Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-19 / 43. szám
1978. február 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Jó célokért meggyőző szóval is Kilépett? Szöllősi János Az egy hektárra jutó bruttó termelési érték 3200 forinttal kevesebb, mint a megyei átlag, ugyancsak kevesebb 3337 forinttal a vállalati eredmény, és kevesebb az egy főre jutó termelési érték, mégpedig 11600 forinttal. Ezzel az „eredmén nyel” 1970-ben az ország 173 állami gazdaságának ranglistáján a 171. helyen álltak. Az egy hektárra jutó termelési érték 3518 forinttal több mint a megyei átlag, több a vállalati eredmény is 861 forinttal, az egy főre jutó termelési érték ugyancsak több 57 263 forinttal. Ezzel a teljesítménnyel az ország állami gazdaságai között 1976-ban az 56. helyet foglalták el. Nem két különböző üzemről van szó. Mindkét adatsor a Szolnoki Állami Gazdaságra vonatkozik, csak időközben eltelt hat év. És 1977? A bruttó termelési érték meghaladta a 165 millió forintot és ez 32,8 százalékos emelkedést jelent a bázis esztendőhöz képest. Nos, már e számok is sokat mondanak arról a változásról, amely a gazdaság életében néhány év alatt végbement. Nagyon sok munka húzódik meg az eredmények mögött, — ez természetes! Az emberben mégis felötlik a kérdés: hogyan csinálták? Szöllősi János igazgató szerint: — Egyszerű a nyitja: a feladatokat mindig megbeszéljük az érintettekkel, mindenki tudja mi a dolga. Mi nem ismerünk úgynevezett kényes kérdéseket. Amikor az új vezetés munkához látott, tönkrement, elavult gépparkot talált — a gépeik eredeti áruknak csupán 23 százalékát érték. Az 1970—71-es gazdálkodási évek után nem járt nyereség az embereknek és elérkezett 1972, amikor már oszthattak valamicskét. Mégis úgy döntötték, hogy a nyereség részesedési hányadából jelentős összeget fejlesztésre fordítanak Gépek vásárlására 700 ezer forintot csoportosítottak át, ugyanakkor kiosztottak a dolgozóknak egymillió forintot. Mennyi meggyőző szó, érvelés, okos vitatkozás kellett, hogy a dolgozók megértsék: most másfélnappal kevesebb a részesedés, de jobb műszaki alapot teremtenek a jövőhöz. És már ebből lényegében kiderült: a nagy vállalkozásokhoz tartozik, hogy jelentőségének megfelelően foglalkoznak a gazdaságban dolgozó pártalapszervezetek, az üzemi pántvezetőség — és a szakmai vezetés is — a gazdaságpolitikai agitáció- val. Ismét Szöllősi Jánosé a szó: — Annak köszönhetünk minden eredményt, hogy nálunk a gazdasági, a párt- és a tömegszervezeti vezetők egy nyelven beszélnek, egy irányba húzzák a „kocsit”. Tárnái Tibor főmérnök, az üzemi pártvezetőség titkárhelyettese az agitáció módszereiről a következőket mondta: — Politikai vitakörünket gazdaságunk igazgatója vezeti. Nincs olyan téma, amelyet össze ne kapcsolna saját feladatainkkal. Rendszeresek a szabad pártnapok, most február 22-én lesz nálunk a következő. A téma Kovács Lajos az 1977. év gazdálkodási'tapasztalatai, az idei év feladatai. Megjegyzem, hogy a pártoktatáson, ha lehet, szót ejtünk saját munkahelyünk dolgairól. A * faliújságokon rendszeresen ismertetjük a munkaverseny eredményeket, szólunk az újabb feladatokról, népszerűsítjük az arra legérdemesebbeket. Van versenyhíradónk is. És rendszeresek a szocialista brigád vezetők megbeszélései, a termelési tanácskozások. számtalan plakát, felirat ösztönöz jobb, több munkára a gazdaság egész területén. Mennyire tartják mindezt fontosnak a gazdaság munkásai? Blaskó Jáno6, a Dózsa György aranykoszorús Szocialista Brigád vezetője, növénytermesztő gépész. —• Jó, hogy sok információt kapunk, mert az ember időben megtudja, mikor mi lesz a dolga, mikor mire fordítson az átlagosnál is nagyobb figyelmet. A mi brigádunkban két kommunista dolgozik, az egyikük tagja az üzemi pártvezetőség- nek. Tájékozottak a különböző, a gazdaságot és az országot érintő kérdésekben is. Én pártonkívüli vagyok. Nagy segítséget nyújtanak azzal, hogy ők megszavazzák milyen