Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-15 / 39. szám
1978. február 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 r <*ír HATVANÉVES HADSEREG fí % ■ -á&ír r-s. így születtek az óriásrakéták Ugyanabban az időszakban, amikor megkezdődött a szovjet nukleáris fegyver előállításának döntő felvonása, új szakaszukba léptek a rakétakutatások. Világos volt a célba- jutó eszközök jelentősége, az, hogy a nukleáris rakétapajzs jelenti a szovjetország korszerű honvédelmének megbízható alapját. Tudások százai dolgoztak azon, hogy a szovjet rakéták kiválóak, hatásosságukban a lehető legmegbízhatóbbak legyenek. E csoportok élén az 1965. januárjában elhunyt nagy tudós, Szergej Pavlo- vics Koroljov állt. Pincehelyiségben kezdték Koroljov már a szovjet rakétakísérletek hőskorszakában, a harmincas években is aktívan tevékenykedett, amikor megalakították a GIRD rakétatervező intézetet. Ma mosolyt fakasztanak azok a nehézségek, amelyek akkoriban leküzdhetetlennek látszottak. A GIRD megalakítását jóváhagyták, de helyiséget nem tudtak számára biztosítani. Végül is a kutatók a moszkvai „Nagykörút” egy régi lakóházában, a Szadova- ja-Szpasszkaja 19. alatt találtak egy lakatlan pincehelyiséget, amely — jobb híján — alkalmas volt a műszerek és kísérleti berendezések felállítására. A kutatóközpont működtetése egy zsúfolt bérházban nem kevés nehézséget okozott. Egy hajtóanyag kipróbálásánál az egész házat olyan füst öntötte el, hogy a lakók hanyat-homlok menekültek, és a moszkvai tűzoltóság teljes készültséggel vonult ki... Nem álltak rendelkezésre a legszükségesebb szerszámok és kísérleti eszközök sem. Az első években ilyen feltételek közt dolgoztak a hajtóművek megkonstruálásán. Kezdetben a fáradságos munkával összeszerelt hajtóművek sorra felrobbantak, amikor a belső hőmérséklet elérte a 3000 fokot: nem tudták még megoldani a hajtóművek hűtésének kérdését. A kísérletezőknek nem volt kitől tanulniuk, nem volt olyan publikáció, amelyben választ találhattak volna kérdéseire, és ebben az időben a legsűrűbben taniíftómesterük, Ciolkovszkij mondását idézték: „Ha az emberek tudnák, mennyire nehéz és bonyolult dolog a rakétatechnika, akkor szörnyülködve fordulnának el tőle ...” A fáradságos kísérleteket végül mégiscsak siker koronázta. A harmincas évek közepén Moszkva mellett eredményesen próbáltak ki három rakétatípust, amelyek 07, 09 és 10 számjelzéssel vonultak be a technika történetébe. Attól kezdve 1941-ig még 118 különböző fajta rakétát bocsátottak fel a Szovjetunióban. Új korszak A háború alatt Koroljov és társai megalkották a mai szovjet sugárhajtású repülőgépek ősét, amely 1942 második felében hajtotta végre első légi útját. A Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelmet követő években Koroljov — akkor már akadémikusként — visszavonult a nyilvánosságtól. Az ország honvédelmi érdekeire való tekintettel a Lenin-díjas tudós neve nem jelent meg a sajtóban és a Nagy Szovjet Enciklopédiában sem. Ezekben a második világháború utáni években a rakétakutatás új korszaka kezdődött. Mindenki számára világos volt, milyen felbecsülhetetlen katonai jelentőségük van az atomkorszakban a célba juttató eszközöknek, a rakétáknak, s hogy milyen tudományos kulcsszerepük lehet a világűr megismerésében. A rakétakutatókat most már senki sem tartotta fantasztáknak.. Széles alapokon szervezett kísécltetsorozatok kezdődtek!. Meteorológiai rakétákat lőttek fel, hozzáfogtak a szpuí- nyikok terveinek elkészítéséhez is. Koroljov és munkatársai óriási lépést tettek előre, amikor megoldották a távirányítás problémáját. Az első ilyen rakétákat a Szovjetunióban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 30. évfordulójáéra készítették el és próbálták ki Koroljov irányításával. Nem egészen tíz évvel később pedig az egész világ sajtóját bejárta a hír arról, hogy a Szovjetunióban