Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-08 / 7. szám

1978. január 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Útközben, az óvada felé menet azon gondolkodom, hogyan fér el ezen a keskeny járdán egymás mellett a kis­gyermek és a kezét fogó édesanya? — Gondolom, nya­kig sárosak a gyere- kek, mire ideérnek? — Nem nagyon. A szülők kerékpáron hozzák őket. A fiatalok, a mai apukák, anyu­kák a község túlsó végén építkeztek általában, ahon­nan messze van az óvoda. Maga az óvoda szép, belül is megkapja az embert, ott­honossága. Ezt az otthonos­ságot pedig többek között egy fiatal óvónő, Zsilinszki Olga biztosítja. — Mikor került Ti- szavárkonyba? — Három éve. Szolnokról jöttem ide, egészen más kö­rülmények közé. Az óvoda végtelenül el volt hanyagol­va, ráadásul olyan szokások rögződtek itt, amiket a rend­tartás véletlenül sem enged­ne meg.-— Például? — A szülők nem jöhettek be, kint álltak a járdán, a gyerekeket az óvoda dolgo­zói öltöztették, ez egy óra­hosszáig is tartott, a kicsikre rámelegedett a kabát, s rá­adásul így a kapcsolat sem lehetett elég közvetlen a szü­lőkkel. Egyszóval nem volt könnyű dolgom, hiszen leg­többször a szokásokat nehe­zebb megváltoztatni, mint a körülményeket. — És ma? — Ma a szülők öltöztetik a gyerekeket, közben beszél­getünk, jó a kapcsolat. — Erre a jó kap- csolatra nyilván akad konkrét példája? — Hogyne. Ott kezdem, hogy az óvoda berendezése hihetetlenül primitív volt, nincs szó a rossz körülmé­nyekre. Szerveztünk társa­dalmi munkát, s ekkor ért az első kellemes meglepetés Ti- szavárkonyban: az itteni szü­lők munkájára mindig szá­míthatunk. Kaptunk pénzt, a tanácstól és sok-sok óra tár­sadalmi munkát üzemektől, szocialista brigádoktól. Nem volt meleg vizünk, megvettük a bojlert, a TVM granuláló üzeme és egy helyi szülő, Antal Tibor bevezette a vizet, sőt a villanyt is. A TVM dol­gozói szép kerítést is készí­tettek, valamint udvari játé­kokat, tornafelszereléseket. Társadalmi munkában csi­szolták a parkettát, s a szü­lők tavaly ugyanúgy meszel­ték be az egész óvodát. De sokat segített a Megnezit üzem, a termelőszövetkezet és mások is. Zsilinszki Olga városi lány, nehezen tudom elképzelni, Tájékoztató az ingatlanszerzési eljárás egyszerűsítéséről A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter rende­lettel módosította az ingat­lannyilvántartásról szóló jog­szabályt. Az új rendelkezés jelentősen egyszerűsíti az in­gatlanszerzési eljárást azzal, hogy csökkenti a „hatóság- tól-hatósághoz” való küldöz­getést. Az ingatlanok tulajdonjo­gának átírásáról 1978. janu­ár 1-től általában az illeték- hivatalok intézkednek. Ez azt jelenti, hogy az ingatlan- szerzésről szóló okiratot (szerződést), valamint a tu­lajdonjog bejegyzéséhez szükséges mellékleteket nem a szerződő felek, hanem az illetékhivatalok juttatják el a földhivatalokhoz a tulaj­donjog bejegyzése céljából. Az állampolgár tehát lénye­gében mentesül attól, hogy külön kérelmet nyújtson be a földhivatalhoz, vagy azt emiatt személyesen felkeres­se. További egyszerűsítés az is, hogy a tulajdonjog be­jegyzésével kapcsolatos eljá­rási illetéket nem a földhi­vatalnál külön, hanem az il­letékhivatalnál kell a va­gyonátruházási