Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-15 / 39. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. február 15. Kommentárunk Talapzat­tárgyalások VALAMENNYI HÍRÜGY­NÖKSÉG jelentette, hogy a francia fővárosban ismét tárgyalóasztalhoz ül egy négytagú görög és egy hatta­gú török delegáció. Az úgy­nevezett kontinentális talap­zatról folyó többéves, látvá­nyos szakításokkal terhes tárgyalássorozat legutóbb tavaly júniusban, az akkori török választások miatt — vagy talán csak azok ürü­gyén — szakadt félbe. A dilemma lényege: kihez tartoznak a tengerfelszín alatt fekvő vitatott térségek, illetve szigetek. A görögök szerint, a dolog egyszerű. A kérdéses tenger- alatti területek általában gö­rög felségvizek alatt húzód­nak és ez önmagában is el­dönti a vitát. A törökök ezzel szemben a vita fellángolása, 1974 óta azt vallják, hogy e területek — amelyek közül nem egy csak néhány kilo­méterre van a török partok­tól — egyértelműen az ázsiai kontinens „talapzatához” tartoznak, így tulajdonjoguk Ankarát illeti. A most újrakezdődött tár­gyalások résztvevői nem vé­letlenül hangsúlyozzák: a megbeszélések időtartama nem korlátozott és a felek „nem sajnálják majd az időt és energiát” a megegyezés el­érésére. Az egymással hagyományo­san rossz viszonyban lévő két ország kontinentális ta­lapzatvitája ugyanis erősen „olajszagú”: a kérdés lényege éppen az, hogy ezekben a tengeralatti térségekben né­hány esztendeje tekintélyes mennyiségű olajat találtak. Ez magyarul annyit jelent, hogy a tárgyalások célja az olajkincsen való „igazságos” osztozkodás. JÓSOLNI NEM LEHET, de ezúttal valóban van némi remény arra, hogy hosszabb távon a megbeszélések némi eredményre vezessenek. 1. Mind Athén, mind Ankara most viszonylag stabil kor­mányt mondhat a magáénak. 2. Bizonyos esélyekkel ke­csegtetnek a Ciprussal kap­csolatos megbeszélések. 3. A NATO igyekszik nyomást gyakorolni a beteg déli szárny két kulcsállamának közeledéséért. Helmut Schmidt bonni kancellár en­nek jegyében ajánlotta fel közvetítő tevékenységét. Waldheim ENSZ-főtitkár gé­pezete is ebben az arányban igyekszik hatni. Nem utolsó­sorban ennek az eredménye, hogy márciusban valószínű­leg sikerül zöldasztalhoz ül­tetni a görög és a török kor­mányfőt Bécsben. Nem vitás, hogy a bécsi tárgyalások si­kere vagy kudarca alaposan befolyásolja majd a párizsi megbeszélések kimenetelét is. Megnyílt a KGST VB 84. ülésszaka Moszkvában tegnap meg­nyílt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 84. ülése. Az ülésen a tagállamok kormá­nyainak miniszterelnök-he­lyettesei vesznek részt: Bul­gáriát Andrej Lukanov, Csehszlovákiát Rudolf Roch- licek, Kubát Flavio Bravo Pardo, Lengyelországot Fran- ciszek Kaim, Magyarorszá­got Szekér Gyula, Mongóliát Miatavin Peldzse, az NDK-t Gerhard Weiss, Romániát Mihai Marinescu, a Szovjet­uniót Konsztantyin Katusev A szovjet kormány meg­hívására tegnap többnapos hivatalos látogatásra Moszk­vába érkezett Ahd.usszalam Dzsallud. a Líbiai Arab Szo­cialista Népi Állam Általá­nos Népi Kongresszusa Leg­felsőbb Titkárságának tagja. A feszültség újabb élező­dése, bombarobbanások és szórványos lövöldözések kö­zepette ült össze Bejrútban kedden a libanoni parlament. A képviselők 72 szavazattal egy ellenében jóváhagyták a libanoni—szíriai egyesített haditörvényszék létrehozásá­ra vonatkozó törvényterve­A belgrádi találkozón foly­tatódik a záródokumentum előkészítése. A szerkesztő­csoport munkájával