Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-20 / 273. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. november 20. Mag hó alatt Gyötrött és tépett magamat Régi hiteiben fürösztve Vérből, jajból és lángból Szedegetem össze S elteszem mint életes holtat. Kell még Tegnapról hív tanú S kell talán az én hadi-sarcom, Hogy drága mementóként Fölemeljem arcom Egy új emberű új világra. Vád nélkül széttekintgetek Majd vertségek és diadalmak Földjén, hogy a káoszból Harsos igét halljak, Vagy harsos igét én hallassak. Hős emberségem, várakozz, Szép álmokat aludj, lefénylett Jós és jó magyarságom, Hívni fog az Élet S földtámadások örök Rendje. Most tél van s szegény mag-magam Megnémítva és behavazva Rendeltetés hitével Őrzöm meg tavaszra, Igazimnak sarjadásáig. * t Párisin járt az ősz Párisba tegnap beszökött az ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt S találkozott velem. Ballagtam éppen a Szajna felé S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, Arról, hogy meghalok. Elért az ősz és súgott valamit, Szent Mihály útja beleremegett, Züm, züm: röpködtek végig az úton Tréfás falevelek. Egy perc: a Nyár meg sem sem hőkölt belé S Párisból az ősz kacagva szaladt. Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán Nyögő lombok alatt. Őrizem a szemed Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel őrizem a szemedet. Világok pusztulásán ősi vad, kit rettenet Üz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled. Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel őrizem a szemedet. Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S őrizem a szemedet. Héja'-nász az avaron Ütra kelünk. Megyünk az Őszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve, Két lankadt szárnyú héja-madár. Üj rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve széliünk, Valahol az őszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás húsába beletépünk S lehullunk az őszi avaron. Szikszói Károly illusztrációja Ady Endre 1877. november 22— 1919. január 27. „HISZEM ÉS VALLOM, HOGY A FORRADALMI MEGÚJULÁS KIKERÜLHETETLEN MAGYARORSZÁGON. ITT VAN MÁR A CSODÁLATOS, ÁLDOTT VIHAR AZ Ő HÍRNÖKEIVEL SZENT SIRÁLYAIVAL. TÁRSADALOMBAN, POLITIKÁBAN MÉG CSAK A NYUGTALANSÁG SIKOLTOZ. DE IRODALOMBAN, MŰVÉSZETBEN, TUDOMÁNYBAN MÁR ITT VAN A VILLÁMTUZES BIZONYOSSÁG.” Buday György grafikája Üzenet a ma emberének Beszélgetés Király Istvánnal A marxista esztétika és irodalomtörténet újabb eredményeire támaszkodva a 60-as években megérett egy új Ady- szintézis szükségessége és lehetősége. E korszerű marxista szintézis megvalósulása elválaszthatatlanul összekapcsolódik Király István akadémikus, egyetemi tanár munkásságával, azokkal az új szempontú, és hangsúlyosan a művek esztétikai elemzésére támaszkodó kutatásával, amelyeket Ady Endre című monográfiájának 1970-ben megjelent kétkötetes első része tett ismertté. A nacionalizmus alkonya Nem is kell, hogy Matuzsálem legyen valaki: megérhet egy gyönyörű földi dolgot, egy örvendetes elmúlást. öregnek csúfolt, de egyre ifjodó Európánk lehqsse- get végre egy utálatos lidér- cet a melléről: a nacionalizmust. Lidércnek mondjuk, de több mini lidérc. Egyik boldogtalansága az emberiségnek. Valami csodálatos élős- di növénye az emberi kultúrának, mely gyökereit mélyre ereszti hírhedt bagolyvárak földjén, Rómában, Ti- betben, Moszkvában, Sztam- bulban és más helyeken. Fojt és öl millióm karjával. Mennyi históriai gazság történt már általa. Népek összuszítása, világosságoltás, szabadságtiprás. Csoda, hogy addig eljutott az emberiség, ameddig eljutott. Beszédes, hatalmas jelek most azt hirdetik, hogy itt a leszámolás ideje. Ahol csak nem frázis a haladás, ott már mindenütt erős marokkal készül a lelkében világo- sulni kezdődő nép, hogy az emberiség herbáriumából kitépje ezt a mérges, élősdi növényt.