illetékkel együtt megfizetni. (Mindezek gyors intézése érdekében azonban az is szükséges, hogy az állampol­gárok az ingatlan szerzésére vonatkozó eredeti szerződést és ennek két másolati példá­nyát — az ehhez tartozó iga­zolásokkal, valamint a tulaj­donjog bejegyzési kérelem­mel együtt — a szerződés megkötésétől számított 30 na­pon belül az illetékhivatal­hoz nyújtsák be.) Ha a szerződést a vagyon­átruházási illeték kiszabása céljából nem kell bemutat­ni, az ingatlannyilvánításról készített okirat egy eredeti és egy másolati példányát, valamint a tulajdonjog be­jegyzési kérelmet — a kap­csolódó egyéb okiratokkal együtt — továbbra is az in­gatlan fekvése szerint ille­tékes járási földhivatalhoz kell benyújtani. A benyújtás határideje az okirat keltétől 3, más hatósági jóváhagyás esetén a jóváhagyástól — számított 30 nap. A 30 napon túl, de még 90 napon belül benyújtott okirat esetén 1000 Ft., a 90. nap után benyúj- tott kérelem esetén pedig 1500 Ft. késedelmi bírságot kell illetékbélyeggel megfi­zetni. Ebbe a csoportba főleg a szocialista szervezetek közöt­ti ingatlanátruházások, va­lamint a tartós földhasznála­ti jogról kötött szerződések és az OTP 'ingatlanforgalmi te­vékenysége során keletkező okiratok tartoznak. Ha a tulajdonjog átruhá­zás mező- és erdőgazdaság in­gatlanra (föld,re) vonatkozik, ez erről készített okirat egy eredeti és négy másolati pél­dányát, valamint a bejegyzé­si kérelmet — a kapcsolódó egyéb okiratokkal és a vevő által kiállított földtulajdoni nyilatkozattal együtt — az ingatlan fekvése szerint ille­tékes járási földhivatalnál kell benyújtani. A benyújtás határideje az okirat keltezé­sétől — más hatósági (pl. gyámhatósági jóváhagyás esetén a jóváhagyástól — számított 30 nap. Az ingatlan tulajdonjogá­nak átírásáért fizetendő el­járási illeték nagysága janu­ár 1-től az ingatlan értéké­hez igazodik, és attól függő­en 100-tól 1000 forintig ter­jedhet. (MTI) hogy kielégíti, ha esténként leül a tévé elé és azt nézi, hétről, hétre, évről, évre. — Volt-e már vala­mi műsoros rendez­vényen Tiszavárknyo­ban? — Nem, mert még egy sem volt. Nyáron hirdettek egy jó műsoros estet, óriási volt a faluban az érdeklődésbe vé­gül visszafizették a jegyeket, elmaradt a műsor. Pedig kel­lene az embereknek ilyesmi, ezt onnan is sejtem, hogy például amikor farsangra ké­szültünk a gyerekekkel, es­ténként eljöttek a szülők se­gíteni, és szívesen voltak együtt. Akkor gondoltam rá, hogy jó lenne legalább egy kézimunka szakkör és a munka közben hallgatnának az asszonyok például ismeret- terjesztő előadásokat. Az or­vossal beszéltem is, ő vállal­ná. — Mit csinál estén­ként? —Ilyenkor végzem az ad­minisztrációt, azon kívül ol­vasok, szakfolyóiratokat is. És persze a népfrontos mun­kámat, hiszen a község nép­frontbizottságának titkára vagyok nem egészen egy esz­tendeje. — Ebben a minő­ségben milyen mun- kát végez legszíve­sebben? — A társadalmi munkák szervezését, úgy látszik az testhezálló nekem. De erről már beszéltünk. — Gyökeret vert itt? — Azt mondják, ha Tisza- várkonyban elfogadnak vala­kit, az nagyon nagy dolog. Én úgy tapasztalom, engem elfogadtak, és ez jó érzés. Csakhogy Szolnokon volt ba­ráti köröm, nem