Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-23 / 275. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. november 23. Rendezetlen a környezetünk Nyolc éve lassan, hogy a Jósika úti bérházakba köl­töztünk, azóta sokat szenved­tünk a körülöttünk levő építkezések miatt. Nem tu­dunk maradék nélkül örülni az új városrésznek, a gyönyö­rű létesítményeknek, mert por és sár felváltva keserí­ti életünket. Ügy véljük, ke­vés anyagi ráfordítással so­kat lehetne gondjainkon eny­híteni. özv. Gráf Imréné Szolnok Olvasónk panaszára Kukri Bélától, a szolnoki városi ta­nács elnökétől kértünk vá­laszt. Leveléből idézünk: „Az vvesházak mögötti rész és a Jósika utca térsé­ge jelenleg még építési terü­let. Ide bölcsődét, óvodát, garázsokat, 210 lakást és az ezek kiszolgálásához szüksé­ges utat, járdát, közműve­ket építenek. A térség végle­ges rendezése a parkosítás­sal fejeződik be, előrelátha­tólag 1980-ban. A meglevő közlekedési te­rületek tisztántartására — a körülményekhez képest — a Városgazdálkodási Intézmény fokozott figyelmet fordít. Az építkezési munkák következ­tében jelentkező átmeneti állapotok miatt kérem a la­kosság megértését és türel­mét.” Nem sokat kérünk Néhány gondolattal kívá­nok hozzászólni az Egyesült Jászsági Áfész terveiről szóló írásukhoz, mely november 10-i számunkban jelent meg. Nagyra értékelem az Áfész fejlesztési tervét, s elképze­léseiket, de még nagyobbra értékelném, ha azok megva­lósításában következetesek lennének. Ugyanis a Néplap tavaly február 29-i számá­ban is jelent meg a mosta­nihoz hasonló nagy hordere­jű nyilatkozat az Áfész ter­veiről, azonban az ígéretből — Jászberényben ABC-áru- ház, Jászfelsőszentgyörgyön pedig presszót építenek — semmi sem valósult meg. Megértem, hogy Jászbe­rénynek szüksége van kor­szerű üzlethálózatra és ven­déglátó egységre, de nem szabad megfeledkezni a kis községekről sem. Jászfelső­szentgyörgyön korszerűtlen az üzlethálózat, a vendéglá­tó egységek sem valami ra- gyogóak. Tíz esztendeje nem tudják megoldani a község étkeztetését; a TÜZÉP-tele- pen nincs hídmérleg, a vá­sárlóknak kézzel keli a sze­nes mérőedényeket kis má­zsára emelgetni. Községünk nem sokat kér a nagy ter­vekből, csak egy kis korsze­rűséget és egy kis presszót. Szarvas Gábor J ászfelsőszentgyörgy Reklámár A múlt héten betértem a szolnoki Centrum áruház­ba. Földszintjén, 35 forintos reklámáron különböző ken­dőket árusítottak. Vásárol­tam magamnak egyet. A szomszédasszonyomnak meg­tetszett, és arra kért, ve­gyek neki is belőle. Másnap azonban 36,90 forintot fizet­tem a kendőért. Kérdésem­re: egyik napról a másikra miért emelkedett a kendő ára, azt a választ adta a pénztárosnő, hogy „rosszul áraztak az előző nap”. Fur­csának tartom az ilyen rek­lámozást. D. F.-né Szolnok Buszmegállót szeretnénk A Szolnoki Nyomda Vál­lalat több száz dolgozója ne­vében kérjük a Volán 7-es sz. Vállalatát, hogy most, amikor a Vörös Csillag út aszfaltburkolatát átépítik, az úgynevezett Nyomda megál­lót valóban a nyomda elé szíveskedjenek elhelyezni, ahol erre kitérőt is építettek. Mi, nyomdászok, késő éjsza­káig dolgozunk és előfordul, hogy a legutolsó járathoz szaladnunk kell, mégpedig visszafelé, a megállóhoz. Sok­szor hiába integetünk a már induló buszvezetőnek, nem áll meg. A buszmegálló nyomda elé helyezését az is indokolná, hogy velünk szemben van a bölcsőde, így nem kellene a kicsinyeket cipelő szülőknek sem visszafelé jönniük. 