Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-02 / 232. szám

IO SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. október 2. Ezermesterek, művészek, szakemberek Alkotó fiatalok =kiállítása Megyei megnyitó október 5-én — Szakmai napok fiataloknak Se v.­Ti I 3 Kisplasztikák, ötvöstár- gydk, festmények, működő makettek, szakdolgozatok, fo­tók sora vár arra, hogy októ­ber 5-én a nagyközönség előtt is bizonyítsa megyénk fiataljainak tehetségét. Eze­ket a munkákat, mintegy hatszázat, amelyeket az Al­kotó Ifjúság megyei kiállí­tásra készítettek, és amit már öt esztendeje rendeznek meg, héttagú zsűri válogatta ki a járási, városi bemutatók után. A pályázatra 14 éves kortól 35 évesig nevezhettek az ifjú ezermesterek, művé­szek, az ügyes kezű szakem­berek. A helyi kiállításokat szep­tember 15 és 23 között ren­dezték meg a KlSZ-bizottsá- gok. A megyei „tárlat” szer­vezői: a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztálya, a megyei tanács, az SZMT, a KISZ megyei bizottsága, a TESZÖV, a KISZÖV, a MÉ­SZÖV, az állami gazdaságok főosztálya és a TIT megyei szervezete. A megyei kiállí­tás október 5-én szerdán, 14 órakor nyílik Szolnokon, a Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépisko­la aulájában. A megnyitó be­szédet Nyitrai István, a KISZ megyei bizottságának első titkára tartja. A pályá­zatra készült munkák mel­lett az érdeklődők az emele­ten megtekinthetik a MÉ­SZÖV, a TESZÖV és a KI- SZÖV fiataljainak önálló ki­állítását, amely a szövetke­zeti mozgalom 30 éves fej­lődését reprezentálja. A be­mutató október 9-ig tart nyitva naponta 10-től 18 óráig. Újdonság és a fiatalok hasznára válik, hogy a kiál­lítás ideje alatt szakmai na­pokat is tartanak. Az elsőre 6-án az úttörőket, a középis­kolásokat és a szakmunkás- tanulókat várják, akik meg­ismerkedhetnek a különböző szakmákkal. Az élelmiszer­iparban dolgozó fiatalok 7-én találkoznak a kiállításon, és a Palotási Állami Gazdaság munkájáról hallhatnak be­számolót, majd „Merjetek nagyok lenni” címmel vitát rendeznek. A tanácsi, a szö­vetkezeti, a minisztériumi iparban dolgozó fiatal szak­emberek 8-án tartják szak­mai napjukat. Megyénk két legnagyobb üzemének, a jászberényi Hűtőgépgyárnak és a martfűi Tisza Cipőgyár­nak az életébe nyerhetnek bepillantást a résztvevők. A záróünnepséget 9-én, vasárnap 16 órakor tartják, amelyen Szilvágyi Gyula, a KISZ megyei bizottságának titkára mond beszédet. Fenti képünkön a MÁV Járműjavító szolnoki üzemé­nek tanműhelyében egy M— 46-os .Diesel-hidraulikusi moz­dony tízszeres kicsinyítésfl mását készítik a 605. számú F. Bede László Ipari Szak­munkásképző Intézet har­madéves tanulói. nvagy üres tölténytartók a divathadviselésben Mi ez? Divat a háború? Kérdezi kissé aggódva az egyik irodalmi hetilapunk glosszaírója. Nyilván nincs egyedül a mértéktartó, meg­fontolt, az ésszerűtlen mö­gött is ésszerűséget kutatók között, kik megütközve szem­lélik a „militarizált” szere­léseket. Pedig okát kutatni, hátterét firtatni, célszerűsé­gét, ésszerűségét számon kér­ni hasztalan. A divat, az di­vat. És a khaki (magyarul keki) most az. Lehet szok­nya, nadrág, dzseki, overall, a lényeg, hogy tele legyen zsebekkel, pántokkal, tűzé­sekkel, csatokkal, patentok­kal, fajtiszta jeans gombok­kal, na és ne hiányozzanak róla a tűzött, steppelt töl­ténytartók sem. („Nincs baj persze mind­addig, míg ezek a töltény­tartók üresek, s nyilván más­ként alakult volna a törté­nelem, ha a század első fe­lében is pusztán a divat ked­véért viselt volna keki szí­nű ruhadarabokat a férfiak zöme.” — Érvelt a glossza­író aggodalmára a kekiügv- ben megnyilatkozó újságíró egyike.) A két éve még