Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-22 / 19. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 22. Igaz, a dagasztógép megkönnyíti a munkát, de még meg kell markolni a sütölapát nyelét. S mire az utolsó kifli sodrásával is elkészülnek nehezen markol a tenyér. A Szolnok megyei Sütő­ipari Vállalat jászberényi üzemének dolgozói több mint százezer fogyasztót látnak el naponta friss kenyérrel, süteménnyel. Az előbbiből száz mázsányi készül el minden nap, mig süteményből átlagosan ez idő alatt 60 ezrei „gyártanak". Hosszú az út, amíg lisztből kenyér, kifli, péksütemény lesz Reggel aligha gondolunk a gőzölgő kávé mellett a sütőmunkásokra. Csütörtök volt, július 14-e. A tiszatenyői Trencsényi István 25 éves hegesztő úgy határozott, hogy meny­asszonyával moziba megy. Motorra ült, és elindult a 17 éves Vörösváczki Mária elé a Törökszentmiklósi Ál­lami Gazdaság hibridüzemébe. A törökszentmiklósi úton a 4-es kilométerkőnél, nem sokkal a várostól, egy autó jött velük szemben. Váratlanul egy őz vágtatott át az úton. A szembejövő gépkocsi vezetője megpróbálta kikerülni. Közben elütötte a motorost. Trencsényi István jobb kezét ésa menyasszonya egyik lábát amputálták...! Boldog hajótöröttek A nyáron családom egyik tagjának balesete vitt a kór­házba. így találkoztam elő­ször Trenycsényi Pistával. A folyosón mesélte a baleset részleteit, ám ekkor még an­nak a ténynek a hatása alatt, hogy lám, mindketten túl­élték az egész szörnyűséget! Marika a kórteremben fe­küdt, némán megközelíthe­tetlenül; őt akkor nem volt bátorságom megszólítani. A kettőjük sorsa azóta sem hagyott nyugton. Mi lehet velük? Megtörténhetett, hogy belefáradva a keserű szem­rehányásokba, a két család két gyűlölködő darázsfészek­ként áll szemben egymással. Volt rá példa, hogy hasonló esetben apátiába süllyedt va­laki, egycsapásra évtizedeket öregedve. De lehet, hogy ket­tőjük összetartozását csak megerősítette a közös bal­sors? Hiába várták őket Ezek a gondolatok kísér­nek, a tiszatenyői Táncsics utcán is, miközben a 41-es számot keresem. Azt kiszá­moltam, hogy az utcában a legutolsó házak egyike lesz Trencsényiéké. Azon a tájon, ahová gyászruhás emberek térnek be a kapun. (Nem ná­luk volt a gyász. Két házzal túl rajtuk, de mint kiderült hozzájuk is elért.) A kiskonyha tele emberek­kel. A bemutatkozás tisztáz­za, hogy a két család van együtt: Trencsényiék és Vö- rösváczkiék. Pista ismerős­ként üdvözöl. — Bemutatom a menyasz- szonyomat. Marika mosolyog a 17 évesek felhőtlen moso­lyával. A kép békésnek tű­nik, de a ‘ levegőben feszült­ség vibrál. Vörösváczkiné tud a legkevésbé uralkodni még ma is érzelmein. Annak a szomorú napnak a történeté­vel kezdi. — Marikát mindig a 6 órás busszal vártuk. Ezen a csü­törtökön késett... Negyed­hét, félhét, ő sehol. Arra gon­doltam, hogy ez a Pista nem tud jönni motorral, elkülde­ném érte. Aztán hazajött a férjem elázva, mert közben rájött az eső. Később megjött anyám. Csak sertepertélt a szobában és egyre az ajtót leste. Rossz érzésem volt. Ugye, hogy valami baj van? Mondja meg mi a baj? Ak­kor kibökte, hogy a gyerekek kórházban vannak. A legki­sebb lányomat, aki egyéves volt, nem is tudom hová tet­tem le, s rohantam a rendőr­ségre. — Kijutott nekünk a baj­ból. Két hétre a gyerekek után meghalt a férjem öccse. Ma temetjük a húgom férjét. Felborult a Zetorral, benne égett. A testvérem magára maradt a gyerekekkel. Bi­zony szabadságon volt az is­ten ... Egy dolgot azért sze­retnék megkérdezni attól az autóstól: egy állat többet ér neki, mint két ember? Többen csitítják. Nem kell erről már beszélni. Inkább arról, hogyan lesz? — Először féltem, a műláb­tól, de aztán igen hamar megszoktam, — mondja Ma­rika. — A kedélye is a régi en­nek az arany