Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-21 / 18. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 21. 4 > levegő szennyeződését ellenőrzik Korunk technikája sok jótéteményt áraszt az emberiségre, de van néhány súlyos ártalma is, amelyet a múlt századok embere nem ismert: például a vízszennyezés, a zajártalom és a légkör egyre nagyobb mértékű beszennyezése füsttel, porral és egyéb káros anyagokkal. Légkörünk óriási méretű gáztömeg, amely nem kevesebb, mint 5000 billió tonna levegőből áll, magassága pedig több ezer kilométer. Jóllehet ehhez az anyagtömeghez képest elenyésző annak a szennyezésnek az egész mennyisége, amelyet a világ összes gyárai, erőművei, járművei a levegőbe bocsátanak, a baj azonban az, hogy nem oszlanak- el egyenletesen az egész légkörben, hanem a kibocsátási helyük közelében kisebb vagy nagyobb mennyiségben felhalmozódnak. A városokban a káros és mérgező hatású szennyezések különösen nagy mértékben összetömörülnek és sok kellemetlenséget, betegséget okozhatnak. A szennyezett levegő nemcsak egészségünket veszélyezteti, hanem előmozdítja a korróziót is, és minden nagyvárosban évről évre százmilliós értékű épületrong'álódásokat okoz. A világ legtöbb nagyvárosában, a különösen szennyezett levegőjű vidékek településein létrehozott mérőállomások ma már rendszeresen ellenőrzik a levegő összetételét. Helyenként a fix telepítésű mérőállomások kiegészítéseként, vagy teljesen önálló feladatkörrel jól felszerelt mozgó mérőkocsik is végeznek ellenőrzéseket. A képen is egy ilyen látható, amely a svéd főváros, Stockholm legkülönbözőbb pontjait keresi fel gyors levegőmintavétel és -elemzés céljából. Ahhoz, hogy tevőlegesen be tudjanak avatkozni a levegő- tisztaság javításának ügyébe, elsősorban a szennyezés okainak, előidézőinek leleplezésére van szükség, ami csak mérések útján lehetséges. Veszélytelenebb útsózás A levegő por- és gázszennyezettség mellett mindinkább előtérbe kerül a légtér oxigénháztartásának a helyzete is, amely alig jobb, mint a levegőtisztaságé. Márpedig oxigén nélkül elképzelhetetlen az élet. Egy felnőtt ember évenként egyhar- mad tonna molekurólis oxigént használ fel légzése során Egy gépkocsitulajdonos, aki 10 ezer kilométert gépkocsizik egy évben, hozzávetőleg tíz ember légzéséhez elegendő oxigént fogyaszt el. A légszennyeződés veszélyeit tehát súlyosbítja, hogy ha ma még nem is érezzük az oxigén csökkenését és néhány évtizedig nem fenyeget veszély ebből az irányból, idővel maga az oxigénszükséglet kielégítése is különösen nehéz kérdéssé válhat. Jelenleg az óceánok algáin kívül csak a zöld növényzet, ezen belül is elsősorban a kisebb-nagyobb facsoportok lombkoronája képes az asszimilációs folyamattal — a napenergia felhasználásával — a szénmonoxid lebontására és az oxigén felszabadítására. Egyetlen 150 négyzet- méter koronafelületű fa egy évszázad alatt annyi oxigént termel, amennyit egy ember 20 év alatt elfogyaszt a légzésével. Tartózkodva attól, hogy túlbecsüljük a fáknak az oxigénháztartásban játszott szerepét, amint ez a közelmúltban nem egyszer előfordult, teljes joggal tekinthetők a fák, légtisztító, porfogó, oxigénelőállító „berendezéseknek”, amelyek még zajtompító, szélcsillapító és más hasonló kedvező hatást is kifejthetnek. Csakhogy a közvetlen környezetünkben, a városok, falvak kőrengetegében a természet e különösen becses képviselőire számtalan veszély leselkedik, éppen az urbanizáció következtében. Közülük a téli iőszakban különösen súlyos következményei lehetnek a szokásos út- sózásnak. Ahogy tartósan fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála, megkezdik a köztisztasági hivatalok alkalmazottai és a magánosok is a gyalogos közlekedést és a járműforgalmat szolgáló utak sózását eljegesedésük gátlására és az olvadás elősegítésére. Ehhez általában a nátriumklorid, vagyis a közönséges konyhasó tisztítat- lan formáját használják. A belőle évről-évre kiszórt mennyiség megközelítheti a 10 kilogrammot a sózott felületek egy-egy folyóméterén. Gyakori és közismert jelenség, hogy az utcát róva latyakos időben benedvese- dett lábbelink száradásakor többé-kevésbé feltűnő szürkés foltok formájában kiütközik felületén a só. Tudort dolog az is, hogy a sós hóié korrodáló hatásának még a leggondosabban védett fémfelületek sem állnak ellent. Ha lehet, még károsabb