Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-23 / 250. szám
1977. október 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP *7 A művelődő munkásért Olvasási program a Jászságban Ma már a legkisebb könyvtárba belépő látogatót is a könnyen hozzáférhető, „szabad” polcokon több ezer — többnyire írójuk neve szerint betűrendbe sorolt — könyv várja. Bár e betűrend jól áttekinthető, és könnyen elkalauzolja az olvasót kedvenc szerzőjéhez, mégsem válaszol a legfontosabb kérdéseikre: hol vannak a jó könyvek, hol vannak a legújabb, nagy sikert aratott, vagy arató művek? Nehezen válaszol ezekre a kérdésekre a könyvtáros is: a polcokon sorba nézegetve a könyveket próbál ilyen művet keresni, mert emlékezetében már ő sem tudja számon tartani az egyre gazdagodó, változatos könyvtermést. SZÁZ KÖNYVET AJÁNLANAK A könyvtárakban leggyakrabban elhangzó kérdésre- kérésre próbál folyamatos választ adni és könyvet ajánlani a jászsági könyvtárak területi bizottsága által az elmúlt év októberétől munkásolvasók részére szervezett olvasási program. A program a felszabadulás óta megjelent — irodalomtörténészek, kritikusok által legsikeresebbnek ítélt — 100 hazai és külföldi műre hívja fel a figyelmet. Az e műveik jegyzékét kézbevevő érdeklődő könnyen szembesítheti eddigi olvasási gyakorlatát az ott felsorolt könyvekkel, amelyek közül a program ajánlása Szerint egy év alatt legalább hatot kellett elolvasnia. De választhatott olvasmányt a legérdekesebb könyvújdonságokból kéthavonta kiadásra kerülő tematikus bibliográfiákból és az ezekhez kapcsolódó változatos könyvkiállításokról is. A területi könyvtári bizottság gondoskodott arról, hogy az olvasási program ajánlása egységesen valósuljon meg a különböző típusú (szakszervezeti, tanácsi stb.) könyvtárakban. A Hűtőgépgyárba bejáró dolgozó tehát az üzemi könyvtárban ugyanazzal a „kínálattal” találkozik, mint a lakóhelye szerinti községi könyvtárban. Az egységes szervezés lehetőséget teremtett az anyagi erők egyesítésére is. A Hűtőgépgyár vállalta a nagy példányszámú tájékoztató prospektusok, ajánló jegyzékek nyomtatását, a HNF jászberényi bizottsága a plakátok kiadását, a helyi tanácsok ajándékkönyvek vásárlására biztosítottak jelentős összeget. „ADD TOVÁBB!” A szervezők nagy gondot fordítottak arra, hogy az olvasási programba a nem könyvtári olvasók is bekapcsolódjanak. A program résztvevője ugyanis a könyvtárból kölcsönzött könyvet barátainak, munkatársainak is tovább adhatja. Ha ezek az „új” olvasók szintén válaszolnak a könyvekben elhelyezett kérdésekre, akkor ők is részesülhetnek a jutalmakból, de a könyvet ajánló, könyvtáros szerepet vállaló olvasó is nagyobb eséllyel vesz majd részt a novemberi nyereménysorsoláson. Az olvasásnak, az olvasói élmény megosztásának e természetes, s a könyvtárakban ezúttal intézményesített szándékára utal a program „Add tovább’ elnevezése is. Jó néhány könyvtári olvasó közvetítésével számos szocialista brigád kapcsolódott be ilymódon az olvasómozgalomba. Ezek számát növelte az a vállalkozás, amelynek során a könyvtárak közvetlenül vették fel a kapcsolatot — elsősorban tőlük távol eső — kisüzemek szocialista brigádjaival. A Kulturális Minisztérium e célra biztosított 10 ezer forintos támogatásából könyveket vásároltak, amelyekbe a pályázati felhívásokat és az olvasás tényét rögzítő kérdőíveket helyezték el, majd kiosztották a brigádvezetők között, akik egy-egy brigádon belül a „staféta” menedzserei lettek. E könyvek nem is kerültek a könyvtárak állományába; amenynyiben hat különböző olvasójuk volt, automatikusan a brigád nyereményévé váltak. Az újszerű olvasási program és pályázat célja nemcsak az, hogy az értékes művekre hívja fel