párhu­zamosan — a megállapodá­sok elérésének meggyorsítá­sa végett — a küldöttségek nemhivatalos konzultációkat folytatnak. A Szovjetunió és a többi szocialista ország olyan okmányt sürget, amely előmozdítaná az enyhülés elmélyítését, az enyhülés to­vábbi reális tartalommal va­ló megtöltését. A szovjet ok - mánytervezet — amelyet a szovjet tárgyaló fél közvet­lenül az új évi szünet után terjesztett elő — hangsúlyoz­za, hogy hatékony lépése­ket kell tenni az európai ka­tonai szembenállás csökken­tésére, a gazdasági, a huma­nitárius, valamint az egyéb területeken kifejtendő együttműködés bővítésére. Az Egyesült Államok és néhány más nyugati ország küldöttsége azonban meg­akadályozta, hogy a záródo­képviseli. A KGST és Jugosz­lávia megállapodása alapján a Végrehajtó Bizottság ülé­sén részt vesz Szlobodan Gligorijevics, a JSZSZK Szö­vetségi Végrehajtó Tanácsá­nak tagja. Az ülésszakon a szocialis­ta országok gazdasági együtt­működése továbbfejlesztésé­nek. a KGST munkája kiszé­lesítésének kérdései szere­pelnek és szó lesz a szocia­lista országok nemzetközi szervezeteinek nemzetközi kapcsolatairól is. A líbiai vezetőt Alekszej Koszigin. az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke és más szov­jet vezetők fogadták a szov­jet és líbiai állami zászlók­kal fellobogózott repülőtéren. zetet, amelyet hétfőn Szár- kisz államfő elnökletével a kormány határozott el. A libanoni és szíriai bírókból álló bíróság ítélkezik majd, a libanoni jobboldal és az arabközi erők múlt héten ki­robbant összecsapásaiért fe­lelős személyek ügyében. kumentumba felvegyék a szocialista és a semleges or­szágok konstruktív javasla­tait, nevezetesen azt, hogy a helsinki harmincötök nem vetnek be elsőnek nukleá­ris fegyvert egymás ellen, új tagok felvételével nem bőví­tik a NATO-t és a Varsói Szerződést, kölcsönösen le­mondanak -a nukleáris és a neutronfegyverek gyártá­sáról, befagyasztják a kato­nai költségvetéseket. A Belgrádban felszólaló dr. Petrán János nagykövet, a magyar küldöttség vezetője támogatásáról biztosította a találkozó záródokumentuma­ra vonatkozó szovjet javas­lattervezetet. Hangoztatta, hogy a résztvevőkre nagy fe­lelősség hárul a nemzetközi enyhülési folyamat és a hel­sinki szellem továbbvitelé­ben. Rámutatott arra, hogy realizmusra, mások nézetei­nek tiszteletben tartására, kölcsönös jóindulatra van szükség. MOSZKVA A kozmikus térség további kutatása érdekében a Szov­jetunióból kedden földkörüli pályára állították a Koz­mosz—989 jelzésű mestersé­ges holdat. A mesterséges hold berendezései kifogásta­lanul működnek. VARSÓ Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök meghívására február 28. és március 2. kö­zött hivatalos látogatást tesz Lengyelországban Adolfo Suarez González spanyol kor­mányfő. Útjára elkíséri Mar- celino Oreja Aguirre külügy­miniszter is. LISSZABON Portugália megadta az akkreditálási hozzájárulást Adriano Joao Sebastiao-nak, Angola első lisszaboni nagy­követének — jelentette be kedden a Portugál Külügy­minisztérium. MÜNCHEN A müncheni rendőrség je­lentése szerint hétfőn reggel — lakásáról történt távozása után — rejtélyes körülmé­nyek között eltűnt Dieter Huber, a keresztényszociális UNIÖ (CSU) vezetőségének külügyi referense, Franz-Jo- sef Straussnak, a CSU elnö­kének közvetlen munkatársa. A DP A nyugatnémet hírügy­nökség müncheni irodája kedden a következő szövegű (hétfőn délután feladott) névtelen levelet kapta: „Die­ter Hubert, Franz-Josef