Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-02 / 28. szám
1978. február 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ' / ?■ Ilf í idők fotográfiái Érdekes lelettel gazdagodott a kalocsai múzeum: ezernél több hat-hét évtizeddel ezelőtt készült fénykép üveglemezét találták meg Kecelen: A felvételeket, amelyek többségükben az élet mindennapi eseményeiről készültek, Farkas Jánosné Travnik Mária készítette, aki má is Kecelen lakik. Úgy tervezik, hogy a jó minőségű képeket kiállítják a kalocsai múzeumban Travnik Mária régi fényképezőgépével Egykori felvétel az aratásról Az időjós medve Minden évben visszatérő téma a medve február 2-i, gyertyaszentelő napi viselkedése. Mindannyian figyeljük ezen a napon az időjárást: borult marad-e az ég, -kisüt-e a nap? - Kint marad-e a medve, vagy pedig visszatér barlangjába? - Jön-e végre a tavasz, vagy marad a tél? Propagandista Új folyóirat jelent meg A medvével kapcsolatos időjárási jóslás elterjedettsé- gét hatónkban kétségkívül Jókai Mór „Űj földesúr” című regényének köszönheti, A regényben leírt „medvefilozófia” népi eredetű megfigyelésre támaszkodó változatát ugyanis hiába keressük az elmúlt századok kalendáriumaiban, a néprajzi művekben, nem találjuk. Joggal tételezték fel, hogy a gyertyaszentelői időjós medve kizárólagosan a nagy magyar mesemondó, Jókai írói fantáziájának szülötte. Annál érdekesebb, hogy Victor Hugo „Nyomorultak” című regényében is olvashatunk erről az időjós medvéről: „A tél egyik napján délután rövid időre előtűnt a nap; de február 2-ika volt, Gyertyaszentelő Boldogasz- szony, amelynek álnok, hatheti fagyot jelentő napsütése Laensberg Máténak a következő, méltán klasszikus két sort sugalmazta: „Ha süt a nap: a medve Odvába tér sietve.” A Nyomorultak 1862-ben jelent meg. az Üj földesúr pedig szintén ebben az évben, január 4-től június 29-ig látott napvilágot folytatásokban a Pesti Naplóban. Bizonyára olvasta Jókai a Nyomorultakat mielőtt az Üj földesurat befejezte volna. Hiszen önéletrajzi írásában említi, hogy a francia irodalmat igyekezett eredetiben és azon frissében olvasni. — De az is lehetséges, hogy már előbb olvasta és kijegyzetelte magának ezt a medvével kapcsolatos időjóslást. Ki is volt ez a Laensberg Máté, — vagy franciásan Methieu Laensberg, — akire Victor Hugo hivatkozott? A XVII. században élt Lié- ge városában. Állítólag a Szt. Bertalan templomnak volt ott kanonokja. Neki tulajdonítják az 1636-ban megjelent Liégei Almanach szerzőségét. Ez a könyv időjóslásokat és egyéb eseményekre való jóslásokat tartalmazott. De menjünk tovább a. világirodalomban. Például John Steinbeck „Rosszkedvűnk tele” című regényében is találkozunk ezzel a medvével. Azaz mégsem ővele, hanem egy másik, szintén téli álmot alvó állattal, a mor- motával. Így olvashatunk erről: ,,Itt a tavasz, Baker úr.” — mondta Ethan — „Idén is igaza volt a mormotának.” Amerikában tehát a medve helyett a mormota jósol, s ő is pontosan február 2-án. A szabály is az általunk ismert: ha a mormota ezen a napon előjön üregéből és meglátja árnyékát, visszabújik és további hat hétig ott marad. Vagyis ha ezen a napon süt a nap, a tél folytatódni fog, és ennek következménye abban az évben rossz termés lesz. Egyébként a mormota olyan megtiszteltetésben részesült az Egyesült Államokban, hogy február 2-át „mormota nap”-nak (Groundhog Day, Woodchuck Day) nevezik ott. Missouri államban ezt. a napot a törvényhozó