Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-02 / 28. szám
M. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. február 2. Épül az új Kisegítő Iskola A szolnoki Kisegítő Iskoláról többek között a következőket írtuk két évvel ezelőtt: „A gyerekek biztonságát a tantermek közepén aládúcolt rész védi. Az otromba oszlopokat gondos kezek hiába próbálják virágokkal telitűzdelve térelválasztónak álcázni. A tantermeket deszkafalakkal kétfelé választották. Bejárat azonban csak egy maradt, így a későn jövők egyszerre két osztályt zavarnak. A Vékony válaszfalakon minden áthal- latszik — megosztva a tanulók figyelmét, őrölve a nevelők idegeit.” Most sem változott alapvetően a helyzet, bár a málló falak új köntöst kaptak. A tanítási feltételek azonban ezzel sem javultak számottevően. Biber Józsefné igazgatónő mégis elégedett: — Az emeleti ablakból az épülő új iskolára látni. Ez a látvány serkent bennünket. A betonelemeket mar emeletmagasságban szerelik, lassan kibontakoznak a kisegítő iskola új épületének kontúrjai. Az igazgatónő örömmel szemléli az építkezést: — Tizennégy tanterem és egy tornaterem lesz benne, amellett külön a fiúknak, külön a lányoknak gyakorlati foglalkozási terem, úttörőszoba, könyvtár, szertárak, orvosi rendelő, pszichológiai szoba, játékszoba. Lesz egy remek belső udvarunk és egy csodálatos aulánk, amit ünnepségek rendezésére, továbbképzésre egyaránt felhasználhatunk. Az átadási határidő még odébb van, de az a fontos, hogy a tantestület sokévi álma már kézzel fogható valóság. A daru szorgalmasan hordja az új intézmény betonelemeit. Valuta a hajkefében Akik az üzletért utaznak — Na milyen volt? Megérte? — A külföldi utazásról visszatérő szomszédját, barátját, kollegáját faggató nem a felejthetetlen úti élményekre kíváncsi. Nem azt várja, hogy az Akropoliszról, a velencei gondolásokról, az isztambuli kék mecsetről, Itália templomairól meséljenek neki. Kutyafuttában végigfut szeme a képeslapokon, a prospektusokon. Rosszul leplezett türelmetlenséggel közben már tapintatosan érdeklődik: — Mit hoztatok? — A kedves apró emléktárgyakkal nem éri be. Mást vár. Többet. Hitetlenkedik, aztán bizonygatja, hogy ő tud titkot tartani, s ha nincs titok, csodálkozik: — Hogyhogy semmit sem vettetek? Egy jó üzlet és megtérül az utazás költsége. Ingyen láthatsz világot. — S a jól tájékozottak fölényével magyarázni kezdi, mi lett volna a nagy üzilet. Dollár, líra, márka, forint árfolyamaival kapásbóldobá- lódzik, pillanatokon belül bebizonyítja, milyen bagatell összegért juthatott volna a naiv utazó aranyhoz, bőrkabáthoz, irhabundához, ami itthon ugye... és ha eladja... De miből? — kérdezné a naiv, ha szóhoz engedné jutni. (Mert neki a néhány, hivatalosan átváltott dollárral a zsebében eszébe sem jutott a grandbazár értékes kincsei között vásárlási szándékkal válogatni. — Megvan ennék is a módja, — mondaná titokzatoskodó nagyképűséggel — a forint nem is olyan rossz valuta, és ötszázas címletekben igen kelendő. — De hiszen ez... Igen, törvénysértés. Végtére is itthon forintért mindent meg lehet venni. Tele vannak az üzletek irhával, bőrkabáttal, ékszer is kapható, ha nem is lenyűgöző választékban. Kint olcsóbb? Igen. Szebb? Nem biztos, csak külföldi. Ezért érdemes tilosban járni, a büntetés mellett még azt is kockáztatni, hogy évekig ne utazhassanak külföldre? Vannak — ha nem is tömegesen — akik alkalomszeren megkockáztatják, s még kevesebben, kik rendszeresen jó üzletet remélve járnak külföldre. Mindig pontosan tudják, hová mit érdemes vinni, és honnan mit érdemes behozni? Hogy most olcsó a kordbársony a cseheknél, a farmer a jugóknál, az irha a törököknél, a szőrme a lengyeleknél... De az üzlethez pénz kell, a cigarettába, paprikába, hajkefébe gyömöszölt valutával átjutni a határon. És ez az, amit az elmúlt esztendő statisztikai adatainak bizonysága szerint — egyre többen megkíséreltek a Szolnok megyeiek közül is. A devizabűntettek és szabálysértések száma tavaly ötven százalékkal emelkedett a megyében. Az elkövetők többsége 500 forintosokat próbált az országból kicsempészni. A deviza- és vám törvénysértések alakulása nem vitás, hogy függvénye a fellendült utazási kedvnek. (Mind a külföldre utazó magyarok száma, mind a belföldi idegen- forgalom évről évre emelkedik.) Tavaly több mint húszezer Szolnok megyei lépte át a határt, és több tízezer külföldi járt megyénkben. Ezekhez az adatokhoz viszonyítva szinte elenyésző a leleplezett deviza- és vámszabálysértők száma. Igaz, hogy a szakemberek véleménye (a vám- és pénzügyőrség, rendőrség megítélése) szerint jóval több törvénysértés történik mint amennyire fény derül. És ez a feltételezés egyaránt vonatkozik a vám-, a devizabűntettekre — szabálysértésekre és a becsempészett áruval folytatott sef- telésre. Kissé megtévesztő a vámszabálysértések elmúlt évi statisztikája is, amely ötven százalékos csökkenést mutat. Ez az örömtelinek tűnő változás nem egészséges és törvénytisztelő szemlélet, magatartás következménye, hanem egy jogszabályi változásé, amely a vámmentesen behozható áruk értékét ötezer forintra emelte. A statisztika tehát kissé torzít. A deviza- és vámbűntettek megelőzésére, felderítésére, az elkövetők falelős- ségreyonására hivatott szervek ezt pontosan tudják. Tisztában vannak azzal is, hogy az illegális piacok rendszeres látogatói, a csempészáruk vevői hallgatnak. (Törvénysértést követ el a vásárló is.) Egyiküknek sem érdeke, hogy fény derüljön az üzletre. Bizonyságul egy eset. Karcagon éveken át tudták a város lakói, hogy hol, kinél lehet külföldről becsempészett farmert kapni. S mire a hatóságokhoz is eljutott a híre, négy esztendő telt el. (Negyvenhat farmernadrág, három dzseki, 38 ezer forint — a vásárlók vallomása alapján ennyit lehetett bizonyítani) A következmény: az értékhatártól függően szabálysértési vagy büntető eljárás. (Vámbűntett tízezer forint, devizabűntett 3 ezer forint felett), amely a csempészáru .vagy valuta elkobzásával és általában zsebbe vágó büntetéssel végződik. Szigorú a felelősségrevonás? Az attól függ, kinek a szemszögéből nézzük. Hogyan mérlegel a Vám- és Pénzügyőrség? Ha az érték közel áll a szabálysértés felső határához, súlyosnak ítéltetik a vétség, tehát szigorú, többezer forint a büntetés. Mi történik a bíróságon? Ha a bűncselekmény alsó határát alig haladja meg az érték, kevésbé tartják súlyosnak a bűntényt és kevésbé súlyos, mindösz- sze néhány száz forint a büntetés. Ellentmondó felelősségrevonás. De ami még ennél is veszélyesebb, az a titokban üzletelőket övező, nekik életteret teremtő szemlélet. Mindaddig, amíg „bosszút kiáltva” csak a póruljárt, becsapott üzlettárs tesz feljelerv tést, és mások csak suttogva adják tovább, hogy ki, mikor és mivel üzletel — nehéz leleplezni a