Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-23 / 275. szám
1977. november 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Ady-ünnepség az Erkel Színházban Az Ady Endre Emlékbizottság és a Kulturális Minisztérium tegnap este diszünnepséget rendezett az Erkel Színházban. Az elnökségben helyet foglalt Aczél György, a Minisztertanács elnök- helyettese, Apró Antal, az országgyűlés elnöke, az Ady Endre Emlékbizottság elnöke, Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjai, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Polinszky Károly oktatási miniszter, Pozsgay Imre kulturális miniszter, Katona Imre, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Kiss Károly, a Szakszervezetek Országos Tanácsának alelnöke, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Dobozy Imre, a Magyar írók Szövetségének elnöke, Franyó Zoltán romániai, Emil Poleslav Lu- kac szlovák, Atanasz Dalcsev és Nevena Sztefa- nova bolgár, Tadeusz Fangrat lengyel és Paszkál Gilevszki jugoszláviai költő és műforditó. Az elnökségben foglaltak helyet a társadalmi és tömegszervezetek vezetői, valamint kulturális és tudományos életünk jeles személyiségei. A disz- ünnepségen a budapesti külképviseletek számos vezetője és tagja is megjelent. A himnusz elhangzása után Apró Antal nyitotta meg a diszünnepséget. JUHÁSZ FERENC Küldetéses költő Ezt követően Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő emlékezett meg Ady Endréről. — Száz esztendővel ezelőtt, 1877. november 22-én, Ér- mindszenten, a konokszívű üstökösláng-tekintetű Ady Lőrincz és felesége szerelméből: fiú született. A fiú Endre nevet kapta a ke- resztségben. De a vad-békes- séges, könnyen és hódítóan dühbeerjedő apa nem tudta még, hogy táltos fiút nemzett, s a csöpp asszonyanya sem, hogy szült táltosfiút! A lét szívébe látót, megváltásra küldöttet nyugtalant, vadat, komiszát, mindig újra vágyót, kegyelmesen emberi embert: Ady Endrét. Egyebek közt rámutatott: — Ady Endre küldetéses költő volt, s a bízható, okos, hasznos jövőt a proletariátusban látta. S a nemzet a nemzetek országos, világnyi jövőjét a megváltó forradalomban látta és hitte! Ö, Ady Endre a megváltó forradalom virágzó-szájú énekese a gőgös ostorozó. A küldetéses hírhozó, akárcsak zseniális, szent, tiszta elődje Petőfi Sándor. És ő mondta, Ady Endre: Petőfi nem alkuszik! És mondom most én ez ünnep-pillanat gyönyörű szigorában, szigorú gyönyörében: Ady Endre nem alkuszik: mert hányán voltak a kisajátítók és hányán vannak a kisajátítók: az átmagyará- zók, a szétmagyarázók, a nacionalista magyarság-magyarázók, az álprof éták! De Ady Endrének ez nem kellett: Ady Endrének a tisztaság kellett! Ezért választotta a forradalmi dacot ahogy ők mondták, a dekadenciát! Ezt választotta, de nem a romlás önös értelmében, de a kor, kora egészséghirdető rothadt arisztokrata-nemes- dzsentri-úri Magyarországa ellen. És visszanézve még merengve elhangzott mondatain szíve felé; égő, egyetlen utolsó tudata Ady Endrének: volt a szégyenkezni- tudás büszke bizonyossága is! Mert korábban ő volt az az elme, ő volt az a tiszta szív e hazában, aki nemcsak gyűlölni, utálkozni, halált- ordítani tudott, de tudott szégyenkezni is. Múltjáért és jelenéért. Az országos szégyen, a történelmi szégyen, a nemzeti szégyen, a világszégyen, a szép emberszégyen liliomai is kinőttek dantei eposz-szívében! És van-e ennél nagyobb, tisz- tultabb emberebb tulajdonsága, gyarló, gyáva, győztes embervoltunknak? Ady Endre a forradalmi dac választott dekadenciájával, becsületes, egészséges élethitelével válaszolt kora Magyarországának minden reménytelenségére. — Nem irodalomtörténetet mondok, de vallomást teszek, itt, ma, 1977-ben a szocializmus hitében, szocializmuvolt sunk Magyarországában! — folytatta Juhász Ferenc. — Ady Endre, ez a csoda- fiú-táltosember tudta a történelmet ! Nem reformátor volt, de forradalmár! Nem