Stra­uss külügyi referensét, mi ra­boltuk el. Strauss most meg­mutathatja, mennyit ér neki a szabadság és egy ember élete. KGS.” A rendőrség közlése szerint nem lehet tudni, hogy kiket jelöl a ti­tokzatos KGS-aláírás, mi­vel ezt a rövidítést eddig még egyetlen terrorista szervezet sem használta. KOPPENHÁGA A Közös Piac tagállamai­nak külügyminiszterei ked­den Koppenhágában Ander­sen dán külügyminiszternek, a Közös Piac miniszteri taná­csa soros elnökének vezetésé­vel tanácskozásra ültek össze „politikai együttműködés” ügyében. Bár a napirenden forma szerint több kérdés szerepel, a Kilencek minde­nekelőtt a belgrádi találkozó­val foglalkoztak. Dzsallud Moszkvába érkezett Bombarobbanások, lövöldözések Bejrútban Belgrádi találkozó Folytatódik a záródokumentum előkészítése A düsseldorfi Csicsikov Avagy: a lóvátett komputer emmi egyéb nem történt, csu­pán egy változat készült a t é má r a . Mert a téma egy zseniális ötlet, majd’ más­félszáz esztendővel ezelőtt a halhatatlan orosz író, Gogol remekmű­vet alkotott belőle, olyannyira hús-vér remeket, hogy megírása után önmaga is megijedt tőle... Bezzeg nem ijedt meg jelen törté­netünk hőse a saját tettétől, mi több, lebukásáig rendkívül büszke is volt rá, s valljuk meg, kitűnően keresett is vele. Másfél év alatt 140 932 nyugatnémet márkát és 32 pfenninget. Mindezért nem tett egyebet, csupán megetette a kezelésére bízott belga komputert. A 38 éves Henrich Werz Észak-Rajna— Vesztfália düsseldorfi tartományi bér­hivatalában dolgozott számítógép-prog­ramozóként. A csendes, magának való férfi a szorgalom és a pontosság min­tája volt. Minden áldott reggel fél nyolckor munkához látott: a tartomány mintegy 3000 főiskolai, egyetemi taná­rának, tudományos személyzetének a bérelszámolását végezte — komputer­rel. Ha bármelyik kliensének személyi adataiban változás következett be, mondjuk apa lett, lakhelyet változta­tott. emelték az illetményét, meghalt, Werz — kötelességtudóan — értesü­lését azonnal megosztotta kedvencével, a számítógéppel. Meglehetősen kényel­mes munkáját a hivatal havi 2800 már­kával díjazta. A hivatal állítólag az NSZK legna­gyobb ilyen intézménye: havonta több mint egymilliárd márkát fizet ki (he­lyesebben utal át) mintegy 470 ezer személynek. A kísértés tehát, hogy bár­ki is saját zsebére dolgozzék, meglehe­tősen nagy. Ennek megakadályozására ötven ellenőr csak azzal foglalkozott, hogy a többiek körmére nézzen. Az adatfeldolgozók jól tudják ugyanis, hogy az emberi agy a legbonyolultabb elektronikus agynak is túljárhat az „eszén”, magyarul.: becsaphatja. Semmi egyéb nem szükséges o kom­puter átejtéséhez. csupán szavahihető, logikus adatok betáplálása. Az egykori fémmunkás, a jóeszű Henrich Werz, aki Pár hét alatt tanulta meg a kom­puternyelvet, kipróbálta „gondozottjai” éleselméjűségét. A többi között például eltiltotta előle néhány egyetemi tanár halálát, gondolván: a számítógép úgy­sem olvas újságot, ha pedig igen, a ha­lálozási rovatnál a sport inkább ér­dekli ... Egy másik alkalommal már túlóráztatta is derék halottjait; egy öreg docenst hármasikrekkel lepett meg. elvégre nem közölték a komputerrel az emberi teljesítőképesség adatait. .. Az ily módon elfogadtatott adatokból most már könnyen lehetett pénzt csi­nálni: a düsseldorfi Csicsikov, azaz a holt lelkeket márkára átváltó Heinrich Werz kedvencével, a komputerrel saját számlájára utaltatta át az illetménye­ket, családi pótlékot stb. Közölte