az élő szervezetekre, így a növényekre, az utcai fákra a kiszórt só. A klórtartalmú vegyületek ugyanis vala- menyi szerves anyagot elroncsolhatják. A nátrium-’ és klórionok mérgező hatásúak az élőlények, így a növények sejtjeire. Különösen sokat szenvedhetnek a sózástól az utak, gyalogjárdák, térrészek menti tíz méteres sávban levő növények. Ezenkívül főképpen az utakról eltakarított hó olvadási helyei károsodhatnak, ahol az elolvadó hólével a talajba szivárog a hóra szórt só. Hatására a talaj elsózódása, valóságos szike- sedése következhet be. A sókárosodás kezdetben csak kisebb-nagyobb fokú ágelhalásokban mutatkozik, azonban nem kizárt a teljes pusztulás veszélye sem. Ennek egyik legutóbbi, döbbenetes példája a főváros nevezetes, Népköztársaság úti platánfasorának koronakárosodása, nagyobbrészt a sószórással talajba került nátrium feldúsulása következtében. Megállapították viszont, hogy gipszadagolással legalábbis mérsékelni lehet a káros sóhatást. Bebizonyosodott az is, hogy a kálcium- klorid, ami ugyan drágább a konyhasónál, kevésbé ártalmas a növényekre. A mag- néziumklorid használatát a nátriumklorid helyett pedig már meg is kezdték, mivel szintén kevésbé veszélyes 'a nátriumnál a magnéziumtartalma, ami bizonyos határértékig még hasznos is a növényi zöld színanyag képződéséhez. Nem is . jár olyan többletköltséggel a használata. ami gátolná a nátrium- klorid helyettesítését. Hig- roszkópos tulajdonságából eredően azonban szétfolyik, ami annyiban nehezíti a tárolását, hogy jelentős költséggel külön tárolótartályokat kell építeni erre a célra. A tengervíz körülbelül négy ezrelék magnéziumkloridot tartalmaz, de fő forrásai azok az ásványok, amelyekben kettős só alakjában fordul elő. Hozzánk jelenleg az NDK-ból érkezik. Megfontolást érdemelnek azok az észrevételek is, hogy a káliumklorid, vagyis a ká- lisóként ismert műtrágya szintén kevésbé lenne káros, mint a nátriumklorid, illetve konyhasó használata. Káliumtartalma, akárcsak a többi műtrágyáké, még táplálékként is szolgálhatna a sózott területig is elhatoló' gyökérzetű fáknak és más növényeknek. Az ezáltal várható előnyös környezetvédelmi hatás megérné a miattuk jelentkező többletköltséget. Az pedig még többletkiadással sem jár, ha kerüljük azt a hibás gyakorlatot, hogy a sózott havat, feltördelt jégdarabokat éppen a fatöveknél, bokrok aljában, az erre „kínálkozó” gyepborította fe- lületrészeken gyűjtik össze és olvasztják el. K. L. hírmugyorAzotunk Űj lehetőségek a kozmoszban Bár még nem fejeződött be a Szaljut—6 űrállomás kísérleti programja, az már most is megállapítható, hogy a hetedik évének végéhez kö_ zelítő Szaljut program, a módosított űrállomás nyújtotta új lehetőségek révén minőségi változáson ment keresztüli. A gyakorlati asztronautika több mint húsz éve alatt számos szenzációnak lehettünk tanúi. Ez a jelenlegi „két űrhajó — egy űrállomás” kísérlet újszerűsége mindenek előtt az ember huzamos űrben való tartózkodására szolgáló nagyméretű űrállomások üzemeltetése, kihasználása terén nyújt nagyobb lehetőségeket és minden bizonnyal értékes tapasztalatokat. Mi új az űrállomáson? A Szaljut űrállomásokat a közel hét év során minden újabb kísérletre továbbfejlesztettek, módosítottak — mindenek előtt a tapasztalatok, a technika fejlődés nyomán. A Szaljut—6 nem csak az újabb fedélzeti berendezésekben, rendszerekben, kutató műszerekben, hanem a kialakítást tekintve is lényegesen különbözik elődjétől. A legfontosabb, és mindez- ideig egyedülálló szerkezeti újdonság az, hogy ezt az űrobjektumot két összekapcsoló szerkezettel látták el, az egyik a korábbiak szerinti elhelyezésű, a másodikat a korábbi szerelvények helyén a legnagyobb átmérőjű hengeres rész mögött helyezték el. Változott ilyenformán az űrállomás formája és súlya is. A külső szemlélő azt veheti észre, hogy az űrállomás 4,15 m átmérőjű hengeres szakaszát meghosszabbították. Ennek közepébe került a mintegy 2 m átmérőjű és 3— 4 m hosszú átszálló rekesz. Ez utóbbi a korábbihoz hasonló kialakítású, az űrállomás legnagyobb termétől hermetikusan záródó ajtó választja el. A hengeres formájú átszálló fülkét veszik körül az előző kialakításban e fülke helyén elhelyezett szerelvények, palackok. A szerkezeti módosítás révén az űrállomás súlya mintegy 6 tonnával növekedett, így a Szaljut—6 súlya eléri a 