« A nacionalizmus: a dühödt hazafiság. De még az sem. A patrióta nevet ugyan sokszor kompromittálták már, de még mindig szen- tebb fogalom köpenye, hogy- sem a nacionalizmust födhesse. A nacionalizmus nem hazafiság. A hazafiság valami olyan sine qua nonja az embernek és a társadalomnak, hogy még fogalommá sem kell sűríteni s szót sem keresni hozzá. A közös kultúrában s közös társadalmi munkában álló becsületes, munkás emberek mind azok. Hazafiak, ha úgy tetszik. Aki ellensége a haladásnak, a jobbra törésnek, az emberi szellem feltétlen szabadságának, hazaáruló, ha örökösen nem tesz is egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli. ...Ahogy különbözően fejlődtek az egyes embertársadalmak, úgy változtatta arcát a nacionalizmus. Allah nevében bolondítja az ottomant, gloire-ral részegíti a franciát, svédgyűlöletet gerjeszt a norvégban, pangermán álmokkal traktálná a németet. S amely társadalmakban esetleg sokféle náció él, gondoskodnak külön-külön a nacionalizmusról azok, akiknek érdekük, hogy régi tekintélyben, módban virágozzék az oligarchia. Mert a nacionalizmus arra jó min- denekfelett, hogy a vele megmámorosított tömeg ne vegye észre, mi hiányzik neki, s mihez van joga. De alapjában minden nacionalizmus közös gyökerű. És ha gúnyolódni kedvünk volna, a nacionalizmusnál interna- cionálisabb erő és idea nincs... (1905.) — Évtizedes kutatómunka eredményei, tanulságai alapján, és úgy is, mint szenvedélyesen elkötelezett közéleti ember, miben látja Ady életművének mai érvényességét, legfontosabb üzenetét a ma embere számára? —• Ha Ady Endre életművének mai érvényességéről beszélünk, akkor — úgy vélem — a lehetséges magyar huszadik századról beszélünk, olyan feladatokról, amelyeknek végzésén ma fáradozunk, s holnap is fáradoznunk kell. A huszadik század mindenki számára új és alapvető kérdéseket tett fel, s Magyar- országon Ady End,re keresett választ először emberként, magyarként a kor nagy kérdéseire. Az egyik ilyen alapkérdése századunknak a nemzeti kérdés. Ady életművéből az emberiségben gondolkodó huszadik századi ember válaszát ismerhetjük meg azét az emberét, aki a nemzeti és nemzetközi, a patriotizmus és internacionalizmus egységét elsőként valósította meg a magyar költészetben. Mert két irányból nézte Ady ezt a kérdést. Nézte a nemzetközi felől, s nem véletlen, hogy világképének egyik sarkalatos eleme volt a szakítás mindennel, ami partikuláris, ami provinciális, ami — visszahúzó értelemben — „magyar”. De nézte és tudatosan nézte Ady ezt a kérdést a nemzeti felől, pontosabban az emberiség felé is, s tudta és vallotta, hogy a „magyarság szükség és érték az emberiség, s az emberiség csillagok felé vezető útján”. A másik, ezzel szorosan ösz- szefüggő válasz Ady keleteurópaisága. A századelő Magyarországa „peremvidék” volt, peremvidéke a társadalmi fejlődésnek. Ebből a peremvidéki létből magyarázható Ady lírájának olyan kulcskérdése, mint a meg'ké- settség, annak a tudata, hogy „Minden, minden ideálunk / Másutt megunt ócskaság már”. A vidékiség, a falu- siasság, az ázsiaiság elleni harc ezért jut kiemelt szerephez költészetében. Ez a peremvidék-élmény azonban nem gátja, sokkal inkább emelője az öntudatnak Ady- nál. Hiszen a peremvidék kilátópont is egyben, egyszerre tekinthet előre és hátra, a köztes helyzetből tisztábban rajzolódik ki előtte a fejlődés iránya. Elöl a fények : a megvalósítandó emberi lehetőségek, csábítanak, de nem fordulhat el a tekintet az itt és most gondjaitól, látnia Jcell az emberi megoldatlanságok és félmegoldások kínzó jelenvalóságát is. Ebből a peremvidék! sorsból fakad a sajátos, adys dac, a „Végek öntudata”, de a távolabb látó, tudatos népidemokratikus forradalmár is ebből a sorsból nő fel. Erről a magaslatról pillantva szét tud testvériesülni a tágab- ban vett peremvidékkel: Ke- let-Európával, s tud igazán európai, egyetemes költővé is válni. S ezzel lényegében elérkeztünk