Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
IO SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 8. AZDASÁGI FIGYELŐ Az iparosított Magyarország Néhány régi fénykép segy kézi nagyító, elegendő a fölfedezéshez. Mert hiszen mi más lenne, mint fölfedezés a negyven év alattiak számára a megkopott, sárgult, töredezett szélű fotókon a cölöpverő munkás fabunkója, a műhely légterét pókhálóként ellepő transzmissziós szíjak szeszélyes rajzolata, a salaktér forró poklában vastalicskáját toló ember?! S az idősebbek, akik idegeikben, inaikban ott hordják e fényképekre merevült világ sok kínzó s néhány szép emlékét, hajh de szívesen megfeledkeznének csontjaik ropogásáról, az izmok görcseiről, mondván, ami volt, az volt, elmúlt. Egyetlen mondat Az 1975 márciusában ülésező XI. kongresszus elfogadta a Magyar Szocialista Munkáspárt programnyilatkozatát. Egyetlen mondatot — de történelmi súlyút! — ebből: „Hazánk apráripari országból szocialista nagyiparral és nagyüzemi mező- gazdasággal rendelkező ipariagrár országgá vált”. Fölmérhető út? Tárgyi alakjában igen. Embert, társadalmat, kis és nagy közösségeket formáló hatásában már- már beláthatatlan. ' Ipar. Szocialista ipar. Termelése 1970 és 1976 között 42 százalékkal bűvült, s e mérték gyorsabb — s főakkor a szocialista iparosítás telepeket hintett a hazai táj azon darabjaira is, ahol ad- dik a kovács üllője, bőrköténye testesítette meg az „üzemet”. Ha akarnók, sem feledhetnők örökségünket; mai gondjainkban is jelen van, s méginkább éreztette hatását a szocialista iparosítás kezdeti szakaszában. A felszereltségben elszenvedett veszteségekre utal például, hogy 1946-ban a gyáripar az 1938. évi termelés 37 százalékát állította elő, a létszám viszont a korábbi 97 százalékát érte el. Ilyen helyzetben érthetően — a nemzeti vagyon 40 százaléka pusztult el a háború következtében — az kerül a középpontba, ami elérhető, ami reális cél. Ezért mondta ki a Magyar Kommunista Párt 1945. május 20—21-i országos konferenciája: „Az újjáépítés a fiatal demokrácia tűzpróbá- ja, erre kell összpontosítani a nemzet minden erejét. Az országos pártértekezlet helyesli^ azt a gazdasági programot, amely elsősorban a vasút, a közlekedés és a posta rendbehozására fekteti a fő súlyt, az építőipart és a mezőgazdasági gépipart helyezi előtérbe”. Ne szépítsük, mint padlóra kerüli ökölvívónak, olyan keservesen kellett feltápász- kodnunk. Voltak, akik húsz, mások ötven esztendőt véltek elegendőnek arra, hogy a gazdaság a háború előtti ■k alakultat te! — a kezdetleges körülményeket, a mostoha munkafeltételeket, a szerény megélhetést nyújtó bért. Vannak kápráztató számaink, mert hiszen a vegyipar — bruttó termelése alapján — a huszonhétszeresét adja az 1950. évi teljesítményének, a gépipar — miközben a foglalkoztatottal? száma két és félszeresére emelkedett — a tizenkétszeresét. Ezek a számok igazak, nagy jelentőségűek, mégis, fontosabb, előbbre való az, hogy emberék tíz- és százezrei vívták meg a maguk harcát az összefoglaló adatok mögött. Szakmát kellett tanulniuk, s új lakóhelyen gyökeret ereszteni. Kiszakadni a falu zárt világából, elfogadni — sőt, életformává tenni — az ingázást, az ipari technológia diktálta fegyelmet, s mindezt sokasodó követelményekkel szembenézve.- Négy lakosra egy pár cipő Hetekre ellátna kérdésekkel egy vetélkedőt az iparosított Magyarország tegnapja és jelene. Hiszen, ha jól értjük az adatokat, ha mögöttük kitapintjuk az összefüggéseket, izgalmas számjáték részesei lehetünk. Lássuk csak: 1938-ban 2,3 millió pár bőrlábbeli készült Magyarországon, 1950-ben ennek a háromszorosa, tíz Ai ipari termelés fészerénya a nemzeti jövedelem aföéllitésiban ként folyamatos gyarapodásra támaszkodó — mint Ausztriáé, Finnországé, Olaszországé, Franciaországé. A Német Szövetségi Köztársaságban például 1973 és 1976 között akkora ingadozásokat mutatott az ipari termelés, hogy az 1973-as szintet csak 1976-ban érte el ismét, s ekkor is csak 13 százalékkal volt magasabb, mint 1970-ben. Ipar, de a régi