Párizsban. Londonban, Rómában is kü­lönös hóbortnak számító vi­selet azóta — „militari look" és „safari style” néven — a világ divathadszínterén elsöp­rő győzelmet aratott, és ma már határainkat ostromolja. De —utazó nemzetünk világ­járói révén — csak gyér szá­mú előőrse szállingózott be vámmentesen kekitlen or­szágunkba. Ez van. Akkor is, ha a ma­gyar ipar és kereskedelem nemigen akar róla tudomást venni. „Szerencsére” — mondják a maszekok. „Nincs hazai konkurrencia. Sok víz lefolyik még addig a Dunán, mire a magyar ipar az új divathullámra reagál.” Le­het, hogy olyan sok, hogy az alatt máshol talán már fél­áron sem kell a divatmun­dér. Pedig azt hihetné a laikus (természetesen csak ő, mert a szakemberek bizonyá­ra meg tudják indokolni, miért nem ilyen egyszerű) hogy csak egy szín, egy fes­tékanyag kellene a világszín­vonalhoz. Bár bíztató jelek vannak arra, hogy nem kell tíz évet várni — mint az örök divat­nak hitt kék farmer eseté­ben — míg beletörődünk ab­ba, hogy a keki — éppúgy mint elődje — nem üldözen­dő bűnös nyugati csökevény, hanem kényelmes, sportos vi­selet. Szóval a bíztató jel: az a — jóindulattal kekinek ne­vezhető — farmervászon, amely szeptemberben megje­lent az üzletekben. Igaz, hogy a hozzávaló kellékek — csa­tok, gombok, zippzárak — híján nem felhőtlen a keki híveinek öröme. így hát a ke­reslet, kínálat ősi törvénye új fent a feketepiac „keres­kedőinek” malmára hajtják a vizet, akik csillagászati összegekért árulják az ere­deti (vagy ügyesen hamisí­tott} hímzett keki ingeket, farmereket A mundér becsületét le­gálisan és elfogadható áron a maszekok védik. A pesti és a vidéki (!) városok te­nyérnyi butikjaiban .igaz, nem fajtiszta kekit kínálnak, hanem ötletes jó utánzato­kat, amelyeknek a nem is rég. még a kopott blue jeans- éhez makacsul ragaszkodó korosztály körében osztatlan a sikerük. Végleges e szívte­len kegyelemdöfés a jó öreg jeansnak? Ki tudna erre ma még válaszolni. Egy biztos, jó néhány európai nagyváros áruházában a kiárusítandó, leértékelt árucikkek közé ke­rült a nagykosárba. A meg­alázó, leszállított összegű árcédula jelzi, nem vetély- társ már. A sivatagsárga, homokdrapp és dohányzöld színekben feltámadt fajtisz­ta példányoknak: Levi Stra- ussoknak, Super Rifle-oknak, Leek-nek népszerűségével csupán az amerikai hadse­reg kiszuperált, agyonmosott egyenruhái vetekszenek. Hogyan néz ez ki magyar módra? Szerezz egy kiselej­tezett magyar katonai mun­dért. Inget tedd hvpóba, (olyan sivatagsárga színű lesz. hogy receptjéért a Sza­hara fog rimánkodni.) Hí- meztess az ujjára számokat, zsebe fölé valami hosszúkás akármit. A fonál selyem le­gyen. — és a hamisítvány tökéletes. A nadrágot régi farmer szabásúra varrasd, (a színe maradhat) vigyázz ne' legyen túl bő a szára! Lele­ményes szabónál mindig akad elrongvolódott farmer­ről lefejtett eredeti gomb. zippzár. jó márkát jelző emb­léma. Mondom: a leiemé­in esnél! Azoknál, akik tud­ják. hogy felkopna az álluk, ha nem figyelnék, nem les­nék el a szabását, a magyar 'fiatalok ízléséhez formálva nem vennék át az európa' divatközpontok újdonságait. K. K. Egy kiló 20 fillér. Miből? Paradicsomból? Hol? A szolnoki Lenin Termelőszövetkezetben. S még annyit, hogy ezt a „fizetést" gyermek­emberek kapják Nem azért a fillérért! Amíg a szem ellát, nvn- denfelé pirosló paradicsom­bokrok. Közöttük diákok se­rénykednek. Nagy a nyüzs­gés, a hangzavar. Vidámak, viccelődnek, de közben szor­galmasan jár a kezük. — Paradicsomot még nem szedtem — pattan ki a tövek közül Szőke Tünde, a szol­noki Vegyipari Szakközépis­kola első b. osztályos diákja. — Otthon, Gyöngyöstarján- ban az iskolával mindig csak szőlőt