26 tonnát. Két űrhajóval A tekintélyes, a 100 köbmétert is meghaladó belső térfogatú Szaljut—6-hoz ilyenformán két űrhajó kapcsolható, s ezt a lehetőséget már ki is használták, hiszen — miután a decemberi űrséta során Romanyenko és Grecskó meggyőződtek a mellső összekapcsoló szerkezet épségéről, üzemképességéről, januárban újabb űrhajót — a Szojuz—27 jelzésűt is — hozzákapcsolták a Szojuz—26-tal már korábban összekapcsolt űrállomáshoz. Ennek űrpilótási — Dzsani- bekov és Makarov — az ötnapos együttes repülést követően, már vissza is tértek a földre, igaz nem a saját, a Szojuz—27 űrhajójukkal, hanem a korábban indult Szojuz—26-tal. Ez utóbbinak minden bizonnyal az az oka, hogy a Szaljut pályamódosítására a Szojuz—26-on levő manőverezésre szolgáló hajtóanyag készletet már felhasználták, ugyanakkor a Szojuz—27 fedélzetén még rendelkezésre áll ilyen célra hajtóanyag. Kézenfekvőnek látszott, hogy a manőver hajtóanyagát elfogyasztott űrhajó térjen vissza előbb a földre. Ehhez csak , egyetlen lényeges műveletet kellett elvégezni: a két űrhajóban levő — az űrhajósok testére kialakított üléseket ki kellett cserélni. Nagyobb a biztonság A technikailag kifogástalanul végzett hármas összekapcsolási manőver természete: sen nem öncélú bravúr, hanem új — az eddigieknél nagyobb — lehetőségek forrása. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a két csatlakozó szerkezet lehetőséget teremt az űrhajósok mentésére, a szállító űrhajó esetleges meghibásodásakor. Ez azonban csak az egyik, s csak veszély esetén felmerülő lehetőség. Igen nagy jelentőségű, hogy a négy főnyi személyzetű űrhajón az űrhajósok két műszakban dolgozhatnak, amíg az egyik űrhajóspár végzi a kutató munkát, a kísérleteket, addig a másik pihen. így sokkal jobban lehet kihasználni a fedélzeti műszer-berendezéseket. Hasonlóképpen kedvezőnek tartják, hogy a személyzet váltások során, ebben az új rendszerben az űrállomás nem marad űrhajós nélkül. Ilyenformán szükségtelen a kísérleti berendezések elcso- magolása, az űrhajó fedélzeti rendszereinek konverválá- sa az űrállomás elhagyásakor, illetve a kicsomagolás, a műszerek „felélesztése” az új személyzet megérkezésekor. E műveletek elhagyása révén — a jelenleg még távolról sem korlátlan űrben való tartózkodás idejéből — néhány nappal többet tudnak az űrhajósok a kísérleti kutató munkával foglalkozni. Műszerek - rendelésre A később indult űrhajó, a Szojuz—27 pilótái leveleket, ajándékokat, sőt távcsöveket is hoztak az egy hónapra az űrben levő kollegáiknak. Ez is egy új lehetőségre utal; az újonnan érkezők a korábban fenntartózkodók rendelésére kiegészíthetik az űrállomás műszerkészletét, pótalkatrészeket, szerszámokat hozhatnak magukkal a meghibásodott berendezések javítására, illetve anyagokat az elfogyasztottak pótlására. Az új szerkezeti kialakítás adta új lehetőségek mindegyike talán előre még nem is látható. Érdeklődéssel várjuk a Szaljut kísérlet továbbfolytatását, s az újabb, még korszerűbb Szaljut űrállomások felbocsátását. 'Szentesi György A nagyvárosok korát éljük. Míg 1100-ban a kontinenseken még csak 40 százezernél több lakosú nagyváros volt, addig 1900-ban 300, 1950- ben 670, 1960-ban 1340. 1910-ben pedig 1872 nagyváros volt az öt földrészen. A nagyvárosok sűrűsége — a százezer négyzetkilométerre jutó nagyváros — Japánban és Hollandiában a legnagyobb: 42, illetve 41. A földrészek közül e tekintetben Európa áll az élen, itt az átlagérték 8, Ázsiában 2,3, Észak-Amerikában 1,2, Közép- és Dél-Amerikában 1,1; Afrikában és Ausztráliában százezer négyzetkilométerre nem egészen egy nagyváros jut. A szakértők becslése szerint 1970-ben a nagyvárosok összlakossága az egész emberiség egyhatodát tette ki. ami meglehetősen szomorú tény, mivel a nagyvárosokba — sőt szupervárosokba — való tömörülésnek sokkal több hátránya van az emberek szempontjából, mint előnye. Szerencsére nem minden ország engedi meg a nagyvárosok lakosságának mértéktelen felduzzasztását. Köztük Csehszlovákia sem, ahol a főváros lakosainak száma hosszú idő óta egymillió körül van. A várostervezők és a város- rendezők a nagyvárosokat körülvevő úgynevezett szatellivárosok (elővárosok) létrehozása érdekében fáradoznak. Ilyen lesz a Prágától délnyugatra 300 hektárnyi területen fekvő, majdan 120 ezer lakosú Stodulky is. Az ürhármas elrendezési vázlata