voltam ma­gányos. Tiszavárkonyban magányos vagyok. — Nem szeret itt élni? — A dolgok nem ennyire egyszerűek. Tevékeny típus vagyok, és ha itt vagyok, ak­kor itt dolgozom, mindent megteszek ezekért az embe­rekért és gyermekekért. — Tulajdonképpen miért jött el Szolnok­Korszerű biztosítórendszer 1978-ban meggyorsítják a Budapest—Pécs vasútvonal biztosítórendszerének kiépí­tését. A folyamatban levő nagyszabású rekonstrukció során az állomásokat olyan korszerű biztosítóberendezé­sekkel látják el, amely ki­zárja az emberi tévedést. Folytatják a fénysorompó­programot is: 1982-ig több tucat vasúti átjárót látnak el a vonat által vezérelt fény-, illetve félsorompóval. A nyílt pályán olyan önműködő tér­közbiztosító berendezéseket szerelnek fel, amelyek meg­gátolják vonatok szembe in­dítását, illetve azt, hogy két vonat utólérje egymást. E korszerű térközbiztosító be­rendezést 1978-ban a Buda­pest—Érd, az Ercsi—Sárosd és a Bükkösd—Szentlőrinc állomás közötti szakaszon helyezik üzembe. ról? — Hívtak Tiszavárkonyba, törtem a fejemet, nem tud­tam dönteni. Aztán belvizes lett a lakásom, úszott a sző­nyeg, a bútor. Másnap tele­fonáltam Várkonyba, hogy küldhetik a teherautót, jövök. Zsilinszki Olga szülei len­gyelek, a második világhábo­rú idején menekültek Ma­gyarországra és itt is marad­tak. „Még ma is rémesen tö­rik a magyart” — mondja Olga, .aki már Hódmezővá­sárhelyen született. „Édes­anyám például ilyesmiket mond, hogy jaj, de kudarc idő van” — nevet az óvónő, és sajnálkozik, amiért ő már nem tud lengyelül. „Meg kellene tanulni,” mondja. Szeretne magyar állampol­gár lenni. Körmendi Lajos Nem kell menni „hatóságtól hatóságig” A Hűtőgépgyár radiátorgyárának szocialista brigádjai rendezték be a jászboldogházi álta­lános iskola könyvtárszobáját. A gyerekek csaknem kétezer kötetből válogathatnak Kudarc idő, magány. és még annyi minden A Szolnok megyei Agrokémiai és Növényvédő Állomás kenderesi központjában Akácsi Ben­jáminná virusszerológiai vizsgálatot végez em olyan régen úgy adódott, hogy rövid időre vendége lehettem egy magára maradt idős bácsinak az Anna-völgyben meghúzódó ma­roknyi kolónia egyik szoba-konyhájában. Akarva se tudnám elfelejteni azt az igye­kezetét, ahogy jócskán megkurtult mozgási képességével, asztmás mellkasával serény­kedett a hamvadó parazsú tűzhely mel­lett. Valamikor, erős férfi korában, a szom­szédos hegyet apasztotta, s a finoman szi­táló porral szívta tüdejébe a levegőt. Gondját most a szomszédasszony gyermek- gondozási segélyen levő lánya viseli — mintha az öreg lenne a másik gyermeke. Jobban telik így a magányban mindig ugyanazt az arcát mutató idő. Kerül az asztalra ebéd, s mi kell más egy lassan mindennel leszámoló embernek? — gyak­ran vacsorára is marad néhány falat. A gondozásért, hivatalos nevén házi szo­ciális gondozásért, hétszáz forintot kap a fiatalasszony: jól jön kiegészítésnek a gyes mellé. Csakhogy egykettőre elszalad az a harminchat hónap, s a környéken nincs asszony, aki az emlékei, régi levelei, kitüntetései között matató bácsikát majd ellássa. Nem az akarat hiányzik az öreg­ből, az erő hagyta cserben. Még annyi sem maradt mutatóban, hogy elvigye va­lamikor szilaj lábait az olyannyira