testület törvénybe is iktatta. Pennsylvaniában mormota klub is van. melynek tagjai ünnepélyesen vonulnak a külön e célra tartott mormotá- juk üregéhez e napon, hogy lássák, milyen időjárást jósol a klub kedvence, amikor álmából felriasztják. (Ügy mondják, hogy mormotájuk csak éppen annyit téved, mint a meteorológusok ...) A németeknél, — hogy visszatérjünk Európába, — a borz jósol februárban. S talán lehetne még tovább folytatni. Végeredményében egy több évszázados emberi megfigyelésről van szó, a földművelő ember a téli álmpt alvó állatok tavaszi viselkedését és az időjárás alakulását vetette össze. A jelekből pedig következtetett a mindennapi létet adó termésre. Pozder Miklós fl JÁSZSÁGBAN Évfordulóra készül az MHSZ Az MHSZ az idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. Ennek jegyében készítette el idei feladattervét az MHSZ jászberényi városi-járási vezetősége. Az 1978. évi tennivalókról, a jubileumhoz méltó programról Csik István, az MHSZ járási-városi titkára adott tájékoztatást. — A szervezet tavaly sikeresen teljesítette feladatait. Fejlődött ä klubok, a szakkörök munkája, javult az anyagi-technikai ellátottság. Az 1975-ben mintegy 5 millió forint költséggel épült kiképzési bázis mellett tavaly a Jászárokszálláson elkészült egy 12 lőállásos fedett, Jászberényben pedig egy 6 lőállásos pincelőtér. Az idei feladattervben különös hangsúllyal szerepel a klubok és a szakkörök szervezeti, működési feltételeinek további javítása, a klubhálózat fejlesztése. Fontos feladat a hazafias, a honvédelmi nevelés, az együttműködés kiszélesítése, a párt, az állami és a társadalmi szervekkel. A város és a járás területén 4 szakágban 39 klub tevékenykedik. A lövészklu- boknak 1500 tagja van. A tartalékos klubok taglétszáma meghaladja a félezret. Az úttörők és serdülő korú fiatalok érdeklődéséhez igazodnak az összesen 140 tagot számláló modellező klubok. Feladatuk: alap- és középfokú tanfolyamokon megismertetni a gyerekekkel a modellezés szépségét. Évenként ismétlődő sikerekkel három rádiós klub tevékenykedik a Jászságban. A taglétszámuk 80, köztük több olyan amatőr rádiós van, aki megyei, országos és néhány nemzetközi versenyen is dobogós helyezést ért el. A korábbi évekhez hasonlóan az idei feladattervben is kiemelten szerepel a gép- járművezetők képzése. FELTŰNŐEN szép külsővel indult útjára az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának folyóirata, a Propagandista. Céljairól vall a Beköszöntő, Győri Imrének, a Központi Bizottság titkárának írása, valamint a felelős szerkesztő, Vonsik Gyula Mit szeretnénk című cikke. „A Propagandista küldetése mindenekelőtt az, hogy beépülve a propaganda rendszerébe, segítse a pártoktatók elméleti és gyakorlati tevékenységét, fejlessze módszereiket, adjon nyilvánosságot a bevált, terjesztésre méltó tapasztalatoknak és tárja fel a propagandamunka gyakorlatának esetleges hibáit” — írja Győri Imre. E célok elérésének módozataival is foglalkozik a felelős szerkesztő, Vonsik Gyula cikke, amelynek „A Szerkesztőség előszava” alcímet adták. Többek között így ír: „Célunk elsősorban a párt propagandistáinak, de rajtuk kívül a társadalmi és tömegszervezetek propagandistáinak, valamint a felsőoktatásban tanító, marxizmus—leninizmus oktatóinak elméleti, módszertani segítése, aktuális ideológiai kérdésekről való tájékoztatása, a propagandamunka magyar és nemzetközi tapasztalatainak segítése”. A százhuszonnyolc