Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-20 / 273. szám
1977. november 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Merre tartanak a „kilencek”? Gazdasági társulás közös érdekeltséggel Paprikaszárító, vágóhíd, sajtgyár. Külön-külön is jelentős beruházásnak számítanak, hát még így együtt. Pedig ez csak néhány a Tiszai Öntöző Gazdaságok Együttműködése fontosabb elképzelései köziil. Az viszont igaz, hogy egymás nélkül ilyen célok megvalósítására jó ideig, vagy talán soha nem gondolhattak volna A rövid múltra visszatekintő társulás taggazdaságai az eredeti hatról kilencre szaporodtak, és még további tsz-ek is kacérkodnak a csatlakozás gondolatával. Az üzemek közös területe mintegy 50 ezer hektár, és ebből 12 ezer öntözhető. Nem véletlen tehát, hogy az első feladat, amely az együttműködésre hárult, az a vízzel ellátott növények termelési technológiájának kidolgozása volt. Méghozzá úgy, hogy előtérbe kerüljön az idényen kívüli öntözés, ami magyarul annyit jelent, hogy a kultúrák ne csak akkor jussanak mesterséges csapadékhoz, ha már szomjaznak. Az öntözés jövedelmezőségéről valójában majd csak a tervek megvalósulása után lehet beszélni. S hogy a kidolgozás alatt lévő eljárások ne csak az irattár részére készüljenek, hozzáláttak egy agrokémiai központ létrehozásához, amelyet idővel egy másik építése is követ. Az első tápanyagellátó centrum Tiszaföldváron épül, s az olcsó, mintegy 25 millió forintba kerülő beruházás várhatóan a jövő év végén már a társulás rendelkezésére is áll. Paprikából dollár A másik agrokémiai központot Kunszentmártonba tervezik — tudniillik használatuk csak akkor gazdaságos, ha a felhasználók egy tíz kilométer sugarú kör ménjén helyezkednek el — de a paprikaszárító még ezt a beruházást is megelőzi. A mezőhéki Táncsics Termelő- szövetkezet területén 1978 szeptemberében működésbe lépő szárítóra 8—900 hektár fűszerpaprika kezelése vár. Ez utóbbi 'tény egyébként azért is figyelmet érdemel, mert az idén j>10 hektárról takarították be a paprikát az Együttműködés tagjai. Az 1980-as évek elején viszont már 1500 hektárról gyűjtik be, igaz, akkorra már a feldolgozóipar által épített második szárító is dolgozik. Az üzemin túl a népgazdasági haszon se megvetendő, hiszen a mai, tonnánkénti 1250—1300 dolláros árral számolva 3—r3.2 millió dollárt hoz majd az országnak úgy, hogy a fűszerpaprika-termés mintegy 20 százaléka itthon marad. Nagyüzemből a háztájiba A víz természetesen ennél a növénynél is szerephez jut, ugyanis a jó kezeléshez és a vegetáció első felében a fejlődéshez feltétlenül szükség van rá. Valamivei távolabbi a kapcsolat a baromfi- tenyésztés és az öntözés között, de mint látni fogjuk, itt is megvan az összefüggés. Az Együttműködés ..csirkeügyben” most ott tart, hogy „kiszimatolta” — nem volt nehéz —: Törökszentmiklós határában néhány éven belül felépül egy több ezer vago- nos baromfifeldolgozó üzem, melynek ellátásához szeretnének tízmillió, azaz 1500 vagon baromfival hozzájárulni. A feltételes mód egyelőre még érvényes, tudniillik az akarat és a saját erő mellé az ipar pénzügyi támogatására is szükség lenne. Nos, ami pedig az öntözést illeti, az a takarmányon, illetve a kukoricán át függ össze a baromfitenyésztéssel. Méghozzá úgy, hogy a vízzel jól ellátott növény hektáronként akár százmázsás termést is hozhat, s így az egyik legfontosabb abrakkal egyáltalán nem lehet gond. A nagy termésből azonban egyéb előnyök is származnak, és ezt egy példával is illusztráljuk. A tiszaföldvári Lenin Tsz- ben átlag húsz mázsával adott többet az egyszer-két- szer megöntözött növény, mint amelyik nem kapott vizet, s ez az együttműködés hatezer hektár kukoricájára vetítve 1200 vagon többletet jelent. Ennyi abrakkal 30 ezer sertés nevelhető fel, s ez pontosan annyi, mint amennyit Tiszaföldváron a tsz-ben és a háztájiban meghizlalnak. A társulásnak különben a sertéstenyésztéssel is céljai vannak. Ügy kívánnak egyre több húst