ipar: majdnem negyven esztendeje!, 1938-ban 31 ezer cipész, csizmadia dolgozott hazánkban. Ügy, ahogyan a szerény műhelyecskékben lehetett, s annyit, amennyire akadt megrendelő; többségük javításból élt. Négy évtized persze sok idő, a világ más országai sem toporogtak ez alatt, ám nekünk úgy kellett lépnünk, hogy miközben gyorsul a ritmus, mérséklődjék a sok-sok esztendőn át fölhalmozódott adósság. Mert történelmietlen, azaz hamis lenne nézőpontunk, ha eltakarnák a start helyét, mélyről indultunk. Az utolsó békeévben a nemzeti jövedelem 37 százalékát termelte meg az ipar, de úgy, hogy e nemzeti jövedelem évi átlagos növekedése 1920 és 1945 között nem érte el a két százalékot! Összesen 723 ezer embernek adott kenyeret az ipari munka 1938- ban, a gyáriparban viszont csak 400 ezren tevékenykedtek, s ők is 4112 ipartelepen. A fennmaradó 323 ezer ember 136 500, ipartelepen” dolgozott, azaz a kisiparban. Nem feledett örökség Ma hazánkban összesen 9593 ipartelep fogadja az ott munkálkodókat, s ebből 5250 az állami iparé. Ez a tagoltság örökség is, magunk létrehozta állapot is egyszerre; nem volt szívünk föladni sok-sok feketére párolódott kisműhelyt, s ugyanállapotot elérhesse. Nos, milliók tanúskodhatnak: a pesszimisták prognózisa tenyérjóslásnak bizonyult. Harminc esztendeje lesz az idén, hogy a Minisztertanács határozatot hozott a száznál több munkást foglalkoztató üzemek államosítására. Ekkor a gyáriparban dolgozók több mint fele a fővárosban tevékenykedett. Az államosítások befejezésekor — 1949- ben — az állami iparban 568 ezren keresték kenyerüket. Tavaly, az év elején, 1 764 000 volt az ipari foglalkoztatottak száma. Történelmi fordulat Bánjunk óvatosan a jelzőkkel, ám akkor is azt kell leírnunk: a szocialista iparosítás történelmi fordulat volt, ez állította hazánkat a huszadik század vágányaira. Az operettek régi szép békeideje csak a színpadi deszkákon nem visszataszító, valójában az egyhelyben járás békéje volt ez. Tíz év alatt, 1929 és 1938 között a gyáriparban az egy foglalkoztatottra számított erőgépi teljesítmény csökkent, azaz a fejlődés abból állt, hogy alacsonyabb technikai színvonalon, több munkás, nagyobb fizikai igénybevétellel termelt. A gépgyártás —ami egyik mércéje az ipari fejlettségnek — a gyáripar termelésének érték alapján mért 9,3 százalékát állította elő, a legtöbben a textiliparban dolgoztak, s az élelmiszeripar áruinak mindössze öt százalékát adta el külföldön, a mezőgazdasági termékek nyers formájú kivitele volt a jellemző. Némi iróniával akár azt az állítást is megkockáztathatnék, ilyen állapotok után nem volt nehéz a történelmi fordulat. Valóban, csakhogy ehhez források kellettek, s emberek, akik fanatikusan hittek az ipar jövőjében, akik vállalták — országszerév múlva a kilencszerese. A sokat, s nem ok nélkül szidott hazai cipőipar 1970-ben már 36, 1976-ban 45 millió pár bőrlábbelit termelt, azaz míg 1938-ban négy lakosra jutott egy pár a lábbeliből, most négy és fél pár jut egy lakosra. Játék? Természetesen annak is fölfoghatjuk, ahogyan az 1956-ban gyártott kétezer, az 1966-ban kibocsátott 298 ezer, s az 1976- ban előállított 412 ezer televíziókészüléket szintén. Valamilyen napról napra ismétlődő ipari-közgazdasági játék ez, ám nagyon is komoly téttel: a gazdasági növekedés eredményével. A változás minősége A mennyiségi fejlődés sem lebecsülhető, hiszen sokfajta erőmozgás következménye az, ha sikerül például a mar- tinacél-termelést az 1960. évi 1,7 millió tonnáról 1976-ig 3,3 millió tonnára növelni. Nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változások sűrítője az a tény — mert korszerűbb, nagyobb értékű, jobb használati tulajdonságú lett az áru, s azért, mert a gyártás igazodott az új követelményekhez —, hogy 1960- ban 8775 elektromos hűtő- szekrényt állított elő a hazai ipar, 1976-ban pedig 434 147- et! Mégis, valahogy féloldalas ez az érvelés, megmarad a határokon belül. Lássuk tehát a tágabb világot. Ma Magyarországon egy lakosra számítva annyi villamos energiát termelnek, amennyi az Egyesült Államok hasonló adatának ötödét éri el. Az ötvenes években viszont — s itt a lépték különbözősége! — a tizedét sem tette ki. Szőkébb a rés, csökken a távolság: Ausztria 1960- ban kétszer annyi villamos energiát termelt, mint hazánk, ma a másfélszeresét. Ott megkétszereződött, nálunk megháromszorozódott a Cimkével vagy nélküle 1 ogyan függ össze a kenyér minősége a nyomdai kapacitással? Tulajdonképpen sehogy, ám ha jól utánagondolunk, kiderül bizony, hogy a kérdés ko- J rántsem indokolatlan. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium adatai szerint évente 650—700 millió egy. és kétkilós kenyeret sütnek hazánkban. Minden egyes kenyérhez nyomdai termék társul, egy cédulácska, amelyen feltüntetik a gyártás helyét, idejét, a kenyér fajtáját, a szabványszámot. Ahány kenyér, annyi cédula, illetve több, mondják: rengeteg megy pocsékba. Egy szó mint száz: költséges mulatság ez, évente milliókba kerül. Ismerve a honi nyomdák kapacitását, felvetődhet a kérdés: vajon mi szükség van ilyesmivel is terhelni őket? (A sütőipar nyolchónapos előrendeléssel kapja meg a kért céduláit.) Ám túl ezen, sokkal elgondolkoztatóbb, hogy évente sok tízezer munkaórát emészt fel a kenyerek cédulázása, 'mivel ezt a műveletet nehéz gépesíteni. A cédulázás mellett kardoskodók azt állítják, hogy a kenyérre ragasztott csöppnyi védjegy a vevők érdekét szolgálja. Tetszetős érv, csupán azt hagyja figyelmen kívül, hogy legalább olyan fontos volna a cédula a csaknem húszforintos mákostekercsen, a fonott- és a kakaós kalácson. Hogy azokon mégsincs? Hja, kérem, azokra nem kelll. Miért? Egyszerű a válasz: azokra nem szokás címkét biggyeszteni. A kenyérre igen. Akkor is, ha történetesen a kétkilós veknit négyfelé vágják a boltban, s cédulás darab legfeljebb egy vevőnek jut a négyből. A kenyérre akkor is kell cédula, ha valamely panaszról egyetlen perc alatt kideríthető, hová címezzék! S még akkor is, ha csütörtök déltől kezdve valótlanságot állít a cédulácska. , Ez utóbbi megjegyzés magyarázatra szorul. Nos, tessék. Szombaton általában kétszer annyi kenyér kerül az üzletekbe, mint egyébként szokásos, s ráadásul a boltok jóval hamarabb bezárnak, mint a hét többi napján. Azért, hogy zavartalan legyen az ellátás, már csütörtökön déltől elkezdik gyártani a „szombati” kenyeret — természetesen szombati cédulával. Naponta emberek százainak ad tehát fölösleges munkát ez az indokolatlan előírás, olyan körülmények között, amikor mindenütt, a sütőiparban is krónikus munkaerő- hiány nehezíti a termelést. zékesfehérvár és Kaposvár kenyérgyárából — ideiglenes engedéllyel — száműzték e babramunkát. És csodák csodája: nincs reklamáció. Mért is lenne, amikor javult a kenyér minősége azóta, hogy a szakembereket nem terhelik fölösleges teendőkkel. F. Gy. EXPORTLISTA s I860 100 villamosenergia-ipar teljesítménye. Acélból 1960 és 1976 között Ausztria másfélszeresére bővítette az árukibo- csátást, hazánkban ugyanez megkétszereződött. Egy lakosra számítva ma Ausztria acéltermelése kétszer annyi, mint a mienk, az utolsó békeévben, 1938-ban viszont a nyolcszorosa volt. Más földekre lépve: a műtrágya egy hektárra jutó, s hatóanyagban számolt felhasználása 1961-ben a hazainak tizenkétszerese Belgiumban, ma kétszerese, Dániában ötszöröse, ma pedig a magyar adat fölötte áll a dánnak. Ilyen és hasonló tények seregestől idézhetők tanúként, de ehhez —- sok más mellett — az kellett, hogy az 1970 és 1976 közötti esztendőkben az ipar a beruházásokra fordított minden száz forintból 36,3—38,9 forinttal részesedjék, s hogy míg a vegyipar fejlesztésére 1966-ban négy-, 1976-ban 11,5 milliárd,ot adjanak ki. A negyedik ötéves tervben az összes ipari beruházás 221 milliárd forintot emésztett fel, de amíg korábban — a hatvanas évekig — az ilyen pénzek nagyobb hányadát a fővárosban fektették be, az említett összegből Budapest már csak 44 milliárddal részesedett. Olyan, mezőgazda- ságinak tartott megyékben, mint Békés, Szabolcs-Szat- már, Tolna, 4—5 milliárd forintot használhattak