munka vár a brigádunkra, hogy esetenA MEDOSZ országos központjában pénteken adták át a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa által alapított, a ..Szocialista Munkaverseny Győztese” kitüntetést. Az 1977. évi jubileumi munkaversenyben elért eredményeikért Szolnok megyéből öten részesültek az elismerésben. Köztük Gál Andrásné. a Palotási Állami Gazdaság kacsagondozója. A baromfitelepen hetvenen dolgoznak. Majdnem mindenki brigádban. Gál Andrásné a kétszeres aranyjelvényes Tóth Pál Szocialista Brigád tagja. Kacsagondozók, fűtők, szerelők — tizenöten. Nehéz a munka, amit naponta három műszakban végeznek. Egy gondozó 43 ezer kiskacsát nevel. — Nagyon szeretem a kiskacsákat. Olyanok, mint a gyámolításra váró kisgyerekek. Tényleg nevelni kell őket, aggódni értük, félteni minden bajtól. Megszokás dolga, de nekem nagyon kedvesek ... Az előnevelőknél egy ember évente majdnem 1 millió forint termelési értéket Blaskó János ként miért kell az átlagosnál is többet dolgoznunk. Kovács Lajos sertésgondozó, az Április 4. aranykoszorús Szocialista Brigád tagja szintén pártonkívüli: — Én is elmegyek mindig a szabad pártnapra, most érdekel. Most is biztos szó lesz arról, hogy nekünk, akik a hizlaldában dolgozunk, mit kell tennünk azért, hogy növekedjen a kereset és ió, járjon a gazdaság is Nálunk rendszeresek a brigádmegbeszélések, ott vagyunk a negyedévenként megtartott termelési tanácskozásokon. Az embert érdeklik a munkahelyének az ügyei. Mi például vállaltuk, hogy tizenegyen 18 ezer sertést hizlalunk meg az idén, egyenként 100 kilósra úgy, hogy a jó takarmányfelhasználással, hízlalási munkával 1 millió forintot meg is takarítunk. Aztán, ha ránézünk a faliújságra és látjuk, hogy a brigádunk a jók között szerepel, hát büszkék vagyunk a nyilvános elismerésre. Tárnái Tibor mondta: az agitációs munkának köszönhetjük, hogy a dolgozóink megértették, hogy csak azután várhatunk elismerést, amit megtermeltünk. Amit megtermettnek nem kevés! Az idén például cukorrépából 605 hektáron 435 mázsa, kukoricából 740 hektáron 68 mázsa hektáronkénti átlagtermést akarnak betakarítani, mert csak így tehetnek eleget a követelményeknek. A tejtermelésben tehenenként 4700 literes hozamot kell biztosítaniuk, hogy mintegy 3,5 millió liter tejet értékesíthessenek, ami megfelel ötéves tervelőirányzatuk időarányos részének. És, hogy ez teljesüljön, ahhoz — jól tudják — szükségük van továbbra is a meggyőző szó ra, — a tervszerű, tartalmas gazdaságpolitikai agltációra. V. V. Fotó: J. A. állít elő. A kiskacsák kikelésétől 18 napos korukig vigyázzák a fejlődésüket. Tizennyolc napos korában már 67 dekára hízik a jószág. Akkor szállítják társ állami gazdaságokba, termelőszövetkezetekbe. Évente a rendszergazda Palotás és tizenhárom társgazdasága kétmillió hétszázezer kacsát keltet, nevel. Jut belőle, mintegy félmillió a háztáji gazdaságokba is. A keltetés a múlt hét közepén kezdődött. Szigorú műszakrendi, nagy fegyelem. Angol hibrid kacsák tojásából naponta tizenötezer élet. — Megszoktam, hogy váltós, háromműszakos vagyok. Nem mondom, miért tagadnám, hogy fárasztó ez a munka, de én megszoktam, szeretek itt élni. Tizennégy éves koromban erdőgazdaságban kezdtem a munkáséletet Jászkiséren, mert odavalósi vagyok. Itt 1964 óta dolgozom. Szolgálati lakásunk van, itt neveltem, küszködtem a két. kicsi gyerekemmel. Megértettek mindig a munkatársaim, a vezetőim is. Volt, hogy a gyerekek miatt otthon kellett maföl-leszökő vonalát mutatják a gyár munkaügyi osztályán. A fluktuációt jelző vonulatok sokmindent elárulnak. A deresedő hajú osztályvezető úgy áll a grafikon alatt, mint csillagász a világűr térképénél. Pálcájával a papírt koptatja, s folyékonyan olvas a jelekből. „Nézze, ez a hullámvölgy a tsz-melléküzemágak virulá- sának köszönhető — mondja. — Valamikor úgy mentek el innen az emberek, mint a süllyedő hajóról, vissza sem fordultak. Az ok: néhány száz forint. Azután