Ady harmadik érvényes emberi válaszához: az ember, a morális lény a huszad,ik században csak forradalmárként, nem csupán politikai, hanem emberi értelemben vett forradalmárként viszonyulhat kora valóságához. A mindegy-emberséggel, a pesszimizmussal, közönnyel, a kívülmaradó arisztokratizmussal szemben a mégis-emberség vállalását hirdeti Ady. Nem naiv illu- zionizmus ez a mégis-morál; megszenvedett, tragikus optimizmus ez, a kétségbeesés, a fenyegetettség és bizonytalanság szakadékai felett átívelő egyetlen deszkaszál, az egyetlen tisztességes emberi magatartás lehetősége, hogy ne adjuk fel „az ember Szépbe-szőtt hitét”. Több ez a magatartás az elvont mo- ralizálásnál, itt jut érvényre a közösségi ember felelősségérzete, a „Mában élni a Jövőért” öntudata. — Tudjuk, hogy Ady már életében, majd jó ideig halála után is döntő hatást gyakorolt költészetünkre, az elmúlt évtizedekben inkább József Attila volt a példa és a mérce. Mennyiben lehet termékenyítő ma Ady költői öröksége? — Irodalomtörténeti közhely, hogy Petőfi—Ady—József Attila életműve a magyar költészet elevenen ható fővonala. Ezidáig azonban a hangsúly jobbára az eszmei folytonosságra, az elkötelezett, forradalmi magatartásra esett, és nem igen foglalkoztunk e fő vonal esztétikai sajátosságaival. Ennek következtében elsikkadt, pontosabban nem tudatosodott eléggé egy lehetséges esztétikai irányzat folytonossága. Jellemző például, hogy József Attila első Ady élménye a Halottak élén című kötet Adyja, s érett költészete éppúgy elválaszthatatlan attól, ahogyan József Attila érett költészete nélkül nem érthetnénk pontosan Juhász Ferenc, Nagy László költészetét. Ezt végiggondolva nyilvánvaló, hogy Ady költői öröksége folyamatosan hat lényegi tartalmaival ma is, mégha ezt nem is értékeljük közvetlen hatásként. Pedig ennek az esztétikai folytonosságnak a feltárásán, tudatosításán keresztül világosabban láthatnánk a magyar líra valódi hozzájárulását a világköltészethez. Nálunk máig divatos egyfajta kulturális kisebbrendűségi érzés, miszerint újat csak a világ adhat nekünk, mi nem adhatunk újat a világnak. Eszünkbe sem jut, hogy tovább vihetjük, tovább teljesíthetjük az egyetemes gondolkodás, művészet eredményeit, pedig erre — sok más mellett — éppen Ady költészete a nyilvánvaló példa. Sokáig csak azt hangsúlyozták az esztéták, hogy —megkésve ugyan, de nálunk úttörő módon — Ady is csatlakozott a szimbolizmushoz. Ez részben igaz, de ez a kevésbé lényeges. Arról azonban kevés szó esik — pedig ez a döntő —, hogy Ady is tovább vitte, de egy sajátos kelet-európai lírai realizmus irányába. A késői Ady már nem szimbolista, de nem is expresszionista. És ez a sajátos lírai realizmus folytatódik József Attila, Juhász Ferenc, Nagy László költészetén keresztül napjainkig. — Mivel lehetne röviden jellemezni ezt a kelet-európai lírai realizmust, s miben fogalmazható meg az Ady-líra egyetemes jelentősége? * * * — Ha egyetlen szóval kellene jellemezni ezt a — hangsúlyozom — huszadik századi lírai realizmust, elsőként a gondolatiság szó kínálkozna. Mert ezt a lírát — amelynek rokon hajtásai szintén a peremvidékeken: Kelet-Európábán, a Szovjetunióban, Latin-Amerikában nőttek és nőnek — döntően a Mindenség-hiány, a Teljesség-akarás, egyáltalán a Kozmoszban való gondolkodás evilágisága jellemzi, valamint a szoros kötődés a nem elvont, hanem konkrét Emberhez, emberiséghez. Mély töténelmi elkötelezettség, szenvedélyes közösségi kötődés hatja át, szemben a különféle individuális, irracionális utakkal. Tehát: gondolkodói felelősség, művészi felelősség a lehető emberi jó megvalósításáért. Az Ady-líra világirodalmi jelentőségét elsősorban abban fogalmazhatjuk meg, hogy az elsők között alkotta meg magas esztétikai színvonalon, itt Kelet-Európábán, azt a költészetet, mely egyedüli életképes alternatívája az individualista polgári költészetnek. Pete György