többlépcsős interkontinentális rakétákat készítettek. Azután eljött 1957 októbere, amikor a Koroljov vezetése alatt készített rakétarendszer segítségével Föld körüli pályára bocsátották az első szputnyikot: és ez a szó, szputnyik, bekerült a világ minden kultúrnépének szótárába. Szputnyikok, űrhajók Az első szputnyikok felbocsátása után az űrhajók kísérleti útjai következtek, majd bolygóközi automata űrállomások. Szovjet zászlót juttattak a Holdra, végrehajtották a Hold körülrepülését, és túlsó oldalának lefényképezését — sikerült a Holdon való sima leszállás. Ezeket a repüléseket éppúgy, olyan rakétarendszerek segítségével hajtották végre, amelyeket Koroljov közvetlen részvételével készítettek —, mint az interkontinentális és más rakétákkal végrehajtott felbecsülhetetlen fontosságú kísérleteket. A tudományos kutatómunka mellett felbecsülhetetlen szerep jutott Korol- jovnak a rendkívül precizitást kívánó rakétaipar megalapozásában, abban, hogy a rakétákat ma már lényegében ugyanúgy futószalagon gyártják a Szovjetunióban, mint az autókat vagy a traktorokat. Egy szemtanú feljegyzése az ultramodern rakétagyárról : A gyár-város „A gyár egész kis város. Igen sok műhelyből áll. Van itt mindennapos, megszokott fémmegmunkáló műhely, ahol a megszokott eszterga- padokon, marógépeken dolgoznak a munkások. A távirányító berendezések szerelőcsarnoka viszont orvosi laboratóriumra emlékeztet. A munkások és munkásnők fehér köpenyben dolgoznak, a szerelés precizitása az óragyárban szokásos pontosságra, aprólékosságra emlékeztet. Kell is ide a pontosság, hiszen az itt készülő morzsányi csavarokon, dugattyúkon, emelőkön múlik a rakéta távirányításának tökéletessége. A hegesztőműhely után a lemezpréselő műhely következik. A példátlanul nagy teljesítményű, korszerű présépítmények hatalmas lemezekből sajtolják az immár imert és a még ismeretlen alkatrészeket: a többlépcsős rakéták törzsének különböző elemeit. A hajtóművek szerelőcsarnokában fehér köpenyes munkások szerelik a labirintussá bonyolódó csővezetékeket, amelyek az üzemanyagot juttatják a hajtóműbe. A szerelőcsarnokban pedig az a futószalag működik, amelyben a sok emeletnyi magas, ragyogó fényben izzó Csarnok közepén libasorban lassan kúsznak előre a rakétaóriások”. A hadászati rakétacsapatok létrehozása a fegyveres erők fejlesztésében elvileg új lépést jelentett, ami biztosította a szovjet állam és a szocialista közösség valamennyi országa védelmi erejének növelését. Vajda Péter (KÖVETKEZIK: A rakétakorszak fegyverei) Gáztároló a föld alatt Az eredetileg tervezett 10 helyett 14 visszasajtoló kutat készítettek el Hajdúszoboszló határában a Nagyal- földi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szakemberei, s ezzel megtették az első lépéseket ahhoz, hogy a már kimerült mezőn „helyezzék el” az Orenburgi vezetéken érkező gáz egy részét. Mintegy 400 millió köbméter gáz befogadására lesz alkalmas a korábban „leművelt” terület. A gázt a felszín alatt 900— 1000 méter mélyen húzódó homokkő-rétegekbe nyomják be. A program szerint a teljes kapacitás, illetve feltöltés után a téli hónapokban naponta mintegy 4 millió köbméter gázt tud adni a hajdúszoboszlói mező. / Vetőmag tavaszra Sajtótájékoztatót tartottak tegnap Szolnokon a Vetőmag Vállalatnál. Szarvas Imre igazgató arról számolt be, hogy kedvező ellátás lesz mind a szántóföldi; mind a konyhakerti növények vetőmagjából. Néhány növényféleségnél erőteljes fajtaváltás játszódik le, de ezekhez is van elegendő szaporítóanyag. SZÁMADÁS AZ ALAPSZERVEZETEKBEN Tervszerű munkájuk példaként hatott A két alapszervezet január végén megvitatta az elmúlt esztendő eredményeit. Hétfőn kora délután összevont taggyűlésen- folytatták beszámolójukat a bútorgyári kommunisták. Csupán néhány beteg hiányzott a sorokból. Hatvanöt kommunista műszakváltáskor a tanácsteremben gyülekezett. „Bár minden