, a tömegbaleseteket, népünnepélyeket, cifra felvonulásokat, politikusok csatározásait. S mindez egymást követve, a híranyag futószalagján peregve, nemegyszer morális vonatkozás nélkül —- az érdekesség kritériumán mérve csupán. Mert tegyük pontosabbá a képet: a kedves fogyasztó ott ül a képernyő előtt, vagy a rádió hallótávolában, talán éppen vacsoráját fogyasztván, esti italát szürcsölvén, közben „elfogyasztja” a világ eseményeit is. A Nagy és Ünnepelt Fogyasztó, a Hírközlő Vállalkozás Ügyfele annál is inkább megteheti ezt, mert a hírek is „tálcán érkeznek”. Megdolgozva, átformálva, magyarázatokkal ellátva, a képek és fogalmak kétes hézagait biztos tömítőanyaggal kitöltve, s ezért feltétlen nyugalmat árasztva; megnyugtatóan, hogy mindez másutt, mással történik, s nem velem. Rá bölcs és biztos erők vigyáznak; hatalmasabbak mint amilyenekkel a másik oldal rendelkezik. Vagy ha tiltakozni van kedve: ám rajta, estére önmagát is viszontláthatja, az információáramlás immár végtelen és álomba ringató folyamatában. Minden a Fogyasztóért, az Ügyfélért történik... Azt a kérdést, hogy akar-e egyáltalán Ügyfél lenni — nem illik feltenni. Sőt: ez lehetetlenség, illetlenség, visszaélés a helyzettel, vagy egyszerűen őrültség és irracionalitás. Értelmezhetetlen a kultúra nyelvén! Ha csak nem a társadalmi betegség terá- pikus nyelvezetével: deviancia, patológia — vagyis valami, am; nem normális. Még mielőtt valaki is tiltakozna: a manipuláció pesszimistái festik ilyen sötét és komor színekkel a képet, illetve a helyzetet, ám a tömegkommunikáció és az információbőség korszakának egyik valós problémáját is érintve ezzel. Az a veszély ugyanis, hogy a társadalmi munkamegosztás és uralmi viszonyok alá besorolt egyén az információdömpinggel szemben elveszítheti személyiségét és autonómiáját, s puszta fogyasztóvá válhat egy olyan gépezet hatalmában, amely e helyzetet éppen saját hasznára kívánja fordítani. A manipuláció ezért mégsem egyszerűen „civilizációs” betegség. Több annál, mert konkrétabb társadalmi érdekek magyarázzák, és kevesebb is, mert kiküszöbölhető, leleplezhető és legyűrhető jelenség, tünet, tényállás és uralmi forma. Mert mi is hát a manipuláció? Ha a mindennapi életben valaki nem mondja meg a másiknak az igazat, hanem, ellenkezőleg. érdeke ellen érvel, és partnere gyanúját mesterkedésekkel, mesékkel és fondorlatokkal próbálja eloszlatni, azt mondjuk, (íogy az illető hazudik. Ugyanezt a cselekedetet, ha hivatalos minőségben „intézményesen” és „szakszerű” érveléssel, kifinomult frazeológiával teszi valaki, és általában a közélet és a politikai élet területén gyakorolják, manipulációnak nevezzük. A manipuláció ideológiai-politikai értelemben vett mellébeszélés, kertelés és hazugság. Módszer, amely mögött szűkösebb, kisebbségi érdekek aktivizálódnak és lépnek fel a szélesebb tömegérdekekkel szemben; vagy éppen tüntetik fel önös érdekeiket közösségi érdekként. Olyan törekvés tehát, amely a társadalmat — hogy Herbert Marcuse totális képével éljünk — „egydimenzióssá” kívánja tenni, azaz megrögzítenj és megkövesíteni egy olyan érdek- és hatalmi hierarchia állapotában, amelyben ez az önös érdekű elem magának tudhat másokkal szemben egy pozíciót, hatalmi posztot és státuszt, függetlenül attól, hogy emögött tényleges teljesítmény van-e avagy sem. Vagy még inkább: függetlenül attól, hogy ez milyen más érdekeket érint hátrányosan, és függetlenül ennek messzemenő társadalmi kihatásaitól. De ha a manipuláció, a tömegek visszaszorítása és a kisebbségi érdek tömegérdekként való feltüntetése — akkor vízválasztónak kell lennie a kapitalista és a szocialista társadalom tartalmi megkülönböztetésében is. A „fogyasztói társadalom” fogyasztója, „ügyfele” valóban autonómiáját vesztett egyén, akinek képzetei kimerülnek az áruvilág reklámozott esztétikájában. Persze, olyan modell, „ideáltípus” ez, amely ha tetten is érhető tényszerűen, mégiscsak túloz, mert lebecsüli az egyenlőtlenség lázító mozzanatát, a sikertelenség mindennapi élményét, s azokat az erőket. amelyek szembefordulnak vele a politikában és a kultúrában. Ezzel szemben a személyiség marxista felfogásában az aktivitás, a társadalmi összefüggésekben gondolkodni tudás, az érdekviszonyok értése és megértése — mint az egyén védettsége a manipulációval szemben — az egyén oolitikussága a döntő mozzanat. Hogy ez is