részleges változást akart, de a változás teljességét. Ez a kurucos: Rákóczi Ferences, Dózsa Györgyös oly korán ifjú-vén hatalmas költőember tudta: a rendet, az akkorit nem csontvázáig, de csontvázában is össze kell törni, hogy az összezúzott pépanyagból teremtő istenemberként új testet formálhasson a nép! — Ady Endre szerette, imádta, áldotta a szerelmet, az életet: irgalmatlanul! Imádta a tavaszt, a virágzást és az elmúlást, s tudta pi- ros-öröm-irgalmasan, az élethalál kettős halandósághalál boldog együttesét! A vágtatás fia volt ő, az irgal- matlanságé: mindig új, s új lóra ült. A mindent-megértés ember volt ő, a minden titoké! S volt az újat-akarás, a menekülés, a változás, a bátorság, a gyűlölet, a gyönyörűség, a mámor üdvözültje, a szoborledöntés piros szent őrülte, époszi-látomású, mítosz-romboló, mítosz-terem- tő ember! Tanítása, biztatása a soha föl nem adás bátorsága, soha abba nem hagyás győzelme! Ezután Óvári Miklós mondott beszédet. ÓVÁRI MIKLÓS BESZÉDE W Életműve ma is eleven Korszakos jelentőségű hagyatékának örököseiként és folytatóiként emlékezünk ma Ady Endrére, születésének századik évfordulóján. Róla beszélve nem a múltat idézzük, nem a feledés porát töröljük le, hiszen Ady életműve két emberöltő múltán is eleven. Versei szélesebb körben ismertek és kedveltek ma, mint létrejöttük idején, „történelmi leckéi” meggyökereztek népünk gondolatvilágában. Az élő Adyt ünnepeljük, aki számára a társadalmi haladás és a művészi megújulás egymástól elválaszthatatlan volt, akinél nemzeti múltunk vizsgálata kora társadalmi kérdéseinek jobb megértését szolgálta, aki képes volt kritikusan birtokba venni korának valóságát, aki nemcsak tudott, hanem mert is történelmi távlatokban gondolkozni. Egy nagy magyar költőt ünnepelünk, aki az Értől indulva eljutott az óceánig. A világirodalom egyik nagy költőjét ünnepeljük, a széleslátókörű művészt, aki „messze tornyokat” látogatva sem feledkezett meg soha magyarságáról, felelősen vállalta népének sorsát, minden gondját, kínját, aki ember tudott maradni az embertelenségben, „magyar az űzött magyarságban”. — Kezdte ünnepi beszédét a Központi Bizottság titkára, majd szólt a költő igazi megismeréséért folyó küzdelemről, az Ady körüli vitákról, azután így folytatta: Ady nagysága, költészetének kiemelkedő jelentősége abból ered, hogy a századfordulón, az imperializmusból a szocializmusba való átmenet korszakának hajnalán megértette a magyar társadalmi fejlődés sajátos ellentmondásait, a polgári demokratikus forradalom szükségességét és egyben elégtelenségét. Ki tudott szakadni a korabeli Magyarország provinciális, feudális, eszmeköréből, átélte, megértette a modern polgári fejlődést és annak súlyos ellentmondásait is. A közösség otthonteremtéséért, a társadalmi-népi és az egyéni kiteljesedés egységéért perelt. Népünk haladó hagyományaira, a korabeli magyar baloldal és az európai társadalmi, szellemi erjedés vívmányaira alapozva korszerű gondolati, eszmei és művészi szintézist teremtett. Beszélt az ünnepi szónok Ady imperializmus elleni gyűlöletéről, a forradalmi szocialistákkal való eszmei kapcsolatáról, a költő forradalmi nagyságáról, hazafisá- gának valódi tartalmáról, majd így folytatta. Ady az egész magyarságé, de aligha véletlen, hogy leginkább 1918—19 forradalmár nemzedékét ragadta magával. Költészetének felemelő élménye segítette a magyar kommunista mozgalom kibontakozását. Legteljesebben mindig is a társadalmi progresz- szió élenjárói értették meg Ady történelmi és művészi jelentőségét. Annak a nagy harcnak az eredményeként, amiből Ady is részt vállalt, megnyílt az út a nép felnőtté válása, a haza és az emberiség szocialista otthonának megteremtése előtt. .Az új várak fölépültek”, a „magyar pokol” a múlté. A mai kor problémáira már nemcsak elveink alapján, hanem a valósággá vált szocializmus tapasztalatainak birtokában is van válaszunk. Igaz, napjainkban