lánynak. Pedig féltettük, de éppúgy elbolon­dozik az apjával, mint annak előtte. Gyermekkori szerelem — Én meg tán többet ne­vetek, mint korábban. Persze az idegesség jön ki rajtam, — mondja Pista. Hivatalos iratköteget vesz elő. Nem könnyű eligazodni az összegyűlt aktákban. A papírok tanulsága szerint mindketten kaptak 70—70 ezer forintot a biztosítótól A MEZŐGÉP 300, a Török­szentmiklósi Állami Gazda­ság 800 forint szociális se­gélyt adott. Azt mondták ne­kik, további kártérítésért • a Nemzetközi Gépjárműbizto­sítási és Kártérítési osztály­hoz kell fordulni. Voltak is Pesten a-Hamzsabégi úton, de nem találták az ügyinté­zőt. Javasolták nekik: fogad­janak ügyvédet, de hát ők járatlanok ebben. Félnek a bi­zonytalan kiadástól. Pistának a táppénzét 3300, Marikának ■2300 forintra — az átlagkere­setükre — kerekíti fel a biz­tosító. — Minden fillér kell. — mondja az apa Trencsényi Mihály, aki 42 óta dolgozik a vasútnál. Telket adok ne­kik itt az enyém mellett. Az­tán építkezenek. Én már úgy döntöttem, hogy nem hagyom őket. Könnyezik. A két fiatal, amikor csak teheti egymáshoz bújik. Gyermekkori, elejemncs sze­relem az övék. — Február 25-én lesz az esküvőnk újságolják. — Aztán hogyan tovább? — Engem a MEZŐGÉP-nél visszavárnak, mondja Pista. Raktáros leszek, úgv ígér­ték. Csak hát egyelőre táp­pénzen vagyunk. Arra vá­runk, hogy leszázalékoljanak bennünket. — És Marika? — Nekem is ígértek mun­kát a gazdaságban. — Féltem Marikát, — mondja Pista. De aztán le­torkollják. „Fiatalok vagy­tok, szükségetek lesz a pénz­re. És hát ha jó munkahelyet kap, ahol nem kell áesorog- ni, gyalogolni...” Kikísémek — és indulnak a temetésre. Segítséget ígér a brigád Először a Törökszentmikló­si Állami Gazdaságot keres­tem meg. Az igazgatási osz­tály vezetője nem tudott azonnal válaszolni, mi lesz Marika sorsa. Konzultálni kellett az igazgatóval, aki Budapesten volt, de másnap megérkezett a telexüzenet: „A tegnapi megbeszélésünk­re, hivatkozva közlöm, a szó­ban forgó személy részére munkavégzési lehetőséget tu­dunk biztosítani kb. 1800 fo­rinttá alapkeresettel. Üdv. Tóth Miklós.” A MEZŐGÉP-nél Majzik Tamás, a munkaügyi osztály vezetője a következőket mondta: „Számítunk Pistára. Lehet raktáros, aztán ha megtanul írni a bal kezével, képezhetj is magát valami­lyen könnyebb szakmára.” A MEZŐGÉP könnyűszer­kezetes üzemében a brigád tagjai közül Török Kálmán fogalmazta meg a többiek gondolatát: „Ha elkezdik Trencsényi Pistáék az épít­kezést, nemcsak a brigád megy segíteni, de mások is ott lesznek. Nekem egy ge­renda ráesett a lábamra, öt helyen tört el. Én aztán tu­dom, hogy mindenkivel elő­fordulhat a baj. Az olyan emberen aztán segíteni kell. A vállalat ad gépkocsit, és egy-egy szombaton tíz-tizen- öten is megyünk ...” Az Álami Biztosító ügyin­tézője ezt mondta: „Mi ta­nácsoltuk, hogy a fiatalok fogadjanak" ügyvédet, hiszen egy ilyen külföldi kárrende­zés jogilag nem egyszerű do­log. A jogász érthetően jelen­tősebb összeget tudna szá­mukra kiharcolni. De hát mi azt is hozzátettük, hogy a perköltséget, az utolsó fillé­rig a biztosító fizeti!” A fiatalok érzik, hogy éle“- tűk nem lesz olyan könnyű, mint mostanában, amikor mindenki azon fáradozik, hogy feledtesse velük a sze­rencsétlenséget. De azt is tudniuk kell, hogy az ember akkor sincs egyedül, amikor „az isten szabadságon van...” Palágyi Béla Be a kemencébe, ki a kemencéből. Sütés előtt egy vágás a késsel, utána kefével víz a „pirosas” héjra, hogy meg ne re­pedjen A kettő hat kilogramm, plusz, a lapát súlya Dagasztógép segíti a mun­Egy kifli, két kifli... Naponta 30 ezer készül el az üzemben Irány a raktár... Ez a művelet már könnyebb A szállításnál is: fő a pontosság Nagy Zsolt képriportja

Next

/
Thumbnails
Contents