fel egyenként ebben az időszakban iparfejlesztésre. Középpontban a; ember Nem cél, hanem eszköz az iparfejlesztés, s annak intenzív — ma járt — útja. Eszköz a dolgozó ember életkörülményeinek javításához, életszínvonalának folyamatos növeléséhez. Látszatra eltávolodva az ipartól: másfél évtized, alatt lényegében változatlan maradt a lakásépítés színvonala Ausztriában, Svájcban, Svédországban, nálunk viszont gyorsan növekedett. A két utóbbi or szágban a hatvanas évek elején ezer lakosra számítva kétszer annyi lakás épült, mint Magyarországon, ma hazai eredményeink fölötte állnak az ott elérteknek. Ezer lakosra elosztva olyan országokat előzünk meg a lakásépítésben, mint Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Hollandia, Olaszország, Német Szövetségi Köztársaság. Aligha szükséges bizonykodni, mi minden kellett iparfejlesztésben — építőanyag-termelésben, szerelési anyagokban, házgyári technológiában stb. —ahhoz, hogy eddig juthassunk. Változó arculatú tájak s települések, formálódó, új értékeket hordozó emberek, ez jár az ipar nyomában. Negyven esztendeje 17 ezren tettek szakmunkásvizsgát — s harmaduk nem talált szakmájában elhelyezkedési lehetőséget —, tavaly a végzősök száma nyolcvan- ezer. A diplomát szerzők tábora ugyancsak e két időpontban: kétezer, illetve ' 26 ezer. A negyedik ötéves tervben mindössze egy százalékkal nőtt országosan az ipari foglalkoztatottak létszáma, de Zalában 24, Hajdú-Biharban 18, Bács-Kiskunban 18 százalékkal. Ma az ipar az ország minden részén hatóerő, hiszen Borsodban tízezer lakosból 1929 az ipari kereső. Győr-Sopronban 1934, s a listavezető Komárom megye, 2252 ipari dolgozóval. S mennyi mindent kellene, illene sorolni, méltatni ahhoz, hogyha elnagyoltan is. de fölvázolhassuk a képet: ilyen, ezt tudja, ezt nyújtja az iparosított Magyarország. Mészáros Ottó A magyar-csehszlovák belkereskedelmi választékcse- re-megállapodás alapján 1978-ban a kölcsönös szállítások értéke 11 százalékkal emelkedik és eléri a 26 millió rubelt. Többek között magyar cipők ellenében 700 ezer pár csehszlovák cipőt hozunk be és sor kerül 400 ezer rubel értékben bútorok kölcsönös cseréjére is. Csehszlová- / kiából sört, élelmiszer- és textilipari termékeket, továbbá különböző elektromos háztartási gépeket, bojlerokat, kozmetikai és papírárut vásárolunk. A magyar exportlista szerint egyebek között élelmiszereket, textilipari termékeket, műbőröket, világító testeket, háztartási cikkeket és játékárut szállítunk Csehszlovákiának. * * * A magyar—román közúti járműipari egyezmény alapján 1976. és 1980. között 25 millió rubel értékben szállít egymásnak tehergépkocsi részegységeket a két ország. Megkezdték újabb kooperációk előkészítését is. Így szóba került, hogy a magyar fél autóvillamossági részegységeket szállíthatna a Dacia 1300 típusú gépkocsikhoz, kész autók ellenében. Lehetőség mutatkozik arra, hogy az 1976-ban Romániában alapított román—francia vegyesvállalat, az OLTCIT gyár személygépkocsijaihoz is — amelyek az új Citroen 600-as és az 1100 típusnak felelnek meg — szállíthatnának a magyar partnerek alkatrészeket, vagy részegységeket. * * * Lengyel salétromsavgyárat vásárolt Jugoszlávia. Goraz- déban építik fel az új üzemet, amely naponta 60 ezer tonna ammóniát és 30 ezer tonna salétromsavat állít elő. A berendezések 90 százaléka Lengyelországban készül. A szállítást 1979-ben bonyolítják le, s az új üzemet 1980- ban helyezik üzembe. A Po- limex-Cekop lengyel külkereskedelmi vállalat külföldön most épít először salétromsavgyárat. A Pest-vidéki Gépgyárban tavaly Szovjetunió, Románia, Öul- gária és Sziria részére összesen 64 huzalzománcozó gépet gyártottak. Év végére befejezték egy új típusú berendezés szerelését is. ' A csehszlovák VUKI Zománcipari Kutató Intézet és a Pest-vidéki Gépgyár közös tervezésében, illetve kivitelezésében készülő gép oldószer nélkül zománcozza majd a vörösréz huzalokat. Az új géppel csökkenteni lehet a környezetszennyező hatásokat. Képünkön: Készülnek a huzalzománcozó gépek