imá­dott patak partjára, a boltba, vagy ha kedve tartja — s a nyugdíja sem ellenzi — az italboltba egy sörre. Mi lesz vele? Mi lesz a munkáséletük végére megrokkant, elhasználódott, társ- talanul maradt többi öreggel? Akik ott hasaltak a lövészárkokban két világhábo­rúban, erejük megfeszítésével dolgoztak, kuporgattak, gyerekeket nemzettek, szül­tek — mi lesz velük? Mi lesz velük? — kérdezem. Pedig tudom a leckét: „társa­dalmi gondozással kell bearanyozni öreg napjaikat”. Valamennyi tanácskozásnak, amely a szociális gondoskodás hogyanjait vitatja meg, ez a summázata. A tapasz­talatok azonban lomha igyekezetről árul­kodnak. A gyakorta emlegetett példák, akár a fehér hollók, s főleg túlságosan tet- szetősek. Legbeváltabb forma az öregek napközi otthona. Bekerülni azonban a leg­több helyen semmivel nem könnyebb, mint például az orvostudományi egyetemre. S akkor még nincs, aki megtisztítsa ünnepek előtt az egyedül élő öregek ablakát, fel­vágja a fát, behordja az utcáról a vizet, koccintson születésnapon, ünnepkor. Arról nem beszélve, hogy vásár- és ünnepna­pokon az öregek napközije is szünetel, márpedig akkor is kellene a főtt étel. A házi szociális gondoskodás is lényegé­ben gyerekcipőben topog. Megszállott vagy kevésbé megszállott szervező gondozónők — fizetésük nem különösen magas, pedig jónéhányuknak tíz falu öregei miatt fáj a fejük — járnak házról házra, s pórbál- ják rábírni a jóságos szomszédokat, hogy ugyan nyitnák már rá az ajtót Józsi bá­csira vagy Erzsiké nénire, aki olyan egye­dül él. Még fizet is érte a tanács. Aztán ha ráállnák: vagy kijönnek egymással, vagy nem. A gondozást, s a vele járó ter­jedelmes adminisztrációt többnyire olya­nok vállalják, akik még — úgy ahogy — bírják magukat: ám hamarosan nekik* is jól jönne majd egy kis segítség. Leginkább a pénzért teszik, a mellékesért a napi egyszeri látogatást. így az esetek többsé­gében éppen a legválságosabb pillanatok­ban nincs senki az öregek mellett. Kisipari módszerrel nem oldódik meg az öregvédelem, csak elszánt, következetes, szervezett társadalmi összefogással. A bri­gádok többnyire húzódoznak az ilyen jel­legű feladatoktól, legfeljebb egy-egy ak­ciót; festést, tüzelőhordást, karácsonyi ajándékozást vállalnak magukra. S ki ne feledjem: évente egyszer, öregek napján fehérasztal mellé invitálják az egykori szakikat az üzembe. Az öregek meg ott ülnek megilletődötten, s zavartan kémlelik, kj hiányzik megint a tavaly még ittlevők közül... öztudott, mennyi és milyen sok fajta teher nyomja a vállukat. De ezek között az öregekkel való törődés semmivel sem kevésbé fontos, mint például a már gyakorlatban is polgárjogot nyert gyermek- és ifjúság- védelem. Az esetlegesség a szociális gon­dozásban éppen olyan ártalmas, mintha a beteg hetente csak egyszer kapná meg a felgyógyulásához naponta nélkülözhetet­len gyógyszert. Vagyis az öregvédelem folyamatos — divatos szóhasználattal élve — állandó tennivaló. Lelkiismeretünk, s az a tény, hogy előbb-utóbb valameny- nyien gondozásra szorulhatunk, diktálja ezt. Még akkor is, ha az öregek olykor rigolyásak, gyanakvók, s bizony nem fo­gadják el bárkitől az ételt, a jó szót. K. P. ■ ■ Oregvédelem

Next

/
Thumbnails
Contents