Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-16 / 269. szám
Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXVIII. évf., 269. sz.| 1977. november 16. szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Losonczi Pál ecuadori programjából Folytatódtak a tárgyalások — Megelégedéssel mondhatom, hogy egyetértés van közöttünk olyan alapvető kérdésekben, mint a békés egymás mellett élés, az enyhülés, a leszerelés, a világ válsággócainak felszámolása, az államok szuverenitásának, függetlenségének szigorú tiszteletben tartása. Eszmecserénk azt bizonyítja, hogy a jövőben azonos irányban tevékenykedhetünk ezekben a kérdésekben a nemzetközi fórumokon, népeink és az egész emberiség javára —, így summázta ecuadori tárgyalásainak lényegét Losonczi Pál tegnap azon az ebéden, amelyet Jose Ayala- Lasso külügyminiszter adott tiszteletére. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, aki hivatalos látogatáson tartózkodik az Ecuadori Köztársaságban. tegnap délelőtt koszorút helyezett el a fügAz Elnöki Tanács elnöke quitói tartózkodásának első napján megkezdte tárgyalásait a legfelsőbb kormányzótanács tagjaival. A képen középen: Alfredo Poveda Burbano altengernagy Ecuador államfője (Telefoto - AP - MTI - KS) getlenségi emlékműnél, majd a külügyminisztériumba hajtatott, ahol folytatódtak a tárgyalások. Először Losonczi Pál jelenlétében általános érdekű, valamint a két országot érintő kérdésekről volt szó, majd az Elnöki Tanács elnökének kíséretében lévő személyiségek munkabizottságokban tanácskoztak ecuadori partnereikkel. Losonczi Pál délben részt vett az ecuadori külügyminiszter ebédjén, majd kíséretével megtekintette az Egyenlítő vonalát jelölő emlékművet. A magyar államfő délután protokolláris kötelezettségének tett eleget: szálláshelyén, a Hotel Intercontinental „Pichinca” termében fogadta a Quitóban akkreditált diplomáciai képviselet vezetőit. Este az elnöki palotában Alfredo Poveda Burbano, a haditengerészet főparancsnoka, az Ecuadori Legfelsőbb Kormányzó Tanács elnöke, Luis Anibal Leoro Franco, a légierő főparancsnoka, a Legfelsőbb Kormányzó Tanács tagjai — feleségükkel — díszvacsorát adtak Lo(Folytatás a 2. oldalon) Nagy sorozat — csökkenő költség A nyereségről a SZIM karcagi gyárában Nyereség vagy veszteség? Hogy melyikkel zárja az évet a gazdálkodó üzem, intézmény vagy vállalat az elsősorban attól függ, miként alakul kiadásainak, költségeinek, s termékei árbevételének aránya. A Szerszámgépipari Művek karcagi gyárában jelentős változások mentek végbe az idén; megváltozott a termékszerkezet, nőtt a termelési érték, mégis a nyereség alig lesz több a tervezettnél. Néhány esztendeje vetődött fel a gondolat: az üzem lehetőségeit kihasználva bekapcsolódik a közúti járműprogramba, s elkezdi bizonyos fékszerelvény típusok gyártását. Műszaki gárdája jól kidolgozott programot készített, s ezen ütemterv szerint kezdték a feladatok megvalósítását. Új automata szerszámgépeket vásároltak, a fékszerelvények ugyanis nagy, 20—30 ezres sorozatban készülnek. Sürgették az eladókat. így néhány gép határidő előtti megérkezett, s ezeket a TMK-ban gyorsan munkába állították, „belőtték”. Kezdődhetett a gyártás. Tervezték, hogy 1980-ban tizenkét féktípust készítenek. A munkálatokkal olyan jól haladtak, hogy az idén már kilenc típust gyártanak. A költségek szempontjából a gyors kezdés és a nagy szériaszám megtakarítást, illetve gazdaságosabb termékkibocsátást jelent. A SZIM külföldi vállalatokkal együttműködve korszerűsíti gyártmányait. Üj, programvezérlésű szerszámgépeinek készítése nem kis feladat elé állítja gyárait, s azok gazdasági szakembereit. A gyakran változó típusok sokszor más-más alkatrészeket kívánnak, így ezek gyártása, — példa erre a karcagi gyár: a sűrű átállás újabb szerszámokat, műveletterveket kíván — esetenként nem gazdaságos. A gyári érdekek azonban nem ütközhetnek az összvállalati, illetve népgazdasági érdekekkel, ugyanis a nemzetközi piacon csak ezek a korszerű gépek versenyképesek. A nagyobb ráfordításokat igénylő termékeket kisebb költségekkel