ugyan­is a számítógéppel, hogy nevezettek öt bízták meg a fizetés, járandóság föl­vételével ... lebukás veszélye persze Werzet is fenyegette: az esztendő vé­gén, amikor a számítógép mindazt papírra veti, amit egész éven át megetettek vele, Csicsikov-Wurznak kétszer is szeren­cséje volt: az év végi nagy zűrzavarban a 470 ezer név között nem tűnt föl a csalás. Ennek ellenére elcsúszott egy banánhéjon. A helyi rendőrséggel jó kapcsolatokat ápoló személynek szöget ütött a fejébe, honnan van ennek a könyvelő formájú férfinak annyi pénze, hogy esténként 4—500 márkát költhet a düsseldorfi óváros egyik mulatójában lányokra. Mint a példa is bizonyítja, az emberi agy másként kombinál, mint akármely komputer .. . Kulcsár László Végső búcsú Nemeslaki Tivadartól Családtagjai, barátai, munkatársai, elvtársai, a kohászat és gépipar dolgo­zóinak képviselői kisérték utolsó útjára tegnap Ne­meslaki Tivadart, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagját, kohó*1 és gépipari minisztert, ország- gyűlési képviselőt. A Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjá­ban a vörös drapériával be­vont, koszorúkkal övezett ravatalnál párt-, állami és szakszervezeti vezetők, köz­tük az országgyűlés, a Mi­nisztertanács, a SZOT és a tábornoki kar tagjai álltak díszőrséget. Képviseltették magukat a szocialista orszá­gok budapesti nagykövetsé­gei is. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, az országgyűlés és a kor­mány nevében Havasi Ferenc miniszterelnökhelyettes vett búcsút az elhunyttól. — Nemeslaki Tivadar ah­hoz a nemzedékhez tartozott — mondotta — amely, még a kapitalista Magyarországon született, s eszmélt fel, amelynek még a népellenes hatalom viszonyai között kel­lett utat választania. Akkor lett kommunista, amikor az­ért megtorlás, üldöztetés és börtön járt. Azok közé tarto­zott, akik nemcsak tudomásul vették és nem is csak várták a felszabadulást, hanem tet­tek is érte. Nem bevárta, amíg elérkezik az új világ, hanem elébe ment, mert „ké­sőinek” érezte az érkezését. Emlékeztetett arra, hogy Nemeslaki Tivadar munkás­családban nőtt fel, a prole­társors keménysége, a pro­letárcsalád melegsége, a pro- letáriátus mozgalmának cél- tudatossága nevelte ember­ré. Élen lenni a munkában és a sor végén a jogok, a le­hetőségek élvezetében, — ezt tanulta a mozgalomban, és így is élt. Feszített munkatempó, örökös belső nyugtalanság, a felelősségérzés nyomasztó sú­lya, annak a tudata, hogy egy feladatnak megoldása ki tudja, hány új megoldásra várót szül — ez volt élete ál­landó kísérője, de egyben tartalma, értelme is. Soha nem volt ideje megállni s visszatekinteni, örülni annak, amit már megoldott. Mindig előretekintett, előtte pedig a megoldásra váró feladatok sorakoztak, amelyekkel meg kellett birkóznia. Neki és korosztályának nagy terheket kellett viselnie egyénileg és nemzedékként is. Ilyen ke rülmények között különöse nagy szerepe volt az akarat nak, a lelkesedésnek, a jel lemnek, a szívnek. Ezek nél kül soha nem kerekedett vol na felül a nehézségeken, nem vált volna köztisztelet nek, megbecsülésnek örvendi kommunista vezetővé. Vol energiája eszményeket építe ni, s sohasem veszítette e hitét és bizalmát az emberek ben. — Akik itt állunk, tudjuk hogy igaz emberként, ősz tályhűen, a szocialista hazafi ság, a proletár-internaciona lizmus szellemében munkál kodott. Felszabadult embe volt. Sohasem az elmúlá foglalkoztatta, küzdelme nen a halál ellen, hanem az élet