számos új kérdésre kell válaszolnunk, vannak újonnan keletkező és továbbélő régi gondjaink is. A küzdelem a nemzetközi színtéren és saját ellentmondásainkkal sem zárult le véglegesen. Ady példája, emberi, művészi helytállása abban is segít, hogy a mai magyar irodalom, művészet betöltse megtisztelő hivatását: népünk, az emberiség jelenének és jövőjének szolgálatát. Születésének századik évfordulóján, joggal elmondhatjuk, hogy Ady a szocialista Magyarországon végre hazatalált. Magunkénak mondjuk és vállaljuk a teljes Adyt, örökségét példaszerűnek és elevennek érezzük ma is. Ady intellektuális ereje, művészi igényessége, forradalmi elkötelezettsége, magyarságának és internacionalizmusának megbonthatatlan egysége, realista világképe, a harc vállalása ma is időszerű üzenet. Hangsúlyozta beszédének befejező részében Óvári Miklós. A díszünnepség második részében Kodály Zoltán, Bartók Béla, Reinitz Béla, Váry Ferenc és Szokolay Sándor által megzenésített Ady műveket adott elő a munkásőrség központi férfikara, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, a Magyar Rádió és Televízió Énekkara. Szokolay Sándor és Révész László vezényletével. Ady Endre verseit és prózai műveit neves előadó művészek tolmácsolták, Az együttműködés tartalékai A hetvenes évek eleje, különösen pedig a IV. ötéves terv utolsó évei óta a népgazdaság fejlődésének központi kérdésévé vált, hogy képesek-e a magyar áruk megállni helyüket a világpiacon? Egyre nyilvánvalóbb lett: hatékony külkapcsolatok nélkül gazdaságunk képtelen továbblépni. Az 1973/75-ös „árrobbanás”, a határokon túl eladott és a behozott áruk cserearányainak romlása csak sürgette az exportszerkezet átalakítását, a világpiaci színvonalhoz való felzárkózást. De hogyan, milyen fogásokkal alkalmazkodhat egy-egy kollektíva a megváltozott gazdasági követelményekhez? Erre a kérdésre kerestünk választ könnyűiparunk egyik legnagyobb vállalatánál, a világpiacra egyre inkább betörő Tisza Cipőgyárban. Nyugaton a helyzet változik Tulajdonképpen nem is helyes szót használtunk, amikor betörésről beszéltünk, hiszen a martfűi vállalat termékeinek régen is jelentős része jutott túl az országhatárokon. Nemcsak a szocialista országokban vették meg a Tisza partján készült lábbeliket, hanem a tőkés vásárlók is szívesen fizettek értük — valutával. Tíz évvel ezelőtt tornacipőkért, gumicsizmákért, főleg olcsóbb. vagy tömegesen nem gyártható cipőkért kapta a gyár a dollárt. Legtöbb termékének azonban nem volt jövője a fejlett ipari országokban, a korszerűtlen árukat senki nem vette meg. A modern termékek nélkül a hagyományos tőkés piacaikon, a közel-keleti és afrikai országokban sem érhettek el több bevételt. Sőt már évekkel ezelőtt látszott, hogy a szocialista piacon is vége a kényelmes életnek: aki eladni akar, csak megfelelő választék és minőség mellett teheti. Változtatni kellett a gyár termékszerkezetén. Korszerűbb cipők készítésére tértek át a IV. ötéves terv során. A változtatás eredménye nem is maradt el: az 1971-től 1975-ig tartó öt 'év alatt több mint 60 százalékkal nőtt a szocialista országokban eladott „Tisza cipők” mennyisége, a tőkés országokba szólított áruké pedig 40 százalékkal lett több. És a betörést, amiről korábban beszéltünk éppen ezek a számok jelentik. Hiszen az exportnövekedést jelző mutatók mögött már korszerűbb termékek rejlenek. A világszínvonalon készített cipőkben, a gyártási együttműködésekben bízva remélik a Tisza Cipőgyár vezetői, hogy 1980-ra ötször annyi —, tízmillió dollár — bevételhez jutnak a nyugati piacokon, mint 1970-ben, megtartják eddigi pozícióikat a szocialista országokkal folytatott kereskedelemben és nem utolsósorban: egyre jobb minőségű lábbeliket adhatnak a magyar vásárlóknak. Az előbb felsorolt külkereskedelmi sikerek és az elkövetkezendő évek remény- teljes várakozásainak megalapozása az elmúlt tervidőszakban