évünk ilyen, vagy ennél is eredményesebb lenne!” Már a taggyűlés előtt erről, beszélgettek az emberek. Igaz is, 1977 eddig talán a legsikerültebb éve a Tisza Bútoripari Vállalat 4. számú gyáregységének. A csongrádi vállalati központban még készül a mérleg, de az már bizonyos: a szolnokiak kitettek magukért, őket dicséri a tervteljesítés, a minőség, a létszámgazdálkodás — a hatékony munka. Helytálltak, kezdeményeztek A pártvezetőség nevében Lőrinczi Gábor titkár terjesztette elő a beszámolót. Már elöljáróban azt fejtegette, nem véletlen a sok jó eredmény 1977-ben: — Az esztendő politikai, gazdasági munkáját áthatotta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára való készülődés. Bizonyítja ezt csatlakozásunk a Csepeli Szerszámgépgyár Béke Szocialista Brigádja versenyfelhívásához. Gyárunk kollektívája 12 pontban foglalta össze felajánlását, amelyben a termelés létszámemelkedés nélküli növekedése mellett az üzem és munkaszervezés javítását, nyolc százalékos hatékonyságnövelést, takarékosságot, selejtcsökkentést, a gépek, berendezések, eszközök jobb kihasználását tűztük ki célul. Nemcsak a gazdasági munkában, a munkaversenyben jeleskedtek tavaly a bútorgyáriak. A kommunisták helytálltak a pártmegbízatások teljesítésében, a mindennapos pártmunkákban is. Mindkét alapszervezet teljesítette a politikai munkában vállaltakat. Ha csak az oktatási eredményeiket vizsgáljuk, könnyen a számok bűvöletébe eshetünk. Pedig valós tartalmú számok ezek. A gyáregységben kihelyezett marxista—leninista -középiskola működik, jelenleg huszonkét tanulója van. A nemzetközi kérdések tanfolyamán huszonnyolcán, a társadalmi és állami kérdésekén pedig ugyancsak 28-an gyarapítják tudásukat. Működik még két ifjúsági és két szakszervezeti vitakör is. A jól végzett munka tudatában könnyen elernyed, vagy túlságosan magabiztossá válhat az ember. A bútorgyári kommunisták is elkönyvelhették volna, hogy jó esztendő után jobbat is várhatnak. És az ilyenfajta elkönyvelés kicsit kényelmessé teszi az embert. A taggyűlés ennek épp az ellenkezőjét mutatta. Tizennyolcán kértek szót Összesen tizennyolcán kértek szót és mondtak véleményt a vitában. A tizennyolc embernek különféle témákban volt megjegyzése, — és nemcsak az! — Ne várjuk meg — mondta egyikük sportnyelven szólva — hogy a labda felénk guruljon. Fussunk érte! — Először meghökkentő volt a mondák, de találó. A sok jó eredmény — termelésben, pártmunkában — ugyanis eddig se úgy született, hogy mindennek megvolt a lehetősége, szabad út állt minden érdemes vállalkozás előtt. A bútorgyáriak megküzdöttek érte, „megfutották” a maguk távjait. Ki hosszan, ki rövidebb szakaszon. Az év több mint háromszáz munkanapján becsülettel dolgoztak a szolnoki gyáregység kommunistái. És nemcsak ők. Példájuk jóra, jobbra, további eredményekre ösztönözte a félezernyi embert, a gyári közösséget. Vita a tapasztalatok birtokában > Ezt nyugtázta az összevont taggyűlés. Hétfőn a késő esti órákig a tapasztalatok birtokában, a további eredmények feltételeiről tanácskoztak. Nem is magukban csupán, hiszen meghívták a vállalati központ párttitkárát, s az igazgatót is. Ök érezték a meghívás komolyságát, érdeklődéssel hallgatták a véleményeket, javaslatokat, s a nagyvállalat támogatásáról biztosították a még jobbért, többért érvelőket. A pártalapszervezetek, a pártvezetőség, s a kommunista gyárvezető munkáját dicsérettel nyugtázta a városi pártbizottság is. Hogy mennyi helytállás, türelmetlenség és türelmes szívós munka van egy esztendő ilyen jó eredményeiben, azt ők tudják, akik átélték, végigdolgozták. A kedv, a nemes indulatok ezen a taggyűlésen azt igazolták: nem lesz másként az idén se! S. J. SZALAD, MERT DOLGA VAN r É szt és magyar fiatalok találkozója. A házigazdák nevében szőkehajú hölgy köszönti a Kö- zéptiszavid.