ért folyt. — Mi valamennyien példái életed követjük, emlékei megőrizzük — fejezte b gvászbeszédét Havasi Ferenc A Kohó- és Gépipari Mi nisztérium dolgozói, a vasa kollektívák ezrei nevéber Gácsi Miklós államtitkár bú csúzott a minisztertől. — Nemeslaki Tivadar teli hittel és akarással vette á két és fél évvel ezelőtt a mi­nisztérium irányítását. Rég ismerős volt, hiszen eredet szakmájánál fogva évtizedei óta a vasasok nagy családjá­hoz tartozott. Vezetői eré­nyeit, emberi értékeit azon­ban a közös munka során is­merték meg munkatársai Mindenkit megragadott ügy­szeretete. elvszerűsége a fel­adatok meghatározásában és végrehajtásában. Döntésemé soha nem felejtkezett men arról, hogy gazdasági építő­munkánk célja a dolgozc emberek életének tartalma­sabbá, gazdagabbá, boldo­gabbá tétele. — Nehéz a búcsú azért is mert olyan kommunista ve zetőt veszítettünk el, aki új nagy feladatok megoldásár: készült, akinek élete, mun kássága váratlanul befejezet len maradt — mondotta Most azzal a tudattal veszünl végső búcsút Nemeslaki Ti­vadar elvtárstól, hogy szemé­lyes példaadása közöttünk é tovább. Nemeslaki Tivadart a sír kert miniszteri parcellájábar helyezték örök nyugalomra A temetés az Internacionáli hangjaival ért véget. * * * Számos ország Budapestri akkreditált diplomáciai kép­viseletének vezetője fejezte ki részvétét Nemeslaki Tiva­dar elhunyta alkalmából : magyar kormánynak és a; elhunyt családjának. „Villanyszerelőként” a Szaljnton Újabb szakmában szerez­tek képesítést tegnap aSzal- jut—6 személyzetének tag­jai: Romanyenko és Grecs- ko ezúttal villanyszerelőként ténykedett a rövidesen sor­ra kerülő technológiai kísér­letek előkészítése során. Az ehhez szükséges különleges felszerelést is a Progressz teherszállító űrhajó juttatta el hozzájuk. Romanyenko és Grecsko változatlanul kitűnően van. A legutóbbi orvosi ellenőr­zések mindkettőjük érvéré sét, vérnyomását és szívmű ködését változatlannak talál­ták a korábbihoz képest vagyis szervezetük teljeser alkalmazkodott a tartós űr­utazás körülményeihez, : káros hatásokat pedig rend­szeres sportolással, gyakor­latokkal és a különleges öl­tözék használatával kiküszö­bölték. Munkaképességül változatlanul igen jó, ezér1 a központ újabb és újabt feladatokkal bízza meg őket Az etióp államfő sajtóértekezlete Csaknem háromórás sajtó- értekezleten számolt be ked­den Addisz Abebában az etiópai-szomáliai konfliktus legújabb fejleményeiről Men • gisztu Hailé Mariam etióp ál­lamfő. Az ideiglenes katonai kormányzó tanács (DERG) vezetője mintegy száz külföl­di újságíró előtt részletesen ismertette a Szomáliái ag- resszorral szemben indított etióp ellenoffenzíva célkitű­zéseit, foglalkozott a Szomá­liának nyújtott nyugati -tá­mogatás kérdésével, valamint a szovjet és a kubai katonai tanácsadók etiópiai szerepé­vel. Mengisztu Hailé Mariam kiemelte azt a tényt, hogy a nyugati országok hallgattak amikor tavaly júliustól 7( ezer Szomáliái katona, pán­célosok támogatásával, invá­ziót hajtott végre Ogader térségében, mintegy 700 kilo­méter mélyen behatolva etióp területekre. „Most pedig — mutatott rá az etióp államfc — amikor Etiópia népe meg­szilárdította védelmét ugyanezek a nyugati orszá­gok a tárgyalásos rendezésre szólítanak fel”. De miközben a Nyugat a tárgyalások mel­lett száll síkra, továbbra ú nagy mennyiségű fegyver szállít Szomáliának, és támo­gatja külföldi erők bevetéséi az Etiópia elleni harcokban

Next

/
Thumbnails
Contents