22 aláírás Úgy érzem, becsaptak November 12-én, este fe­leségemmel elmentünk a karcagi Kunsági étterembe. A bejáratnál sokan várakoz­tak arra, hogy az ajtót ki­nyissák (belülről lelakatol­ták), bár odabent számtalan üres asztal volt. Húszperces várakozás után bejutottunk, majd egy óra múlva pedig rendelhettünk. Több mint egy óra várakozás után fo­gyaszthattuk el vacsoránkat. Arra, hogy fizethessünk, még ennél is többet kellett várni. Fizetéskor letettem a vacsorajegyet az asztalra — amit a belépővel együtt kö­telező volt megvásárolni — azzal a szándékkal, hogy be­leszámolják a vacsora árá­ba. A felszolgáló azonban egy hanyag mozdulattal azzal a megjegyzéssel, akkor kel­lett volna odaadni, amikor vacsoráztunk. Meglepődtem, hiszen nem rajtunk múlott, hogy csak most fizethettünk és kértem az üzletvezetőt. Kérdésemre; hová tűnt a 30 forintom, amit a vacsora­jegyre fizettem, azt válaszol­ta, „az odavan”. A panasz­könyvet fél óra várakozás után lökte elém a felszolgá­ló azzal a mejegyzéssel, van még benne hely. Sajnos, a panaszkönyv hitelességéről nem tudtam meggyőződni. Megjegyzem, Karcagon a Kunsági étterem az egyetlen zenés szórakozóhely, de ilyen szórakozást, amiben részem volt, senkinek sem kívánok. Tőkés Sándor Karcag A rokkant 50 ezer forint kártérítésért és havi 3700 fo­rint baleseti járadék meg­ítéléséért az Állami Biztosító megyei igazgatósága ellen pert indított. Törvényességi óvás folytán az ügy a Leg­felsőbb Bíróság elé került, amely a következőket mond­ta ki: — Nem fogadható el az az álláspont, hogy a kertészt csak 20 ezer forint kár­térítés és havi 1500 forint já­radék illeti meg, mert kár­enyhítési kötelezettségének nem tett eleget, nevezetesen: irányítása mellett a kerté­szeti munka többsége nap­számosokkal is elvégezhető volt, felesége is segíthetett volna. Figyelembe kellett venni ugyanis, hogy az asz- szony nagyrészt a magatehe­tetlen, súlyosan beteg ember ápolásával volt elfoglalva. Gondjaink az új lakásban Százhúsz család nevében panaszkodom amiatt, hogy lakásunkban (Szolnok. Má­tyás király út 2.) délután öt és este tizenegy óra kö­zött akadozik a melegvíz­szolgáltatás. Az IKV illeté­kesei a meleg víz biztosítá­sát a fűtési idény kezdete óta ígérik. Az épület középső lépcső­háza fölé egy központi tv-an- tennát szereltek. A mellet­tünk levő 24 emeletes Jubi­leumi ház „leárnyékolja”, rontja a 2. és az URH-mü- sor vételének lehetőségét. Sok bosszúságot és gondot okoznak ezek a problémák valamennyiünknek. Ezúton is kérjük az illetékeseket, legyenek segítségünkre. Kovács Lászlóné Szolnok Segítettek A túrkevei XVII. sz. AFIT Erdei Károly szocialista bri­gádja a helyi szociális ott­honnak tűzoltófelszerelése­„Szekrényben maradt a kitüntetés” jeligére vezsenyi olvasónknak üzenjük: Saj­náljuk, hogy nem írta alá levelét, így panaszát, beje­lentéseit nem közölhetjük. Többször írtuk már lapunk­ban, hogy névtelen levelek­kel