előállítani1, hogy a nagyüzemek magukra vállalják a malacnevelés minden gondját, baját, a háztáji gazdáknak csak a hizlalással kell foglalkozniuk. Ezzel még tovább növekedhet a tenyésztési kedv, amire egyébként azért is szükség van, mert az együttműködés építeni akar egy évi 50 ezer sertést feldolgozó vágóhidat. A gazdaságokban ma meglévő épületek, berendezések korszerűsítésével az eredeti költségek hatvan százalékáért megteremthetik a termelési hátteret, és ha a tenyésztési kedv erősödik, akkor több műszak bevezetésével akár 80—100 ezer sertést is feldolgozhat a vágóhíd. Az üzem építése, amely a hűtőházzal együtt 120 millió forintba kerül, jövő év szeptemberében kezdődik az első, áruval megrakott teherautók pedig 1979 elején hagyhatják el a vágóhidat. I rövidebbik út Az Együttműködés taggazdaságai a sajtot kedvelő emberekre is gondoltak. Túrke- ve mellett a kengyeli Dózsa és a tiszaföldvári Lenin Tsz közös beruházásaként épülő 1040 férőhelyes szakosított tehenészeti telep látja majd el tejjel a magyar—francia kooperációban készülő, napi 50—80 ezer liter tejet feldolgozó sajtüzemet. Mint látható, a társulás üzemei itt is, mint másutt mindenütt, az egyébként bonyolult láncolatok rövidre zárására törekednek. A termelés, a feldolgozás és az értékesítés összhangját a közös érdekeltség útján teremtik meg. s ez biztosítja azt, hogy a tervekből valóság váljék. Braun Ágoston A tiszafüredi daruk meúsa MAGYARUL IS MEGTANULT IVANOVICS IVANUV Alekszandr Ivanovics Ivanov régi ismerőse a Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi részlegének. A ritkuló hajú, széles vállú szovjet szakember sűrűn megfordul a Tisza-parti nagyközségben, mivel ő a Szovjetunió részére készített portáldaruk meó- sa. — Tudja, mifelénk Lenin- grádban azt vallják, hogy a jó meós nemcsak az átvételre megy ki, hanem figyelemmel kíséri a gyártás menetét is. — Mi a véleménye a tiszafüredi gyáregységről? — Ami a technikai színvonalat illeti, alig van különbség a fővárosi törzsgyár és az itteni között. A szakember-ellátottságban pedig a tiszafürediek óriási előnyben vannak, mert sok fiatal dolgozik a gyárban. Megnyugtató érzés volt az ifjú gyár, zömmel harmincon inneni szakembergárdájának első, önálló termékét meóz- ni. — Hogyan került kapcsolatba a darukkal? — Régi történet, amely 1959-ben kezdődött. Akkor végeztem Leningrádban a műszaki főiskola szállítógép- és emelőszakán. Első munkahelyemen a daruk karbantartását irányítottam, majd műszaki osztályvezető lettem. — Mióta dolgozik hazánkban? — 1974 áprilisától. A Machinoimport képviselője vagyok, Budapesten lakom. Három év óta több mint 270 portáldarut vettem át a Szovjetunió részére, de valószínű, mire ez a cikk megjelenik, alig lesz híja a háromszáznak. — Milyen minőségűnek tartja az első Tiszafüreden készített darut? — Mi meósok nem vagyunk hízelgő emberek. Alaposan átnéztem a gép minden egységét, majd közösen ellenőriztük a magyar szakemberekkel. Azt nem állítom, hogy már elérték a műszaki tökéletességet, hiszen nagyon fontosak a termelési tapasztalatok. Ezek birtokában pedig évek múlva egyre gyorsabban, eredményesebben fejlődik majd itt is a szériagyártás. Az új szerelőtér kialakításával ez a gyáregység is rendelkezik már a megfelelő munkafeltételekkel. A műszaki szakemberek hozzáértését pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nagyon jónak minősítettem a gyáregység legelső, önálló termékét. — Hol dolgozik majd az a daru? — Az Orosz Szocialista Köztársaságban Taganrog városban. Várjuk a további füredi szállítmányokat is, hiszen ebben az évben ötöt, 1980-ig további százat kell szállítaniuk a Szovjetunióba itteni barátaimnak. De azt hiszem, ezeket már nem én meózom. — Miért? —■ Rövidesen új munkahe- iyme lesz. Sajnálok elválni a sok kedves ismerősömtől, hiszen három év alatt nemcsak Budapesten, de Tiszafüreden is sok jó szakembert, elvtársat ismertem meg a magyarok közül. — Mi volt az eddigi legnagyobb élménye hazánkban? Szeme huncutul összeszűkül, majd gördülékenyen, magyarul folytatja: — Megtanultam magyart, így minden megértem, száz százalék, csak megmondani nehéz. Ez élmény pagyon nagy, mert tudom magam' beszélni magyarul is. D, Szabó Miklós BESZÁMOLÓ TAGGYŰLÉSRE KÉSZÜLVE Lesz mit mondanunk Lassan véget ér a november is, a pártalapszervezetek vezetőségei hozzákezdhetnek az évi munkáról számot adó taggyűlések előkészítéséhez. — Alapszervezeti titkáraink részére már megtartottuk az értekezletet, ahol arról tájékoztattuk őket, hogyan kezdjenek munkához — mondja Csőke Pál, a MÁV Jászkiséri Építőgépjavító Üzem pártbizottságának titkára. — Üj vonása az idei előkészületnek, hogy a bizalmi és az alapszervezetek egy-egy vezetőségi tagja kisebb csoportokban elbeszélget a kommunistákkal. Az elhangzott véleményeket, javaslatokat pedig felhasználják a beszámolóhoz. Ebben a jászkiséri üzemben négy pártalapszervezet- ben mintegy száznyolcvan kommunista dolgozik. Közülük harmincötén—negyvenen tartós kiküldetésben az ország különböző vidékén a gépláncokon építik, javítják a vasúti vágányokat, de arra nagyon büszkék, hogy miattuk még egyetlen alapszervezeti taggyűlést sem kellett elhalasztani. Bár ezt az alapszervezetet irányítani lényegesen nagyobb erőfeszítéseket kíván a vezetőségtől. — Igen, tulajdonképpen minden egyes alapszervezetnek megvan a maga sajátossága. Alz üzemeltetése az, hogy nehéz összefogni a tagságot a sok vidéki munkahely miatt. A másiknál meg, amelyhez három javítóműhely kommunistái tartoznak, az okoz gondot, hogy a tagság életkora 50 körül jár. Ezért az alapiszervezet vezetősége eldöntötte, hogy nagyobb figyelmet fordít az utánpótlásra. — Véleménye szerint milyen munkáról adhatnak számot az alapszervezetek? Eleget tettek a követelményeknek? — Többségében végrehajtották azt, amit terveztek. Rendszeres volt a pártélet, megfelelő a pártépítő tevékenység, segítették a gazdasági feladatok teljesítését, a szocialista munkaverseny kibontakozását. ERŐT JELENTENEK Az üzem igazgatója Petites Sándor. Arról beszélgetünk, hogyan teljesül idei tervük, amit előírnak számukra, hisz feladataikat mindenkor a vasút érdekei szabják meg. — És általában ez a terv mindig feszített. A pártalapszervezetek tagjai abban nyújtanak nekünk óriási segítséget, hogy megértetik és elfogadtatják a többi dolgozóval ezeket a feladatokat. A vezetői megbeszélésen természetesen jelen van az üzemi pártbizottság titkára, mint ahogyan az is természetes, hogy én tagja vagyok az üzemi párt- végrehajtóbizottságnak. Már ezáltal is biztosítva van, hogy a legfrissebb informá-iók mindig eljutnak a párttagokhoz. Ha pedig nagy feladat előtt állunk. akkor rendszerint kommunista aktívát hív össze az üzemi pártbizottság. így volt ez például februárban, a gépláncok indulása előtt. Csőke Páltól tudom, hogy decemberben is kommunista aktívát hívnak össze. Télen éjjel-nappal dolgozik az üzem, hogy a gépeket mielőbb kijavítsák, mert februárban már ismét munkába kell állniok a gépláncoknak. Erre a nagy „rohammunkára” kell felkészülni. Természetesen a beszámoló taggyűléseken is szóba kerül ez a téma. ÚJ MUNKARENDDEL Néhány adat az üzem idei feladataiból: a terv szerint 4300 kilométeren kellett vágányfenntartási munkát végezniük, 300 vágánykilométert építeniük. „Ennél lényegesen többet csinálunk” — mondja Bója György üzemeltetési csoportvezető, az I-es számú pártalápszervezet szervező titkára —, meglesz a 6000 vágánykilométer. Ágyazatfenntartás nem is szerepelt a tervben, és mi megcsináltunk 600 kilométert. És az idén kellett a legtöbb gépnél elvégezni a generáljavítást is, mert a berendezéseik bizonv eléggé elhasználódtak. — Az idén szeptember 5- én a miskolci vonalon, egészen Hatvanig kísérletképpen bevezettük a 8—6-os munkarendet. Minden pénteken áll a gép, olyankor történik a karbantartás, akkor váltja egymást a személyzet. A társszolgálatokkal nagy vitáink voltak emiatt, hisz a kisegítő munkásokat nekik kell ad- niok a