rájöttek, hogy drága árat fizettek a több pénzért. Korszerűtlen gépeken kellett • dolgozniuk, szociális ellátásuk a nullával volt egyenlő, s hiába volt ipari múlt a hátuk mögött, a kezdetbe csöppentek...” A pálca leszállás előtt még köröz, majd lecsap a fölfelé igyekvő vonalra: megkezdődött a visszaáramlás. Elég-e a grafikon? Elég-e egy föl-le hullámzó vonal annak szemléltetésére, hogy mit jelent a gyárnak a sok ki- és belépő dolgozó? Igaz. hogy olvasni lehet a vonalakból. Az is igaz, hogy a grafikon viszonylag egyszerű jeleket közöl, de ez csupán a felszínes vizsgálódáshoz elegendő — hacsak nem vándormadarakról van szó. Ám a kilépőknek csak kis százaléka vándormadár, akinek szíve sem dobban, szeme sem rebben, ha maga mögött hagyja a gyárkaput. Az osztály- vezető, mintha csak a mor- fondírozásomat hallgatta volna, ellép a grafikontáhlától az íróasztalfiókban kotorászik, s a megtalált papírost a kezembe nyomja: „Mi nem hagyatkozunk csupán a számokra, az okokra is kíváncsiak vagyunk!” Nézem a papírost. „Adatszolgáltató lap” — ez áll a tetején. Alatta rovatok, aláhúzandó szavak, megválaszolandó kérdések, majd tizenkilenc különböző ok, ezek egyikének vagy másikának a bekarikázásával lehet megindokolni a kilépést. Az adatszolgáltatási lap kitöltött rovatait minden esztendő végén a gyár számítógépébe táplálják, s majd az előre megadott szempontok szerint összesítve, statisztikahalmazt kapnak vissza. „Mindenre fény derül” — nyugtat meg az osztályvezető, aki feltétlen híve a számító- gépes módszernek. Dobókocka nagyságú ablak előtt áll a szaki, tétova mozdulattal veszi kezébe a tollat. Most kapta meg az adatradnom. Már nagyok, a fiam szakmunkás, most érettségire készül. Sajnos, a kisebb beteg, őérte sokat fáj a fejem. Dehát mindenkinek vállalnia kell a sorsát. És megértő közösségben még az is könnyebb. A baromfitelep három brigádja tavaly nagy vállalást dolgozott ki. Ügy számolták, termelési értékben, a költségek megtakarításával 1 383 000 forint többletet érnek el. Majdnem három és fél millióra teljesítették! — Mindenki egyet akart. Ha pedig az egyetértés■ megvan, az már fél siker. Talán ezért sikerült olyan szépen a tavalyi esztendő. A rendszer 1977. évi hústermelése 530 vagon volt. Nyolcvan százaléka exportra utazott,' s annak fele tőkés piacra. A kacsahúst sokfelé szeretik. — Amikor hírét vettem, hogy engem ilyen nagy kitüntetés ér, szóhoz se tudtam jutni. Az az igazság, eddig a gazdaság kiváló dolgozója voltam már, kétszer is. A mostani ugye, sokkal nagyobb, talán a legszebb, szolgáltatási lapot. Hiába mondja, hogy ez felesleges tortúra, nagyon jól tudják azt odafent, hogy ő miért lép ki innen kilenc év után. Az ablak mögött ülő mákszem- nyi kislány hangja megélesedik: „Tessék kitölteni, meri ez igazgatói utasítás! Vagy talán úgy siet, hogy már eny. nyi ideje sincs”? „Nem sietek, aranyom ...” — enged a szaki, aztán veszi a tollat, a lapot, és félrevonul. Nem kell faggatnom, kifakad magától: „A fene egye meg, hát még búcsúzáskor sem kérdez meg senki! Azt hiszik, hogy bármelyik vezető papírfecnikkel helyettesíthető? Karikázzak, ikszeljek kilenc évet?” Aztán legyint. A kilépés okául az alacsony bért választja, de karika helyett szívet rajzol köré. Végül újra hozzám fordul: „Vajon ezt megérti-e a számítógép?” A számítógépet azonban nem izgatják az ábrák. Any- nyit jegyez föl az egészből, hogy X. Y. a 8-as pontot választotta, kevesli a fizetést, ezért mond fel a vállalatnak. A grafikon, a statisztika, a bérkérdések csoportjába su- vasztja a kilépőt, pedig — jól emlékszem — a szaki nemcsak a pénzt, hanem az emberi törődést is kevesellte. Talán, ha valaki megkérdezte volna tőle, miért mutat hátat kilenc év után a gyárnak — visszafordult volna ... Ámde senki sem kérdezett tőle semmit. Maradt az adatszolgáltatási lap és a 8-as pont. kipattant botrányokban nem hiszek. Vannak előzetes tünetek, beszédes jelek, amelyeket értelmezni kell. Fejtörésre késztető és megfejtendő jel például, ha valaki évek után, törzsgárda- tagként, búcsút vesz a munkahelyétől. Ilyenkor a statisztikának sem hiszek. Abban pedig főként nem, hogy valaki néhány száz forintért vette kézbe a munkakönyvét. A bérkérdések rendszerint ágas-bogas problémák, például jó néhány részletelem rejtőzhet bennük. Például: hosszú évek óta várt, megérdemelt. de meg nem kapott fizetésemelés; megszerzett bizonyítványok, ameamit kaphat az ember. Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy nagyon boldog vagyok. Jólesik, hogy velem örül a brigád, és mások is, sok jó munkatársam a baromfitelepen. Az előnevelők — összesen nyolcán vannak — nagy értéket vigyáznak. A kacsatenyésztésből származó árbevétel tavaly hét és fél millió forint volt. Az ágazat nyereséges — a nyolc ember 1,3 millió forint tiszta nyereséget számolhat el 1977. évi munkája eredményeként. Köztük egy Gál Andrásné. Fehér fejkendős, derűs, kiegyensúlyozott ember. S. J. lyeknek semmi hasznát sem vette az. aki tanultabbá, képzettebbé lett; a perspektivát- lanság; a be nem váltott ígéretek . . . Maszek lett B. Mondják: azért, mert így jobb neki. B. a fél életét a szövetkezetben töltötte. Csakugyan jobb? Az öreg előveszi a kitüntetéseit. „Hogy jobb-^e így? Azt hiszi, belevágnék?” — kérdezgeti, hiszen azt az ipart ő semmi áron sem váltotta volna k' csakhogy a becsülete nem áru. Hosszú, évekig tartó ma- hinációval tették lehetetlenné a helyzetét. Szakképzetleneket ültettek a fejére, akik nem értettek a munkához, de értettek a hízelgéshez. Nem volt más választása, felmondott. Az ipari tanulókat azért még ő tanítja. Azt szereti csinálni, s különben sincs helyette más. A szövetkezetiek széttárt karral sajnálkoznak: B. maszek akart lenni, hiába marasztalták. T. szintén nemrég váltotta ki az iparengedélyt. Pecsenyesütő lett az üzemmérnökből. Régebben a húskombinát ösztöndíjasaként tanulhatott a főiskolán. A diploma után egyik beosztás sem tetszett neki, vezetési stílusa pedig az embereknek nem volt ínyére. Végül a raktárban dolgozott, s ünnepnapok előtt az anyja sütödéjéhez vitte kisegítőnek a „jobbakat”. Az üzemmérnököt is gyakorta lehetett látni a fortyogó zsír körül. A húsgyárban eltöltött évek persze nem voltak haszontalanok: munkáslakást, kamatmentes kölcsönt kapott az üzemtől, s csak ezután állt odébb. „Túlontúl szerette a pénzt — tárja szét a karját az igazgató. — Nem baj, hogy elment”. A végeredmény B. és T. esetében azonos, tehát a jelek is könnyen öszecserélhetők. Pedig mennyire más ez a két történet, ez a két életút! A jeleket elemezni illik, hiszen csak így világosodhatnak meg a tanulságok: amíg B. mögött a munkahely lu- dassága, addig T. mögött a pénzéhség, a mindent kihasználó önzés húzódik meg. Véletlenül sefn szabad hát a kettőt közös nevezőre hozni. Egyik napról a másikra fogta az orvosi táskát Z. és elment abból a városból, amelyben született, tanult, ahol apja, testvére él. Ki kérdezte meg, hogy miért? Abban a gyárban, amelyben P. dolgozik egymást marják a vezetők. A termékeik kelendők, az üzem „hozza magát”, de fölszökőben a fluktuációs grafikon. Mindenki tudja, hogy többet termelhetnének, ámde a kenyértörések miatt nincs idő a fejtörésre. Fi- gyelmeztetik-e majd őket? látnék egy- egy gyárban rendhagyó rendezvényt: a kilépettek fórumát. Természetesen olyan üzemekre gondolok,, amelyekből rengetegen mentek el az utóbbi esztendőkben, s csak a száraz statisztikák őrzik kilépésük okait. Mit mondanának, akik eljönnének a találkozóra? Egyáltalán: hányán vennék a fáradságot, hogy részt vegyenek ezen a fórumon? Abban biztos vagyok, hogy aki elfogadná a meghívást, mondanivalója is lenne. mert nem a rossz természet, nem üres kalandvágy késztette a fölmondásra. Abban sem kételkedem, hogy az ilyen fórum szolgálna annyi tanulsággal, mint egy szürke termelési értekezlet. Csakhát hol az a bátor ember, aki megrendezné? Tamás Ervin Mindenki egyet akar