nem tudunk foglalkozni! „Egy régi olvasó" jeligére: Az özvegyi nyugdíj lehet ideiglenes vagy állandó. Az ideiglenes nyugdíj a házas­társ halálától egy évig jár. A 7 özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik, ha az özvegy az állandó özvegyi nyugdíjra jogosító életkorá­nak betöltése előtt házassá­got köt. A munkaképtelen­ség címen megállapított öz­vegyi járadékra a jogosult­ság megszűnik, ha az özvegy az állandó özvegyi nyugdíjra jogosító életkor (1975-ben 60 év, 1966. január 1-től 5 éven át egy évvel csökken, 1980- ban 55 év) betöltése előtt há­zasságot köt. Ha a tagsági viszony a tag halála miatt szűnt meg, a házastárs a gazdasági év végéig jogosult a háztáji föld használatára. Meghatározott feltételek ese­tén a nem szövetkezeti tag Nincs kellően tisztázva az sem, hogy az ültetvényt va­lóban haszonbérbe adhatta volna. Igaz, ezt meg sem kí­sérelte, sőt még terményei értékesítéséről sem gondos­kodott, s mindezek miatt egyenlő arányú kármegosz­tást kellett alkalmazni. — A Legfelsőbb Bíróság véleménye az — hangzik to­vább a határozat —, hogy a rokkant felesége az értéke­sítéssel csak akkor foglal­kozhatott volna, ha helyette más látja el a beteg férje ápolását és gondozását. Ez viszont jelentős költséggel járt volna. Ezen túlmenően nincs adat arra, hogy a rok­kant lakóhelyén ténylegesen milyen a munkaerőhelyzet: a termeléshez és az eladáshoz adódott-e segítség és milyen munkadíj mellett? két, beszerző kocsit adott, rendbe hozta a széntárolót és virágtartókat készített. A Vörös Csillag Termelőszövet­kezet pedig díjmentesen autóbuszt biztosított a szarvasi arborétum megte­kintésére, melyen harmincöt gondozott vett részt. Jó len­ne, ha példájukat mások is követnék — írta Tóth Kál­mánná, a szociális otthon vezetője. * * * A Palotási Állami Gazda­ság 2-es számú üzemegysé­gében dolgozó Tiszatáj, Tes- sedik Sámuel, Fáklya, Jó­zsef Attila. Március 15-e, Győzelem, Törekvés brigád­jai, valamint a Béke és Ba­rátság Termelőszövetkezet Hámán Kató brigádja, a köz­ségi ruházati bolt Május 1. brigádja és a Fővárosi Kéz­műipari Vállalat tiszasülyi részlegének dolgozói jelen­tős anyagi támogatást nyúj­tottak óvodánknak, melyből játékokat vásárolhattunk a kicsinyeknek és javíthattunk ellátásukon — írta Kovács Jánosné, a tiszasülyi napkö­ziotthonos óvoda vezetője. özvegye is jogosult lehet háztáji földre. E jogosultság megszűnésének eseteit a jogszabály nem határozza meg, a szövetkezet alapsza­bálya azonban tartalmazhat ilyen rendelkezést. Faragó Zoltánné, Szolnok; A fizetett szabadságot az esedékesség évében — mun­katorlódás, betegség vagy más akadály esetén pedig később, az akadályoztatás megszűnésétől számított har­minc napon belül — kell kiadni. Olvasónk a hosszan tartó betegsége, táppénzes állománya miatt akadályoz­tatva volt abban, hogy előző évi szabadságát teljes egé­szében igénybe vegye. Mi­után munkaképessé vált, az ezt követő, haminc napon belül kérheti elmaradt fize­tett szabadsága kiadását. El­utasítás esetén panaszával a vállalati munkaügyi döntő- bizottsághoz forduljon sérel­me érdemi rendezése végett. Sütő Imréné, Jászberény: A közkedvelt jonatán alma Amerikából származik. El­nevezését