szüreteltünk. Élvezem a munkát, csak a teli ládák nehezek egy kicsit. Azt hi­szem, 20 kilósak. Már egy hete kinn vagyunk a földe­ken, naponta általában öt órát dolgozunk. Tíz Ižda ___________ p aradicsom naponta-----------------------——----------------------------------------------­— Mennyi a napi normá­tok? — Mindenkinek tíz ládá­val kell szedni, azaz 200 kilót — vág közbe csak úgy fut­tában Kiss Judit, szintén az első b-ből. — Mi Tündével együtt dolgozunk. Volt olyan napunk, amikor ráhajtot­tunk, és jóval többet szed­tünk. — Mennyi pénzt kaptok egy kiló paradicsom leszedé­séért? — Húsz fillért, de a nor­mán felül szedett paradicsom kilójáért 25 fillért — mondja Tünde, s közben félszemmel tanárát, dr. Bedei Endrét né­zi. hogy jól válaszolt-e. — Nem kevés ezért a mun­káért? — Áh — legyint Kiss Ju­dit — szerintem nem kevés. Mindenki kibírja ezt a kis munkát. Senkinek nem esik le az aranygyűrű az ujjáról, ha leszed egy kis paradicso­mot. Ez a mozgás a friss le­vegőn ránkfér. Ülhetünk még elegei az isiben. Munka köz­ben annyit nevetünk, bohóc­kodunk . . . De most már me­hetünk- ugye, mert mindjárt dél. és még csak tizenkilenc ládával szedtünk. A paradicsomtábla túlsó végéről motoron érkezik Kö­vér György, a Vegyipari Szakközépiskola harmadik d. osztályának tanulója. Kipi­rulva, frissen ugrik le az ülésről. — Harmadik éve járunk a tsz-be paradicsomot szedni — válaszol, és közben szóra­kozottan a sáros gumikesz­tyűjét húzogatja. — Emlék­szem, elsős koromban még nem volt ilyen szervezett a munka. Nem kaptunk elég ládát, sokat álltunk vagy in­kább üldögéltünk a srácok­kal. Untuk a banánt... De most egészen más a helyzet. Reggel fél nyolcra az isko­lához jön az autóbusz, és ki hoz bennünket ide a földek­re, délután fél kettőkor, ket­tőkor pedig visszavisz. Min­dig van elég láda, konténer, amibe a paradicsomot gyűjt­jük. Aztán a tsz hirdetett egy munkaversenyt is az iskolák és az osztályok között. Szép summát kapnak a győztesek. Félfüllel hallottam, hogy a mj sulink és" a mi osztályunk esélyes a jutalomra. Közben megérkezik Csapó Györgyné, a harmadik „dé- sek” osztályfőnöke: — Igaza van Gyurinak. Olajozottan, pontosan megy minden. Á szövetkezetben értékelik, elismerik a gye­rekek munkáját. Én is elé­gedett vagyok az osztályom­mal;' kiválóan helytállnak. — A kapott pénzt mire köl­tik? — Erről minden évben az osztály dönt. Tavaly az őszi munkáért kapott pénz egy részét megkapták, a többit bedobták a közös kasszába. Azt hiszem, most is így ter­vezik, mert jövőre Lengyel- országba szeretnénk kirán­dulni. A tsz irodájában két fiatal szakemberrel beszélgetek: Kiss Zoltánnal, a közgazda- sági csoport vezetőjével és Muhari Lászlóval, aki belső ellenőr, ök szervezik a fia­talok őszi munkáját. U diáitok is teljesítménybérben — Hány éve járnak ide diákok dolgozni? — Egy pillanat, azonnal utánaszámolok... — mondja Kiss Zoltán. — Több mint tíz esztendeje, hogy először a diákok segítségét kértük a betakarításban. Jelenleg is nyolc középiskolával — a Verseghy, a Varga, a Tisza­parti gimnázium, a gépipari, a közgazdasági, a kereske­delmi szakközépiskolával, a 605. számú Szakmunkáskép­ző Intézettel — és három ál­talános iskolával — a Déli­báb, az Áchim András és a Beloiannisz útival — kötöt­tünk szerződést. Szövetkeze­tünk a paradicsom betaka­rításában elsősorban a diá­kok munkájára számít, mert kevés az emberünk a 260 hektárnyi paradicsom lesze­déséhez. — Mennyit kapnak a gye­rekek egy kilóért? — A diákok teljesítmény­bérben dolgoznak. A normá­juk naponta: a gömbölyű fajtájúból 280 kiló és a hosz- szúkásból 200 kiló — sorolja az adatokat Muhari László. — Ezt általában teljesítik, sőt