géplánchoz. Szerintünk viszont ez bevált, hasznos. Nyolc napon át napi 12 órát dolgoznak az embereink és hat napot pihennek, — mondja az igazgató. — Beszámoló taggyűlésünkön letesszük a voksunkat az új munkarend mellett. Hasznos az üzemnek, jó a dolgozóknak, bár az igénybevételük így nagyobb. Viszont szóvá akarjuk tenni, hoev bizonyos szociális problémákat meg kell oldani. Mire gondolunk? A gépláncok a vágányokon csak bizonyos hőmérsékletnél tudnak nyáron dolgozni. Így gyakran előfordul, hogy nappal pihennek, és éjszaka végzik a karbantartást. A lakókocsikban viszont — bár felszereltük őket ventillátorral, hűtőszekrénnyel — nagyon meleg van nappal, aludni szinte lehetetlen, van amikor 50—52 fokos a hőmérséklet. A Hűtőgépgyártól az üzem most próbaképpen három klímaberendezés^ rendelt, különböző típusút. Ha beválnak, minden lakókocsit felszerelünk ilyen berendezéssel. De említhetem, hogy megoldást kell találnia az üzemnek a nagy zajártalom csökkentésére is, — fogalmazta meg Bója György. Ismét az üzem igazgatóját, Pethes Sándort idézem: — Ha a gazdasági feladatok végrehajtásáról van szó, feltétlenül meg kell említeni, hogy a szocialista munkaverseny jelentősen hozzájárult az eredmények eléréséhez. A szocialista brigádok vállalták, hogy a javításra behozott gépek munkáját, a kint maradók* elvégzik. Itt benn viszont a javítási időt jelentősen lerövidítették a szakmunkások: 90 nap helyett 68—70 nap alatt végezték el egy-egy gép generálj a vitását és jó minőségben. — Valóban, a munkaversenyről is szólni szeretnénk majd a beszámoló taggyűlésen — bólint Bója György. — Az idén több kommunista műszakot tartottunk. Azok is, akik a pályákon dolgoznak az országban lévő 21 munkahelyen. Miről szeretnénk még szót ejteni? Arról, hogy büszkék vagyunk a brigádjainkra akik Tiszafüreden. meg az ország más településein sok-sok társadalmi munkát végeztek. Tudni kell azt is, hogy mi Ausztriában is dolgozunk a Győr-Sop- ron—Ébenfurti Vasút vonalain. Az osztrák vasutasok azt mondták: a magyarok megmutatták, hogyan kell az osztrák gépeken dolgozni. És hozzáteszem: eddig még soha, semmi rendellenesség nem fordult elő a határainkon túl. h» ék készíteném Rendhagyó módon arról kérdezem az üzem igazgatóját: ha ő lenne az egyik pártalápszervezet titkára, miről szólna még a beszámoló taggyűlésen? — Miről? Egy kényes témáról. Arról, hogy mit kellene tennünk azért, hogy a fiatalok komolyabban vegyék a feladataikat, hogy ne legyen olyan mértékű a fluktuáció, mint jelenleg. Lehet, hogy más üzem ezt még jónak is tartaná, de mi az 5,5— 6 százalékos fluktuációt so- kalljuk. Miért mennek el tőlünk a fiatalok? Hiába modem az üzem, hiába keresnek itt jól (15 és 22 forint között vannak az órabérek, egy kezdő fiatal 15 forintos órabérrel 3500 forintot is megkeres havonta), vonzza őket a város, főként Budapest. Érdekes, hogy amikor családot alapítanak, visszaszivárognak hozzánk. És hiába kínálunk összkomfortos lakást, nem kanunk elektromérnököt. Kérdezem Bója Györgyöt, szándékoznak-e a fiatalokról szólni a beszámolóban? — Feltétlenül. A többség becsülettel helytáll, de a KISZ-szervezet. meg a KÍSZ- en kívüli fiatalok lehetnének sokkal kezdeményezőbbek. Például a munkafegyelem erősítésében, példamutatásban. hogy az én gépem jobb, tisztább, hogy nagyobb a politika iránti érdeklődésük, mint az idősebbeknek. Van olyan tapasztalat is, hogy a gépláncokon, ahol az idősebb és a fiatalabb munkás egy lakókocsiban él, a fiatalok nyugodtan elnézik, hogy az idősebbek1 takarítsanak, hogy azok vásároljanak élelmet — persze közös pénzen — valamennyiük számára. Csőke Pál mondja: — őszinte szót yáltunk majd az alapszervezetek beszámoló taggyűlésein arról, amit csináltunk, és arról, ami a további feladatunk. Erről is, arról is lesz mit mondanunk. Varga Viktória Kizárólag szovjet fenyőfából készítenek fűrészárut a rekonstrukció előtt álló szolnoki fűrészüzemben. Képünkön a prizmavágást és a prizmavisszavágást láthatjuk.