járó gyártmányok készítésével ellensú«- lyozzák. (így például az Április 4. Gépipari Művek megrendelésére thermogenerátor- alkatrészeket szállítanak. Jövőre és az azt követő években pedig az egri Finomsze- relvénygyárnak készítenek pneumatikus elemekhez szerelvényeket. Az előzetes megrendelések szerint a széria- szám ezeknél a termékeknél is nagy, mintegy 160 ezer. Megéri tehát gyártani őket az automata szerszámgépeken, s jól jön az üzlet az egri üzemnek is, hisz gyártmányainak nagy részét exportálja.) De csökkenthetik kiadásaikat másképpen is: például az anyag- és az energia- költségek megtakarításával. A SZIM karcagi gyárában a lemezdarabolók prémiuma például a felhasznált anyag mennyiségétől függ. Kikötés: a takarékosság nem mehet a minőség rovására. Többek között a premizálás eredménye, hogy az idén már több mmt egymillió forintnyi nyersanyagot takarítottak meg. A tervezettnél pedig 248 ezer forinttal kevesebb értékű energiát használtak fel a gyártáshoz. Említettük az újabb fékszerelvény típusok készítésével csökkentek a költségek, nőtt a termelési érték, ennek ellenére a nyereségük várhatóan alig haladja meg a tervezett 9 millió forintot. Oka, a kazánházi beruházás elhúzódása. (Ez is jócskán a költségnövelő tényező közé tartozik.) A kazánház jó néhány esztendeje készül, ugyanúgy, mint a kompresszorállomás. A késést tervezési Vu'ányosságok okozzák, ennek következménye pedig a rapszó- dikus kivitelezői munka. (Többszöri felvonulás, elvonulás.) A 15 atmoszférás kompresszorokat 1978-ra igazolta vissza a gyártó Ganz MÁVAG, addig nem is gondolhatnak a karcagi gyárban a termelékenységet növelő pneumatikus berendezések felszerelésére, — például a tokmány. a tokmánykulcs. A beruházások átadásáig a gyári kollektíva — mint az 1977-es év is bizonyítja — csak plusz feladatok vállalásával tudja „hozni” a nyereséget. H. J. ÁLLJÁK AZ OSSZEHASONLJTAST Jászboldoghózón jól vizsgáztak a hazai növények A MŰSZAKPÓTLÉK HATASA A kormányhatározat végrehajtásának tapasztalatai 3. oldal A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL FELELÖS-E A NYILAZÓ GYEREK? Döntött a Legfelsőbb Bíróság 4. oldal DELIRIUM TREMENS - ELVONÓKÚRA UTÁN? Antialkoholizmusunk foghíjai A TÉVÉ KÉPERNYŐJE ELŐTT 5. oldal VB-iilés a megyei tanácsnál Ülést tartott tegnap Szolnok Megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. A testület megvitatta mindazokat a jelentéseket, előterjesztéseket, tervezeteket, amelyek a megyei tanács soron következő ülése elé kerülnek. Napirenden volt többek között a megyei tanács jövő évi költségvetési és fejlesztési tervének javaslata, a helyi tanácsok 1978-ra szóló gazdasági szabályozói. Megtárgyalták a Zöldség-Gyömölcsértékesítő Vállalatnak a lakossági ellátásról szóló jelentését, amelyet szintén a tanácsülés elé terjesztenek éppúgy, mint a megyei tanács 1978-as munkatervének tervezetét. 2 Közel 40 millió forint értékben szállít az idén a Szovjetunióba kábelsodrógépekhez leadóállványokat és csévekiemelő szerkezeteket a tiszafüredi Járási Építő- és Vegyesipari Szövetkezet. Képünk az egyik csévekiemelő próbáján készült Raul Castro Szentendrén és Mátyásföldön Nagygyűlés az Ikarus gyárban Raul Castro Ruz hadseregtábornok, a Kubái Forradalmi Fegyveres erők minisztere vezette küldöttség tegnap Szentendrére, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára látogatott, ahol megismerkedett a tisztképzés módszereivel, tapasztalataival, majd Budapesten látogatást tett az Ikarus Gyárban. Toldi József vezérigazgató tájékoztatójának meghallgatása, és több üzemrész megtekintése után forró hangulatú munkás—katona nagygyűlésen találkozott a fővárosi dolgozókkal, a helyőrség katonáival. A nagygyűlés elnökségében helyet foglalt Borbándi János, a Minisztertanács elnök- helyettese, Rácz Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője s a párt-, állami és társadalmi szervek számos képviselője, valamint a kubai deleA kubai és a magyar himnusz hangjai után Katona Imre, a Budapesti Pártbizottság első titkára üdvözölte a megjelenteket. majd az Ikarus Gyár és Budapest dolgozói nevében Kiss József szocialista brigádvezető köszöntötte a kubai vendégeket. Ezt követően Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter szólt a nagygyűlés résztvevőihez. Rámutatott: országainkat eltéphetetlenül összekötik a marxizmus—le- ninizmus eszméi, közös céljaink: a szocializmus felépítése, a forradalmi erők győzelméért, az emberi haladásért és a békéért vívott küzdelem. Ezt követően Raul Castro Ruz, a kubai katonai küldöttség vezetője hazája népének és hadseregének üdvözletét tolmácsolta, majd arról szólt, hogy Kuba győzelme azért volt lehetséges, mert népük erejéhez és eltökéltségéhez, a forradalmi hatalmat megőrizni akaró rendíthetetlen akaratához hozzájárult a Szovjetunió támogatása, a szocialista országok internacionalista szolidaritása. A nagygyűlés az Internaci- onálé hangjaival ért véget. JUBILÁL A FÓTI GYERMEKVAROS Bensőséges ünnepséget tartottak tegnap a fóti gyermekvárosban. Több száz egykori növendék látogatott az intézménybe, hogy a mai kis lakókkal közösen megemlékezzen a gyermekváros fennállásának 20. évfordulójáról. A gyermekvárosban ezen a napon tanítási szünet volt, hiszen az óvodák, az iskola termei az „öregdiákokkal” telt meg. Ismerkedtek a kicsinyekkel, felelevenítették kedves emlékeiket, beszámoltak életükről, munkájukról, s köszönetét mondtak nevelőiknek, akik közül sokan a gyermekváros megalapítása óta tevékenykednek Foton. EGY MÁSODPERC, EGY ÉGŐ Az Egyesült Izzó nagykanizsai Fényforrás- és Üveggyárában megkezdődött egy új, 8000 négyzetméter alap- területű lámpagyártó csarnok technikai berendezésének felszerelése. A kilenc nagy teljesítményű automata gépsor elhelyezésére alkalmas munkacsarnokban már működik az első három gépsor, az év végéig pedig termelésbe állítják a negyedikét is. Egy-egy automata gépsor — mindössze két ember irányításával — nem egészen egy másodperc alatt képes egy villanyégőt elkészíteni. TÖBB MÁRVÁNY SUTTÖRŐL Tízmillió forint értékű olasz gyártmányú burkolólap-gyártó gépsor felszerelését kezdték meg a Kőfaragó- és Épületszobrászipari Vállalat süttői üzemében. A korszerű géppel és a vállalat kőbányáiban nemrég üzembe helyezett gyémántkorongos réselőgépekkel a tervidőszak végéig 50 százalékkal növelik a márvány- és mészkőtermelést. KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács nyugdíjba vonulásuk alkalmából, eredményes munkájuk elismeréséül Dékán Sándornak, az öntödei Vállalat szociális igazgatójának, a Szocialista Magyarországért Érdemrendet, Barcza Lajosnak, a Csepel Vas- és Fémművek intézményvezetőjének, Faragó Rafaelnek, az Intermetal osztályvezetőjének, és Pál Sándornak, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés főosztályvezetőjének a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A POSTAVEZÉRIGAZGATÓSAG KÖZLI Újból megindult a hajó- postaforgalom az Amerikai Egyesült Államokba, a dokkmunkások sztrájkjának részleges befejeződésével, és a forgalomkorlátozást a csomagokra is feloldották. TERMELŐESZKÖZÖKET MINŐSÍTETTEK Mintegy húsz termelőeszköz jellegű villamosipari gyártmányt neveztek be a gépipari vállalatok a nem fogyasztási cikkek minősítésére első ízben a meghirdetett kiváló áruk fóruma pályázatra. A Minisztertanács még 1974-ben hozott határozatot arra, hogy a fogyasztási cikkek mellett ilymódon minősítsék a termelőeszközöket, beruházási javakat is. A múlt évben kísérleti jelleggel már szerveztek egy pályázatot a kereskedelemtechnikai berendezésekre, akkor a hét benevezett gyártmány közül öt megkapta a kiváló áru minősítést. A kísérleti pályázat tapasztalatai alapján kidolgozták a termelőeszközök pályázati rendszerét. Eszerint a műszaki paraméterek mellett az elbírálásnál figyelembe veszik az ergonómiai szempontokat, és a berendezés formájának és funkciójának egységét, azaz iparesztétikai kritériumokat. EGY MONDATBAN — Az Opus Pacis és az Országos Béketanács katolikus bizottsága Ijjas József kalocsai érsek, pápai trónálló elnökletével tegnap együttes ülést tartott, melyen megjelent a magyar katolikus püspöki kar több tag- ja is,