kezdődött. A Tisza körülbelül 300 millió forintot költött beruházásra, és öt év alatt másfél millió pár lábbelivel gyártott többet évente, 12,7 millió párral emelkedett az évi mű- talptermelés. A nagyobb kapacitásnak kétségtelenül fontos szerep jutott az exportbevételek növekedésében. A legnagyobb gondot azonban nem oldhatta meg. Hiszen a több cipő nem feltétlenül jelent külföldön is eladható árut. Nem is akármilyen piacra volt szükségük, hanem olyanra, amelyre sokáig számíthatnak, amely a tervezés egyik támpontja lehet. Több évre biztosítani kívánták termékeik elhelyezését. Nehéz volt azonban a megfelelő sportvagy utcai cipőt egykettőre megtalálni. A régen gyártott gumitalpú, vászon felsőrészes torna- és kosárlabdacipőket legfeljebb a fejlődő országokban adhatták el, a martfűiek viszont a nagyobb lehetőségeket kínáló fejlett ipari országokba törekedtek. Üj, az ország legnagyobb cipőgyárának megfelelő nagy sorozatban gyártható termék kellett volna. De nem volt. Az előkészítő munka egy-két éve alatt lehetetlen volt a megálmodott cipőt megtervezni. Hiányzott az évtizedes termelési és tervezési tapasztalat is. Az export növelésével viszont nem várhattak tovább. A népgazdaságnak szüksége volt a valutára, a Tisza Cipőgyárnak a gazdaságos külföldi üzlet lett volna a legkifizetőbb. Fejlett tőkés országokban is eladható, nagy sorozatban gyártható saját cipőjük tehát nem volt a martfűieknek. Kínálkozott azonban más megoldás. Egy francia sportszergyártó cég. a „szakma” egyik világhatalma, magyarországi partnereket keresett futball- és tréningcipők gyártására. A Tisza vállalkozott az együttműködésre, és 1970 óta Martfűn készülnek a szinte minden országban ismert sportcikkek. A kooperáció az indulás után szépen fejlődött. és 1976-ban már 100 millió forint értékű, Martfűn készült háromcsíkos cipő hagyta el az országot. Az első kooperáció Megfelelő saját termék nélkül is új piacot szerzett a Tisza Cipőgyár. A százmillió jelzi, hogy nem is akármilyet. A termelési szerződéssel olyan dollárokhoz jutott, amelyeket saját fejlesztéssel csak évek múlva tudott volna bevételi számlájára írni a vállalat. Próbálgatások, a kísérletezéssel járó zsákutcák elkerülésével ismerhették meg a sportcipőknél uralkodó világszínvonalat. A franciák ugyanis átadták a magyaroknak évtizedes tapasztalataikat — a munkáért járó valután kívül ez volt a másik, távlatokban gondolkodva talán a legfontosabb nyereség. Martfűn ugyanis a kooperáció mellett sem vetélt el a saját termék ki- fejlesztésének gondolata. Hét évvel ezelőtt megtudták, hogy mit várnak a vásárlók egy korszerű sportcipőtől. Ismerték az elkészítés titkát, mi több kezükben volt a jó minőség legfontosabb biztosítéka a modern technológia, amelyen a háromcsíkos francia lábbeliket készítik. Kézenfekvő volt a gondolat: ennyi tudás nem heverhet meddőn. Tapasztalataikat „Tisza” márkájú cipő tervezésére használták fel. A kooperáció legfontosabb nyeresége tehát a világszínvonalon álló magyar sportcipő, amellyel rövidesen megismerkedhetnek a hazai vásárlók is. De a korszerű áru külföldön is eladható. Népszerűsítve a márkát, új piacokat szerezhet a vállalat, megfelelő piackutatás, reklám után valutát is kaphat érte. A „Tisza” sportcipő növeli a gyár biztonságát. Martfűn tudják, hogy a francia céggel csak addig dolgozhatnak együtt, amíg tőkés partnereiknek az együttműködés kifizetődő. Az önálló sportcipőcsalád bevezetése tehát azért is jó, mert akkor is lesz a gyárnak mit készítenie, ha a ma mindkét félnek igen előnyös kooperáció felbomlana. V. Szász József KÖVETKEZIK: Piacok, cipők, adottságok A Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban ünnepélyesen átadták rendeltetésének a dunai új kikötőt és az agrokémiai bázist. A kikötő a termények vizi úton történő, olcsó szállítását teszi lehetővé, az agrokémiai bázison pedig korszerűen, gazdaságosan tudják tárolni a kemikáliákat