oldalas folyóiratban világos rovatbeosztás könnyíti meg a tájékozódást. Az „Ajánló” mintegy kóstolót ad egy-egy szám legérdekesebb cikkeiből, idézi azok legjellemzőbb magállapításaity összefoglalja mondanivalóját. „A 60. évforduló” című rovat címe önmagáért beszél, d<e nem csupán történelmi tanulmányok olvashatók e rovatban, hanem ma is élő, vitatott kérdésekkel foglalkoznak a szerzők. A további rovatok: Konzultáció, Módszertan, Rólunk van szó, Könyv, folyóirat, 1917—1977. E legutóbbi, csupán két évszámmal jelzett rovatban versek és rövid cikkek jelennek még egy-egy nagy történelmi korszak sajtójából. Az új folyóirat első számában a fönt vázolt kereteket hasznos, érdekes, olvasmányos anyaggal töltötte ki a szerkesztő bizottság. Vala- mehnyi cikk felsorolása lehetetlen, csupán mutatóban tudunk idézni néhány címet. Vass Henrik „A szocialista internacionalizmus — a szocialista országok államközi kapcsolatainak alapelve” című írása a szocialista országok államközi kapcsolatainak történelmileg új vonásait elemzi, az előzmények számbavételétől a legutóbbi évek eseményeiig, s közben választ ad sok vitatott kérdésre. Az első szám Kádár János „Internacionalizmus, szolidaritás, szocialista hazafiság”, és Leónyid I. Brezsnyev: „A gazdaságirányítás kérdései a fejlett -szocialista társadalomban” című könyvéről közöl recenziót, valamint Három folyóiratcikket ismertet. Miként Vonsik Gyula megjegyzi a „Mit szeretnénk” című programadó írásban, a folyóirat szerkesztői számítanak minden olvasó hasznos észrevételeire, eleven kapcsolatot szeretnének kiépíteni minden olyan intézettel, ahol a marxizmus—leninizmus tanítása folyik. BÁR AZ ÜJ folyóiratot elsősorban a propagandistáknak szánják, terjesztése is a pártalapszervezetekben történik, valamennyi, az ideológiai kérdések iránt érdeklődő olvasó haszonnal forgathatja. Ápolónők lesznek a szolnoki Ti- szaparti Gimnázium és Egészségügyi Szak- középiskola tanulóinak nagy része a megye kórházaiban, egészségügyi intézményeiben áll munkába a diákévek befejezése után. A leendő ápolónők hetente egy napon az iskola kórtermévé alakított helyiségében gyakorolhatják a betegápolás alapelemeit. A tárgyalást elnapolták R iportutam végeztével volt még néhány órám a vonat indulásáig, s mint annyiszor, rábíztam magam a véletlenre. Megfordult ugyan a fejemben, hogy betérek valamelyik borkóstolóba két deci társaságában agyonütni az időt, aztán mégis a járásbíróság mellett döntöttem. Nem tagadom, régi nosztalgiámnak engedve, ha csak tehettem, tárgyalásokra jártam. Olcsóbb, mint a mozi, s többnyire érdekesebb is. Megannyi megismételhetetlen dráma — rendező, smink, taps nélkül. Nagy választék nincs, va- valamireValó bíróságon-mo- zizónéni dühösen visszamenne a horgolásához. Végül egy másodfokon kitűzött gyermekelhelyezési per mellett döntök. A pulpitus mögött három mozdulatlan arcú bíró ül, jobbról az alperes-apa, balra a felperes fiatal képviselője. A tárgyalást vezető bírón látszik, hogy nem nagyon kedveli az ilyen rutin- pernél a hallgatóságot. A balján ülő testes, kopaszodó kollégája maga elé motyogva vázolja a tényállást. Csak az alperes figyel rá feszülten, kissé fel is emelkedik ültéből, hátha felfog valamit a jogtudományból. Olykor idegesen megremeg az arca, de csak nem meri elkiáltani magát, hogy „hangosabban”. A történet mindennapi. Két ember éppen három esztendeje felmondta az egymással kötött szerződést, a válás után egy-egy