elterjesztője, Jo- nathan Hasbrouck kereszt­nevéről kapta. Tehát a kárcsökkentés le­hetősége tisztázásra szorul. A járadék megállapításánál is elengedhetetlen annak megállapítása, hogy idegen munkaerő bevonásával a rokkant kertészeti tevékeny­ségének folytatása mennyiben lehetséges és mibe kerül. Bár az orvosszakértő véle­ménye szerint megmaradt munkaképességével napi két-három órai könnyebb fi­zikai munkát teljesíthet, de ennek mindaddig nincs je­lentősége, ameddig nem bizo­nyosodik be, hogy csökkent munkaképességét lakóhelyén kereső foglalkozással hasz­nosítani tudja-e. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy 58 éves, más szakkép­zettséget igénylő munkakör­ben való elhelyezkedése nem várható el tőle. Egyébként is a havi 1500 forintban meg­állapított járadék nem alkal­mas a rokkantat ért anyagi hátrány kiküszöbölésére, hi­szen ez az összeg alatta van a szakképzetlen segédmun­kás legalacsonyabb kereseté­nek. Ezért a Legfelsőbb Bí­róság a kártérítés és a jára­dék összegének megállapítá- sára új eljárást rendelt el, Mennyi kártérítést fizessen a busz-vállalat? Döntött a Legfelsőbb Bíróság Egy vidéken önállóan dolgozó kertész az egyik közleke­dési vállalat autóbuszán utazott. Menet közben a kocsi meg­csúszott, fának ütközött, és a kertész az autóbuszból kiesett. Oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy keresőképessége több mint 67 százalékkal csökkent, tehát III. fokozatú rokkant lett; miután állapotában javulás nem várható, rendszeres mező- gazdasági, kertészeti munkák végzésére akalmatlanná vált. Szerkesztői üzenetek Zagyvarékason a belvíz elvezetésére csatornát építettek a Zagyvához a jászkiséri Vízgazdálkodási Vállalat dolgozón Ké­pünkön betongyűrűket helyeznek az árokba, hogy a gazdasági utakhoz hidakat építhessenek a csatornán Áruvizsgálat Lemezjátszók: bö választék, sokféle minőség Lemezjátszó többféle for­mában kapható. Legegysze­rűbb az erősítő nélküli „al­váz”, vagyis a „sasszi” ame­lyet rádióhoz, erősítőhöz stb. kell csatlakoztatni, hogy hall­gatni tudjuk. Van aztán erő­sítővel egybeépített saját hangszórós készülék. Ezek közül a jobbak akár a „házi hangközpont” szerepét is be- tölthetik, a hozzájuk csatla­koztatott magnó stb. jelét ugyanis erősíthetik, vagyis segítségükkel nagyobb hang­erő mellett hallgathatjuk a kis hangteljesítményű vagy a végerősítő nélkül felépített berendezéseket, például a „fél magnót”, az úgynevezett deck-et. Az erősítővel egybeépített lemezjátszók mono és sztereó (kétcsatornás, térhatású han­got adó) kivitelben is ké­szülnek. Ma már a mono ké­szülékek hangszedője is szte­reó (bár sztereó jellemzőik általában gyengék), de ezek­ben csak egycsatornás erősí­tő és egy hangszóró van. Működésük szerint csoport- tosítva a lemezjátszókat: vannak kristály (vagy kera­mikus), s vannak elektro­mágneses (dinamikus) hang- szedős készülékek. A kristályhangszedős le­mezjátszók az elterjedtebbek — belső szerkezetük egysze­rűbb, kellemes hangúak. A dinamikus készülékek minden szempontból precí­zebbek, ám az áruk is több­szörös. A dinamikus lemez­játszók kielégítik a különle­ges magas igényeket, jellem­zőjük a nagyhűségű hangát­vitel; a