elérendő követelményként magasodik elénk? Hát harc kérdése, annyi bizonyos, Nálunk is vannak összefonódások, státuszok, és funkciók, s ezek között különbségek és hierarchiák. A vezető „magyarázhatja a bizonyítványát”, hosszabb és rövi- debb ideig manipulálhat lehetőségei alapján. Mégsincs azonban olyan, a magántulajdonhoz mérhető, társadalmilag szentesített érdek, amely alapján e jelenségekből a rendszerre jellemző megkövesedés adandó. Előbb-utóbb, mindig „kilátszik a lóláb”. Minél erősebb az ellenerő, a szocialista demokrácia, annál hamarább. És a tömegkommunikáció? A tömegkommunikáció is lehet etikus. Etikája a valóság harcaiba való beleszóláson, a progresszió oldalán álláson alapul. Nem feltétlenül manipulál tehát. Az egyén nem feltétlenül kisemmizett porszem és egyenlőtlen partner a technicizált információgyártás és csatornarendszer óriásával szemben. tömegkommunikáció látni, odafigyelni is tanít. Megtaníthat dolgaink értelmére, s miközben hallgatunk, a szólni tudásra. Megnövelheti autonómiánkat. Áttörheti az érdekesség hamis bűvkörét, s tartásra, helytállásra ösztönözhet. Közel hozhatja, premier planba állíthatja a gondolattalanságot, a butaságot, leleplező formát adhat a mellébeszélésnek, az önteltségnek és az önzésnek. Egyszóval: lehetőségei alapján küldetése van. Kiemelheti az egyént szenvtelenségéből, magába zárkózó praktikularitásából. „Átokkal” verhet, kényszerhelyzetbe hozhat bennünket, hogyha — Bálint György szavaival élve — „ . . . amit eddig láttunk, azt már nem marhatja ki eszméletünkből semmi.” Az értelmes emberi jövőért folytatott küzdelemben ennek a sajtónak, rádiónak és televíziónak is ott a helye. Valóságában pedig a manipuláció felett aratott győzelmet ünnepelhetjük. Hülvely István Ellentmondások világa: tanyavilág Zám Tibor 1973—76 között írott szociográfiáit tartalmazza a „Forrás könyvek” sorozatban Kecskeméten megjelent „Tanyabejáró” című kötet. Noha Zám Tibor mintavételi területe Bács-Kiskun megye, a kötetben található hat szociográfia mondanivalója túlmutat a megyehatárokon. Az „Élni, lakni, termelni” című írásban például a tanyasi, kisüzemi gazdaságok szervezett támogatásának ellentmondásait tárja fel a szerző tényekre, adatokra, példákra támaszkodva. A bizonyított ellentmondások nemcsak Bács-Kiskunban érvényesek. Vállalati, társadalmi, s a tanyán lakók egyéni érdekei ütköznek a tanyavillamosítás kérdésében, fejti ki Zám Tibor „Ha energia van, minden van” című tanulmányában. A tanyai település- forma jövőjét illetően megoszlanak a vélemények: túlhaladott — tartják, még hosszú ideig számolni kell vele — vélik mások, tanyák mindig lesznek — ilyen álláspont is létezik. A tanyai Zám Tibor: Tanyabejáró gazdaságok termelésére azonban ma van szükség, a tanyavillamosításra hivatott vállalatok pedig nem tudják, mitévők legyenek. „Ha elképzeljük, mekkora süllyedést jelentene négy nagyvárosunk polgárainak az, hogy lakásaikban kikapcsolnák a villanyt, akkor fogalmat alkothatunk magunknak a tanyai ember lefokozottságá- ról, állampolgári egyenlőtlenségéről” — írja a szerző. Ezt tekintve viszont nem pusztán gazdasági, „gazdaságossági” szempontból kellene mérlegelni a tanyavillamosítást. Két tanulmány a tanyasi gyerekek oktatási feltételeiről. Mindkettőben lényegbe- vágóan fontos terület elemzését végzi el. Az egyik a tanyasi kollégiumokban tanuló gyerekek közérzetét vizsgálja. A végkövetkeztetés felemás ... „a tanyai kollégiumok látványos eredményei meggyőzőbbek volnának akkor, ha a gyermekközösség progresszív erőinek felszabadítása, állandó tudatosítása s az együttélés tökéletesítése közben jönnének létre.” A másik írás egy, az oktatás technikai tökéletesítését szolgáló módszert és a körülötte zajló pedagógiai perpatvart elemzi. A kötet kiemelkedő írása a „Szeszmesterek” című szociográfia, amely a Forrásban való megjelenése óta híressé vált. A Kiskőrös környéki borhamisítók és zugpálinkafőzők „zsiványságainak” hátterét, mozgatóit, kártételük mértékét, veszélyeit tárja fel. A tanulmány megjelenése óta lezajlott egy monstre borhamisítási per is, Zám Tibornak, a perről írott nagyszabású tanulmányát hónapok óta közli folytatásokban a Forrás. A könyv tanulmányait jól egészíti ki az 1972-ben Kecskeméten rendezett tanyai tanácskozás rövidített anyaga — Zám Tibor jegyzeteivel ellátva. A kötetet Goór Imre szép rajzai illusztrálják. Sz.—J.