gyereket közös megegyezéssel ki-ki magával vitt. Az asszony, aki most a felperes, újra férjhez ment, szült második férjének is egy gyereket. Kiegyensúlyozottan, három szoba összkomfortban laknak, A vplt férj sorsa nehezebben tisztul, kis kalyibában tengeti életét egy elvált asszonnyal s annak gyermekével. A neki ítélt fiú tavaly az édesanyjánál nyaralt, azóta nem jött haza. A védő szerint: „nem is akar.” „Ügy élt az apja mellett, mint egy utcakölyök, lerongyolódva, tízéves elmúlt, rendszeresen bepisilt”. A mostohaapa, mióta náluk lakik, minden éjjel felkölti, hogy reggelenként ne szégyenkezzen a gyerek. Az anya törvényesen magának akarja ezt a gyermekét is. Az elvált férj pedig ragaszkodik a jussához. így ugyanis nem számfejtik neki a családipótlékot, s főleg nem két gyerek után kell fizetnie a tartásdíjat. Aki a tényállást előadja, kéri az első fokon hozott ítélet megerősítését, miszerint a fiúgyermeket adják az édesanyának, „Fenntartja-e korábbi követelését?” — az alperes nemcsak hogy fenntartja, de még észrevétele is van. Tévesen szerepel a kereseti kimutatása az aktákban, kiterjed a családi pótlékra is, márpedig ha elveszik tőle a gyereket, akkor annak híjával kell megállapítani a tartásdíjat. Kellemetlen fordulat, látszik, hogy mindenki szeretne már túlién! az egészen. Az elnöklő bíró bejelenti, hogy a bíróság tanácskozásra vonul vissza. Egymást tessékelve kullogunk ki a hideg folyosóra: védő, alperes, hallgatóság. Az alpereshez két, fejkendős asszony lép. Az ügyvédhez harsány kollégája, aki a következő tárgyaláson érdekelt „Autó”, „asszony”, „hogy vannak a gyerekek”, „nem látszom ki a munkából, apám” — ilyeneket mondogatnak jó hangosan, a birtokon belüliek biztonságával egymásnak. Odébb egy asz- szony szipog kitartóan, pórja hasztalan pisszegi. Én meg magam elé képzelem a bepisilő kisfiút a nemrégen kapott új ruhájában. Ahogy ismerkedik édesöccsével s azzal a másik csöppséggel. Hallom, ahogy megbotlik a nyelve, mikor édesapámnak készül szólítani azt a bácsit, akivel az édesanyja most él. Próbálom magam elé képzelni, s bizonyos vagyok benne, hogy hamarosan megszokja összkomfortos új otthonát a kiskoma, és benépesíti gyermekvilága játékaival, látomásaival. Az új családijogi törvény ügyel arra, hogy válásnál a testvérek lehetőleg együtt maradjanak. Ugyanakkor a legemberségesebb álláspontot képviseli: a gyermeket oda kell helyezni, ahol testi, szellemi, erkölcsi fejlődése inkább garantált. Vagyis nem kötelezően ahhoz a szülőhöz ahol még zsírosabb tejben fürdetnék. A gyermekelhelyezési perekben, s a válások sokasodásával, sajnos mind több az ilyen ügy, a bíróság többnyire az anyának ítél. Nem ritkán akkor is, ha az említett feltételeket az apa jobban biztosítaná. A jó törvény ezúttal különösen megnehezíti a joggyakorlók felelősségét, hiszen a gyermekek mindenképpen vesztesek. Vagy az édesapjuk vagy az édesanyjuk nélkül múlik el a személyiségük kiteljesedését döntően meghatározó gyermekkoruk. V ége a tanácskozásnak, újra bevonulunk. Any- nyi időnk sincs jóformán, hogy leüljünk, máris megtudjuk, hogy a bíróság elnapolja a tárgyalást, pontos kereseti kimutatást kér. A védő bosszankodik, a bírók arcáról hiába is próbálnék leolvasni bármit. Az alperes meg, mintha először merné úgy istenigazából té- leszívni a tüdejét levegővel. Pedig fikarcnyit sem nőttek az esélyei. Lehet, hogy az a gyerek is a szívéhez nőtt, nemcsak a családi pótlék?! Kertész Péter