a figyelmet és növelje az olvasás hatókörét, hanem az is, hogy szá- ' mot vessen az irodalmi élmény hatásával, a mű ismételt végiggondolásával, értékelésére biztassa olvasóját. Ezt szolgálják a művekben előre elhelyezett kitöltött válaszlapok, amelyeknek tanulmányozásával a kollektív beszélgetésre, az olvasmányok közösségi újraértékelésére nyílik lehetőség. A jászberényi Tanítóképző Főiskola hallgatói 13 szocialista brigád patronálása során ajánlják e könyveket, amelyeket előzőén ők is elolvastak, hogy a brigádtagokkal véleményt tudjanak cserélni. Az olvasási program tervezői a könyvekben elhelyezett kérdéseket úgy fogalmazták meg, hogy a kapott válaszok később tudományosan feldolgozhatóak legyenek, még nagyobb lehetőséget teremtve ezzel majd a tervszerű, a siker nagyobb esélyét biztosító könyvajánlásra. MUNKÁSOLVASÓK A közel egy éve tartó olvasási programba több mint ötszáz munkásolvasó kapcsolódott be a jászsági könyvtárakban. Többségűik teljesítette már a program ajánlását: elolvasott hat értékes, időt álló művet, havonta megfejtették a jászsági műsorfüzetben megjelenő aktuális irodalmi totót, rendezvényeket látogattak. Az olvasási program értékelésére novemberben kerül sor. Ekkor sorsolják ki a résztvevők között a hazai könyvkiadók által jutalmazásra felajánlott kiskönyvtárakat, könyveket, valamint a képzőművészektől kapott eredeti grafikákat. Arató Antal Kodály módszerével tanítanak Dán és norvég szakemberek a szolnoki zeneiskolában Magyar meghívásra dán és norvég zenei szakemberek tartózkodnak hazánkban, hogy zeneoktatásunk módszereivel és hangverseny-életünkkel ismerkedjenek. Ezt az alkalmat használtuk fel, hogy szerény betekintést nyerjünk az északi országokban folyó zenei nevelésbe. Zis Abildtrugot a dán zeneoktatás helyzetéről kédeztük: — Dániában a zeneoktatás tizenhat éves korig kötelező, később fakultatív. A fakultatív zeneoktatással foglalkozó iskolák tandíja sajnos igen magas. Pedig szeretnénk, ha köznevelésünkben még nagyobb szerepet töltene be a zeneoktatás úgy, ahogy önöknél. Reméljük, mielőbb így lesz. Annyi máris tény, hogy a szépen fejlődő magyar—dán kulturális kapcsolatok alapján Friss Gábor szerkesztésében többkötetes énekkönyv jelent meg nálunk, amely Kodály módszerére épül. Hatása már is kedvező az iskolai zenei nevelésünkben — mondotta a dán vendég. Irene Bergheim norvég tanárnő is a zenei nevelés fontosságát hangsúlyozta: — Fővárosunkban ugyan még csak tíz éve működik a zeneművészeti főiskolánk, de nagy gondot fordítunk a minél felkészültebb zenepedagógusok képzésére. Nem irigykedve, hanem jóleső érzéssel állapítom meg —mert ezt tapasztaltam —, hogy magyar barátaink olyan példamutatóan szervezték meg a zenei nevelés intézményi hálózatát, hogy számos országban példát vehetnek erről. Igen tetszett nekem a szolnoki zeneiskolások jó felkészültsége, biztos játéka, s általában a fiatalság bevonása a hangversenyéletbe. N. P. Képzőművészet Fórum Túrkevén, kiállítás Mezőtúron Képzőművészeti fórumot rendeznek Túrkevén ma délelőtt 11 órai kezdettel a művelődési házban. A résztvevők a Finta Múzeumban megtekintik a helyi amatőr képzőművészek kiállítását, majd előadást hallgatnak meg munkájukról. Ezt követően a képzőművészeti tárlatok közművelődési funkciójáról, a vizuális nevelésben betöltött szerepükről szóló előadásra és a nyári alkotótáborok tapasztalatainak értékelésére kerül sor. * * * Gy. Vad Erzsébet túrke- vei születésű festőművész kiállítását rendezik meg ok- ótber 23. és november 2. között. Mezőtúron a kiállítási csarnokban. A kiállítást ma délután 3 órakor Losonczi Miklós művészettörténész nyitja meg. Téma: a tiszazugi paraszti állattartás Kunszentmártonban az idén is — a hagyományoknak megfelelően — egyetlen téma képezte a honismereti tanácskozás tárgyát: ezúttal a tiszazugi paraszti állattartás történetéről és néprajzáról hangzott el több mint tizenöt előadás. Sikeres kísérletnek bizonyult, hogy a tanácskozásra több adatközlőt is meghívtak, így úgyszólván helyben megtörtént az elhangzottak ellenőrzése. Idén nyáron Tiszakürtön honismereti gyűjtőtábort rendeztek, amelynek részi? vevői — hivatásos néprajzosok és amatőrök — által gyűjtött tárgyakból kiállítást nyitottak a tanácskozás idejére. A tanácskozásnak néprajzi, tudományos hasznán kívül jelentőséget adott ebben az évben az a tény, hogy szinte megyei honismereti tálál- kozóvá, tapasztalatcserévé bővült. Sor került a járási honismereti pályázatra érkezett több mint negyven dolgozat értékelésére is. Az elhangzott előadásokat a „Tiszazugi füzetek” sorozatban később nyomtatásban közreadják, A jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium és Gépészeti Szakközépiskola gépész szakos tanulói heti 8 óra műhelygyakorlaton vesznek részt. Képünkön: Balázs László szakoktató vezetésével a negyedikes Lázár Imre és Kalmár Tibor tanulmányozza a hathengeres benzinmotor működését. Együtt lenni jó A z emberi lét legnagyobb öröme, hogy vagyunk, és az, hogy nem egyedül vagyunk. Bolond példa jutott az eszembe. Sokszor gondolom mostanában, azokkal lenne jó együtt lenni még egyszer, akikkel bocskort kötöttünk a szalmán porzsolt disznó lábára, és lekapkodtuk a körmét. Ha elmondanám valakinek, legyintene rá: korszerűtlen vagyok. A szalmás pörzsölés fölött eljárt az idő. Különben pedig, ha annyira megkívántam, menjek el a vágóhídra, biztosan adnának a körömből két zsákkal is. A példa, ha bolond is, nem jön magától. Azokkal is jó lenne együtt — vétkeink azóta elévültek talán — akikkel esténként együtt loptuk a lépcsők alá sorakoztatott hordókból a menza savanyú uborkáját. Az előző felelő erre is azt mondaná, korszerűtlen vagyok. Menjek be a boltba, mérik az uborkát, minek ide a lépcsők alja? Ennél nagyobb bolondságok is beleférnek az emberbe, és bolondabb válaszok is születnek. Azt is mondhatná a felel- gető ember, miután megérzi, hogy nem körömről és nem uborkáról van szó, mit sóvárgok én tíz ember után, húsz év után? Üljek be egy színházba, ott sokkal többen vannak. Merjem kimondani ilyen bevezető után, hogy közművelődésünk fájdalmas gondjára akarom terelni a szót? Nem a porzsolt disznó körmét, és nem a savanyú uborkát akarom vagánykodó szentségtörőként együtt említeni a művelődési házakkal, azokról beszélnék csak, akikkel jó együtt lenni. Tudja mindenki, ezért épültek e házak, hogy más is, mi is okosabbak legyünk. Hogy halljuk a szép szót és gyarapodjunk általa. Arra is választ kellene azonban adni, miért járnak olyan kevesen ezekbe a házakba. Amióta szabadművelődés, népművelés és közművelődés neveket említünk egy gyönyörű föladat és nagyszerű folyamat jelölésére, a közösség szó el nem maradhat mellőlük. Megkérdezek valakit, hatvan felé jár már, mit szeretne most legjobban. Azt mondja, összehívni a régi bandát, fölállni a színpadra, és eljátszani a János vitézt. Itt a nagy színpad, nézze meg ott. Azt mondja, nem értek én ehhez. Gondoljam hozzá, hogy a muraközis kocsis játszotta a királyt, a boltos Juci meg a francia királylányt, a boszorkány szegény, azóta meg is halt. Nem is játszani, együtt lenni jó. Énekkarnak, tánccsoportnak, zenekarnak kell a taps, anélkül kiszikkadna belőlük a lelkesedés, de legjobban az egymáshoz tartozás kell. Tíz éve együtt volt klub tagjai is azt mondják, együtt lenni lenne jó. Közművelődésünk, ha kacsalábon forog is a háza, ennél többet nem adhat. A többi legtöbbször ebből születik. Tartoznunk