seftelőket. Az egységes s a vámhatósággal összehangoltabb — talán valamivel szigorúbb — bírói ítélkezési gyakorlat is sokat segíthetne abban, hogy megváltozzon a szocialista normáktól idegen szemlélet, amely pusztán ügyes üzletembereknek tartja a „csempészeket” seftelőket. Kiutat a kikelet hoz Épiilget a Vörös Csillag út Az útépítés drága mulatság. A 4. számú főút Szolnokon átvezető szakasza például kilométerenként körülbelül 20 millióba került. A lakosság mégsem emiatt szívja a fogát, ha egy-egy elavult úttest burkolatának felújításához kezdenek. Inkább attól tart, hogy azon a környéken nyaktörő kátyúk sora, a feneketlen sár akadályozza hónapokig a közlekedést. A szolnokiak meg — az Ady Endre út évekig tartó építésére emlékezve —1 pláne borúlátók. S nemcsak a múlt emléke kísérti őket. Az Aszfaltútépítő Vállalat tavaly, a nyár végén lezárta a Vörös Csillag utat, s azt ígérte, hogy november végén megindulhat ott a közlekedés. Most már ’78 februárja van, s a Vörös Csillag útnak a Tisza felőli vége inkább tankcsapda, mjnt a város egyik igen fontos útvonalának kezdete. Joggal kérdik a környék lakói, hogy miért van ez így, s mikorra várható aj kibontakozás ebből az áldatlan állapotból. — Talán április közepén forgalmába tudjuk helyezni a Vörös Csillag út két sávját —• mondja Filó István, az Aszfaltútépítő Vállalat építésvezetője. — Ez csak átmeneti megoldást jelent, hiszen az úttest három sávos lesz. A harmadik sáv kimondottan parkolási célokat szolgál majd. Végleges kiépítését hátráltatja, hogy a posta az oda lefektetendő kábeleket csak 1979-ben tudja szállítani. — S miért nem adták át novemberben a két sávot a forgalomnak? — A novemberi átadási határidőt mi ígértük. A szerződés szerint 1978 végére kell befejeznünk a munkát. Áz, hogy ígéretünket nem tudtuk tartani, nemcsak rajtunk múlt. Régi, rossz állapotban levő, de még „élő” közművek vannak ott, s mivel feltérképezésük hiányzik, csak kézi erővel végezhettük a munkát. Mondani sem kell, hogy nem tudtunk úgy haladni, mintha gépekkel dolgoztunk volna. Emellett a posta a szeptemberre ígért terveket csak novemberben kezdte szállítani. Ráadásul hol olvadt, hol fagyott, kellő ütemben nem tudtunk betonozni. — A lakosságot mindez nem vigasztalja .. . — Tudjuk s kérjük a lakosság türelmét. Ami tőlünk telik, megtesszük. — Hát akkor az áprilisi viszontlátásra.... (S.) r ■■ Ha képes ÍSS fogalmaznék, közelednek kezdeni, úgy hogy vége felé egyes közös községi tanácsok a .„mézesheteknek” nevezhető időszakuknak. Igaz, a „menyasszony” és a „vőlegény ” (itt értsd: községek) jó ideje kacsintgattak egymásra a „házasság” előtt is, egyre szorosabbra fűzte ösz- szetartozásukat a termelőszövetkezet, az áfész egyesülése, a vonzáskörzet azonossága, de olyan aprósá- gpk is, hogy a két községnek közös fogorvosa, állatorvosa, gyógyszertára volt, hogy átjártak a „jövendőbeli” piacára, üzleteibe, hogy közös volt a vadásztársaság, esetleg a takarékszövetkezet is. És mivel a két község polgárai falugyűléseken egyhangúan kimondták. a boldogító igent, az egybekelés tényét, „szerelmi házasságként” könyvelhetjük el. Nos, e frigy óta hónapok teltek el, s bizonyos, hogy a legtöbb helyen ez a „mézesheteknek” nevezhető időszak sem múlt el „kanálzörgés” nélkül. És ez természetes dolog. Lassan azonban a „házasság” hétköznapjai következnek, s mire idáig jutnak a felek, bizony kezd feledésbe merülni néhány kezdeti figyelmesség, például, hogy a közös tanács alakuló ülésén a társközség úttörői adtak színes műsort; talán kezd fölöttébb természetessé válni, hogy a tanácsülések^ re a termelőszövetkezet autóbusza viszi a társközségi tanácstagokat; magától értetődővé válik, hogy a közös tanács megkülönböztetett figyelemmel intézi a társközség lakóinak ügyes-bajos dolgait és így tovább. Ennyi idő után az is látszik, hogy a székhely községek tanácsai — ismerve a társközség korábbi igazgatási színvonalát — nem bíztak kellően a kirendeltségen maradókban, aminek következtében érzik, hogy saját apparátusuk leterhelése aránytalanul nagyobb. De ami talán még nagyobb baj: egyes ügyek intézésekor a székhely községi apparátus csupán formális határozatok hozatalára képes, ugyanis az ügyek komplex előkészítése a társközség kirendeltségén történik, majd továbbítják a közös tanácshoz, ahol csak a határozatot hozzák meg. Az ügyiratok továbbításával az elintézési határidő távolabbra tolódik, lassul az ügymenet, s ráadásul az ügyfél személyes ismerete nélkül döntenek. Szociális segélyezési ügyek, sokgyermekes anyák jutalmazása, gyámügyi segélyek kiutalása: lehet, hogy mindez mégis rábízható (rábízandó) a kirendeltségekre? A munkakönyvek kiadásáról nem is beszélve, hiszen az előkészítési eljárás itt is a kirendeltségnél történik, a munkakönyvért azonban a székhely községre kell utaznia az ügyfélnek. Annyi bizalmat bizonyára kapnak majd a kirendeltségek dolgozói, hogy a fenti ügyek intézését is reájuk bízzák — a lakosság érdekében —, ahogyan eddig is rájuk bízták nagyforgalmú ügyfajták (hatósági bizonyítványok, igazolások, lakás ki- és bejelentkezés, anyakönyvi, szabálysértési ügyek, adóbefizetések, állatkísérő lapok kiadása, honvédelmi eligazítások) intézését. Némi „kanálcsörgésre” adhattak okot az adóügyek is a közelmúltban. A kivetési iratok, a számlalapok a székhelyközségben vannak, a könyvelés gépi úton központilag történik, viszont az ügyfél a társközségben fizeti be az adót. Márpedig a társközségi kirendeltségnek fogalma sincs az ügyfél esetleges tartozásáról, ennek mennyiségéről nincs nyilvántartása, így az ügyfél számára semmiféle konkrét felvilágosítást nem tud, adni, nem tudja, van-e az előző évről hátraléka, netán túlfizetése stb. Fogja tehát a telefont és hívja a székhely község közös tanácsát, és amíg onnan a szükséges adatot bemondják, az ügyfél várakozik. Ismerve a falvak forró drótnak éppenséggel nem nevezhető telefonvonalait, a várakozással eltöltött idő aligha lehet csekély. Ennyi idő alatt az is kiderült, hogy milyen kellemetlen meglepetéseket rejtett a „hozomány”. Van olyan társközség, ahol még az 1976-ban meghozott állami gondozásba vételi határozat sincs végrehajtva; de kerül olyan szabálysértési bizottsági tag is, aki eljárásba négy esztendeje nem volt bevonva, egyszóval csak formálisan volt tagja a fenti bizottságnak. gondokat okozhattak bizonyos intézményirányítási különbségekből adódó kettősségek (művelődési házak, iskolák). További kettősség a felújí- tási alap képzése és a bér- gazdálkodás között' van. És így tovább. A „mézeshetek” kanálcsörgése tehát felszín1 re hozott egy sor gondot, problémát, melyeket megszüntetve harmonikusabbá lehet tenni a községek együttélését, e „házasságok” hétköznapjait. K. L. Utolsó simítások a törökszentmiklósi víztornyon (Fotó: Köhidi) K. K,