éki Vízügyi Igazgatóság kedves vendégeit — oroszul. Akkor tanultam meg a nevét: Bindics Istvánné a személyzeti osztályról. Ezúttal azonban a Magyar— Szovjet Baráti Társaság tagcsoportjának elnökeként köszönt engem. Kérdések. Miért pont ő? Honnan eredeztethető? Miért? És így tovább. „A férjemmel együtt ösztöndíjasok voltunk a Szovjetunióban — kezdi, — Ez az öt esztendő összehozott a szovjet emberekkel. Az nagyon nehéz időszak volt, láttuk a hallatlan erőfeszítéseket, amiket egy nép felemeléséért tettek. Mi albérletben is laktunk egy munkáscsaládnál: ott a férj a szűzföldeken dolgozott, távol a családjától. Nos, itt született az első gyerekünk. Itt szinte családtagok voltunk, együtt ültük a házigazdákkal és a rokonsággal a legszűkebb családi ünnepeket. Ekkor 1957-et írtunk, Har- kovba jártunk agráregyetemre. Volt egy diáktársam, jó barátnőm, ő most azon az egyetemen tanít. Nos, amikor az első fiamat szültem, éppen nem volt ott a férjem, akkor Szvetlána látogatott meg mindig a kórházban. Ma is levelezünk, 1970- ben voltunk náluk, kivittük a nagyobbik fiamat is. A férjemnek idén, nekem jövőre lesz a 20 éves találkozóm, úgyhogy ismét útra készülődünk, Tehát ezek azok a szálak, amelyek engem a szovjet emberekhez kötnek, s ezért személyes ügyem is az MSZBT-tagcsoport munkája. Mi itt mindent együtt végzünk a szocialista brigádokkal, a Hidrológiai Társasággal, Vöröskereszttel, KISZ-szel, párttal, a népművelőinkkel. Például a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság közművelődési terveiben benne foglaltatnak a mi javaslataink, elképzeléseink is. Sikeresek voltak tavaly a közművelődési napok: magyar és szovjet politikai plakátokból és könyvekből készítettünk kiállítást (ez utóbbiból árusítást is, szép bevételiéi), s ugyanakkor író-olvasó találkozót rendeztünk Vinokurowal és Dmitrijewel, amelynek nagy sikere volt. Vinokurov mondta, hogy nagyon szereti és fordítja Ady Endre verseit, erre az egyik szocialista brigádvezetőnk, egy munkás odament hozzá és neki ajándékozott egy Ady-kötetet. Faggattuk az ars poeticája felől: egy idősebb munkás felállt, és azt mondta, hogy ő kapott Rab Zsuzsa műfordítótól egy könyvet, s ennek alapján megpróbál ő válaszolni. Ekkor elmondta, hogy milyen jó mezítláb a sárban taposni, egyszóval mélyen a valóságban ... Valahogy így. Vinokurovnak is tetszett, egyetértett. Sok vetélkedőt is rendeztünk: a KISZ-szel „A kommunizmus hajnala”; a szak- szervezettel „Mit kell tudni a Szovjetunióról” címmel. Tudja, az a remek érzés, nem kell nógatni a brigádokat, hogy csináljunk már valamit, mert a munkatervben ez meg az van! Például a javítóüzem Allende és Törekvés szocialista brigádjai kihívták a többi brigádot vetélkedni, eldöntendő, ki tud többet a Szovjetunióról? Ugyanakkor kiállítást is rendeztek ők maguk azokból a tárgyakból, amelyeket a Szovjetunióban járva emlékül hazahoztak. Rengeteg d.ologról lehetne beszélni. Van problémánk is. A Gorkij nyelviskola keretében szerveztünk orosz nyelvtanfolyamot, kifizettük a tandíjat, mégsem-járnak el rendesen. Erősíteni akarjuk munkánkban a „vizes” szakmára építő vonásokat, éppen ezért az eddiginél is jobban együtt akarunk működni a Hidrológiai Társasággal, hiszen sok közös műszaki problémája van egy magyar és egy szovjet vízügyi szakembernek. Tavaly remek dolgokat sikerült felmutatnunk, de a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának elmúltával sem lesz uborkaszezon nálunk.” Bindics Istvánné szalad, mert dolga van. Én ped,igeijövet számba veszem, menynyi mindenről nem ejtettünk szót. Mert ugyebár Bindics Istvánné nemcsak az MSZBT-tagcsoport elnöke, hanem a KÖTIVIZIG személyzeti osztályának dolgozója, feleség, két gyermek anyja, s Vinokurov szép versének szavaival próbálom őt elképzelni otthon: „Mellém ül enni. Asztalon az étel. Rám szól: egyél! És megadom magam. Csörömpöl, istennő a sok edénnyel. Olvas. Söpör. Szalad, mert dolga van...” K. L.