kell valakihez. Aki csak teng-leng, élni se tud, dolgozni se. Kisodródik valahová a hullám szélére, a part alá, amíg el nem pereg feje fölött az idő. Behúzódik szobájába, és azt is a rádióból tudja meg, hogy esik az eső. Nem győzünk panaszkodni, mi lesz, mi lenne velünk, ha eleresztenénk egymás kezét. Atomizálódik a társadalom — így mondják — és elidegenedünk egymástól. Meghal a lépcsőházban egy ember, akkor tudjuk, hogy nem is ismertük — így panaszkodott valaki nemrégen az újságban. Dermesztő perspektíva. Prófétai hevülettel áll elő némely népművelőnk — amíg meg nem unja —, és hirdeti az igét: jöjjetek hozzám, áldott lelkek, majd én megművellek benneteket! Van ilyen rendezvény, van olyan rendezvény, mind értetek van, tessék választani. Fél év múlva fölszakad belőle a panasz: az istennek se jönnek! Behergeli magát, még ilyet is mond: ezeknek, kultúra? Ha meditálni is szeret, elméletet is gyárt: most olyan korban élünk, hogy közömbösek az emberek, elmosódnak a nagy, hősi célok, nincsenek lelkesítő távlatok. Valami valóban elmosódott. Jól emlékszem a népművelésnek arra a korszakára, amikor újra fölfedezte, hogy a közösségek nélkül moccani se tud. Klubok alakultak sorba, amíg meg nem jelent ennek a mozgalomnak is a kórokozója, a „klubosítás”. Akkor mindenből klub lett. Ha a bölcs és megingathatatlan előadó nem állva, hanem fotelben ülve mondta el vagy olvasta föl ugyanolyan unalmas és megemészthetetlen előadását, már klubszerűségről beszéltünk. Tudok olyan hajdanvolt nagy jó klubról, aho- - vá valóban az összetartozás vitte el az embereket. Rájuk fejelt a művelődési ház, és azt mondta: itt az előadó, de nincs közönsége, és itt vagytok ti, éppen rátok fér. Tiltakoztak, hogy őket ez nem érdekli, rájuk ripakodott: ezért fűtök én nektek, ezért világítok? Fölsőbb segédlettel ez a klub is megszűnt. Nem vétett többet a hivatal a tanyai olvasókörökkel sem, csak elfelejtette, hogy ezek közösségek. Ha elvisszük őket álomszép előadásra, és töltjük beléjük a jobbító szózatot, erejüktől megfosztva hallgatják. Közösségből közönség lesznek. Jól tudom, millió és egy gondot vetettem föl. Ki tetejezze be az olvasókört, ha beesik az eső? Ki nyissa, ki csukja? Pénzt adjanak erre is, amikor művelődési házaink is szegények? Ha elaprózzuk a feladatot, mindenki éhes marad. Mégis föl kell tennünk a kérdést: szabad-e mesterségesen megszüntetnünk azt, ami a fejlődés természetes folyamataként alakult, és ott mostanáig jobb nincsen? Ha ezt elkérdezem, az olvasóköröktől is eljutok egy régi sóhajomhoz, a tanyai iskolákhoz. Kínáljuk őket boldognak- boldogtalannak, raktárnak, magtárnak. A környék népe mindig arra fordította fejét, ha világosság gyűlt ablakában esténként. Most? Nem tud hová fordulni. Mit akarsz velük? Nem érted, hogy nincs rájuk igény? — hallom mindig, ha elsiratom őket. Persze hogy nem értem, mert aki bizonyítani akarja, nem jön oda velem, megkérdezni a kinn maradókat. Csak azt mondja, megszűnt az iskola, mert a gyerekek jobb helyen tanulhatnak. Olyan igaz ez, vitatni se lehet, de nemcsak ebből áll a világ. Kikupálódtunk ágrólszakadt szegénységünkből. Harminc év előtti mércénkhez ha odaállunk, gazdagnak mondhatjuk magunkat. De ha elveszítjük egymást, idegtépő rohanásunk csak sivatag-gazdaságot teremne. Boldog csak a lehet, aki tartozik valakihez-valakikhez. M űvelődési házaink munkatársai panaszkodnak, rendezvényeikre alig tudnak közönséget szervezni. Az egyik így buggyant ki: Aranyszájú Szent Jánost idehoznám, csak jönnének. Valószínű, nincs más orvosság, közönség helyett megint közösséget kell szerveznünk. Ahol pedig van, ott mindenáron megtartani. A kettő között nem egy hang a különbség: egy világ. H. D.