Hi—Fi minőség. A dinamikus lemezjátszókat azonban — ha nincs saját erősítőjük — nem lehet bár­milyen rádióhoz vagy erősí­tőhöz kapcsolni, mert igen kicsi elektromos jelet szol­gáltatnak; a nagyobb, jobb minőségű erősítőkön és szte­reórádiókon van csak beme­neti csatlakozó számukra. A fogyasztók lapja, a „Na­gyító” már korábbi és leg­frissebb, októberi számában közöl tesztet lemezjátszókról. Ezek alapján a következő a kép: Az erősítő nélküli alvázak (sasszi-k) közül a legjobb a Supraphon NC 140; „jó” mi­nősítést kapott ára 1500 fo­rint. A Lenco L—725 is „jó”, 2800 forintért, bár nem lehet porvédő plexifedelét lecsuk­ni, ha nagylemez van rajta. „Közepes” Supraphon HC 13 alváz (650 forint), amelyet doboz nélkül árulnak, tehát csak valamibe beépítve hasz­nálható, továbbá a GC 070 típus (780 forint), amelynek egyszerű doboza van. A mono erősítővel egybe­építettek közül a kapható legjobb is csak „közepes” triL nőségű, ilyenek a mostaná­ban megjelent Supraphon tí- púsok: a GZ 711 (1690 fo­rint), a GZ 073 (1490 forint) és a GE 072 (1400 forint). A régebbiek közül a Mister HU (1180 forint) és a Party Hit (1400 forint) minősége a teszt szerint „nem megfelelő”. A erősítős sztereó lemez­játszók közül a legajánlato­sabb az NDK-ban készült Türkis 524 megvásárlása, ha a minőség és az ár kapcsola­tát vesszük figyelembe. Mi­nősítése „jó”, hangereje is nagy, és ára 3200 forint. (Ez a típus a sikeres Bubin utó­da.) Szintén „jó” minősítésű két, már régebben látható Supraphon típus: a nagyobb hangteljesítményű NZC 140 (ára hangdobozokkal 5600 fo­rint, nélkülük 3600 forint (és az NZC 130 (ára a hangdo­bozok típusától függően 4500 vagy 4750 forint.) E két ké­szülék szebben szólhat, ha nem az eredeti hangdobozok­kal hallgatjuk őket, hanem valamilyen jobb hazai hang­sugárzót veszünk hozzájuk. Az eddig felsorolt három tí­pushoz külső jelforrás (pl. magnó) is kapcsolható. „Kö­zepesek” az új Supraphonok, az NZC 710 (2720 forint), a GZC 710 (2480 forint) és az NZC 074 (ára még nincs). Az erősítő nélküli lemez­játszó alvázak (sasszi-k) te­szik ki a kínálat nagyobb ré­szét e csoportban. „Jó” mi­nősítést kapott, s jelenleg a legjobb készülék a Suprap­hon NC 440, ára 5380 forint. Ha hangszedője jobb minő­ségű lenne, elérhetné a „ki­váló” szintet. „Közepes” a magyar CBO 21 (5500 forint, valamint a Supraphon egy­szerűsített. új készüléke, az NC 420 (3450 forint), továbbá a külsőleg nagyon szép, de műszakilag különösebben nem remeklő Akai AP—001 C (5100 forint) és a lenco L— 65 (6800 forint.) Erősítő nélkül, de beépített előerősítővel készül a Sup­raphon egyik egyszerűsített készüléke, az NC 142 (ára 2500 forint). Az erősítővel egybeépített típusok választéka cseké­lyebb. Két újdonság jelenik meg mostanában, a Suprap­hon NZC 420 (7500 forint) és az NZC 143 (6100 forint). Mindkettő „közepes” minősé­gű, erősítőjük közel azonos, csak a sassziban van különb­ség. A régebben kapható NZC 142 (6980 forint) minősége csak „még megfelelő”. Mind­három típusra érvényes, hogy jobb hangdobozokat érdemel­nének. A lemezjátszók szabadára­sak, tehát a közöltektől elté­rő árakkal is találkozhatunk. R, P,

Next

/
Thumbnails
Contents