túl is szárnyalják. Egy kiló paradicsomért 20 illetve 25 fillért fizetünk. — Ezt csak a diákok kap­ják vagy saját dolgozóiknak is ennyit fizetnek? — Ezért a munkáért min­denki ugyanennyit kap; le­gyen az felnőtt vagy gyerek. Itt vannak a számlák, a nor­makönyv — és már rakja is asztalra az iratokat. — Mi betartjuk a játékszabályokat. A Verseghy Gimnázium és a gépipari szakközépiskola már befejezte a munkát. A tíz nap alatt a „verseghy- sék” 239 ezer 653 forintot, a gépiparisok pedig 208 ezer 463 forintot kerestek. Elégedett a léesz, elégedett az Iskola — Autóbusz hozza, viszi a a gyerekeket. — A Volánnal kötöttünk szerződést — így Kiss Zol­tán. — Befejeződött a teher­autó-korszak. Naponta 6—8 ezer forint „útiköltséget” fi­zetünk, de nekünk megéri. — Munkaversenyről is be­széltek a diákok. — Az itt dolgozó tanulók mindig derekasan dolgoztak. Most sincs semmi kifogá­sunk a munkájuk ellen. Igyekszünk minél többet kedvezni nekik, hiszen to­vábbra is számítunk rájuk. Hirdettünk egy versenyt az iskolák és az osztályok kö­zött. A középiskolák verse­nyében az első három helye­zett 4000, 3000. 2000 forintot kap. A legjobb osztály 1500, a második 1000 és a harma­dik 500 forint jutalomban részesül. A legjobb teljesít­ményt nyújtó általános isko­lának 1500. a másodiknak pe­dig 1000 forintot adunk. Az értékelés október végén, no­vember elején lesz. amikor befejeződik az őszi társadal­mi munka. Együtt izgulunk a gyerekeikkel, hogy ki lesz a győztes. A paradicsomszürettel min­denki jól jár: a tsz és a diákok is. Habár a kilónkén­ti 20 fillér kevésnek tűnik, mégis sok kicsi sokra megy. Ezt mutatjlák a megkapott munkabérek. Az őszi betakarítás termé­szetesen nemcsak egyféle pénzkereseti lehetőség: ez is a munkára neveléshez tarto­zik. Szekeres Edit Nyúlós szerelem Lányok a táborban Ketten a buszon. Össze­ölelkezve, egymásba bújva, mint a fázós kiscsirkék. Kö­rülöttük néhány idősebb, nyugdíjas korú nő és férfi. Láthatóan ellenszenves ne­kik a két fiatal. A szemüve­ges bácsi meg is jegyezte: „Nem szégyellik magukat!” Borzolódik bennem az ifjú párral szolidáris önérzet. Persze, a nemzedéki ellen­tét! — állapítom meg sietve. — Nyúlj be. — mondja a lány, s odafordítja a fiú ke- zeügyébe ballonkabátja ele­jét! A fiú keze elindul a gombok közt, gyakorlott mozdulattal pattintva fel a kabátnyílást. A mellettük lé­vő ülésen a házaspár döb­benten egymásra néz. — Lejjebb! — suttogja, s közben magához szorítja a fiút. A szemüveges öregnek ráncba szalad a homloka. Egy másik zavartan köhé- cselni kezd. — Ott, most jobbra egy ki­csit. „Nem tanították őket tisz­tességre!” — dohog az öreg.” — Jó. Most. A házaspár sugdolózik, majd az asszony ideges moz­dulattal felugrik. A férje visszahúzza, leinti, ne avat­kozzon bele, — Érzed? — Érzem. Megvan. — Vedd ki. „Disznó!” — fúj az öreg. — Hány van? — Kettő. — Adjál nekem is. — Nesze. Rágógumit vesz elő, fél­kézzel kibontja. Rágnak. Csámcsogva jóízűen. Egy­másra néznek, aztán a za­vart, felháborodásból még alig kisimult, megenyhülő arcokra. S felnevetnek. Nye­rítve, röhögve, szinte nem is annyira a vidámság, mint a „jó hecc”, a káröröm hang­ja csendül-csörömpöl elő vi­hogásukból. Fékez a busz. A fiú a megállónál a kinyílt aj­tóhoz lép, anélkül, hogy a legkisebb jelét is mutatná annak, hogy a lányt előre akarta volna engedni. Leug­rik. — Hello! — mondja lent­ről, s foga közül magasra húzza a nyúlós rágógumit. Már nem figyel a lányra. — Hello! — veti oda a lány, s elindul a másik irányba. Szája előtt mint egy óriási hal úszóhólyagja, fehér rágógumigömb duzzad, da­gad, majd elpukkan. — 1 —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents